december 30, 2013

Ez itt a legnagyobb buli? - na ez nem az...

 Ez csak egy év végi rövidke összegzés lesz.

Ráadásul nagyon rendhagyó a puszt, helyette poszt, mert nincs kedvem megnézni, hogy
a) mennyi könyvet olvastam az idén
b) mennyi posztot követtem el a blogon
c) mennyi könyvet vásároltam
d) és a többi.

 Azért persze... Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek! :)

Az év legkedvencebb kedvenc könyvei pedig az alábbiak:

Mindenkinek sok-sok szép napot és izgalmas olvasmányokat kívánok a 2014-es évben!
SHARE:

szeptember 19, 2013

Kedves történet a szekrényekről...

Jönnek a könyves posztok is, csak épp náthás vagyok és itt vacogok a takaró alatt, úgyhogy hoztam egy történetet, amit nemcsak PuPillának ajánlok, de neki mindenképpen.
Simon Bloodworth tündérszolgája váratlanul és szinte a semmiből került elő. Felajánlotta szolgálatait, és azt kérte, hogy szólítsák Alabárdnak. Ma már minden iskolás gyerek tudja, hogy nem szabad egy tündért felfogadni anélkül, hogy alaposabban utánanéznénk, honnan származik, és meg ne próbálnánk kideríteni, ki is ő, és pontosan miért jött el Tündérországból. Már az is gyanús, hogy egy harmadrangú angol mágus szolgája akart lenni...


... Egy szép májusi napon 1310-ben Bloodworth éppen távol volt otthonról, amikor a felesége felfedezett egy magas szekrényt a konyhában- egy olyan helyen, ahol azelőtt nem állt szekrény.  Megkérdezte Alabárdot, hogy hogyan került oda, mire a szolga azt felelte, hogy ő vitte oda a szekrényt, ami valójában mágikus bútordarab. Megsajdult a szíve, ha látta, hogy Mrs. Bloodworth és lányai reggeltől estig mosnak, söpörnek, főznek és takarítanak, miközben - az ő véleménye szerint - inkább azt érdemelnék, hogy egész nap égkövekkel díszített ruhában üldögéljenek hímzett párnákon, és édességeket falatozzanak. Mrs. Bloodworth úgy gondolta, van abban valami, amit Alabárd mond. 
.... Alabárd azt mondta neki, ha belép a szekrénybe, egy varázslatos helyen fogja találni magát, ahol egy-két varázsige megtanulásával máris elérheti, hogy minden munka egy pillanat alatt el legyen végezve, mindenki első pillantásra csodálatosan szépnek lássa, aranyhegyek jelenjenek meg a semmiből, amikor csak kívánja, és hogy férje engedelmeskedjen neki, és így tovább. 
- Hány varázsige van? - kérdezte Mrs. Bloodworth. 
- Körülbelül három- vélte Alabárd. 
- Nehéz őket megtanulni?
- Ó, dehogy! Nagyon könnyű.
- Hosszú ideig kell ottmaradnom?

- Nem, egyáltalán nem, a misére már vissza is érhetne. 
Aznap délelőtt tizenhét ember lépett be a szekrénybe, akiket soha többé nem láttak Angliában. Közöttük volt Mrs. Bloodworth és a két kisebb lánya, két női és két férfi szolgálója, valamint a bácsikája és hat szomszédja. Csak Margaret Bloodworth, az asszony idősebb lánya nem akart menni. 
... Kétszáz évvel később Martin Pale Tündérországban utazgatott. Egy ősöreg és nagy hatalmú tündérherceg, Magyaltopán Jeromos kastélyában talált egy hét-nyolc év körüli, nagyon sápadt és csontsoványra fogyott embergyereket. A kislány azt mondta, hogy Anne Bloodworhtnek hívják, és úgy két hete jöhetett át a tündérek világába. Azonnal kiosztották neki a munkát: rengeteg mocskos edényt kellett kisúrolnia. A kislány azt is mondta, hogy az érkezése óta szorgalmasan súrolgatta az edényeket, mert ha végez, visszamehet az otthonába, és viszontláthatja a szüleit és a testvéreit. Úgy számolta, hogy egy-két napon belül el is indulhat.  

Muhaha!! 

Suzanna Clarke- A hollókirály 69. oldal ( mindenki utálta a lábjegyzeteket a könyvben, szerintem azok voltak a legérdekesebbek ;) )
SHARE:

augusztus 25, 2013

Ő, a szexmániás...

Nem kifejezetten érdekelnek a botránykönyvek, épp ezért még sosem olvastam ehhez hasonló szerzeményt, de gondoltam, ha már ennyire kedvesen ajánlják, kipróbálom milyen is az olyan...
" A nálam okosabbak azt mondják, az élet már csak olyan, hogy megszületsz, meghalsz, a kettő között meg dugsz megállás nélkül. " 
Szepesi Nikolett könyvének célközönsége egyértelműen nem azok az emberek, akik életük során elolvastak már jó pár regényt. Nem, ez a könyv kifejezetten azoknak való, akiket napi szinten izgatja a bulvársajtó, akik szívesebben olvasnak el egy magazint, mint bármilyen más könyvet.

Épp ezért a könyv stílusa eléggé igénytelen, a fogalmazásmód unalmas, de ami nem megy, azt nem kell erőltetni, meg amúgy is nem is kell minőség ezen a szinten. Szepesi folyton önmagát ismétli, igazából nem néz szembe az életével, mint ahogy azt elképzelte, inkább csak henceg. Olvasás közben azon gondolkodtam, mi a fenét szeretne ez a nő átadni, de gyakorlatilag a semmit kínálja- újra és újra.

Koncepciótlan, unalmas és üres a könyv.
Ami picit is érdekes volt, azt már a sajtóból tudjuk, sőt mondok egy durvát: ebben a könyvben még a szex is unalmasan van leírva .

Egy biztos, Szepesi sosem volt és eztán sem lesz szexszimbólum. Szexmániás az lehet, értem én, nimfomániás is, ha már erről van szó, de ez meg nem nagy újság. Abszolúte nem érdekes, mert potencionális szexmániás a postás vagy a buszon mellettünk ülő srác, sőt tudok pár embert a környezetemben akik meg köztudottan azok, és ennyi, megállapítjuk: az ő baja, az ő öröme.

Eljátszottam amúgy a gondolattal, hogy sikerült ezt a könyvet kiadni, meg azzal is, hogy milyen sajtótájékoztatók lehettek a könyvvel kapcsolatban. Beült Szepesi, bájosan mosolygott és aztán belekezdett: " akkor én most arról szeretnék beszélni, hogy képzeljék el az öltözőszekrényben dugtam, volt nálam stopper is, hat perces volt a menet" - a vakuk villannak, mindenki döbbenten pislog. " Van kérdés?" De hagyjuk az egészet, mert túl jó a fantáziám, ráadásul vizuális típus vagyok.

Ez az egész egyébként szánalmas, úgy értem ez az egész jelenség: az, hogy leírta, az hogy kiadták, az hogy olvassák. Hát hová jutottunk idáig ? - Ez amúgy az egyik kedvenc kérdésem.  Szóval hogyan is..., nem tudom.

A történet váza egyébként az, hogy Szepesi Niki miközben úszott, hagyta magát jól megszexelni :D. Na nem a medencében, hanem motelszobákban, meg itt meg ott, a pasik meg folyton forgatták szex közben, - ezt szereti kiemelni-, meg hogy néha számolgatni szokta hány orgazmusa is van. Ez olyan ciki, már az is, hogy én írok erről a könyvről, nem még az, hogy valaki megírta és büszke is erre. Vagy ahogy ő mondaná:

"Tisztítókúra - vagy tisztító kúrás. Te melyiket választanád? "
Kac-kac. Kukac. Hát ebből sem lett szállóige. :) 

Nos, mindenesetre azért érzem az erőlködés szagát a könyvlapok között, például észrevettem a hatásos fejezetindító mondatokat, amik tényleg sokat ígérnek, pl. hadd idézzek utoljára a könyvből:

"Muszáj írnom a farkakról. Egyszerűen kikívánkozik belőlem ez a téma, mert tartalmas és sűrű életem során megannyi férfi nemi szervvel találkoztam."
A folytatásban pedig megint a nagy büdös semmi, úgy értem, ha már kikívánkozik belőle, akkor hogyan bírt ennyi mindent bent tartani? Én komolyan azt hittem, egyenesen rajzok és ábrák is lesznek.

