Rendhagyó évértékelő...

A 2015-ös év nem a könyvekről szólt. Jóval több regényt olvastam el, mint amiről posztot írtam, így azt is mondhatnám, nem a blogolás éve volt... És nem volt a listázás éve sem, mert nem vezettem nyilvántartást a kiolvasott könyvekről, nem volt kívánságlistám, nem néztem az aktuális megjelenéseket. Úgy olvastam, mint régen, amikor még nem volt internetem. Még csak nem is harácsoltam a könyveket, összesen 4 db. könyvet vettem, és ajándékba sem kaptam sokkal többet.

A 2015-ös év, mondhatni a könyvtárazás éve volt. Még mindig szeretek a könyvtárban császkálni, kifejezetten szeretek másnak könyveket választani, vagy csak úgy olvasgatni a könyvtár új szerzeményeinek fülszövegét, még akkor is, ha messze  nem érdekel a könyv.

A 2015-ös év sok tekintetben a magamba fordulás éve volt. Meg persze a nyitás éve is, mert rengeteg olyan szituációval és emberrel ismerkedtem meg, amikről régebben még hátra hőköltem volna, ugyanakkor már nem éreztem kényszert arra, hogy minden olvasmányról jelentsek, hogy mindenképp meg akarjak felelni a régi és új ismerősöknek. A 2015 a tisztulás éve is volt, lomtalanítással, rendszerezéssel... Most már sokkal könnyebben válok meg a régi dolgaimtól, sokkal könnyebben hagyok félbe egy könyvet, az évek óta őrizgetett olvasatlan könyvek szigorú megmérettetés után maradnak csak nálam, elajándékozom vagy eladogatom őket.

Még mindig szeretek olvasni- ez sosem fog változni-, csak most azt a korszakomat élem, ahol a könyvek háttérbe szorultak. Leginkább este olvasgattam pár oldalt, és ez a pár perc is betöltötte azt az élményt, amit régen a hosszú órák adtak. Szeretem a 2015-ös évet. Nem tudok listát írni csodaszép nyarálásokról, hatalmas nagy élményekről, amiket kiposztolhatnék a közösségi hálóra, de így is rengeteg élményt és tapasztalatot adott.

Könyvek terén ott voltak természetesen a romantikus könyvek, leginkább a kisasszonyos könyvek formájában, és azokon belül is azokat a történeteket, írókat kerestem, ahol a jellem - vagy helyzetkomikum folytán sziporkázó párbeszédeket olvashattam. (Újabban ez a gyengém.)

Aztán újra nyitottam a chick-lit könyvek felé, itt viszont nem bíztam semmit sem a véletlenre, és csak a mások által nagyon ajánlott regényeket olvastam. Nem is csalódtam bennük.

Aztán olvastam komolyabb regényeket is - tudom ez így elég tág fogalom-, amikről leginkább azért nem írtam mert... elindítottak bennem valamit, egy gondolatot vagy csak gondolatfoszlányt, amiknek úgy éreztem még érnie kell. Régen írtam arról a moly-on, hogy olykor az olvasás egészen intim esemény lesz, ilyenkor nem is tudod megfogalmazni az érzéseket, amiket a könyv benned kelt, de tény, hogy veled együtt rezonál, és kicsit olyan írni ezekről a történetekről, mintha feltárnád a lelked egy részét. Viszont én nem igazán éreztem késztetést erre...

Nagyon örülök annak, hogy rátaláltam az útinaplókra és utazással kapcsolatos regényekre. Ehhez kapcsolódnak még a gasztro-regények, amikben nem csak egy csipet só vagy bors, hanem jó erős hangulatképek- és ha szerencsénk van- igazi gondolatok is társulnak. Olykor arra gondoltam, kiposztolom az összes kedves idézetet ezekből a regényekből, mert sokkal inkább visszaadná, mit szeretek bennük, mintha egy szikár könyves ismertetőt írnék, de letettem erről is. 

Ami pedig úgy tűnik egy újabb szerelem lesz- legalábbis reménykedem benne- az az életrajzok. Tudom, kicsit unalmasnak tűnnek, de egyáltalán nem. Még az életrajz sem fedi fel az emberek igazi arcát, de legalább közelebb kerülhetünk hozzájuk. 

A 2016-os évben leginkább írni szeretnék. Folytatom szerintem az útinaplók, életrajzok vonalat, természetesen nem fogom meghazudtolni magam, olvasok romantikus regényt is, és úgy fogok választani, mint idén, semmiféle kötelezettség nélkül. 

Ha valami figyelemre méltó könyvet láttok, vagy olvastok, szóljatok, mert most sem szándékozom az újdonságokat figyelni! 

Van pár dolog, amire viszont vágyni kezdtem, szóval arra számítok, hogy a következő évben 

- fogok scifi-t olvasni...

- fogok olvasni a csillagászatról

- egész sor szakácskönyvet fogok végig lapozni

- kifejezetten figyelni fogok a jól megírt útinaplókra

- összegyűjtöm a megjelent Julia Quinn könyveket

- fogok angolul olvasni. lásd Moning: Burned 

- fogok olvasni pár régi, klasszikus könyvet

- megpróbálkozom talán a Narnia krónikáival

- és összegyűjtök pár Grimm mesét. 

A blogolás kapcsán viszont egy dolgot észrevettem, kifejezetten kezdem unni a könyves bejegyzéseket/ ajánlókat. Már úgy értem, írni :). 

Mindenkinek boldog új évet!

Vajon mit jelent a " semmi extra" ?

Épp az imént olvastam ki Debbie Macomber Angyalhaj című könyvecskéjét. A könyv kedves, rendes, aranyos volt, az első 150 oldalát élveztem is, de sajnos ott volt a regény második fele, amit untam, és nem tudtam sok mindent kezdeni vele.

Nem tudom, írjak-e a történetről... A főszereplője Katherine, vagyis KO. ( micsoda név, nem? ), aki a Macomber regényekben elhíresült Orgona utcában lakik, és épp munkát keres, miközben -  hogy kiegészítse jövedelmét -  karácsonyi képeslapokat ír meg pénzért másoknak. Ez így elég utópisztikus nem?

/Kapcsolatunk titkos is és misztikus, kicsit utópisztikus/ :P 

Na jó, szóval KO. kedvenc szomszédnője épp egy tanfolyamon vesz részt, melyben oly mértékben kiterjeszti pszichikus képességeit, hogy a macska alomból megjósolja, hogy KO. élete párja az a

dr. Wynn Jeffries lesz, aki a Szabad gyermek című könyvével tönkre tette Katherine unokahúgainak jellemét. Tudni kell ugyanis, hogy a fent említett könyvben a férfi azt írja, a gyermek tudja, mi jó neki, és semmiképpen sem kell nevelni őket, és ami a legrosszabb:  Jeffiries szerint nem kell hazudni a gyerekeknek a Mikulásról, nem kellenek a gyerekeknek dajkamesék. KO. ettől elég KO lesz, gondolhatjátok, úgyhogy egy szép napon, amikor megtudja, hogy egy lakásban élnek, le is támadja szegény dr. Wynn Jeffriest.

Na ez volt a poszt kötelező része, úgyhogy haladjunk, leírom, milyen kérdések merültek fel bennem olvasás közben. Ha van kedvetek nyugodtan válaszoljatok.

Első kérdés, miért ad a kiadó " Angyalhaj" címet egy olyan könyvnek, melyben nem hogy angyalok, de azok frizurája sem kerül soha még csak említésre sem. A könyv eredeti címe Christmas letters, ami KO. foglalkozását és a lezárást tekintve- ami tök nyálas volt- , teljesen korrekt. Én sokkal inkább megvettem volna Karácsonyi levelek címmel a könyvet- mint az értelmezhetetlen " angyalhaj" címen. Ismertek még ilyen cím átkeresztelést?

Aztán amúgy mi az az angyalhaj? A google ezt dobta ki: "Az UFO-megjelenések helyén igen nagy gyakorisággal található egy furcsa anyag, az úgynevezett “angyalhaj ". Hát jó. 

Ja és:  Megírtátok már a karácsonyi képeslapokat? Hihetetlen, hogy még novemberben megvettem őket azzal, hogy én fogom legelőször elküldeni minden ismerősöm között, és még most sincsenek készen. 

Aztán: a könyv szerint a tengeren túl van egy olyan szokás, hogy a karácsonyi levelekben, képeslapokban mindenki eldicsekedik, mi történt vele az évben. Gondolom én, az utolsó sorba azért oda írják, hogy boldog karácsonyt. ( Nem tudom, hogy létezik-e még a szokás, bár azt tudom, hogy más országokban még tart a képeslapküldés hagyománya, és kitűzik őket egy táblára - ahogy mondjuk én-, vagy egy madzagra aggatják, stb. stb. ) De hogy fizetni egy levelezőlap megírásáért... Ez Mézga Gézáért kiált. ( Idős hölgyesen túl idealizált amúgy a regény világa)

És még van egy kérdésem. Megnéztem a könyvvel kapcsolatos véleményeket, és úgy igazából senki nem akarta bántani, de leginkább olyan véleményeket olvastam, hogy " semmi extra", " egynek elment", " kellemes, kis olvasmány". Nyilván ti is olvastatok már olyan könyvet, ami nem volt nagy szám, de hát nem is vártatok tőle olyan hatalmasat. Ezek a semmitmondó vélemények nálatok a pozitív vagy a negatív kategória? 

Mit jelent, ha egy könyv mindet összevetve olyan kis semmilyen, se nem jó, se nem rossz. Csalódottak vagytok ilyenkor? 

* A könyv egyébként az utolsó happolásom a rukkolán. ( Azóta töröltem magam. ) Egyrészről azért választottam ki, mert karácsony táján illik a karácsonyi témát olvasni - mit kezdtem volna vele, nyáron a negyven fok melegben? - másrészt meg kíváncsi voltam, vajon mennyire emlékeztet a saját sztorimra. Egyetlenegy párhuzamot találtam, ami egész jó átlag.  *

A várólista csökkentésről

Gondolkodtam azon, hogy csatlakozzak-e... 

De nem fogok. 

Mindenesetre nagyra becsülök mindenkit, akik belevágnak! Legyetek ügyesek, okosak, bátrak!  Ollé!

Karácsonyvárók klubja

Csíz Kata nem akármilyen dolgot vesz a fejébe, amikor a nyirkos Skóciába utazik. A terve nem más, minthogy részt vesz egy több mint kétszáz éves kastély felélesztésében, ha kell, hát takarít, vagy akár kisegítő lesz! A vendégek első nagy rohama karácsonykor várható, így Kata és társai, az angyalbolond Luca, a két orosz pincér, Jurij és Dolgopov, valamint pár lelkes karácsony rajongó skót attól tartva, hogy a Heart Hollow House és a vár morcos ura igazi Grincsként elrontja az ünnepet, megalapítja a KARÁCSONYVÁRÓK KLUBJÁT. 

Ahogy az ünnep egyre közeledik, Kata élete olyan gubancossá válik, mint a tükrén lógó fenyőfa imitáció, az előző lakótól örökölt, zöld boa. Meg tudják- e szervezni a nagy karácsonyi partit, s vajon Kata frizurája akklimatizálódik a folytonos ködhöz egyszer? Meg tudja-e valami dobogtatni Ewan Grincs Mackintosh szívét, s Luca angyalai valóban léteznek? Ki a kastélyban kísértő szürke ruhás hölgy? S egyáltalán: Kata meg tudja menteni az ünnepet? Ez mind olyan kérdés, amit csak a jövő válaszolhat meg. 

Kata nemcsak Skóciába, hanem annak nagy, büszke embereibe, és az ijesztően nagy bárányaiba is beleszeret,  miközben nappal suvickol, felszolgál, rendezvényt szervez, éjjel pedig a Csendes éjt dúdolászva építgeti az ellenállást. Márpedig Heart Hollow-ban igazi ünnep lesz!  ( De ha nem, az természetesen Mackintosh hibája. ) 

 A történet írója nem is tagadhatja le, hogy túl sok romantikus regényt olvasott, és túl sok karácsonyi filmet nézett, amikor úgy döntött, hogy a Karácsonyvárók klubját megírja. Valószínűleg az volt a mozgatórugója, hogy végre egy olyan karácsonyi történetet olvasson, aminek nem az a csúcspontja, hogy a jó öreg, fehér szakállas Mikulás lecsúszik a kéményen, és ajándékot csempész a karácsonyfa alá, miközben az aktuális szerelmesek gerlepárként turbékolnak a fagyöngy alatt. 

Igazi, - némiképp a földtől elrugaszkodott-, de életszerű történetet szeretett volna, ahol a karácsonyvárás nem lesz egyenlő a giccsel, ahol a romantika nem fullasztja a cselekményt nyáltengerbe, és ahol a tél és az adventi készülődés hangulata mosolyra készteti az olvasót, megmelengetve még a legfagyosabb Grincset is, és újabb tagot toboroz Csíz Kata klubjába. 

A sztori érdekessége ezen kívül, hogy egy írástechnikai kihívásra íródott. Csíz Kata története napról napra, blogbejegyzések formájában bontakozott ki, egy-egy fáradt nap utáni tíz-tizenöt percben íródott meg az aktuális rész, melyben egyrészről a karakterábrázolást, másrészről pedig a napi írásra való ösztökélést- mert hogy el lehet ám szokni a rendszeres írástól- gyakoroltam. 

Igen, lebuktam. Ez az én történetem, és arra gondoltam, megosztom veletek adventi ajándékként a fiktív fülszöveget, ami szerintem tök jóra sikerült. Bevallom, nagyon élveztem a történet írását, ami igaz, már több éves, és talán ma már másképp rendezném a sztorit, de volt egy főszabályom írás közben: nem akartam erőlködni, egyszerűen csak élvezni akartam,  hogy szabadon alkothatok, hogy nem kell figyelnem a részletekre, hogy nincsenek elvárások. Nem is volt más a cél, mint hogy élvezzem az írást, és ne görcsöljek rá a formai szabályokra, hanem csak írjak valamit. 

A Karácsonyvárók klubja először az nlcafe blog oldalán jelent meg, - utazás, karácsony és ego blog kategóriában - nézettség tekintetében közepesen jó volt, de volt egy sikerélményem: advent harmadik vasárnapján a Nők Lapja karácsonyi netes oldalának főlapjára került ki egy poszt, amit több mint ezren olvastak. A vicc az volt, hogy páran tényleg elhitték, hogy ez egy Skóciába szegődött lány blogja, és elkezdtek kérdezgetni, hogy melyik városban vagyok, stb, amitől nagyon megijedtem, mert bár a fiktív napló-regény egy jó ötlet volt, de nem akartam másoknak hazudni. Azt hiszem egy idő után nyilvánvaló volt egyébként, hogy egy fiktív történetről van szó, amiben annyi kanyar volt még, hogy az ihletet a velem történt, vagy általam hallott események adták. Jó poén volt, most is szívesen olvasgatom december táján. 

Nem tudom megállni a kérdést, a fülszöveget olvasva, gondoltátok volna, hogy ezt én írtam? :) 

Illetőleg kedves, romantikus lelkületű olvasóim, ha látnátok ilyen fülszövegű könyvet, elolvasnátok?

  Várom válaszotokat, és remélem, most jól megleptelek titeket! ;)

Szép hetet, békés, örömteli készülődést!

( Ha nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon kíváncsi vagy, mutatok egy linket:  http://katamennialbion.blogspot.hu/ )