január 21, 2018

Christelle Dabos: A tél jegyesei - ( A tükörjáró 1.)

Első mondat: "Azt mondják, a régi házaknak lelkük van. "

Természetesen ezt a könyvet azért vettem meg, mert gyönyörű a borítója, és a cím nagyon sok hideget ígért. Amikor pedig elolvastam, hogy a regény a Miyazaki-filmek világát idézi, nem volt választásom. 

Utólag vettem csak észre, hogy a Harry Potter sorozat és a Trónok harca kevercseként hirdetik- előre szólok, hogy nem az. A tél jegyesei nagyon addiktív történet, nagyon szerettem olvasni, elvonási tüneteim voltak, mikor a végére értem, és nem volt mellettem a második rész. 

Igazából nekem csak egy gondom volt vele... Sokkal szuperebb könyv lett volna, ha léptünk volna felfelé egy szintet, és ledobtuk volna a young adult regények gyerekbetegségeit. Nem volt igazából klasszikus ifjúsági regény- ami nagyon-nagyon jó. De nem mert még felnőtteknek szóló regény sem lenni, ami nekem azért hiányzott, mert úgy sokkal ütősebb, mélyebb könyv lett volna. 

Ettől függetlenül, ha végig jutsz a poszton, és úgy érzed, neked ezt olvasnod kell, rögtön ess neki. Én nagyon élveztem, és tűkön ülve várom a folytatást. Úgyhogy ha néha nyavalyognék, csak félig vedd figyelembe. Mert mindent összevetve nagyon jó volt ebben a fagyos-zord világban bolyongani. Másfél hete nem olvasok semmit, mert folyton arra vágyom, hogy újra visszajuthassak oda. Ez már csak jelent valamit?

A történet főszereplője Ophélie, aki Animán a szétszakadt világ egyik szigetén él. Anima lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, és az "olvasó képességgel" rendelkezők ujjai alatt feltárul a tárgyak és tulajdonosaik múltja. Ám Ophélie nemcsak ezért különleges. A lány bár kivételes tehetségű olvasó, mégis egyedülálló tehetséggel is rendelkezik: ügyesen közlekedik a tükrökön keresztül.

Anima valóban egy steampunk Miyazaki világra emlékeztet, nyüzsgő városában lovak nélkül közlekednek a konflisok, vezetőjük Artemis, a tudománynak élő istennő. Az itt lakók jómódban élnek, világuk tele van színnel, izgő-mozgó emberekkel, vicces szituációkkal. A Matrónák döntése alapján ugyanakkor Ophélie-nek el kell hagynia otthonát, hogy a rosszhírű Sarkra költözzön és férjhez mehessen az ismeretlen Thornhoz. 

Thorn és Ophélie - Forrás
Az utazás léghajóval! történik, amit imádok, és a Sark valóban hideg, kegyetlen és félelmetes világ. Thorn pedig, na ő Thorn. A könyvnek szerintem ő az egyik erőssége, bár keveset jelenik meg benne. De képzelj el egy főhőst, aki se nem jóképű, se nem erős, vékony, nyúlánk alakja van, modora akár egy pokrócnak, normális kommunikációra nincs kedve, és  még a saját világában is mindenki utálja. Ő a Sark kincstárnoka, egyben az erőszakos Sárkányok családjának - félvér- tagja. A - sajnos- csetlő-botló könyvmoly Ophélie valóban nem tűnik optimális választásnak mellé, Thorn szolídan haza is küldi a léghajós utazáson " Menjen haza, mert nem fogja túlélni", és valóban, Ophélie élete nem egyszer csak hajszálon függ.

De ne hatalmas nagy kalandokat várjatok, ez egy lassan építkező regény, és leginkább az udvari intrika, a szemfényvesztő Délibábosok ármányai, és a hatalomvágy rendezi a sorokat. A Sarkon ugyanis híre megy, hogy Thorn egy animista lányt vesz feleségül, ami miatt az egész Sark felbolydul, mert félő, hogy Thorn még nagyobb hatalomra tesz szert. Ezt pedig sem a családja, sem pedig a többi nemzetség nem engedheti.

A regény valóban varázslatos, a borítón látható lebegő város ott valóban létezik, tornyai között ugyanakkor senki sem az, aminek látszik. A magyar kiadás fülszövege nekem eléggé félrevezető, mert azt hittem, hogy Ophélie egy vagány könyvmoly lány lesz, de igazából elég passzív szereplő,  inkább csak figyeli az eseményeket, csak lassan enged fel, és a karaktere is elég lassan kezd kibontakozni. Ami nekem kicsit csalódás, mert a YA könyvekben szinte csak kétféle főhősnőt ismernek, a vagány, mindenben jó vagyok típust, meg ezt a mindenben felesek háromszor jellegűt, nem igazán értem, hogy miért. Mindenesetre a lány - nagy örömömre- megint csak nem szép, kicsi, vézna, szemüveges, ráadásul a szemüvege színe közvetíti a hangulatait, és alig mer megszólalni, ami valóban nem jó ajánlólevél egy olyan világban, ahol az illúziók, az erőszak és az intrika az úr. Thorn és közte nem alakul ki bimbózó szerelmi viszony, ami miatt megint csak egy hatalmas ötös jár, inkább csak szükségük van egymásra, hogy túléljenek a Fellegvár kígyófészkében. A közös jeleneteket amúgy imádtam, jó volt nézni, ahogy ez a két egyáltalán nem egymáshoz illő ember méregeti egymást.

Ophélie végül álcába kényszerül, hogy ne öljék meg, szolgálóként lép be a Fellegvárba és az Udvarba. Itt már kicsit a Chihiro világára emlékeztet a regény, ami megint nagyon jó,  szűk, sötét, varászlatos folyosókon jár, és a szolgálók szemszögéből ismeri meg a Sark hamis, csillogó világát. 

Nagyon hosszú lett ez a poszt, és a hibáiról még nem is írtam. Jó a világ, nagyon jó: de néha lehetett volna belőle többet is mutatni, valamint Ophélie sótlansága, és folyamatos kallódása is idegesített kicsit. Ettől függetlenül ígéretes regénynek tartom, kissé rajongok is, és nagyon remélem, hogy a következő részben a történet ledobja a gyermekbetegségeit.

-

Mondtam már, hogy léghajóval utaznak a Sarkra??? - * Zenka meresztgeti a szemét.

Christelle Dabos: A tél jegyesei - ( A tükörjáró 1.)
Kolibri Kiadó: 2017
580 oldal



SHARE:

január 15, 2018

A szakállakról...



Beszéljünk a szakállakról!!! Jó, vettem a lapot, hogy NEM KELLENE BESZÉLNEM A SZAKÁLLAKRÓL, mert nem akartok beszélni róla, - pedig a tegnapi poszt készítésekor én annyit nevettem- , de késő bánat, szakállas gondolataimat levezetni másképp nem tudom, minthogy írok egy szakállas posztot.



Tiszta bulvár lett ez a blog, ez igen!

Még emlékszem, amikor teljesen ledöbbentem egy szerelmetes olvasmányom során, hogy a főhős nem egy nyikhaj, csupasz állú félisten, hanem kérem egy szakállas pasi. De tényleg, szőr volt az arcán!!! 
Mint ahogy általában azt az álmodozó lányok szokták, megoldottam a problémát: leálmodoztam a szőrt a férfi arcáról. Tudom, hogy tagadásban éltem, de nem igazán ihletett meg a szakáll, mint olyan, és akkoriban még nem volt annyi szakállas pasi a reklámokban, utcán, hogy megihlessen a dolog. Nekem szakállas ember nem kell, úgyhogy sosem hagytam szakállt a regények hősein. Pofaszakáll, Hagrid szakáll... Fogalmam sincs, milyen szakállak vannak amúgy. De amint elolvastam, azt a mondatot, miszerint "a főhősnek szakálla van", az azon nyomban el is tűnt. Kiradíroztam a szövegből, nem volt, nem létezett!

Tavaly előtt aztán megint kaptam egy szakállas hőst, és el is filozofáltam, hogy mi legyen az arcán ennek a férfinak. A könyv szerint elég szép szakálla volt, nem igazán volt jelentősége, de mégis ott volt a fejezet elején, hogy szakállas, én meg csak néztem ki a fejemből, és nem mertem tovább olvasni, amíg rá nem jövök, milyen kapcsolatban is állok én most a szakállakkal. A szakáll végül maradt, de azért lekicsinyíttetem, majdhogynem borostára, csakis így tudtam tovább lépni az igazi cselekményre.

Telik-múlik az idő, s mit adj Isten, a szakállakkal kapcsolatos ellenérzésem annyira lecsökkent, hogy a múlt héten egy szakállas blogot olvasgattam :)). Nem kerestem igazán szakirodalmat, csak annyira vicces cikkei voltak, pl. mint hét dolog, ami miatt a nők szakállas férfiakkal akarnak randizni, közvetlenül alatta tíz dolog ami miatt nem akarnak a nők szakállas férfiakkal randizni, illetve mit tegyek, ha a szakállam miatt nem akar már velem a csajom randizni?..
Bámulatos, imádok belelesni egy-egy szubkultúrába. Mára amúgy úgy gondolom, hogy full menő a szakáll. Igazi önkifejezés, és a feminim pasik mellett, annyira jól mutat a favágó stílus. Sőt, olykor azon kapom magam, hogy csupasz állú főhőseim arcára szőrt ragasztok, betrimmelem, meg zselével össze - izé- ragasztom?, és csak aztán mehet a menet, ezek után olvasok.

 Apró örömök az életben, szakállosítani a férfit... 

Visszatérve a szakállas blogra, sikerült rájönnöm egy olyan dologra, ami valószínű, nagyban előmozdítja majd a lelki fejlődésem, tudniillik én a mai napig látensen bele vagyok zúgva Rhett Butlerbe...

 Na neki bajsza volt. Nem az a kackiás fajta, de akkor is tudta gondolkodás közben csavargatni, és Jézus Ereje, most mondjátok, hogy nem tudok akármiről oldalakat írni :D!  bevállalom: amikor egymásra talál a férfi és a bajusz, abban van valami szemtelenül vonzó. Végletesen vonzó valami a bajusz, nem végtelenül, de azért vonzó...

Most, hogy megosztottam veletek ezeket a szakállas ideákat, kérdezem én: hány szakállas pasiról olvastatok az utóbbi időben a könyvekben??? És ami még fontosabb: át szoktátok alakítani a főhősöket? Barnából csináltok szőkét? Alacsonyból magasat? Van valami, ami kiborít titeket, és kezetekbe veszitek a képzeletbeli hibajavítót? Olvasás közben - ha a szereplők küllemét nézzük- belejavítotok a történetbe?

Van rajtam kívül valakinek szakállas sztorija? ;)

UI: ne hagyjátok, hogy éjnek éjjelén blogot írjak! :D
SHARE:

január 14, 2018

január 04, 2018

A fogadalmakról...

Névnapi ajándék volt...
A minap beszéltük, hogy új évben nagyon ügyes leszek, és sokat tornázom, gondolatban azt is hozzátettem, hogy egészséges táplálékot fogok magamhoz venni.

A helyzet az, hogy a héten kétszer alakult úgy, hogy kínait ettem, és egyszer sem tornáztam. Az elhatározások mindig azért nehezek, mert a folyamat kezdetén oly sok a csábítás... Például a névnapi ajándék, amit illik elfogyasztani. Aztán meg magamat fogyasztani...

Egyébként fogadalmat tenni, gondolom nem túl hasznos, ellenben kitűzni egy célt, az szerintem elég menő dolog.

Mondtam, már, hogy milyen klassz kreatív naplóm van? Januárra ez a mottó:

Sohasem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedetednek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz. / Ezt Gandhi írta/ 

 Az egyik célkitűzésem egyébként az, hogy minden nap írok valamit ebbe a naplóba. Ha csak annyit, hogy nyüssz, akkor annyit. És ez most tök jó mókának tűnik.


Hétköznapi csodák könyve 2018

Nálatok? Valamilyen célkitűzés az új évre? Vagy az év kezdete olyan számotokra, mint bármelyik másik nap?

SHARE:

január 01, 2018

Sarah Addison Allen: Édes élet

Josey Cirrini már huszonhét éves, de az észak-karolinai szülővárosán kívül még sehol sem járt. Napjai eseménytelenül zajlanak: amikor épp nem a még mindig gyönyörű édesanyja utasítgatásait teljesíti, romantikus regényeket olvas, és titkos készletéből édességeket nassol. 
Della Lee Baker egy helyi pincérnő, aki leginkább gorombaságairól és balhés életviteléről ismert. Della Lee egy nap úgy dönt, beköltözik Josey gardróbszekrényébe. Bármit is tesz a lány, Della Lee a szekrényben bujkál. De bármennyire is bosszantó, tanácsai és útmutatásai alapján Josey rájön, az élet az utazási magazinokon, a romantikus regényeken és az édességeken is túl, odakint van. S hogy az cukor nélkül is lehet édes... 

A regény újraolvasás volt, és annyira élveztem! Ez volt az első Sarah Addison Allen könyv, amit olvastam, és mind a mai napig ez a kedvencem. Tudom, mindenki a Waverley kertet szereti, de számomra pont az a regény kicsit sete-suta, ez pedig a tökély, mert annyira átjön rajta a tél, a téli hangulat, amit imádok, és mert annyira szeretni valók a szereplői. Ez számomra a tökéletes téli olvasmány, fordulatos, ötletes, hóembert építenek benne éjjel! , még egyszer leírom, hóembert építenek benne éjjel!!!, és minden fejezet címe egy ötletes nevű nyalánkság, és olyan dolgok vannak elbujtatva a cselekménybe, hogy csak ámuldozol, hogy hű, meg ha!, még akkor is, ha már tudod, mi a regény vége. 

Kérek mindenkit, hogy ne írja le kommentbe, hogy a másik Allen könyv sokkal jobb... Nem, ez most itt egy rajongói poszt,  és ez a könyv is szuper, annak pedig, aki annyira szereti a telet, mint én, vagy mint a szereplők a könyvben, ez maga a varázslat. 

Nem emlékszem, hogy az első olvasáskor írtam-e posztot a könyvről, de még újra bele kell jönnöm a blogolásba, szóval most csak egy rövid felsorolást írok ide, hogy miért szeretem ezt a könyvet annyira, hogy már alig várom, hogy jövőre télen megint újra elolvashassam. 



Nézzük csak, miért rajongok érte: 


- Teljesen átjön a téli hangulat, amikor arra vársz, hogy végre havazzon már, és amikor a regényben végre esik a hó, olyan mintha én is bekerültem volna ebbe a varázslatos hógömbbe. 

- Szerettem Della Lee csipkelődő stílusát, és magát azt az abszurd ötletet, hogy egyszer csak hazaérsz, és ott rejtőzködik a szekrényedben egy nő.  

- Tetszett, ahogy Josey fokról-fokra levált az anyjáról, és az is, hogy bár tapasztalatlan volt, nem volt az a tipikus, máshol már ezerszer olvasott, béna szereplő. 

  - A fejezetek címe egy-egy édesség- de ezt már ugye írtam.

- Adam, a postás... Nekem is ilyen postás kell ♥. 

- Tetszettek a folyton feltűnő varázslatos könyvek, és a humor, ahogy ragaszkodtak ahhoz, hogy Chloe elolvassa őket. 

- Mondtam már, hogy hóembert építenek éjjel a kertben??! Imádom a hóembereket. Meg a telet, meg ahogy történt. ♥

-Apropó romantika: tetszett, hogy a romantika szál nem vitte el a történetet, nem volt nyomulós és nyálas. ( Bár ez az összes Allen könyvre jellemző.)

- Nekem nagyon átjött a Chloe és Jake közötti izzás, nagyon élveztem ezt a regényszálat is. 

- A kisvárosi hangulat.

- Ja és a szolgáló, és a vele kapcsolatos slussz poén a végén- azon most is felnevettem. 

Szóval ez egy imádni való, bájos történet, a télről és az élet felfedezéséről, egy kis mágiával és misztikummal keverve, tele szórva habcsókkal meg tutti-fruttival, hogy olvasás közben éhen ne vesszetek. 

Én folyton szaloncukros papírt használtam könyvjelzőnek - vajon miért?,nem is értem- , úgyhogy most már a lapoknak is kellemes "édes élet" illata van... Szerintem a könyvtár nem fog reklamálni érte ;).

Szóval nagy a szerelem, a könyv kiállta a próbát, még nagyon sokszor el fogom olvasni, ilyenkor tél idején. Kedvenc.
SHARE:
BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig