március 29, 2020

Programajánló karanténon innen és túl...






Nekem ugyan nincs több szabadidőm, mint a komor idők előtt, de mindig örömmel nyugtázom, hogy milyen kreatívak és önzetlenek tudnak lenni az emberek, ha akarnak. Annyi jó programot látok az interneten, annyi pozitív közösségi hír jön velem szemben, hogy akaratlanul is azt gondolom: "hé, a világ még nem érett meg a pusztulásra, úgyhogy fel a fejjel!" Legyetek erősek, nevessetek, kapcsolódjatok ki a folytonos aggodalom hullámból, és ami még fontos, kapcsolódjatok önmagatokhoz kicsit. A magadba fordulás nem mindig átok. 

Mindezen bölcs gondolatok után hozok pár programot, amin én is szívesen részt vennék - ha lenne rá időm-, illetőleg részt veszek majd! Remélem, tudok kicsit segíteni. 

1.  A MűGond szerkesztői ingyenesen, online mesterkurzust indítottak A nagy Dekameron-olvasás címmel.  A mesterkurzus résztvevői  100 napon át minden nap egy-egy újabb Dekameron-novellát fognak olvasni, és egy Zoom-on elindított videókonferencia keretében közösen értelmezik a szövegeket. A kurzusba bárki csatlakozhat, egy előzetes regisztrációt követően. 

"Ha van járvány, akkor van járványirodalom is. Mert a művészet megelőzi a korát. Boccaccio az alfa."


2. Boccaccio után homlok egyenest ugorjunk egy másik stílusba. Aki ismeri Lena Dunham nevét, tudja, hogy garancia a minőségi csajos szórakozásra. A járványhelyzetre tekintettel interaktív romantikus regényt ír, amit minden nap a Vogue oldalain olvashatunk.  A Verified Strangers (Igazoltan idegenek) Ally, egy Los Angeles-ben élő, megkeseredett szingli párkapcsolatairól fog szólni, ráadásul az Dunham instagramján szavazhattok is minden kedden és pénteken, hogy mi történjen a főhőssel. 

Király ötlet, én is csináltam már ilyesmit, csak nem vagyok ismert - meg ennyire ügyes sem-, úgyhogy senki sem olvasta szegény hőseim kalandjait. :P 


Forrás, illetve első fejezet itt

3. Ha már úgy sem mozdulhatsz ki, hogy a közösségben mozgasd át tagjaid, itt az idő, hogy jógázz kicsit bent! Rengeteg ingyenes online jóga órát találsz a facebookon, én most Diószegi Ádám online óráját ajánlom, ami szerdán lesz, de tényleg nagyon sokan segítenek abban, hogy ne csak a monitort bámuljuk, hanem mozogjunk is kicsit.



4. Varázslókiállítás a kanapéról? A British Library és a Google Arts & Cultur együttműködésének köszönhetően otthonról is bebarangolhatjuk a Harry Potter megjelenésének 20. évfordulójára megszervezett kiállítását, melynek címe Harry Potter: A History of Magic (Harry Potter: A mágia története)


Az online tárlaton itt barangolhattok, varázsló süveget fel! 


Felirat hozzáadása
5. Egy kis könyves önismeret! Szuperhősök klubja Matuska Mircsivel!

 Matuska Mircsi nemcsak coach hanem igazi könyvmoly. Célja, hogy "1)segítsen abban, hogy kompromisszumok és szégyen nélkül merj és élvezz önmagad lenni fittyet hányva mindenféle káros sztereotípiákra 2) azáltal, hogy ne csak szórakozásra használjuk a regényeket, filmeket, történeteket, hanem arra, hogy tudatosabbak legyünk, hogy fejlődjünk általuk."

A facebookon találtam rá Mircsi oldalára, ahol egy nagyon lelkes közösséget találtam, szuper elgondolkoztató posztokkal, játékos kérdésekkel, könyves idézetekkel, önismereti tesztekkel. Csak szólok, hogy Áprl. 2-án ingyenes online workshop lesz, Önismeret egy történettel címmel, amihez csak te kellesz, az egyik kedvenc könyved, és a Zoom. Biztos nagyon érdekes lesz! Jelentkezhetsz rá itt, ha már csatlakoztál a szuperhősökhöz...

Ez csak 5 program a sok közül, bárhol találhatsz magadnak elfoglaltságot a világhálón, csak járj nyitott szemmel... Ha pedig lecsapod a notebook tetejét... Észrevetted már, hogy csiripelnek a madarak, hogy ébredezik a természet, hogy már orvul bemászkálnak a pókocskák az ablak peremén? A világ körbevesz, és te is a része vagy, én szeretek erre gondolni.

Na jó, most megyek... Valamikor természetesen jövök vissza. Ja és ha már program: engem vár az ablakpucolás. Ujjé!

SHARE:

március 21, 2020

Várólista csökkentés 2020

Milyen kis ügyes vagyok, gondoltam publikálom ezt a képet. ( Ha már újra elkezdtem blogolni.) Ha minden könyvből nem is, ezekből mindenképp tervezek posztot írni. A vcs a jövő. Éljenek a könyvek!


SHARE:

március 18, 2020

Én dolgozom...

Napi kilenc órát töltök úgy emberekkel, hogy mind legszívesebben otthon lennénk. Kimegyünk az utcára- mert muszáj, bevásárolunk- mert kell. Próbáljuk nem minden félórában megnézni a legaktuálisabb híreket. Próbáljuk követni a helyi pletykákat. ( Hol van hús, hol van WC papír, hol van karantén? ) Nem mi választottuk. Becsüljétek meg, ha otthon lehettek, tényleg nagy dolog ez. Mi megpróbálunk nem pánikolni, nevetünk egymás maszkján, meg hogy mennyi műanyag kesztyű van még, és találgatjuk, hogy van -e értelme az egésznek. Akartam könyvet rendelni, de ebédidőben, amikor megpróbáltam gyömbért szerezni nem csillagászati áron, megláttam egy túlhajszolt futárt, és úgy döntöttem, inkább majd olvasok a sok-sok polcon ácsingózó olvasatlan könyvből. 

A könyvvásárlási mizériám előtt arra gondoltam, most képtelen lennék komoly vagy szomorú könyvet olvasni, lehet inkább újrázom pár régen nagyon szeretett könyvemet, amik biztonsággal, melegséggel töltenek el. 

Amúgy várom a hétvégét, mert akkor én is bekuckózhatok kicsit. 

Ki milyen könyvet tervez be az elkövetkező időszakra? Milyen sorozatokat fogtok nézni? 

Én szerintem újrázom a Rubinvöröst-  mi volt a sorozat címe,  időtlen idők? - nem emlékszem :) -  , előkotrok pár szemtelenül romantikus regényt, keresek valami vidámkodó koreai sorozatot, és amúgy is kivettem a könyvtárból a Kakukkszót, ott van mesének a Seraphina is, van mit olvasnom. 

Szerintem ne terheljük a futárokat felesleges rendelésekkel, van elég könyvünk, és ha más nem, ott az e-book. 

Képzeljétek az imént töltöttem le egy ingyenes Fejős Évát! :)

Kitartást mindenkinek! 




SHARE:

március 14, 2020

Napi Zenka

Újra kezdtem a blogolást. Vagy inkább fogalmazzak úgy, hogy csak szünetet tartottam, és most újra a tettek mezejére lépek?

Egy könyvvel akartam kezdeni, de ez az év nem úgy indult, ahogy szokott, és eléggé álszent dolognak érezném, ha mindenféle átmenet nélkül most csak és kizárólag könyvekről írnék. Úgyhogy felhúztam egy új sablont a blogra, és most elkotortam egy régi címkét, a " napi zenkát", amiben mindig is a hétköznapjaimról írtam. Úgy döntöttem tehát, hogy ma írok, egy kicsit hétköznapit.

Tegnap elmentem a gyógyszertárba, ahol jókedvű emberek csevegtek az ajtó előtt arról, hogy mind meghalunk. Majdnem benyitottam, amikor éles hangon rám szóltak, hogy ők is sorban állnak, mert egyszerre csak két ember lehet bent. Jól van hát, gondoltam, és hallgattam, ahogy mindenki kineveti a többieket, a felhalmozókat, de közben meg mindenki borzasztóan retteg.

Senki nem köhögött le várakozás közben, ami egészen jó, bár utána a gyógyszertáros nő mindent szanaszéjjel köhögött, amin kicsit megütköztem.

A drogiériákban valaki hisztérikusan nekitámadt az eladónak, hogy miért ajánl neki olyan törlőkendőt, ami nem antibakteriális. Az utolsó darabot vettem meg a teafaolajból. A buszmegállóban arról beszélgettek, mégis hogyan kell kenyeret sütni.

Nagyon fura, mert végig úgy éreztem magam, mintha egy katasztrófa film első jeleneteiben lennék mellékszereplő. Tudjátok az a név nélküli ember, aki csak úgy elsuhan a képen, aztán meg majd jön a főhős, és fogalmam sincs mit, de valamit csinál majd.

Én amúgy megpróbálok nem pánikolni. Nem akarok csatlakozni azokhoz, akik nevetve elmondják a tutit, hogy mindennek vége lesz, nem akarok passzívan várakozni. Nem várok semmit sem. Csak inkább átélem, megélem ezeket a fura időket.