Viszont, hogy a stílusnál maradjunk, mégis muszáj írnom pár dologról, mert belőlem meg egészen más kívánkozik ki.  Mivel nem szoktak felizgatni a mások nemi életével kapcsolatos rosszindulatú pletykák- jóindulatúan meg nem nagyon szoktunk mások nemi életéről beszélni-, szóval én próbáltam ezt a könyvet úgy olvasni, hogy ne ítélkezzek. De ez sok tekintetben azért lehetetlen, mert a szexmániás csaj, legalább hat fejezetben beszúrt egy gúnyos megjegyzést azokra, akik nem szexmániás életvitel szerint élnek, olyan stílusban, amiről süt a felszínesség és a butaság. A csaj szerint ő " olyan életet élt, amiről mindenki más csak álmodik", meg azt is gondolja, hogy " nincs olyan férfi a környezetében, aki nem kívánkozna a bugyijába" sőt, azt is elhiszi, hogy ő "könyvet, regényt írt". Hát mi vagyok én, hogy az ellenkezőjét állítsam?

Alapvetően liberális nézeteim vannak az emberekkel kapcsolatban, ha akarják, hát csinálják, csak hagyjanak engem békén elv alapján tényleg próbáltam megérteni ezt a lányt, aki azt hiszi, híres úszónő volt és lett belőle most már tényleg híres nimfomániás, szóval én nem ítélkezek, hiszen ez is egy karrier. 

Minden csak nézőpont kérdése. 

Szepesi Nikolett: Én, a szexmániás, Ulpius ház, 348. oldal, mondjuk számomra értékelhetetlen, de majd megmondja az utókor

SHARE:

július 22, 2013

Kérdezősdi

Kaptam egy ilyen díjat! Jó ideje válaszolni szeretnék a kérdésekre, de listába sem merem szedni, hogy mi mindent terveztem az elmúlt egy-két hétre, és semmit, de semmit nem csináltam ezek közül meg.
Ezért is szeretném jelezni, hogy a blog működésében kisebb - nagyobb szabadságolások várhatóak, mostantól önző leszek és csak akkor írok ide, amikor kedvem tartja. ( Eddig is így volt, de mostantól nem vagyok hajlandó lelkiismeret furdalást érezni.) Szeretném jelezni, hogy megtalálhattok engem a bloglovin oldalon- link valahol a linkfalon :D, és van facebook oldalam is, ahová nem csak könyvekről írok, hanem ami épp eszembe jut - ez volt itt a reklám helye, és most jöjjenek a játék szabályok:

*Linkkel jelöld azt az ember, aki téged jelölt/nevezett a díjra!
*Válaszolj a 10 kérdésre, amit a neveződ kiírt!
* Nevezz tíz embert a díjra.
*Írj Te is kérdéseket az általad jelölteknek!
*Jelezd a jelöltjeid blogjain, hogy jelölted/nevezted őket!
 Rendkívül utálatos leszek, de mivel folyton lassan reagálok ezekre a körbe díjas posztokra, így újra rebellis leszek és  csak a kérdésekre válaszolok. A saját kérdéseimmel meg úgy is nyúzlak majd egész évben titeket, gondolom ez így nem is olyan rossz!

Hiranneth kérdései itt találhatóak
 
1. Szeretitek-e a könyvekből készített filmeket? S találkoztatok-e már olyannal, ahol a film jobban tetszett, mint a könyv?
 Határozottan szeretem a könyvadaptációkat, bármit, bármilyen mennyiségben. Még azt is élvezem, ha valamelyik feldolgozást utálom :), ilyenkor lehet, mérges vagyok kicsit, de mindig érdekes és élvezetes dolog számomra azt látni, hogy mit kaptam vissza az olvasott könyvből. Pozitív példa az újdonságok közül az Éhezők viadala, illetve kiemelkedően jónak tartom az összes BBC adaptációt :P - ez egyértelmű-, aztán ott van a klasszikus Gyűrűk ura, de én nem tartozom a fanyalgók közé, lehet, legtöbbször nem olyan jó a film, mint a könyv, de akkor is szeretem őket- kivéve a Jane Eyre legutolsó feldolgozását, - amit mindenki imád, de Fassbender ide vagy oda, - szerintem egy katasztrófa.

2. Ha már helyszűkében vagytok, milyen cselhez folyamodtok, hogy még azért pár könyv elférjen otthon? (Nálam ez rendszeres probléma, szóval jöhetnek a tippek :D.)
 Az ágyamba :). Annyi könyv van az ágyneműtartóban, hogy nem tudjuk megmozdítani az ágyat. 
3. A legjobb vagy épp a legrosszabb élmény, ami a blogírás közben/miatt ért titeket?
A legjobbat írom: mindig szeretem, ha idéznek engem :P - Nem fordult sokszor elő, de az tényleg nagyon jó érzés.
4. Mi volt az a műfaj, amiről úgy gondoltátok, hogy sosem fogjátok olvasni, de végül mégiscsak kipróbáltátok, és pozitívan csalódtatok benne?
Jelenleg a scifi, amit utáltam, aztán megbarátkoztam vele, mostanában pedig két-három havonta kifejezetten vágyom a hangulatára. Jelenleg a krimi, amivel hadilábon állok- a tévében meg a helyszínelők. Nem lesz ezeknek a sorozatoknak sosem vége?
 
5. Ha épp olvasói válságban vagytok, amikor semmit sincs kedvetek olvasni, mivel ütitek el a felesleges szabadidőt?
Írok, tornázom :), élem az életem...
6. A legrosszabb könyv, amit valaha olvastatok (legalábbis számotokra.)
Lewis Caroll: Alice csodaországban - egy rémálom ez a könyv-, Vass Virág: Vulevu, az annyira rossz volt, hogy írni sem volt kedvem róla.

7. Szoktatok-e könyvtárba járni, vagy inkább saját könyvekre esküsztök?
Régen könyvtároztam, de most annyi olvasatlan saját könyvem van, hogy inkább messze elkerülöm...
8. Ha választani kell, melyiket szeretitek jobban, egy újabb sorozat kezdő kötetet, vagy egy önálló regényt?
Hát, minden attól függ, mennyire jó az a könyv. :)
9. Ha már itt tartunk kedvenc könyvsorozat?
 Moning: Tündérkrónikák és Chance: Cassandra Palmer sorozata...

10. Ha lehetne, melyik íróval találkoznátok szívesen? 
Kemese Fannival, mert már régóta tervezzük, de sosem jön össze. 

Szilvamag kedves kérdései pedig itt

1. Férjed, kedvesed, szüleid, barátaid, szomszédjaid, munkatársaid,  tudják, hogy blogot írsz? Mit szólnak hozzá?
Sokan nem, páran igen. Alapvetően semmit...
2.  Miért kezdtél el blogolni?
Mert világgá szerettem volna kürtölni, hogy mit gondolok erről meg arról a könyvről.
( Van egy hosszabb verzió, de azt most nem írom itt le )
3. Milyen szerepet tölt be az életedben a blogod?
Szilvamag, félelmetesek a kérdéseid :)... Hát a blogom a hobbim. Nem várok tőle sokat, csak hogy élvezzem a vele való szöszmötelést...
4. Ha felkérnének, hogy írj egy könyvet, akkor miről vagy kiről szólna? Milyen műfajban írnál? ( Mondtam, már hogy félelmetesek a kérdéseid? :) ) Alapvetően három témában tervezek regényt írni, de nem gondolkodom mindenképp kiadásban. Az egyik egy klasszikus urban fantasy, a másik egy YA könyv, a harmadik meg valami más, mint a többi.
A történetekről viszont csak akkor vagyok hajlandó beszélni, ha már legalább a regény fele meglesz. Ha pedig készen lesznek, mindenképp szólok. ( Évek kérdése csupán)

5. Melyik kedvenc íród boldog (vagy akár gonosz) szereplője lennél szívesen?
Hát nem tudom, melyik könyvben, de leginkább boszorkány szeretnék lenni, az a klasszikus, seprűs, süveges, kócos hajú- az a félig gonosz, félig jóságos típus...
Tudom, ez könyves kérdés, de azt hiszem simán helyt állnék bármelyik klasszikus BBC filmben ;), illetve visszatérve a könyvekre, egy steampunk környezetben biztosan jól érezném magam... Szóval legyek boszorkány egy steampunk sztoriban, amit a BBC megfilmesít... Ez jó lesz.

6. Milyen sűrűn porolod le a könyveidet?
(Öh, Szilvamag kérdései mindig az elevenembe vágnak). Túl ritkán. :D
( Évente talán 4X.)

7. Mennyi időt töltesz naponta olvasással és molyolással?
Molyolással egyre kevesebbet, ugyanis mára már nem kedvelem annyira a Moly.hu-t.
Olvasással megint ritkábban... Hétköznap talán egy-fél órát olvasok, hétvégén azért olvasok pár órát. Mindenképp keveset.

8. Mennyit tévézel és mi a kedvenc műsorod?
Biztos itt mindenki leírja, mennyire utál tévézni, de én tudom, mire gondol Szilvamag...
Szerintem naponta egy órát biztos a tévé előtt töltök, ha más nem, munka után szeretek a tévé előtt rehabilitálódni, olyankor az sem számít, mi megy benne. Tőlem aztán butíthat, igényelem nagyon.
Kedvenc műsorom... Természetesen a BBC sorozatok :)
De szeretem a történelmi témájú ismeretterjesztő filmeket is, meg amit épp találok.


9. Gondolkodtál már azon, hogy befejezed a blogolást? Ha igen, mi tartott vissza?
Szilvamag és a kérdései... :)
Igen, sokszor, Ti.

10. És végezetül, ha megtehetnéd, akkor a Föld mely részére utaznál el szívesen, mondjuk egy hónapra vagy akár örökre.

Olaszországba utaznék, de szeretném bejárni Európát, cakk-pakk. 

Abstactelf bár még nem ezen a blogon, de ugyancsak megörvendeztetett - kvázi - a díjjal, örök hála neki is, meg persze mindenkinek, akik gondoltak rám.
SHARE:

május 09, 2013

... és természetesen a világbéke! :)

Annyira gonosz voltam és rossz a múltkor...

Forrás innen

... szóval arra gondoltam, helyre hozom a blog egyensúlyát...

mégpedig egy tündérbogár poszttal.

Annyira hálás vagyok mindenkinek aki díjat ad nekem! :) Annyira szeretlek Gretty és téged is annyira szeretlek Reea! Ti mindannyian utolérhetetlenek vagytok! Megismételhetetlenek és csodálatosak! Biztos nem hiszitek, de én még azokat is szeretem, akiket az előbb - közvetve vagy közvetlenül - bántottam. Azokat is, akikről kiderült, hogy mégsem tetszett annyira az előző poszt, holott azt sugallták. Igen, titeket is, akik csak sötét sarkokban beszélitek meg, mit is gondoltok. Azokat is, akik világosban. Legyünk együtt egy nagy család :). Vigyázzunk egymásra és olvassunk együtt! Performanszokban gondolkodom, ahol könyvekből kitesszük a Peace jelet. Közös sütizésekre gondolok, könyv alakú mignonokkal. Közös könyvtárban gondolkodom, ahol mindenkinek megvan a kedvenc helye. Körbeposztokban gondolkodom, ilyenekben mint ez. 

Szabályok:
1. Említsd meg, kitől kaptad a díjat, természetesen linkelve :)
2. Válassz ki 4 blogost, akinek a díjat tovább szeretnéd adni - de csak olyannak adhatod, akinek 200-nál kevesebb rendszeres olvasója van! (Természetesen linkelve)
3. Írj röpke kommentet a kiválasztott blogosoknak, hogy díjat kapnak Tőled!

A díjat pedig átadom: 

Catriananak, akit mindenkinek meg kellene ismerni, s aki úgy kezdi a bemutatkozást, hogy: nem vagyok könnyű eset"- hát nem lesz rögtön szimpatikus? 
Nimának, aki négyszemközt bevallotta, hogy nem plecsniket gyűjt, hanem díjakat, így tőlem is kap egyet.( Ráadásul a pink virágok jól fognak mutatni a blogján.)
Jeffinek, aki az én könyves anime hősöm és PuPillának, csak mert őt is nagyon szeretem.

Most pedig képzeljük el, ahogy testünket rózsaszín csillámló szívecskés konfettik borítják be, közben vegyünk néha levegőt - nehogy elaléljunk-, s tegyük jobbá holnap valakinek a napját! 

SHARE:

január 01, 2013

Könyvek, amiket várok avagy hová tűntek a Vámpírakadémia rajongók?

Tudom, hogy a cím nem nagyon értelmes, de majd mindjárt okosabbak lesztek.

Szóval, most olyan könyveket fogok ide biggyeszteni, amik megjelenése vagy veszélyben van vagy volt, és én rendesen sóvárgok utánuk. ( Igen...)

Első számú vágyaim tárgya:

Karen Marie Moning: Iced
Mennyire akarom? -Nagyon
Miért? - Mert a Tündérkrónikák folytatása ( és tudjuk, hogy az mennyire jó),
- mert Moning írta ( és amit ő ír, az jó)
- mert Dani a főszereplője ( és Dani jó --- aki rosszat ír róla, arra minimum kiöltöm a nyelvem)
- mert elolvastam az első három fejezetet, és teljesen odáig vagyok.

( a könyvet a Cor Leonis kiadó fogja kiadni, csak bírjuk kivárni)


Vágyaim tárgya továbbá - a második számú:

Diana Gabaldon: Voyager

Mennyire akarom?- Nagyon
Miért? - mert az első két könyvet is imádtam
- mert olyan hosszú, hogy angolul, lehet belecsavarodnék
- mert szeretem a kort, a stílust és a skótokat
- mert legalább azokat a részeket el akarom olvasni, ami a Claire-Jamie párosról szól
- és mert olyan függő vég volt a végén, amitől összeakadt a szemöldököm
- plusz szeretem nézegetni a polcomon a két téglányi könyveket.

( Az első két részt a Könyvmolyképző adta ki, várhatóan 2013-ban ez is kiadásra kerül.)



Akarom továbbá ezt a könyvet is, de nagyon:

Karen Chance:Curse the Dawn ( Cassandra Palmer #4)
Mennyire akarom?- Nagyon
Miért?- Mert telis tele van akcióval
- mert szerettem az első három részt
- mert Pritkin ( apró szívecske)
- mert nagyon reménykedem abban, hogy csak ámítás ez a Mirceás dolog, és ha nem jelenik meg, honnan fogom megtudni?

De, szerencsére meg fog jelenni a könyv a Cor Leonis kiadónál



És végül, de nem utolsó sorban, jöjjön a kérdésem.
Szóval:
Gyerekek, mi van veletek? 
Én emlékszem, hogy kezembe nem vettem volna a Vámpírakadémiát- mert vámpíros volt, ráadásul ifjúsági is- , de úgy két éve mindenki azt bújta és mindenki odáig volt érte. Ez tiszta sor.
Aztán megjelent Sidney és Adrian főszereplésével a Bloodlines sorozat első része, és aki olvasta, az odáig volt érte.
Komolyan mondom, Adrianért még az is odáig van, aki azt sem tudja, kicsoda. 
Amikor szavazni kellett az Agave honlapján, hogy Vérvonalak könyv vagy Megszólít a hold, ez a könyv nyert, Sidneyt többen jelölték a főhősnős versenyen, Rose ugyanebben a versenyben nagyon sokáig eljutott. Ennek a könyvnek lenne olvasó bázisa, de ti, igen, te is ott a képernyő előtt- és ne vágj olyan ártatlan képet-, ti nem mondtok semmit. Senkit nem érdekel, hogy megjelenik-e, senki nem sápítozik, és nem mond semmit az Agave. ( Oké, most hisztizek amúgy.) De ez olyan jó kis sorozat, és annyira megérdemelné, hogy kiadják, mert aki szerette a VA-t, márpedig sokan voltak, biztos, hogy ezt is szeretné. Szóval morcos vagyok. Megszoktam, hogy Adrian Ivaskov magyarul poénkodik, és megszoktam Mead stílusát, ami szerintem az egyik legjobb sallangmentes stílus az ifjúsági könyvek terén, szóval teljesen el vagyok kedvtelenedve, és csak mellékesen megkérdezem, hogy Vámpírakadémia rajongók, meg ti, akik régen ölre mentetek, hogy Adrian vagy Dmitrij, szóval ti most hol vagytok? ( Ráadásul olyan jó kritikákat kap a goodreadsen is. )
Senkinek nem hiányzik a folytatás???

Richelle Mead: The Golden Lilly ( Bloodlines #2)

( a könyvet talán az Agave adja ki- majd egyszer)

 befejeztem :)
SHARE:

szeptember 03, 2012

Emlékeztetö, hogy vásárolj

No kérem szépen, kezdek szépen lassan magamhoz térni, úgyhogy újra átfutottam a piszkozataimat, és rátaláltam erre a posztra.

Biztos mindenhol láttátok már, de én is megmutatom, mi újság a CorLeonisnál, annál is inkább, mert egészen jó könyveket kínálnak.

Augusztus 27-én jelent meg, tehát már kapható Syd Field újabb könyve a forgatókönyvírásról, Forgatókönyvírók kézikönyve -  A sikeres forgatókönyvírás gyakorlati lépései címmel.


A sorozat első részét már olvastam, ami gyakorlatilag a forgatókönyvírás alapjairól szólt, jó sok érdekességgel, és filmekből kiírt snittekkel, részletekkel. Field igazán ért ahhoz, hogy lelkesítsen és hogy fenntartsa az érdeklődést, még úgy is szerettem olvasgatni a könyvét, hogy tudtam, soha az életben nem fogok megpróbálni megírni egy forgatókönyvet. Szóval a stílus jó, tartalom is van, mondanivaló is, filmrajongóknak, forgatókönyv írásra vágyóknak szerintem kötelező darab, és a következő rész sem lehet rossz. Itt egy kis részlet a fülszövegből:

A Forgatókönyvírók kézikönyvéből kiderül, hogy milyen a jó ötlet, milyen a profi szerkezet, megtudhatod, hogyan keltsd életre a karaktereket, hogyan írj párbeszédet, vagyis hogyan dolgozd fel ötletedet sikeres, profi forgatókönyvvé. Akár kezdő vagy, akár profi, ha követed Field tanácsait, végül a kezedben lesz egy kész, eladható forgatókönyv! - Reménykedjünk a legjobbakban. 


Szeptember 1. napján, tehát két nappal ezelőtt ( milyen okos vagyok) jelent meg Nevada Barr új krimije, az Ördögkatlan. Na most én még sosem olvastam Nevada Barr könyvet - meglehet azért, mert nem szeretem annyira a krimiket, de egész jó dolgokat olvasni a sorozatról.

Íme, egy kis előzetes:
Anna Pigeon meztelenül, betört fejjel, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. Kiszáradt nyelve feldagadt a szomjúságtól. Fogalma sincs, hogyan került oda, nem emlékszik, mikor veszítette el a ruháját és az eszméletét. Kétségbeesetten próbálja felidézni, mi történhetett vele, és közben igyekszik felfedezni szűk börtönét… 





Végül szerintem mindenki tudja, de ha nem, én úgyis figyelmeztetek mindenkit, miszerint szeptember 17 reggelén Új nap virrad, mégsem virrad új nap, de talán majd szeptember végén ez is meglesz, mert megjelenik Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatának befejező része, mi pedig megtudhatjuk mi a titka a kiismerhetetlen  Jericho Barronsnak- szolid fan sikoly-, csak bírjuk addig cérnával. 


Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történt valójában V’Lane-nel? És egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb: maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?

Uh, lányok, ti hogy bírjátok a várakozást? 
- hihetetlen, hogy vége lesz-

A könyveket megvásárolhatjátok a könyvesboltokban :). 
Meg itt is:  http://www.corleonis.hu/ ( egész jó kedvezménnyel.)
SHARE:

június 01, 2012

Madaras poszt linkkel...

Tegnap két kövér galamb landolt az elő-tetőnkön, az egyik kerek, kékes - fekete tollú, a másik picit kisebb, barnás-fehér mintázatú. Folyton bámulnak minket, néha hatalmasat trappolnak, úgy ugrálnak a tető szintjei között, és olyan fél óra toporgás után, néha le is szállnak az udvarra. Jelenleg még egyikük sem változott férfivá... Bár, be kell valljam, ezt cseppet sem bánom.
Na most amellett, hogy megosztottam veletek örömöm és aggodalmam a madarak miatt- mert mi van, ha nem találnak soha haza, most etessem őket? , meg egyáltalán mit csinálnak ezek a madarak nálunk? miért jöttek? - na mindegy, szóval mindezen dolgok mellett akartam mutatni nektek egy linket, a Maria Morevnaval kapcsolatosan, itt olvashattok orosz népmeséket, pl. ott van a Maria Morevna is, vagy Vaszilisza meséje, de szerintem érdekesek azok a kis képek is, ami az orosz népi művészetet mutatják be. Akik utána akarnak nézni, vagy csak érdekli őket az orosz kultúra, azoknak nagyon ajánlom.

N.Lopatin: The tale of Tsar Saltan box 1999



Ja és persze, mi volt nekem is az első kérdésem a mesével kapcsolatban?
- De most komolyan, miért volt Koscsej kikötözve a pincében? 
hümm....


SHARE:
BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig