július 29, 2019

E havi témánk: Korrekt-e a polkorrekt?

Jó-e, hogy egyre több az erős nő, a színes bőrű, a hispán, a meleg szereplő a feldolgozásokban, könyvekben? Átértelmezheti a jelen kor társadalmi nyomása a múltat? Rasszista, akiben felmerül, hogy korrekt-e a polkorrekt? Érdemes-e címkézni, van-e a történeteknek evolúciója, és egyáltalán Ariel miért is nem lett zöld az új filmfeldolgozásban? - Ebben a posztban ezekről a kérdésekről olvashatsz majd....-


Darázsfészekbe nyúlt a legújabb körben a témázás, aminek én kifejezetten azért örülök, mert gondolkodásra készteti az embereket. 

Gondolkodni nem bűn, bármennyire is arra felé tendál a világ, és én azon leszek, hogy feltegyek nektek minden egyes témában legalább egy kérdést, amit a posztokat elolvasva kicsit ízlelgethettek. Ha nem is találjuk az egy igaz választ - mert olyan nincs -, de legalább közelebb kerülünk önmagunkhoz. Az én világnézetem szerint gondolkodni nem azért kell, hogy majd a többiek előtt villogjunk, gondolkodni azért kell, hogy rájöjjünk kik is vagyunk a világban, vagy hogy rájöjjünk vagyunk valakik a világban, és nemcsak egy pont a névtelen tömegben.

Most, hogy az ars poetica megvan, félre is dobom, és előhívok pár esetet, ami fellibbentette a szemem elől a fátylat. Nem volt semmi megvilágosodás, de jellemzően ezeket a dolgokat látva az volt az első gondolatom, hogy " mi vaan?". Válogatásomat természetesen most a kulturális/irodalmi életre hegyezve osztom meg.

Kezdem az egyik nagy sokkhatással: a Magnum új feldolgozásában nincs senkinek bajusza. ( De tényleg. ) Higgins egy nő. Magnum szerepében egy mexikói felmenőkkel büszkélkedő színészt láthatunk. Elsa valószínűleg lezbikus főhős lesz az új Jégvarázs moziban. (Vagy ha nem is így lesz, sokan így szeretnék.) Ariel fekete bőrű lesz az új Disney feldolgozásban.
A Porgy és Besst echte magyar színészek játsszák, akik szívükben feketék. Bárhová nézek, beszivárogtok az erős,női karakterek. Egyre több filmben/regényben a férfi csak kallódó hős, a nő mutatja meg az utat, most már ő is menti meg a világot ( már a szuperhős filmekben is). Sorra jönnek a nyilatkozatok, hogy ki meleg a Harry Potter világban ( legutóbb Malfoyról hallottuk), Hermione Granger pedig a színházi előadás során fekete bőrű lett, el is lepték a netet a színes bőrű Hermione illusztrációk. Felrebbent a pletyka, hogy a világ legpasisabb filmje, benne az egyik leghíresebb hímsoviniszta ( egyébként általam imádott) karakter, a 007-es ügynök is egy nő lesz. Itt már elég a pletyka is! Az új Julia Quinn feldolgozásban a 19. század elején játszódó Birdgerton család történetében elég sok fekete bőrű színész lesz. A szépség és a szörnyeteg élő mozis verziójában az egyik mellékszereplő nyíltan meleg volt... Az irodalom terén pedig egyre nagyobb divat átírni polkorrekt formában a meséket.

Természetesen, aki most ezt a fenti bekezdést olvasta, rögtön arra a következtetésre juthat, hogy fajgyűlölő és homofób vagyok, pedig nem igaz egyik sem. Most persze tudom, mi a második gondolat, hogy valamilyen rejtett, látens módon vagyok fajgyűlölő, ami megint csak nem igaz. Leírom, mit is gondolok.