Folyton az van az eszemben, hogy karácsonykor még álmunkban nem gondoltuk volna, hogy most ez lesz, és aztán arra gondolok, vajon később mit mondok majd? Márciusban még nem tudtuk, hogy... Remélem úgy fejeződik be a mondat, hogy "minden rendben lesz". Szerintem csak így állhatunk a dolgokhoz, mindamellett hogy megteszünk mindent, ami józan és észszerű. És persze van egy másik felismerésem is, hogy az én életemben én vagyok a főszereplő. Nem suhan el a kamera előttem, mert én élek ebben a fura időszakban, és én is ugyanolyan fontos és bámulatos vagyok, mint mondjuk a superman, vagy legalábbis Clark Kent.  Ez pedig megnyugvással töltött el.

Képzeljétek nem rég újra olvastam a Nyakigláb Apót! Aztán megnéztem a mese sorozat mind a negyven részét. Nem is tudom, mit imádok annyira benne... ( Mindent!!). Gyerekkorom kedvenc meséje volt, és még mindig az. Talán még mindig kicsit gyerek vagyok. Amikor elkezdtem a blogolást Judy Abbott volt a profil képem. Van fogalmatok róla, milyen rég volt ez! És itt van ez az ezerszer olvasott kis regény, és még mindig imádom, és tudom, hogy sosem fogom megunni!

Csak szólok, hogy a blogra több nem szigorúan könyves poszt fog felkerülni, és felteszek majd pár részletet is az aktuális irományomból, úgyhogy aki nem szereti az ilyeneket, meneküljön.

De tudjátok mit, inkább maradjatok itt velem! Ne pánikoljatok, kedvesek! Keressetek valamit, ami rajongással, boldogsággal tölt el benneteket, ne hagyjátok, hogy behúzzon a félelem abba a sötét verembe, ahol kilátástalannak tűnik minden.

Egyébként groteszk kicsit ugye, hogy megkívántam a Szerelem kolera idején-t? Ki kellene vennem a könyvtárból, még mielőtt bezárnak...


SHARE:

november 24, 2019

2. Anna Gavalda: Édes életünk

Szerencsés ember vagyok, mert az idei évben sok jó könyvet olvastam. Ha statisztikailag nézzük, nem olvastam ugyan sokat, de azok majdnem mindegyike nyomott hagyott a lelkemben, vagy beburkolt, újra gyerekké változtatott, megnevetettet.

Kicsit szentimentális hangulatban vagyok, de várjatok, mindjárt elmúlik...

Én vállalom, hogy keveset olvasok, és nyilván lenne időm több könyvre is, de ahogy az idők változnak, mi is változunk, és mostanában eszembe jut, hogy ugyanaz az ember vagyok-e, mint aki mondjuk a blogolás kezdetén voltam, vagy ha nem, és legyünk optimisták, és mondjuk azt, hogy egy jobb, érettebb verziómat élem, vajon miben változtam.

Ha ugyanazt a könyvet olvasnám el, vajon ugyanazt gondolnám? Vagy a regény egy másik része nyűgözne le? Utálnám, unnám, csodálkoznék, hogy ennyire szerettem?

Muszáj mindig a régi énünkhöz ragaszkodnunk?

Olyan régóta nem blogolok, vagy legalábbis olyan messzinek tűnik az az idő, amikor hobbiként éltem meg a blogolást, hogy most hogy elolvastam ezt a könyvet, nem tudtam, hogy kezdjek hozzá...

Hogyan kell posztot írni? Annyi posztot olvastam már a blogolásról - én magam is sokat írtam róla- , és mindig legyintettem, azt nem lehet tanulni, gondoltam, csak írni kell, és majd életre kel minden mondat.

De most nem tudom, mi a lényeges.

A könyv tartalma? Az ott van a fülszövegben. Hogy mit jelentett nekem? Az lehet, hogy túl személyes. Meg akarom mutatni? Van értelme?

Én ezt a regényt, ezt a két kisregényt több mint egy hónapig olvastam. Nem vettem elő minden este, de ha elővettem, három oldal után becsukódott a szemem, visszacsúsztattam az éjjeli szekrényem fiókjába, és elgondolkoztam a saját életemen. Nem mindig nagy dolgokon, éppen csak a hétköznapi történéseken.

Tudjátok, amikor elkezdtem blogolni, mindenki Gavaldát olvasott. Én is akartam, becs szóra, mindenhol csak a szuperlatívuszokat olvastam róla, aztán ahogy szokott lenni, a Gavalda rajongás lecsengett, én meg elengedtem a benső kényszert, hogy olvasnom kellene tőle.

Az Édes életünk két kisregénye két húszas éveiben lévő főszereplő monológja. Néha nem érted, miért olvasod ezt, aztán néha egy-egy mondata arcon csap. Magadra ismersz, felismered önmagad, a világ, mások felületességét. Azt, hogy milyen felületesen tudjuk élni az életünk, és hogy ez megváltozhat, és végtére minden rajtunk múlik. A történet sodrása tovább visz, mintha te is gurulnál Mathilde -el a bringán, vagy hallgatnád Isaac történeteit. Nagyon mai ez két történet, főszereplői bármelyik szembe jövő ember lehetne.

Fogjuk rövidre, mondom már elszoktam a blogolástól. Kedvenc lett a könyv. Fogok még olvasni Gavaldát.

Szeretném egyébként azt hinni, hogy ha bele hallgathatnék az emberek fejébe, a sok-sok emberébe, akik fapofával, vagy a telefonba süppedve szembe jönnek, ilyen igazi monológokat hallhatnék, mint amiről ez a regény szól. Szeretném hinni, hogy vannak még igazi, saját magunkhoz, vagy másokhoz szóló gondolataink. Meg hogy van még mit mondanunk, nem zsibbadtunk teljesen bele a 21. század monotonságába, abba a szép, zsíros, cuppogós kollektív valóságba, amit készen kapunk, hozzá csatlakozunk, de nem önmagunknak teremtünk.

Ahogy mondtam, keveset olvasok. Esténként lefekszem, és megpróbálom megbeszélni magammal az életem. Próbálok őszinte lenni, felfedezni, hol hazudok, hol zsibbadtam bele az életbe, hol hiányzik a frissesség. Legtöbbször belealszom a gondolataimba, mint mikor elkezdtem olvasni ezt a regényt. Olykor keresem a saját hangomat, megpróbálom leválasztani a világ zaját, mert néha annyira hangos, hogy a hálószobába is betolakodik.

Azt szerettem ebben a könyvben, hogy két olyan emberről szól, akik szépen lassan rátaláltak a saját hangjukra.

Ennyi.

Anna Gavalda: Édes életünk / tíz per tíz csillag/

És azt hiszem ez a második könyv, amit az utóbbi időben - az újra blogolós kihívásom után - olvastam. ( Tíz könyvről akartam írni, ugye? Na....)
SHARE:

augusztus 24, 2019

A könyv, amit jobb lett volna nem is olvasni...

Nem témázás ugyan, de felteszem a kérdést, és ha kedvetek van válaszoljatok. Melyik az a könyv, amit végig szenvedtetek, pedig tudtátok, jobb lett volna az elején abbahagyni? Van még rajtam kívül olyan fakír, aki végig olvassa a rossz könyveket?

Nekem rendkívül sok pozitív élményem volt a rossz könyvek kapcsán. Sokszor olvastam már rossz könyvet, és írtam belőlük jó posztot. Aztán úgy éreztem, hogy felnőttem, és úgy voltam vele, jobb ha átadom a folyton elégedetlenkedő szerepet másnak.

Az emberek egyébként fogékonyak a paprikás posztokra, az egyik legnézettebb posztom most is a Szürke ötven árnyalata miatt írt kifakadásom, ami miatt most kicsit úgy érzem, elnézést kell kérnem, de hirtelen felindulásból elkövetett poszt írás következményeként született. Nem gondolkodtam, csak írtam, ami a begyemben volt. ( Csak statisztikai mutató, hogy a "szürke posztra a mai napig 7086 google találat érkezett, és nézettség tekintetében a 8000-hez közelít.)

De mielőtt elmerülnék a paprikás posztok népszerűségében- amelyről külön posztban szeretnék írni- íme a könyv, nyári vállalásom első darabja

#1: Sophie Kinsella: A boltkóros férjhez megy - avagy a könyv, amit jobb lett volna nem olvasni


Alapvetően azt érzem, hogy túl nőttem ezen a könyvön. A boltkóros sorozatot azért kezdtem el olvasni, mert megtetszett a film, aztán az első részt egy barátnős hét után a vonaton majdnem ki is olvastam. Érzelmileg tehát kötődtem a sorozathoz, sokat nevettem rajta, és ha nem is tetszett benne pár dolog, úgy hittem, fog ez még fejlődni. 

A harmadik részre több mint egy év múlva került sor, és annyit biztosan mondhatok, hogy részemről ez a sorozat mostantól kuka. 

Fél évig olvastam ezt a könyvet. Tényleg, fél éven át ott feküdt az éjjeli szekrényem fiókjában, és ha olvasni volt kedvem, ezt lapoztam fel, majd olyan 40 oldal után általában úgy felhúzott, hogy elment a kedvem úgy unblock az olvasástól. Aztán hetekkel később csak folytattam. 

Nincs kedvem belemenni a részletekbe, úgyhogy inkább csak kilistáznám mik voltak, amik leginkább nem tetszettek: 

1.) Zéró karakterfejlődés: a sorozat főhősnője egy csajszi, aki folyton vásárol, és mindamellett szerintem a világirodalom egyik leghülyébb hősnője. Ezt komolyan írom, de tényleg néha -sőt gyakran- annyira hülye Becky, hogy az már fizikailag fájt. 

Néha kínomban azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg ilyen hülyék vagyunk, mi nők, vagy ennyire nincs igény egy okos női szereplőre?

És nem is az volt a gond, hogy Becky gyakorlatilag olyan, mint egy bárgyú, kallódó próbababa, hanem az, hogy a sorozat harmadik részére sem fejlődött egy picit sem. 

2.) Ez az a könyv, amit elég nehezen fogad már be a gyomrom, tekintve hogy eléggé felháborít a hétköznapi életben is a buta, felesleges, cél nélküli vásárlás, és eléggé bicskanyitogató volt látni, ahogy Rebecca Bloomwod hülyeségekre költötte a pasija fizuját, csak mert egy árva értelmes gondolat nem fogalmazódott meg az agyában arra vonatkozóan, hogy bármi mást csináljon a shoppingoláson kívül. 

3.) Ez az a könyvsorozat, ami tényleg nem szól másról, mint a vásárlásról, és elég nagy bökkenő az, hogy én a főszereplőnővel ellentétben nem szeretek vásárolni. ( Plussz ugye kissé feldühít mások impulzus vásárlása.)

Kép a filmből, amiben legalább fejlődött valamit Rebecca

4.) Ha belemagyarázom mégis szól valamiről: egy munkamániás, szeretet hiányos sérült férfi, és egy rém egyszerű nő funkciótlan, működésképtelen kapcsolatáról, amit az írónő az utolsó fejezetben leönt egy rózsaszín cukormázzal. Nem kell belemenni a dolgok mélyébe,  a kapcsolatbeli repedéseket úgy is eltakarja a glitteres esküvői fátyol. 

A könyvben gyakorlatilag alig beszéltek egymással a szereplők, mindkettő kisebb válságon esett át, de megbeszélni nem tudták, és még csak hajlandóság sem volt rá, hogy elmondják a másiknak, gond van. Becky ellenben vagyonokat költött el a közös bankszámla kárára, az csak mellékes volt, hogy a pasija teljesen összeomlott - nyilván, mivel semmit nem tudott a menyasszonyáról- teljesen más okból. 

5.) Ez az a könyv, aminek főhősnője nem csinál mást a vásárláson kívül, mint hogy hazudik mindenkinek, de mindenkinek. A pasijának, a családjának, a legjobb barátnőjének... Mindenkinek. Végig. Hazudik. ( Hülyébbnél hülyébb módon, és persze nem bukik le. )

6.) Mindezek után csak annak tudtam szurkolni, hogy Becky esküvője elmaradjon, erre spoiler lett neki kettő is, egy luxus esküvő, meg egy vidéki. Csak mert hülye, mert hazudós, mert más pénzét költi, és mert megérdemli. 

7.) Végül ez az a könyv, ami szólhatott volna komoly témákról: elhidegült anya-fiú kapcsolatról, kiégésről, életközépi válságról, és valóban a vásárlás mániáról, de ahelyett, hogy bármelyiket is egy icipicit megfogta volna az írónő, inkább viccet - sem - csinált belőle. 

Néha felnevettem rajta, de sajnálom, számomra ez a könyv kínszenvedés volt. Soha, soha többet boltkórost. Soha soha többet egy ilyen bugyuta női főszereplőt. Soha, soha egy ilyen buta végtelenül felszínes történetet.

Szóval így kapott nálam a boltkorós sorozat harmadik része 10 csillagból 2-t.  

 Maga a könyv témája is - ha a mai világot nézzük, ahol azért már egyre inkább teret hódít a zero waste és a tudatos vásárlás- eléggé poros. Nem hinném, hogy 2020 táján nagy siker lenne egy csajról szóló sorozat, aki képtelen a gondolkodásra és csak vásárol. (Vagy csak én vagyok idealista. )

 Ideje a tovább lépésnek.

De előbb még olvasnék pár kommentet a ti szenvedős könyveitekről. Persze csak akkor, ha volt olyan...


SHARE:

július 29, 2019

E havi témánk: Korrekt-e a polkorrekt?

Jó-e, hogy egyre több az erős nő, a színes bőrű, a hispán, a meleg szereplő a feldolgozásokban, könyvekben? Átértelmezheti a jelen kor társadalmi nyomása a múltat? Rasszista, akiben felmerül, hogy korrekt-e a polkorrekt? Érdemes-e címkézni, van-e a történeteknek evolúciója, és egyáltalán Ariel miért is nem lett zöld az új filmfeldolgozásban? - Ebben a posztban ezekről a kérdésekről olvashatsz majd....-


Darázsfészekbe nyúlt a legújabb körben a témázás, aminek én kifejezetten azért örülök, mert gondolkodásra készteti az embereket. 

Gondolkodni nem bűn, bármennyire is arra felé tendál a világ, és én azon leszek, hogy feltegyek nektek minden egyes témában legalább egy kérdést, amit a posztokat elolvasva kicsit ízlelgethettek. Ha nem is találjuk az egy igaz választ - mert olyan nincs -, de legalább közelebb kerülünk önmagunkhoz. Az én világnézetem szerint gondolkodni nem azért kell, hogy majd a többiek előtt villogjunk, gondolkodni azért kell, hogy rájöjjünk kik is vagyunk a világban, vagy hogy rájöjjünk vagyunk valakik a világban, és nemcsak egy pont a névtelen tömegben.

Most, hogy az ars poetica megvan, félre is dobom, és előhívok pár esetet, ami fellibbentette a szemem elől a fátylat. Nem volt semmi megvilágosodás, de jellemzően ezeket a dolgokat látva az volt az első gondolatom, hogy " mi vaan?". Válogatásomat természetesen most a kulturális/irodalmi életre hegyezve osztom meg.

Kezdem az egyik nagy sokkhatással: a Magnum új feldolgozásában nincs senkinek bajusza. ( De tényleg. ) Higgins egy nő. Magnum szerepében egy mexikói felmenőkkel büszkélkedő színészt láthatunk. Elsa valószínűleg lezbikus főhős lesz az új Jégvarázs moziban. (Vagy ha nem is így lesz, sokan így szeretnék.) Ariel fekete bőrű lesz az új Disney feldolgozásban.
A Porgy és Besst echte magyar színészek játsszák, akik szívükben feketék. Bárhová nézek, beszivárogtok az erős,női karakterek. Egyre több filmben/regényben a férfi csak kallódó hős, a nő mutatja meg az utat, most már ő is menti meg a világot ( már a szuperhős filmekben is). Sorra jönnek a nyilatkozatok, hogy ki meleg a Harry Potter világban ( legutóbb Malfoyról hallottuk), Hermione Granger pedig a színházi előadás során fekete bőrű lett, el is lepték a netet a színes bőrű Hermione illusztrációk. Felrebbent a pletyka, hogy a világ legpasisabb filmje, benne az egyik leghíresebb hímsoviniszta ( egyébként általam imádott) karakter, a 007-es ügynök is egy nő lesz. Itt már elég a pletyka is! Az új Julia Quinn feldolgozásban a 19. század elején játszódó Birdgerton család történetében elég sok fekete bőrű színész lesz. A szépség és a szörnyeteg élő mozis verziójában az egyik mellékszereplő nyíltan meleg volt... Az irodalom terén pedig egyre nagyobb divat átírni polkorrekt formában a meséket.

Természetesen, aki most ezt a fenti bekezdést olvasta, rögtön arra a következtetésre juthat, hogy fajgyűlölő és homofób vagyok, pedig nem igaz egyik sem. Most persze tudom, mi a második gondolat, hogy valamilyen rejtett, látens módon vagyok fajgyűlölő, ami megint csak nem igaz. Leírom, mit is gondolok.

Ha lehetne vegyíteni a konzervatív és liberális gondolkodásmódot, valahol én ezekben határoznám magam meg, és hogy ez érthető legyen, inkább azt írom, én elfogadó vagyok, és próbálok lépést tartani a világgal, de úgy gondolom, hogy ha valami jó, azt csak indokkal változtassuk meg. Na de lehet-e indok a polkorrektség ezen esetekben? Valóban át kell-e alakítani a régi történeteket, azok feldolgozásait, aszerint, amit most látunk a világban? Kell-e alkalmazkodnia a feldolgozásoknak ahhoz, hogy most már nagyon sok ember felvállalja a szexualitását, ahhoz, hogy sokan másképp élik meg a szexualitásukat, mint ahogy sokáig képzelték? Kell-e a filmekben nemzetiségi kvótát alkalmazni? Le kell-e tükrözni a társadalmat, és abban azt, hogy mennyi fehér-fekete, bármilyen színű ember él? Tesz valamit egy karakterhez az, hogy milyen a neme, a bőre színe, a szexuális beállítottsága?
Azt mondják, csak a belső a fontos, az határozza meg, ki milyen ember. Ezzel egyetértek, de vajon nem határoz-e meg bennünket, az életünket az, hogy milyen neműek vagyunk, hogy mihez vonzódunk, vagy milyen a bőrünk színe? Igazi tükör-e az, ha azt mondjuk, nincs különbözőség? Nem lenne korrektebb, ha azt mondanánk, különbözők vagyunk, és ez így helyes, így kell elfogadni? És ha így van, akkor miért kell átalakítani egy karaktert? Átalakul általa? Ugyanaz marad? Most őszintén, nem hamis az egész, ha ugyanaz marad? 
 

Még emlékszem a felháborodásra, amikor újra forgatták a Büszkeség és balítéletet, és sokan elfordultak a mozifilm elől, mert a kicsit molett- szerintem egyébként teljesen normális testalkatú- Elizabeth Bennett szerepét a cérnaszál vékony Keira Knightley kapta meg. Én magam is fel voltam háborodva, végig püffögtem az egész filmet a moziban, aztán amikor másodjára megnéztem a DVD-n, és elengedtem a régi berögződéseket, jobban megszerettem - leginkább a hangulata és a zenéje miatt- , mint a sorozatot. De mind a mai napig vannak sokan, akik nem nézik meg - ezt a már szerintem - tíz éves filmet, vagy ha meg is nézték, képtelenek elengedni a bennük élő ideális főszereplő képét. Rájuk persze nem mondanánk egy szóval sem, hogy rasszisták.


Nyilván vannak homofóbok és kirekesztő emberek, akik ezért fakadnak ki az újítások ellen, de szerintem a méltatlankodók többsége igen is azért bosszankodik, mert volt egy történet, ami eddig is működött, a maga módján, a maga idejében, és ebbe belenyomni a politikát, olyan, mint beletenyerelni a házi krémesbe - mondván, hogy idejétmúlt. 

Tudom, többen is megteszik, éljeenek az új krémesek, csak azok már nem ugyanolyanok. 

És az emberben, amikor már megszületett az ideál, akkor nagyon nehéz meggyőzni, hogy valami újat akar. 

Például egy bajusz nélküli Magnumot. Hát nem borzasztó elképzelés? Gyerekkorom óta rajongok a bajuszos karakterekért, erre jön egy Magnum - egy teljesen átlagos sorozatban- , akinek alig van szőr az arcán. Hurrá! Ráadásul kedvelem őt. (Nem értem, mi van velem. )

Nem mondom, hogy nem lehet meggyőzni, a fentiekből láthatjátok. De én úgy vagyok vele, hogy akit fehérnek írtak meg, az legyen fehér, akit feketének, az legyen fekete, aki nem homoszexuális, ne legyen az, csak mert most ez van a porondon. 

De hogy még nehezebb legyen, eszembe jutott még egy dolog. Változóban van a világ, szerintem egy irtó izgalmas időszakot élünk minden téren. Csak gondoljátok el, mennyi minden változik, már azt sem tudjuk, hogy neveljük a gyerekeinket, mert már egy teljesen más világba születnek bele, mint amibe mi beleszoktunk.


A történeteknek meg kell változnia? Vannak a színházi darabok, amikben a hagyományos értelmezés szerint interpretálják a történetet, aztán vannak a modern feldolgozások, amik tovább árnyalják, a saját világunkra formálják például az ókori hellén világot. Tud-e mondani bármit nekünk, modern embereknek egy ókori dráma, vagy egy középkori királydárma? Kell hozzá módosítás, át kell-e alakítani őket, hogy eljussanak a szívünkhöz? 

A minap olvastam egy filmkritikát, ami azért húz le egy új mozifilmet, mert a nők benne csak nők. Szerelmesek, családot alapítanak, nincs benne semmi a mai élő feminizmusból. Igaz erős karakterek, de nincsenek igazából céljaik. Gondolkoztam ezen is jó pár napig. Ha egy Henry James regényt olvasok, akkor nyilván olyan karakterekről kell olvasnom, akik abban az időben éltek. Az akkori világot kell lássam benne. Nyilván önmagamban meg kell lennie az összehasonlításnak, hogy a mai világban ez nem így történne, a főszereplő nyilván nem ilyen lenne, nem ilyen sorsa lett volna. De helyes-e az, hogy átalakítják a történeteket a mai kor céljainak, eszméinek megfelelően. 

Van erre helyes válasz? Ha azt mondom, alakítsuk át, akkor kicsit fals képet látunk, és nem fejlődünk abban, hogy észrevegyük a társadalmi változásokat. Ha átalakítják, akkor lelkesebben nézzük a régi történeteket, jobban azonosulunk a szereplőkkel, jobban át tudjuk élni.

A történelem konzervál, bár minél jobban beleásod magad egy időszakban, annál árnyaltabbá válik a kép, és közel sem lesz olyan egyértelmű minden, mint az iskolás könyvekben. 

Egy történetnek vajon mi a szerepe? Hogy biztosítsa az időutazást, megadva a lehetőségét, hogy konzekvenciákat vonjunk le, vagy hogy kiszolgálja az aktuális időszak elvárásait? Lehet a kettőt együtt?

Úgy gondolom, ahogy az ember formálódik, és egyre több inger, élmény, találkozás éri, ahogy egyre több történetet vallja az övének, ahogy az ember a világhoz kapcsolódik... Minden hatással van erre a kérdésre. Ezért nem is tudok határozott választ mondani.

Én úgy gondolom, meg kell őrizni a történelem emlékeit, de nyilvánvaló, hogy bár a történetet az író meséli, a saját szemüvegünkön keresztül olvassuk őket. A szavakat mi töltjük meg érzelemmel, a fejünkben önkéntelenül is cikáznak a gondolatok, amik összekapcsolják a mondatokat az életünkkel. Valamilyen szinten mi magunk módosítjuk a történetet. Akkor meg miért ne lehetne alakítani rajtuk mondjuk a mozikban?

Szóval nehéz kérdés ez, ugye? Talán azt mondhatnák, vannak szerencsés és szerencsétlen feldolgozások. Lehet változtatni úgy is, hogy összességében megtartjuk az eredeti történetet. Talán ez kellene, hogy legyen a cél.

De visszatérek az eredeti kérdésre? Korrekt-e társadalmi politika folytán alakítani a feldolgozásokon?

Lényeges-e a nem, a bőrszín, a szexuális, vallási stb beállítottság? Persze, hogy lényeges. Egy élet, egy ember esszenciáját, karakterét ez adja meg. Nem jobb, nem rosszabb, másabb. Ebben mindenképp hiszek. Másképp élem az életem nőként, mint férfiként. Másképp ha identitás válságban vagyok, ha elveszítettem a hitem, ha aszexuális vagyok. Személyes tapasztalat, de nekem azt is meg kellet élnem, hogy vörösesszőke a hajam gyerekkoromban, és ezért sok-sok ( pozitív és negatív) hatás ért, hogy ne lenne meghatározó a bőr színe? És nem értékítéletet mondok, nem kevesebb a sötétbőrű Ariel vagy Hermione Granger a fehér színűnél, de mégis szerintem karakterében kicsit másabb kell hogy legyen. Ha nem másabb, akkor az egésznek semmi értelme. Akkor minek a változtatás? Maradhat minden ugyanolyan.

Tegyük a kezünket a szívünkre. Egy hableány - ha létezne - nyilván nem vörös hajú, fehér bőrű lény lenne, csodálatos hanggal, aki ugyanúgy beszéli a nyelvünket. A hableányok nyilván szépséges lények, zöld, nyálkás bőrrel, mert a víz alatt az a célszerű. De ez egy mese.  A mesékben minden lehet, még az is, hogy az a karakter, amin egy generáció felnőtt, és amit tovább adott a gyerekének megváltozott. A gyerekekben szerintem ez nem fog nagy konfliktust okozni - mint ahogy a Szépség és a szörnyeteg meleg szála sem - , az igazi konfliktus bennünk, felnőttekben fogalmazódik inkább meg. Ha jó lesz a feldolgozás - már ha megnézzük - , úgy is azt mondjuk majd, a régi jobb volt. Mert változott a világ, a rend, amit rendnek hittünk, átalakult. A gyerekünk meg max majd nem tudja, melyik babával játsszon. Picit identitás válságban lesz, a fehér és a fekete bőrű barbie-t látva, de legalább korán meg lehet majd tanítani neki, mi az, hogy polkorrekt. Vagy hogy épp mi nem...

Remélem sikerült egy icipicit elgondolkodtatni a poszttal, ami nem hergelni akar, csupán bemutatni pár álláspontot. Talán azt is meg akartam mutatni, hogy milyen vékony jégen járkálunk szinte minden nap a címkék, a korrektség, a régi és az új között.


Hogy megtaláljuk-e az utat? Mindenki a sajátját.
Aztán majd néha egymásba botlunk...

A témáról írt még PuPilla és Reea is, akinek van kedve nyugodtan csatlakozzon, illetve itt a lehetőség kommentelni. Természetesen a gondolatbeli csatlakozás, kézfelnyújtás is ér. Tudjátok, ahogy régen is volt...

Csatlakozók:

Dóri 

Czenema



SHARE:
BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig