Most, hogy már a kereskedelmi tévék szórakoztatás gyanánt sem találnak ki mást, mint hogy a karantént bámuld, szerintem igenis itt az ideje annak, hogy megosszuk egymással azokat a könyveket, amik kiragadnak a valóságból, amik feltöltenek, amik betakarnak, nehogy vacogj.
Ezek azok a könyvek, amik kabátként betakarnak. Általában más világba kalauzolnak el, de nem mind játszódnak képzeletbeli világban. A kabátkönyvek számomra azok, amik megmelengetik a szívemet, legtöbbször összekapcsolnak a gyerekkorommal, vagy felidézik azt az érzést, hogy minden a helyén van/lesz/volt. Legtöbbször ezeket a történeteket olvasom újra, ha rossz kedvem van, már az is megnyugtat, ha csak a kezembe veszem őket, és elolvasok pár lapot.
Itt egy kis ajánló a tavaszi kabát helyett, kint úgy is fúj a szél. Szíverősítőként is javallottak, olvassuk őket minden nap, ha melegsége vágyunk.
Persze mindenkinek mást jelent a kabátkönyv, mint ahogy mindenkinek más a kedvenc étele, színe, kedvenc elfoglaltsága. Ezért is jó, hogy témázás körében írok erről, mindenképp olvassátok el a többiek posztját is, hátha ők ajánlanak valami jó kis olvasmányt.
Kabátkönyvről jut eszembe, hogy bár régen nagyon szerettem a Jane Eyre-t, és a regény még most is a kedvenc könyveim között van, de nem sorolnám a kabátkönyvek közé. Elkezdtem újra olvasni angolul, és folyamatban van egy színházi közvetítés befejezése is. Hogy miért is írok róla akkor itt? Emlékeztek, ahogy Jane csak úgy tudta elviselni gyerekkorában a rokonai lelki kínzását, hogy elővett egy természetről szóló könyvet, és kinyílt előtte a világ? Biztos vagyok benne, hogy Charlotte Bronte is érezte ezt az érzést, és neki is volt egy olyan története, ahová elmenekülhetett.
Részemről az utolsó, nem rég olvasott kabátkönyv, amit mindenkinek jó szívvel ajánlok, Christelle Dabos Tél jegyesei sorozata. Különleges világba kalauzol, jó hosszú, hogy elmerülhessünk benne, kalandos, színes, ízes, illatos könyv ez, itt-ott sablonos, és megvannak a maga gyengeségei, de maradéktalanul eléri azt, amiért íródott: úgy érzem magam olvasás közben, mintha egy külön kis világban járnék, és végtelenül jól érzem az ott tartózkodást.
Ha valami könnyed dologra vágyom, és kritérium, hogy nevetni akarok, akkor Janet Evanovich Szingli fejvadász sorozatát olvasom. Nem fantasy, de abszurd jelenetei miatt, mókás karakterei miatt számomra felüdülés. Az egyetlen sorozat, amiből 25 részt elolvastam. Olyan kis gömbölyű ez a regény. Könnyen csúszik, jó lubickolni a sodrásában, jó nevetni a világon, és közben még bűnügyeket is oldunk meg. Számomra ez a tökéletes könyves vígjáték.
Nem hagyhatom ki a két klasszikus kabát regényt, a Harry Pottert és a Gyűrűk urát sem. Míg a Harry Potter gyermeki énem ragadja meg, összekapcsol régi önmagammal, addig a Gyűrűk ura a kalandokat kárpótolja az életemben. Tolkien művét irodalmilag jóval többnek gondolom, mint a Harry Pottert. Libabőrrel a karomon olvastam a harmadik részt, sokszor eszembe jut, amikor szép helyeken járok. A Harry Potter viszont annyira játékos - még ha a végén veszít is a könnyedségéből... Nem lehet nem szeretni. Tipikusan téli olvasmány nálam, míg a hobbitok útját nyári kánikulákban szeretem olvasni az elsötétített, hűvös szobában.
Másik kedvenc sorozatom az Időtlen szerelem trilógia Kerstin Giertől. A borítója miatt vettem meg az első részt, és ha rossz lett volna a tartalom, a borító miatt megvettem volna mindhármat is. Szerettem ennek a könyvnek a hangulatát, az időutazások izgalmát, a könnyed tini szerelmi vonalat is, az elbeszélés stílusát. Azt hittem, kedvenc írót avatok az írónő személyében, de a többi sorozata nem húzott úgy magába, félbe is hagytam őket. De ezt a három könyvet nagyon szeretem mind a mai napig olvasni.
Blixen Volt egy farmom Afrikában regénye számomra egyenlő a melegen sütő narancssárga napfénnyel. Annyira benne jártam a könyv világában, hogy napig Afrikával álmodtam, miután befejeztem. Pedig igazából nincs is története a regénynek, de hát itt a kabát könyvek lényege, olvasás közben betakart Afrika pora, és feltöltött a fénye.
Aztán eszembe jutott még gyerekkorom kedvenc könyve Selma Lagerlöf Nils Holgersonja. Gyerekkorom kedvenc története volt, kezdetben csak a mesét szerettem, aztán megkaptam könyvben is. Az első könyv volt, amibe leírtam a nevem, csupa ákombákom vonásokkal :). Pár éve meghallgattam hangoskönyvben is, és rá kellett jönnöm, a felnőtteknek is van mondanivalója, nem csupán egy habkönnyű történet, tele van értékkel és mondanivalóval. Mindeközben átjárja az állatok iránti szeretet és tisztelet, a természet csodálata. Örök kedvenc marad.
Egy kis különlegesség, hogy Julianne Donaldson Edenbrooke-ját kifejezetten nem szerettem - mert egy egyszerű kis történetnek tartottam- mégis van benne valami, ami miatt már háromszor újra olvastam. Mondjuk minden olvasás után egyre jobban megkedvelem, de még most sem tudom, mi vonz hozzá.
És egy másik könyv is eszembe jutott: Sarah Addison Alentől az Édes élet. Nekem ez a téli falatozásokat juttatja az eszembe, a sült almát, a gesztenyét, a tejszínes kakaót. Regények olvasását, miközben kint esik a hó, vagy fúj a szél.
Cecelia Aherntől nagyon szerettem olvasni az Ahol a szivárvány véget ér regényét. Érdekes módon mégis a film az, ami annyira beragadt nálam, hogy ha rossz kedvem van, sokszor újra nézem. Szerintem nagyon jó hangulata van, jók a zenék, színészek, nagyon szeretem.
És megint csak félig könyves élmény, de a Vándorló palotát minden évben többször is megnézem. Fantasztikus mindkettő, de az anime-t azért sokkal jobban szeretem. Többször gyógyír volt ez a mese a megsebzettnek hitt lelkemre.
Bámulom a polcom, és tudom, hogy írhatnék még pár regényről, de most csak azokat írtam le, amikről tudom, hogy többször olvastam már, és hogy a jövőben is újra olvasom.
Szívesen gyűjtöm az ilyen élményeket, ne legyetek rest, írjátok le Ti is, milyen történetekbe szerettek beburkolózni!
A többiek posztja:
