Kicsit elégedett vagyok magammal szemben: nem írtam, mert nem volt mondanivalóm...
Ki kell amúgy dolgoznom magamból az egyik blogger azon bejegyzését, hogy milyen szánalmas, aki nem tudja tisztességesen abbahagyni a dolgokat, de én ilyen vagyok, érzelmileg túlságosan ragaszkodom a régi korok romantikájához, és nekem tényleg nagyon nehéz továbblépnem.
A régi blogolások hangulata számomra olyan igazán giccses, majdnem rózsaszín, csillámos, pillangókkal röpködő, csiklandós érzés, nehéz szavakba foglalni, mit is jelent. Ja, de mégis: boldogsággal töltött el.
A régi blogolások hangulata számomra olyan igazán giccses, majdnem rózsaszín, csillámos, pillangókkal röpködő, csiklandós érzés, nehéz szavakba foglalni, mit is jelent. Ja, de mégis: boldogsággal töltött el.
Egy hobbi így jó, így kell csinálni.
Van pár dolog, amit egyébként észrevettem:
- amióta nem blogolok, rosszabb a helyesírásom.
- amióta nem blogolok, sokkal nehezebben fogalmazom meg a véleményem.
- amióta nem blogolok, úgy érzem magam, mint a vöröspöttyös könyvekben az átlagos lány.
- amióta nem blogolok, azóta kissé passzívabb lettem.
Most tehát, hogy ezzel a poszttal rendbontó módon azt ünneplem, hogy egy éve nem ütöttem le a billentyűzetet a Zenka olvas oldalán, arra gondoltam, kihívás elé állítom magam.
Írni fogok, a következő 12 olvasmányomról... A szabályok a következők: újraolvasás nem ér, félbehagyni nem lehet. Köntörfalazni TILOS,
Most kicsit játszom, vissza tér-e a régi érzés. Lehetséges-e az időutazás egy blogban? Vagy csak a regényekben történhet meg? Kedves Olvasó, mit gondolsz, eleve elvetélt ötlet az egész?
Tizenkét könyv erre a kihívásra szerintem pontosan elegendő lesz. Aztán továbblépek, valahová, valamerre, valami felé. Hű, de izgi lesz!
