Mint két tojás...

Pár bloggal összefogtunk és eldöntöttük, hogy kicsit témázgatunk. Az ötlet lényege annyi egyszerűen, hogy közösen választunk egy témát, választunk egy közös időpontot, és a kijelölt pillanatban egyszerre publikáljuk a blogunkon a választ. Izgalmas dolog lesz körbe járni és megfigyelni, ki mit írt, a másiktól függetlenül.

Mostani témánk nem más, mint:

KÉT TOJÁS- avagy hasonló olvasmányok mérlegen

Na most, hogy őszinte legyek, én is egyike voltam azoknak, akik ezt a témát megszavazták, de szerény személyem szerint sokkal izgalmasabb erről a témáról olvasni, mint írni. Meg aztán... nem panaszkodni akarok, de szerintem tök unalmas, ahogy mindig ugyanazokat írom ugyanazokról a dolgokról, szóval nyilván nem lenne izgalmas, ha hatvanezredjére leírnám, mennyire szeretem az Elfújta a szél vagy a Hideghegy történetét, úgyhogy arra gondoltam, kihagyom ezt a kört is. Aztán kapóra jött a múlt heti olvasmányom.

Ugyanaz a felhördülés, igen hallom, ahogy megbotránkozol, drága olvasóm, úgy mint mikor annak idején a Stephanie Plum sorozatba kezdtem bele, aminek ugyanennyire béna borítója - és megkockáztatom marketingje volt-, ami ugyanúgy szinglis, nyomozós, vicces könyv, és amit - szerintem - ugyanúgy egy csomóan nem fognak elolvasni, csak mert... Mi a fene ez?

Ugye első körben én is úgy voltam, hogy akarok-e egy gogo girl nyomozásairól pink színben olvasni, aztán pár ismerősöm meggyőzött, hogy annyira klassz volt, muszáj lenne kipróbálnom nekem is. Szóval olvastam pár megbízható embertől, hogy a borítónak és buta címnek ne higgyek, ez tényleg jó, és akkor ahogy szokott lenni, barátom a könyvtár kisegített. A pultnál icipicit feszengtem mondjuk, de nem értem miért, és most már büszkén vállalom, hogy ez tényleg jó könyv. Nagyon-nagyon jó. 

Ez a könyv egy Stephanie Plum reload... Emlékeztet stílusában, történetében, emlékeztet abban arra, hogy könnyesre nevetem magam olvasás közben. Őszintén szólva összehasonlításképpen simán egy táblázatot kellene csinálnom, de nem akarom, hogy a poszt olyan legyen, mint anno a szakdolgozatom, szóval, aki szerette Stephanie csetlés-botlásait olvasni, az rajongani fog a Liliana Hart sorozatért, amit Magyarországon csak Go-go girl sorozatnak becéztek el.

A "go-go girl" egyébként Addison Holmes, aki történelem tanár a helyi gimnáziumban, s akinek pocsék anyagi helyzete miatt, - meg hogy el tudjon költözni a bontásra ítélt lakásából- minden munkát elvállal, csak hogy pénzt szerezzen. Egy nap sztriptíztáncosnőnek szegődik, ami nem volt túl jó ötlet, mert 1.) történelemtanár a helyi gimnáziumban, 2.) nem tud sztriptízelni és 3.) az iskola igazgatója is a nézőközönség közt van. Így első és utolsó vetkőző showja után Addison alig várja, hogy elhagyja a szomszéd város lokálját, amikor az előbb említett igazgató holttestébe botlik. A gyilkossági ügyben a dögös és levakarhatatlan Nick Dempsey nyomoz, Addison meg beáll barátnője magánnyomozó irodájába kisegítőnek, hogy kikapós feleségek után koslasson egy rozsdás autó és egy fényképezőgép társaságában. Ámde úgy tűnik a gyilkosság kapcsolatban van Addisonnal, fenyegető üzeneteket kap, s úgy tűnik az élete veszélyben forog.

" Kaland, szerelem, romantika, humor és mindenekfelett egy őrülten szerethető főszereplő teszi felejthetetlenné a Go-go girl sorozatot" - mondja Fejős Éva, és tényleg igaza van, mert ez a sorozat jó. Egy tipikus strandkönyv, tipikusan az a sorozat, ami egy nehéz nap után is feldob, és olyat nevetsz a legrezignáltabb pillanatodban is, hogy belezeng a ház.

De a helyzet az, hogy ennél a könyvnél is, mint a Stephanie Plum sorozatnál, magyarázkodnom kell, bontogatnom kell az emberek előítéleteit, egyrészt hogy ne nézzék a könyvet le, csak mert Go - go girl nyomoz a címe, és hogy rám se nézzenek ferde szemekkel, csak mert szeretem és ezt olvasom. Szóval ja, deja vu érzés ebben is.

Egyébként tényleg olyan ez a két könyvsorozat mint két testvér, próbáltam valamit keresni, ami másabb a Plum könyveknél, ennél a sorozatnál talán a romantikus szál hangsúlyosabb, Steph meg talán többet nyomozott, mint amennyit Addison, de mindkét csajra tapadnak a rendőrpasik és mindkettő annyit szerencsétlenkedik, hogy nem lehet őket nem megszeretni. Az írónő humorérzéke pedig kiváló.

Ugyanakkor, hogy a téma elméleti részéhez is hozzátegyek valamit, vajon baj az, ha két könyvsorozat, vagy két regény nagyon hasonlít egymásra? Ha az írókat nem zavarja, minket zavar? Vagy ne zavarjon? Titeket idegesít? Azt hiszem nem olvastam még annyi könyvet, hogy mindez idegesítsen...
( Bár Janet Evanovich Lee Goldberg sorozatát azért hagytam abba, mert olyan volt, mintha a Beépített szépséget és a Nagy svindlit keresztezték volna. )

Mindenesetre a varázslat mindkét sorozatnál működik, jókedvet hoznak a szürke időben is, megnevettetnek és izgalmasak is, számomra ezek a könyvek jelentik a szórakozást egy nehéz nap után. Kérek minél több ilyet.

És ugyebár nem elvetendő fejlemény, hogy míg Stephanie Plumot már nem olvashatunk magyarul, ennek a sorozatnak az Erawan kiadó honlapja szerint hamarosan megérkeznek a legújabb részei is. Hajrá, hajrá! Én nagyon örülök.

Liliana Hart: Go-go girl nyomoz, - 9/10. ( Erawan Kiadó 2014)
- Kedvenc gyanús sorozat-

Ja, és hogy a témázás címéhez hűen mérlegre tegyem a regényt, melyik a jobb? A Stephanie Plum sorozat, vagy az Addison Holmes? Fogalmam sincsen. Inkorrekt vagyok a témázáshoz, mert nincs kedvem választani...

Tudjátok, témázáshoz bárki csatlakozhat. Itt vannak a többiek linkjei is:

PuPilla
Miamona
Reea
Nima

És akkor... Ír valaki közületek naplót?

Bridget Jones naplója - kép

Őrizd meg, dobáld ki...

A minap több posztot is olvastam arról, hogy hogyan kell rendet rakni - sőt a TLC-n van egy jó kis doku műsör a megrögzött gyűjtögetőkről, de én nem ezért kezdtem bele a lomtalanításba. 

Egyrészről a lakás felújítás azzal járt, hogy újra a kezünkbe akadtak, a több éve elrejtett "kincsek", másrészről az életemben is elkezdtem tisztogatni,-  kétszer meggondolom, mire fordítok energiát - , és megpróbálom kiszórni azokat a dolgokat, amik már hátráltatnak - mind fizikai, mind lelki értelemben véve. 

Arra, hogy hogyan kell lomtalanítani, gondolom mindenkinek megvannak a maga megszokott hagyománya, és nem is szeretnék a sajátommal kapcsolatban észt osztani, inkább szeretnélek megkérdezni pár dologról titeket, amik kapcsán én elbizonytalanodtam. 

Kidobtok olyan dolgokat, amikhez régen érzelmileg kötődtetek? Kidobáljátok az életetekből az emlékeket? 

Itt van pár dolog, ami választás elé állított...

1.) Barátoktól kapott ünnepi/ nyaralós képeslapok. 

2.) Amik még személyesebbek: levelek. 

3.) Amik még ennél is személyesebbek: naplók. 

4.) Iskolákhoz kötődő emlékek, régi órarendek, szalagavatós szalag?

5.)Másoktól kapott ajándékok. 

Mit tesztek velük? 

Nálam a képeslapok és levelek egy fiókban hevertek szalaggal átkötve- csak mert szalaggal átkötni leveleket igencsak romantikus és praktikus dolog... De el fogom én olvasni ezeket a leveleket? Nemrég belekezdtem egy 15 éve nekem írt levélbe, és rájöttem, hogy a levél írójában ugyanazt a dolgot utáltam 15 éve, mint most. Fogok én olyan leveleket olvasgatni, amit gimnazista koromban írtam? És élvezni fogom, ha újra elolvasom őket? Fogom én nézegetni a régi képeslapokat? Persze alkalomadtán felhasználhatom őket, kitehetem pl. őket ünnepi dekorációnak, akár könyvjelzőként is használhatok egy-egy képeslapot. Csak már annyi van belőlük... 

És az ember egyáltalán miért ír naplót? Valahol azt olvastam, azért írunk naplót, hogy valaki később elolvassa. Nos én elkezdtem elolvasgatni pár régebbit, és elég lehangolóak voltak. Az ember nagyobb kedvvel ír naplót, amikor rossz passzban van, mint amikor boldog... Régen úgy gondoltam, hogy a naplóimat majd nyugdíjas éveimben fogom olvasgatni, és örülni fogok, hogy feleleveníthetem a fiatalkori élményeimet. De valóban így lesz? De milyen lenne már elégetni egy naplót? Az olyan mint egy... mágikus rituálé, egy varázslat. De ha meg elrakom őket, mit tegyek velük? Páncélszekrénybe zárjam? Leszek én egyszer olyan híres, hogy az emlékirataim értéket fognak jelenteni egy könyvkiadónak? Vagy akarom én, hogy olvassák az unokáim? És kell nekem az első osztályos ellenőrzőm? És kell a negyedik osztályos órarendem? Akkor még volt olyan, hogy olvasás óra... És mi van a szalagavatós szalagommal? A díszdiplomámmal, a szakestes korsókkal? Egyik sem jelent valami sokat. És az ajándékokkal, amiket kaptam, de nem tudom, miért pont azt kaptam, mégis jó képet vágtam hozzá? Vagy az ajándékokkal, amik egy ideig jónak tűntek, de aztán mégsem lettek csak porfogók, és mégis azok ugye ajándékok... És érdemes kitépkedni a magazinokból az érdekes cikkeket meg a recepteket? Ragasszam be őket egy füzetbe, vagy gyűjtsem mappába? El fogom én olvasni valaha őket? 

Jó, ha kitörlöm és kidobálom az emlékeimet, csak mert per pillanat nincsenek a hasznomra? Kegyetlenség kidobálni ezeket a dolgokat? Mennyivel jobb bedobozolni őket, és cipelni magunk után az életünk során? De vajon súlyt jelentenek ezek a dolgok, amik visszatartanak, vagy építőkockák az úton? Ti mit tesztek ezekkel?

Kis könyv a környezettudatosságról

ökoanyu blog itt

Ez a kis könyv csupán 159 oldalas, de azt hiszem megéri mindenkinek a kezébe venni, nem csak azért mert jó ötleteket találhatsz benne, hanem azért is, mert egy olyan életformát mutat be, amiről lusta módon úgy képzeljük baromi nehézkes és nyűgös, és a Földet amúgy sem menthetjük a saját kis háztartásunk megreformálásával meg, és jöhetnek, jöhetnek a kifogások, de higgyétek el, hogy a környezettudatosság nem csak a szabályokból áll, és környezettudatosan élni jó . 

Régen élt bennem egy kép a " zöldekről", persze most lehet keverem a fogalmakat, de úgy gondoltam, hogy aki folyton arra figyel, hogy milyen az ökológiai lábnyoma, az nem tud lazítani. Azt gondoltam, az ilyen emberek a kelő nappal ébrednek és esővízzel mosnak arcot és roppant idegesítőek, mert mindig az orrom alá tolják én mennyire egy léha és felelőtlen ember vagyok...

Hogy a dolgok hol változtak meg? Fogalmam sincs. Szép lassan alakult ki bennem, hogy leválasztom magam a reklámok által belém hipnotizált " modern élet" felfogást, és úgy élek, ahogy kedvem tartja. Elkezdtük szelektíven gyűjteni a szemetet, ami jó bulinak tűnt, - és tényleg semmiféle megerőltetés nem kell hozzá, hogy az újra felhasznosítható szemetet ne ebbe a kukába, hanem a másikba gyűjtsd- , és határozottan letaglózott a tudat, hogy az új jogszabályok miatt nálunk bizony nem lesz szelektív hulladékfeldolgozás, hiába gyűjtjük úgy a szemetet. Micsoda baromság. 

Ahogy egyre öregebb leszek - pedig még öreg sem vagyok- egyre inkább értékelem a közvetlen és tágabb környezetemet, és tudom, hogy egy csepp vagyok az óceánban, de az óceán is a sok vízcseppből áll össze, és az aki azt mondja, nem fontos, mit tesz- az szerintem nem becsüli magát. Igenis felelős vagyok a tetteimért, és hol kezdjem ezt a felelősséget, ha nem a saját otthonomban?

Persze mondom, ez az életstílus- nem tudom nevezhetjük-e így-, nem napok alatt alakult ki, de ez a kis könyv engem speciel abban erősített meg, hogy jó úton haladok. Nem teszek ám mindent úgy, ahogy Nagy Réka írja. Nem is kell szerintem mindenben hirtelen élvonalas környezettudatosságot képviselni. Ha mindenki elkezdené kicsiben, mindig jöhetne a következő kis lépés. 

Szóval nálam a szelektív hulladékgyűjtéssel kezdődött, aztán gyerekkorom óta próbálunk úgy főzni, hogy ételt ne kelljen kidobni- emlékszem teljesen sokkolt, amikor az egyetemi albérlet hétvégi takarításakor a sok-sok megmarad kaját kidobáltuk-, most pedig ott tartok, hogy natúr kozmetikumokat választok testápolószernek, ásványvíz helyett forrásvizet iszok, figyelek arra, hogy mit eszek, próbálom a körülöttem lévő dobozokat- papírokat újra felhasznosítani,  nem állok a zuhany alatt órákig, kétszer meggondolom mit teszek a boltban a kosaramba... És talán ezt nem is azért teszem, mert meg akarom menteni a Földet, mert környezettudatos akarok lenni, hanem csak azért, mert jól esik, mert sokkal jobban érzem magam, hogy szinkronban élek a környezetemmel. 

Az Ökoanyu könyv egyébként az ökoanyu blog sikerének köszönhető. Én kicsit drágállom az árát, és furának tartom, hogy a borító szép dizájnos, újra felhasznált papírból készült, a belső lapok viszont drága, fényes-színes csillogó lapok, de lehet, ez csak számomra fura.

A tartalom tekintetében szó esik a tudatos vásárlásról - pl. éhesen ne menj soha vásárolni, mert sokkal több dolgot megveszel, mint amire számítottál; az akciókról, amikkel csak ráfizetsz; a pénztárcádat bombázó marketingdömpingről- pl. vegyél még valamit, csak hogy tiéd legyen egy értéktelen kulcstartó-; a fagyasztás fortélyairól; a bio-nem bio vitáról; található benne "kockázatos E lista", stb.. Szó esik a hulladékgyűjtésről, a környezetbarát háztartási praktikákról- helyiségről helyiségre járva, a környezettudatos mosásról, a natúr kozmetikumokról receptekkel. 

Az egész könyvön látni azért, hogy egy blog cikkei az alapja, sokszor találhatunk pl. internetes címeket, ahol bővebben utána lehet nézni a témának, de ami számomra a legszimpatikusabb volt a könyvben, hogy nem akart Réka igazából megtéríteni senkit sem, csupán leírta, ő hogy él, és leírta azokat a praktikákat, amik nála beváltak.

Itt van például a kecsketej szappan, ami nálam is telitalálat, mert elég ezzel fürdeni és a testápolót is kiváltja, ha az embernek normál bőre van. Aztán jó ötlet, ki fogom próbálni, a rózsavizes-kamillás spray a hajra. Nekem ugyebár alapból hullámos, alul sprőd hajam van, és akármit ráteszek, nem segít. A természetes hajkencék már egy fokkal jobb hatásúak, de nem találtam meg az igazit. Így vagyok a natúr dezodorral is, amiből a majdnem igazi már megvan, de még kísérletezgetnem kell.
A legérdekesebb fejezet számomra a bio takarítószerek voltak. Az ecetről már biztos halottatok, meg a citromsavas vízről, de bevallom én még bizalmatlan vagyok a mosódió - mosószóda és társaitól. Bennem azért még élénken él a tézis, hogy a bacikra vegyszert, de erőset, viszont ha hatásfokban ugyanazt tudják nagyanyáink trükkjei, tőlem jöhet a természetes tisztítás is...

Itt egy kis részlet a bevezetőből: "Hamis elgondolás az, hogy egy jó háziasszony tökéletesen mos, főz, vasal, takarít. Sőt, ehhez az alapanyagokat mind ő maga készíti, reszeli, főzi kotyvasztja. Ez olyan, mintha visszaküldenénk a nőket egy jó pár évtizeddel ezelőtti korszakba. Könyvemmel egy pillanatig sem szerettem volna ezt az üzenetet közvetíteni. 

Úgy gondolom, legyen a változtatás inkább közös családi döntés. Apukák bátran eszkabálhatnak szelektív gyűjtőket, a gyerekek tökéletesen tudnak palackot taposni, satöbbi. A környezettudatos életről talán sokaknak az aszkézis, a puritánság jut az eszükbe, pedig sokkal inkább a kreativitásról, az ötletességről és a játékosságról szól."

Ja, és hogy a kezdeti rémes gondolataimra visszatérjek, ma már nagyon szeretnék a kelő nappal ébredni - csak még lusta vagyok hozzá- , és megfordult a fejemben, hogy sokkal jobb lenne esővízzel fürdeni, mint ivóvízzel. Ki gondolta volna... De persze ennek megvannak a technikai akadályai.

Aki tehát szeretne csak megismerkedni a környezettudatos életmóddal, aki csak egy kis kedvet érez iránta, vegye ki a könyvtárból a könyvet, és olvasson bele, nem fog csalódni. De persze rengeteg cikket is lehet olvasni a neten róla, kb. ki lehet guglizni minden kérdésre egy választ, és az elvárásoktól függően mindenkinek más-más dolog jön be, úgyhogy én mindenkit arra bíztatok, kezdje el, kezdje kicsiben, aztán majd kiderül, mi lesz belőle. Semmi sem kötelező. De van olyan dolog, amit érdemes kipróbálni.