10 dolog, amit utálok a bloggerekben - vagy legalábbis nem értem őket rendszerint...

Blogger lennék vagy mi a fene. Úgy értem, azért kalimpírozok itt a képernyő előtt, mert van egy hobbim, amibe pénzt és időt, meg persze javarészt kreatív energiát fektetek, és bárki bármit mondjon, ez az energia előbb-utóbb megtérül.

Bloggernek lenni jó dolog.

Még akkor is, ha valamelyest kikopott az elnevezés: régen talán nagyobb presztízse volt a dolognak, most pedig már talán túl is nőttünk rajta, - ugye ott a facebook, meg hát lehet manapság igazi honlapja is az embernek - , a blog meg... a blog az bárhogy nézzük, olyasmi, mint egy napló, csak nem magunknak írjuk, hanem az embereknek. Nyitottan.

A blog hatalom ( is ). De a legkevésbé az. Blogolni, annyit jelent, mint kreatív hobbit folytatni.

Én már belefutottam olyan fórumos beszélgetésbe, ahol az embereknek elegük volt a nagyképű és mindent túl magyarázó blogokből, a könyvesblogok megmondó embereiből, akik között nincs képzett kritikus, mégis folyton a könyveket kritizálja, és egyáltalán mi a fenének? - mondták ők és hát gyerekek, lehet, hogy igazuk van.

Ámde sosem a blogger emeli ki magát a többi közül, a könyvesblogger sosem mondja, hogy NEKEM van igazam - már ha van benne egy szemernyi intelligencia- , hanem egyszerűen leírja a véleményét. És ha valakinek fáj, hogy hivatkoznak a bloggerre, hogy többször emlegetik, akkor le kell nyelnie a békát. Mert ez van.

Talán két hete volt a napja, hogy ott tartottam, mindjárt abbahagyom. Mondtam is Nimának, hogy kész vége, aztán beszéltem még jó sok blogos ismerőssel, akik ugyanúgy fontolgatták a dolgot. Aztán találkoztam két emberrel, és azt mondták miattam olvasták ezt meg azt a könyvet, és az egyik nagyon örült az ajánlásnak, a másik azt mondta, meghatározó élmény volt a könyv - engem az sem érdekelt, ha nem pozitív. De meghatározó. Wow! Ezt gondoltam...

Szóval, hejhó, van értelme ennek, nem kell könyves újságírónak lenni, nem kell tanulni ahhoz, hogy leírd, mi tetszett neked, és mi nem.

A lányok írták a posztokat, mit hogyan kell, és teljes mértékben egyet értettem velük. De úgy képzeljetek el mégis, hogy miután elolvastam a bejegyzéseiket és hozzájuk a kommentek hadát, én ezt gondoltam ( csak piszkozatban írtam le, mert nem mertem közzé tenni) :

 Amikor azt mondjátok, nem szeretitek az idézeteket, akkor szeretnék  idézettel kezdeni minden posztot, amikor azt írjátok, hogy a szimpla sablon leegyszerűsít mindent, na akkor én rögtön szimpla sablont szeretnék, amikor azt mondjátok, a recenzió az a világ egyik legjobb dolga, akkor én nem szeretnék recenziót a világ minden kincséért sem. Amikor panaszkodtok, hogy túl hosszú posztot nem olvastok, akkor én azért is hosszú posztot fogok írni. 
Én önző lélek vagyok. 
Nem akarok senkinek megfelelni, bármennyire szeretek mindenkit itt, még nektek sem. 
Szeretnék fejjel menni a megszokásnak, hogy felrázzalak titeket, hogy érezzétek, úgy is lehet valami jó, hogy nem a megszokott ütemben megy, hogy működhetnek úgy a dolgok, hogy ennek tetszik, a másiknak meg nem, mert a blog, na az, az a tiétek. Senkit ne érdekeljen, hogy másnak mi a jó. 

Tudom, mit gondoltok. Ez egy ijesztő két bekezdés volt :). Nem szoktam ennyire radikális és fanatikus lenni, de tény, hogy imádom a szokatlant, és szeretek lázadó lenni. Annyira sok mindenről kellene írnom, de nincs időm, mert kezdik a BBC -s filmem, úgyhogy le fogom a dolgokat rövidíteni ( jól van na, ilyen is van ...)
Szóval van pár dolog, amit ha megfeszülök sem értek a bloggerekben, és ilyenkor - tényleg, de tényleg -  megpróbálom magunkat kívülről nézni, mert néha szükség van erre is.
Kérek mindenkit, hogy ne vegye magára a dolgokat, nem akarok senkit megbántani, nem is tudok neveket kapcsolni a jelenségekhez, csak úgy általánosságban, legyen tíz dolog, amit nem értek:

1. Recenziós kérdés.
Mi a fenének nektek annyi recenzió? Néha úgy érzem, mintha ezzel mérnétek magatokat valami hülye eszményhez, mintha versenyeznétek, hogy nekem ennyi volt, nekem annyi volt, én ettől a kiadótól kaptam, sőt még ATTÓL is! Egyrészről ez teljesen óvodás dolog, másrészről meg: meg fogtok szakadni a sok reciben és el fogtok idegenülni az olvasástól. Nem olvashatsz recit reci után, mert akkor elveszik magának a blogolásnak meg az olvasásnak a lényege. Tudniillik az, hogy önmagadért csinálod, az, hogy élvezed.
Az nem kell? Elég neked a könyv, ami ott fog porosodni a polcodon, mert annyira megutálod, miközben muszájból olvasod, hogy nem bírsz rápillantani sem? Oké, akkor csináld. A te időd, a te életed...

2.) Ha már recid van, akkor basszus ne siránkozz!
Te vállaltad, akkor edd meg szépen, amit főztél. Jajj, van kilenc reci példányom, de nincs kedvem egyikhez sem! Én ilyet nem akarok látni. Legyél szíves jól megválasztani a reci könyveid, gondolj a kiadókra is, meg arra, hogy ilyenkor mennyire nevetséges vagy. Senki nem mondta, hogy a reci egy ingyen könyv. Azt hitted? Hülye voltál. A reci nemcsak ingyen könyv, egy recenziós könyv munka is. Rá áldozod az idődet, posztot írsz belőle. A reci felelősség is, hogy olyan posztot adj ki, aminek értéke is van.

3.) Ha nincs véleményed, fogd be.
Senkit nem érdekel, hogy nem tudod megfogalmazni a gondolataidat. SENKIT NEM ÉRDEKELSZ, HA MÁSTÓL LOPSZ. Csak egy másolat leszel, mint a régi kazetták kopott, hullámzó szalagjai. Mégis minek blogolsz, ha nem bírod le írni a saját véleményed? Egyáltalán milyen ember az, aki nem tud semmit sem írni az elolvasott könyvekhez?
Oké, előfordul, hogy nem tudod megfogalmazni a gondolataidat, vagy hogy a legkreatívabb gondolatod a könyvhöz, hogy olyan semmilyen volt... Ez előfordul, persze. De nem minden könyvnél, és nem mindig.

HA NINCS VÉLEMÉNYED, NEM VAGY SELEJTES EMBER, DE HA VÉLEMÉNYT LOPSZ, AKKOR NINCS KÉRDÉS. Már ne haragudj meg, de akkor egy nagy gyökér vagy...

4.) Maradjunk témánál. Nézzünk magunkba, és döntsük már el, miért is sajnáltatjuk folyton magunkat?
Gyerekek én nem megyek bele mindenféle etikai vitákba, de ha tőlem lopnának, akkor hajtóvadászatot indítanék. MÉGIS KINEK TESZTEK SZÍVESSÉGET, amikor leírjátok, hogy valaki folyton lop tőletek, vagy szó szerint posztot emelt el tőletek, de ti arra nem vagytok képesek, hogy linkeljétek az emberkét? Igen is össze kell fogni, meg kell mutatni ki volt ez, jól megszívatni, hogy ne legyen többet kedve a dologhoz. Miért jó mártírkodni? Vagy talán mégsem vagytok olyan biztos a dologban, hogy az az emberke lopott? Elegendő, hogy mindenki vállba vereget, szegénykém, szegénykém. Álljatok már a talpatokra- ha pedig nem vagytok biztos a lopásban, akkor ne is említsétek.

5.) Ó, jajj, engem senki nem olvas! - Hadd áruljak már el egy apró titkot. Senki nem úgy kezdte, hogy az egész világ a rendszeres olvasója volt.
Amikor elkezdtem blogolni, a kutya sem olvasott. A google-ön keresztül találtak rám az emberek, aztán meg úgy, hogy elkezdtem kommunikálni más bloggerekkel, akik kitettek a linkfalukra.
A nézettség nagyrészt kitartás kérdése. Annak, hogy mindig írod és írod, és hogy ugyanúgy örülsz annak, ha ketten, meg annak, ha kétezren kattintanak rád. Ha nem tudsz ennyi alázatot mutatni, nem fogod elérni a sikert. Ha nem foglalkozol a külalakkal, a stílussal, az új ötletekkel, az egésszel, csak ímmel-ámmal írogatsz bele, nem fog tényleg olvasni senki. Sajnálom, de ez van.

6. Van olyan, hogy sikeres blog?
Túl sokan vagyunk, nagyon sokan. Mi a sikeres, ki a legnépszerűbb? Az olvasóidnak, akik mindig visszatérnek, úgy is te leszel az. A blogos szavazásokon azok nyernek, akik leginkább aktiválják az olvasóikat. Nincs reprezentatív vélemény. Lehet, azért olvasnak annyian egy posztot, mert botrányos, lehet pont a legjobb posztodat nem akarja elolvasni senki. Mégis mit szeretnél elérni a népszerűségi versenyzéssel? Sok recenziót? Uhh...


6.) Bloggerek, akiknek minden könyv tetszik. 
Gyerekek, ez egy vicc. Komolyan, ha az Én pici pónimat akarom nézni, bekapcsolom a tévét. Ha blogot olvasok igazi véleményt, tartalmat, gondolatokat akarok. Nem tetszhet mindig minden, az nem létezik. Még akkor sem, ha imádod ezt vagy azt a stílust. Pont akkor nem. Pont akkor tudod az egyiket a másikhoz mérni. Szóval ne vicceljünk már kérem szépen...

7.) Másolják az ötletem.
 Ne legyünk már hiúk, nincsenek korszakalkotó ötletek. Az ötletek nagy részét már rég alkalmazták a külföldi blogokon, lehet, tőlünk függetlenül, lehet mi másoltuk le valamelyik külföldi blog rovatát, nincs amúgy ebben szégyellni való, semmi sem. Szerintem az ötlet szabadon vihető. Viszont: az ötlet fejleszthető is, nem kell minden áron beleülni a készbe, alakítsd magadhoz, könyörgöm írd át a nevét, ne legyen tele a blogod angol hozadék szavakkal... Meg amúgy ha az ötlet valóban a tiéd és ki is tartasz mellette, senki nem fogja olyan jól csinálni, mint te. Nem hiszem, hogy aggódni kellene ezért.

8.) Másolom az ötleteket, de jó vagyok. Hát drágám, nem vagy az :)... A jóság fogalma :D, na az nem itt kezdődik. A rovatozás, ötletelés, az egy dolog. E mellé még valamit mutatni is kell.


9.) Bocs, hogy csak kétnaponta posztolok könyves bejegyzést, de csak ilyen iramban tudok olvasni.
Ííííí! - ha valaki nem tudná, most sikítozok. Jajj. Nem tudom szavakba foglalni a sokkot, ha ilyet látok. Nem tartom egészségesnek azt, ha valaki ilyen gyorsan olvas. A könyveket ki kellene élvezni, meg az életet is, mert van élet a könyvek mellett, sőt a könyvesblogok mellett is, szóval ne panaszkodj- főleg úgy ne, hogy közben dicsekedsz vele- mert ez nagyon, nagyon nem jó.

10.) Bejegyzések, amikben osztják az észt.
:)) Az van, hogy ha önmagatokkal szemben nem vagytok kritikusak, akkor ne legyetek senkivel szemben sem. Ezt most amúgy magamnak is mondom. Tele vagyok szmájli jellel, mert képtelen vagyok róla leszokni, ha nincs kedvem, akkor megteszem, hogy nem blogolok hetekig, és mégis milyen blogger vagyok én, hogy mindenkinek az Achilles-sarkára lépek? Meg amúgy is milyen kifejezés ez???

:))

  Na szóval, vannak bejegyzések, amikben osztjuk az észt. Nem tudok mit mondani. Egy rohadt arrogáns népség vagyunk. De a fenébe is, néha olyan jól esik. Mert tudjátok gyűlik és gyűlik és gyűlik, és akkor itt ez a blog, ez az enyém, hát hogyne írhatnám le? Hiszen blogolni ennyit jelent, leírni, ami a szíved nyomja, szeretsz egy könyvet, irtózol tőle, utálod? Taposd meg, ha szeretnéd, vagy csinálj vattacukor posztot, ó, igen, csak ne agyalj annyit rajta. Írd ki egyszer, beszéld meg a többiekkel, és akkor folytasd tovább, de csak addig, amíg szórakoztat a dolog. Ennyi lenne a lényeg. Légyszi, ne utáljatok...