Ha lehetne vegyíteni a konzervatív és liberális gondolkodásmódot, valahol én ezekben határoznám magam meg, és hogy ez érthető legyen, inkább azt írom, én elfogadó vagyok, és próbálok lépést tartani a világgal, de úgy gondolom, hogy ha valami jó, azt csak indokkal változtassuk meg. Na de lehet-e indok a polkorrektség ezen esetekben? Valóban át kell-e alakítani a régi történeteket, azok feldolgozásait, aszerint, amit most látunk a világban? Kell-e alkalmazkodnia a feldolgozásoknak ahhoz, hogy most már nagyon sok ember felvállalja a szexualitását, ahhoz, hogy sokan másképp élik meg a szexualitásukat, mint ahogy sokáig képzelték? Kell-e a filmekben nemzetiségi kvótát alkalmazni? Le kell-e tükrözni a társadalmat, és abban azt, hogy mennyi fehér-fekete, bármilyen színű ember él? Tesz valamit egy karakterhez az, hogy milyen a neme, a bőre színe, a szexuális beállítottsága?
Azt mondják, csak a belső a fontos, az határozza meg, ki milyen ember. Ezzel egyetértek, de vajon nem határoz-e meg bennünket, az életünket az, hogy milyen neműek vagyunk, hogy mihez vonzódunk, vagy milyen a bőrünk színe? Igazi tükör-e az, ha azt mondjuk, nincs különbözőség? Nem lenne korrektebb, ha azt mondanánk, különbözők vagyunk, és ez így helyes, így kell elfogadni? És ha így van, akkor miért kell átalakítani egy karaktert? Átalakul általa? Ugyanaz marad? Most őszintén, nem hamis az egész, ha ugyanaz marad? 
 

Még emlékszem a felháborodásra, amikor újra forgatták a Büszkeség és balítéletet, és sokan elfordultak a mozifilm elől, mert a kicsit molett- szerintem egyébként teljesen normális testalkatú- Elizabeth Bennett szerepét a cérnaszál vékony Keira Knightley kapta meg. Én magam is fel voltam háborodva, végig püffögtem az egész filmet a moziban, aztán amikor másodjára megnéztem a DVD-n, és elengedtem a régi berögződéseket, jobban megszerettem - leginkább a hangulata és a zenéje miatt- , mint a sorozatot. De mind a mai napig vannak sokan, akik nem nézik meg - ezt a már szerintem - tíz éves filmet, vagy ha meg is nézték, képtelenek elengedni a bennük élő ideális főszereplő képét. Rájuk persze nem mondanánk egy szóval sem, hogy rasszisták.


Nyilván vannak homofóbok és kirekesztő emberek, akik ezért fakadnak ki az újítások ellen, de szerintem a méltatlankodók többsége igen is azért bosszankodik, mert volt egy történet, ami eddig is működött, a maga módján, a maga idejében, és ebbe belenyomni a politikát, olyan, mint beletenyerelni a házi krémesbe - mondván, hogy idejétmúlt. 

Tudom, többen is megteszik, éljeenek az új krémesek, csak azok már nem ugyanolyanok. 

És az emberben, amikor már megszületett az ideál, akkor nagyon nehéz meggyőzni, hogy valami újat akar. 

Például egy bajusz nélküli Magnumot. Hát nem borzasztó elképzelés? Gyerekkorom óta rajongok a bajuszos karakterekért, erre jön egy Magnum - egy teljesen átlagos sorozatban- , akinek alig van szőr az arcán. Hurrá! Ráadásul kedvelem őt. (Nem értem, mi van velem. )

Nem mondom, hogy nem lehet meggyőzni, a fentiekből láthatjátok. De én úgy vagyok vele, hogy akit fehérnek írtak meg, az legyen fehér, akit feketének, az legyen fekete, aki nem homoszexuális, ne legyen az, csak mert most ez van a porondon. 

De hogy még nehezebb legyen, eszembe jutott még egy dolog. Változóban van a világ, szerintem egy irtó izgalmas időszakot élünk minden téren. Csak gondoljátok el, mennyi minden változik, már azt sem tudjuk, hogy neveljük a gyerekeinket, mert már egy teljesen más világba születnek bele, mint amibe mi beleszoktunk.


A történeteknek meg kell változnia? Vannak a színházi darabok, amikben a hagyományos értelmezés szerint interpretálják a történetet, aztán vannak a modern feldolgozások, amik tovább árnyalják, a saját világunkra formálják például az ókori hellén világot. Tud-e mondani bármit nekünk, modern embereknek egy ókori dráma, vagy egy középkori királydárma? Kell hozzá módosítás, át kell-e alakítani őket, hogy eljussanak a szívünkhöz? 

A minap olvastam egy filmkritikát, ami azért húz le egy új mozifilmet, mert a nők benne csak nők. Szerelmesek, családot alapítanak, nincs benne semmi a mai élő feminizmusból. Igaz erős karakterek, de nincsenek igazából céljaik. Gondolkoztam ezen is jó pár napig. Ha egy Henry James regényt olvasok, akkor nyilván olyan karakterekről kell olvasnom, akik abban az időben éltek. Az akkori világot kell lássam benne. Nyilván önmagamban meg kell lennie az összehasonlításnak, hogy a mai világban ez nem így történne, a főszereplő nyilván nem ilyen lenne, nem ilyen sorsa lett volna. De helyes-e az, hogy átalakítják a történeteket a mai kor céljainak, eszméinek megfelelően. 

Van erre helyes válasz? Ha azt mondom, alakítsuk át, akkor kicsit fals képet látunk, és nem fejlődünk abban, hogy észrevegyük a társadalmi változásokat. Ha átalakítják, akkor lelkesebben nézzük a régi történeteket, jobban azonosulunk a szereplőkkel, jobban át tudjuk élni.

A történelem konzervál, bár minél jobban beleásod magad egy időszakban, annál árnyaltabbá válik a kép, és közel sem lesz olyan egyértelmű minden, mint az iskolás könyvekben. 

Egy történetnek vajon mi a szerepe? Hogy biztosítsa az időutazást, megadva a lehetőségét, hogy konzekvenciákat vonjunk le, vagy hogy kiszolgálja az aktuális időszak elvárásait? Lehet a kettőt együtt?

Úgy gondolom, ahogy az ember formálódik, és egyre több inger, élmény, találkozás éri, ahogy egyre több történetet vallja az övének, ahogy az ember a világhoz kapcsolódik... Minden hatással van erre a kérdésre. Ezért nem is tudok határozott választ mondani.

Én úgy gondolom, meg kell őrizni a történelem emlékeit, de nyilvánvaló, hogy bár a történetet az író meséli, a saját szemüvegünkön keresztül olvassuk őket. A szavakat mi töltjük meg érzelemmel, a fejünkben önkéntelenül is cikáznak a gondolatok, amik összekapcsolják a mondatokat az életünkkel. Valamilyen szinten mi magunk módosítjuk a történetet. Akkor meg miért ne lehetne alakítani rajtuk mondjuk a mozikban?

Szóval nehéz kérdés ez, ugye? Talán azt mondhatnák, vannak szerencsés és szerencsétlen feldolgozások. Lehet változtatni úgy is, hogy összességében megtartjuk az eredeti történetet. Talán ez kellene, hogy legyen a cél.

De visszatérek az eredeti kérdésre? Korrekt-e társadalmi politika folytán alakítani a feldolgozásokon?

Lényeges-e a nem, a bőrszín, a szexuális, vallási stb beállítottság? Persze, hogy lényeges. Egy élet, egy ember esszenciáját, karakterét ez adja meg. Nem jobb, nem rosszabb, másabb. Ebben mindenképp hiszek. Másképp élem az életem nőként, mint férfiként. Másképp ha identitás válságban vagyok, ha elveszítettem a hitem, ha aszexuális vagyok. Személyes tapasztalat, de nekem azt is meg kellet élnem, hogy vörösesszőke a hajam gyerekkoromban, és ezért sok-sok ( pozitív és negatív) hatás ért, hogy ne lenne meghatározó a bőr színe? És nem értékítéletet mondok, nem kevesebb a sötétbőrű Ariel vagy Hermione Granger a fehér színűnél, de mégis szerintem karakterében kicsit másabb kell hogy legyen. Ha nem másabb, akkor az egésznek semmi értelme. Akkor minek a változtatás? Maradhat minden ugyanolyan.

Tegyük a kezünket a szívünkre. Egy hableány - ha létezne - nyilván nem vörös hajú, fehér bőrű lény lenne, csodálatos hanggal, aki ugyanúgy beszéli a nyelvünket. A hableányok nyilván szépséges lények, zöld, nyálkás bőrrel, mert a víz alatt az a célszerű. De ez egy mese.  A mesékben minden lehet, még az is, hogy az a karakter, amin egy generáció felnőtt, és amit tovább adott a gyerekének megváltozott. A gyerekekben szerintem ez nem fog nagy konfliktust okozni - mint ahogy a Szépség és a szörnyeteg meleg szála sem - , az igazi konfliktus bennünk, felnőttekben fogalmazódik inkább meg. Ha jó lesz a feldolgozás - már ha megnézzük - , úgy is azt mondjuk majd, a régi jobb volt. Mert változott a világ, a rend, amit rendnek hittünk, átalakult. A gyerekünk meg max majd nem tudja, melyik babával játsszon. Picit identitás válságban lesz, a fehér és a fekete bőrű barbie-t látva, de legalább korán meg lehet majd tanítani neki, mi az, hogy polkorrekt. Vagy hogy épp mi nem...

Remélem sikerült egy icipicit elgondolkodtatni a poszttal, ami nem hergelni akar, csupán bemutatni pár álláspontot. Talán azt is meg akartam mutatni, hogy milyen vékony jégen járkálunk szinte minden nap a címkék, a korrektség, a régi és az új között.


Hogy megtaláljuk-e az utat? Mindenki a sajátját.
Aztán majd néha egymásba botlunk...

A témáról írt még PuPilla és Reea is, akinek van kedve nyugodtan csatlakozzon, illetve itt a lehetőség kommentelni. Természetesen a gondolatbeli csatlakozás, kézfelnyújtás is ér. Tudjátok, ahogy régen is volt...

Csatlakozók:

Dóri 

Czenema



SHARE:

július 19, 2019

Ez a rendbontás most olyan édes!

Képzeljétek az van, hogy pontosan egy éve nem írtam ebbe a blogba.

Kicsit elégedett vagyok magammal szemben: nem írtam, mert nem volt mondanivalóm...

Ki kell amúgy dolgoznom magamból az egyik blogger azon bejegyzését, hogy milyen szánalmas, aki nem tudja tisztességesen abbahagyni a dolgokat, de én ilyen vagyok, érzelmileg túlságosan ragaszkodom a régi korok romantikájához, és nekem tényleg nagyon nehéz továbblépnem.
A régi blogolások hangulata számomra olyan igazán giccses, majdnem rózsaszín, csillámos, pillangókkal röpködő, csiklandós érzés, nehéz szavakba foglalni, mit is jelent. Ja, de mégis: boldogsággal töltött el. 

Egy hobbi így jó, így kell csinálni.



Van pár dolog, amit egyébként észrevettem:

- amióta nem blogolok, rosszabb a helyesírásom.
- amióta nem blogolok, sokkal nehezebben fogalmazom meg a véleményem.
- amióta nem blogolok, úgy érzem magam, mint a vöröspöttyös könyvekben az átlagos lány.
- amióta nem blogolok, azóta kissé passzívabb lettem.


Most tehát, hogy ezzel a poszttal rendbontó módon azt ünneplem, hogy egy éve nem ütöttem le a billentyűzetet a Zenka olvas oldalán, arra gondoltam, kihívás elé állítom magam.

Írni fogok, a következő 12 olvasmányomról... A szabályok a következők: újraolvasás nem ér, félbehagyni nem lehet. Köntörfalazni TILOS, mind általában, ezen a blogon. 

Most kicsit játszom, vissza tér-e a régi érzés. Lehetséges-e az időutazás egy blogban? Vagy csak a regényekben történhet meg? Kedves Olvasó, mit gondolsz, eleve elvetélt ötlet az egész?

Tizenkét könyv erre a kihívásra szerintem pontosan elegendő lesz. Aztán továbblépek, valahová, valamerre, valami felé. Hű, de izgi lesz!
SHARE:
BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig