A vámpírok nem járnak Ford Fiestával.
Egy kis louisianai városban, Bon Temps-ben tengeti napjait Sookie Stackhouse, a gondolatolvasó pincérnő, akinek nagy-nagy szüksége van egy gondolatpajzsra, hogy az emberek sekélyes és taszító gondolataitól meg ne őrüljön. Sookie régóta vár már egy vámpírra, s miután a csehóban helyet foglaló Billt meglátja, karikacsapásra megváltozik az élete. Bill az egyetlen személy, akinek gondolatait a lány nem hallja, ráadásul rá nem hat a vámpírok delejező, elbájoló ereje, így barátság, majd románc szövődik a két szereplő között. Vámpír és ember kapcsolata nem kelt olyan nagy feltűnést a városban. A vámpírok ugyanis ebben a történetben legalizáltan jelen vannak, törvények védik őket, külön szórakozóhelyeik vannak, s elvileg a japánok által kifejlesztett szintetikus vért isszák. (Bájos, amikor megkérdezi Sookie, hogy milyen vért kérnek: van nullás, meg A-s Rh+..., bár lehet, hogy mégsem. )
De ahogy lenni szokott, egy vámpír nem tagadhatja meg, hogy vámpír, és Sookie sem adhatja fel önmagát. S amellett, hogy talán nem is olyan egyszerű egy rendes vámpírral együtt lenni,
( nappal folyton alszik, ki tudja hol; éjjel lakmározik, ki tudja, kiből; az ismerőseivel is lehetetlenség kijönni; ráadásul folyton azt magyarázza, hogy Sookie az övé ), még a városkában ólálkodó sorozatgyilkos kilétét is ki kell deríteni.
A regény izgalmas. Nem úgy izgalmas, ahogyan a nagyon izgalmas regényeknél szokás, itt szó sincs arról, hogy le sem meri tenni az ember a könyvet, vagy hogy dobna egy nagy hátast a végkifejlettől, de azért végig benne van a feszültség. Sookie kommentárjai üditőek, olykor napsugarak a sötét éjszakában, Bill az Bill, a humor pedig, olykor felhúzza az egész történet színvonalát...
Vannak viszont dolgok, amik szúrták a szemem: például ez a nagyon ponyvás dolog, hogy az írónő kényszert érez arra, hogy Sookie minden ruháját részletesen leírja, még azt is, hogy milyen fülbevalót hord, a másik meg hogy igazából hiába vannak jó pillanatai a történetnek, egészében nézve ez a könyv meglehetősen középszerű.
Ezt a sorozatot én biztos nem fogom tovább olvasni. Nem tartom kiemelkedőnek sem a karaktereket, sem a stílust, nem vonz a világ, maga a tv-sorozat sem, szóval csorgassák máshol a nyálukat a vámpírok, engem ez ilyen formában nem érdekel.
( Charlaine Harris: Inni és élni hagyni, Ulpius, 2009- 5/10 )
A filmsorozatot amúgy láttad? :)
VálaszTörlésAz első három részt talán megnéztem, de nem kötött le.
TörlésFélelmetesen rossz a magyar fordítás. Én már jó pár résszel előrébb jártam mire bejött hozzánk, és megvettem az elsőt magyarul is. Nem akartam hinni a szememnek, annyira tragikus. Akkor vezettem be azt a szabályt, hogy menet közben nem váltok nyelvet, bár most a tisztelt kiadó elérte, hogy felrúgjam ezt a szabályt.
VálaszTörlésKülönben nagyon meglepődtem, hogy ilyen borzalmas munka után még volt bárki, aki megvette a második részt...
Igazából nem is tudom, hol tart a magyar kiadás. Ez a borító pl. szerintem nagyon menő, de aztán jöttek a transzis borítók, hát a kezembe nem vettem volna őket :D
TörlésTudom, hogy az Eric srácért mindenki odáig van, de nekem igazából egyik pasi sem jön be, és urban fantasyt én csak akkor olvasok, ha legalább az egyikért rajonghatok. A fordításra nem emlékszem, a szöveg nagyon egyszerű volt és le is jegyzeteltem, hogy ez nagyon zavar...
Cat és Bones sorozatról lesz valamikor poszt?:)
VálaszTörlésGrettyt okolom amiatt, hogy nem olvashatom :D, amint megengedi, hogy elkezdjem, írok.
TörlésEzt pár éve még én is elolvastam, hogy lássam, mitől olyan nagy szám. Eleve nem értettem, hogy miért vár Sookie egy vámpírra - jó, nem hallja a gondolatait, de ez pl., úgy emlékszem, nem volt így megindokolva. Meg volt még pár zavaró dolog, pl. számomra ebben sem derült ki, mi a fene olyan vonzó egy vámpírban. Hát ezt, úgy látszik, már sosem fogom megtudni :D Amúgy olvastatja magát, azzal nincs gond, de én sem éreztem úgy, hogy ezt folytatnom kéne. (Állítólag kb. mindegyik könyv ugyanúgy végződik, de nem mondom, hogyan, az már spoiler lenne.) Amúgy végig tudtam, hogy ki a gyilkos, csak azt vártam, hogy mikor derül már ki, hogy igazam volt, és igazam lett :D A legutolsó bekezdés viszont... hátöö... enyhén szólva nem értettem, hogy jött az oda.
VálaszTörlés