Spoilerek és más egyéb katasztrófák

Pár bloggal összefogtunk és eldöntöttük, hogy kicsit témázgatunk. Az ötlet lényege annyi egyszerűen, hogy közösen választunk egy témát, választunk egy közös időpontot, és a kijelölt pillanatban egyszerre publikáljuk a blogunkon a választ. Izgalmas dolog lesz körbejárni és megfigyelni, ki mit írt, a másiktól függetlenül.

Mostani témánk nem más, mint:

"Azok a fránya spoilerek! "

A wikipedia fogalomtára szerint spoiler "az irodalmi művekre, filmekre, videojátékokra stb. vonatkozó információ: leggyakrabban a végkifejlet elárulását jelenti, de kulcsfontosságú pontok -ugyebár- nem csak a mű végén találhatók."

fIGYELEM a poszt, rendkívül sok spoilert tartalmaz. Amúgy nyugodtan olvashatod... :)

Na ezt én nem szoktam ilyen szabatosan elmagyarázni, amikor véletlenül elszólom magam és értetlen tekintetek bámulnak rám. Mi a fenét akarok én azzal az autós aerodinamikai izével?  Filmekről volt szóóó! - magyarázzák. Értem én, értem..., és rögtön helyesbítek is, hiszen akik nem forognak netes körökben, nem értik a szó ímigyen használt jelentésváltozatát. De azért mindig elgondolkozom azon, milyen szóval helyettesíthetném. Spoiler, spoiler, a fene sem tudja...

 Mindenesetre én úgy vagyok a spoilerekkel, hogy ÚÚÚTÁLOM őket. ( Még akkor is, ha mindezt rövid u-val kell írni. ) Le kell állítani a SPOILEREKET, nem uralhatják a lelőtt poénok az életünket.

Pontosan.

Az az ember, aki sorozatosan spoilerez, csak fel akarja nagyítani önmaga jelentőségét, és cseppet sem foglalkozik másokkal. ÉÉÉN TUDOOOM!!! Ez van a homlokára írva, és messze nem érdekli, hogy az enyémre és sok más emberére meg az van a szemöldökráncolások formájában jegyezve, hogy BAKKER, FOOOGD MÁR BEEE! Tovább mondja...

A spoilerrel kapcsolatban mindig az az első gondolatom, hogy utálom. A második meg az, hogy NA NEEEEEE!!!!! Nem szeretem, mert nem szeretek spoilerbe futni, és utálom, hogy nincs rá jó magyar kifejezés. ( Azért hátra lehet dőlni, én is így hívom a jelenséget, csak mondom. )

Általában tehát én nagyon vigyázok, hogy ne tudjak sok mindent az aktuális történetről. A filmeknél csak trailert nézek, a könyveknél pedig még fülszöveget sem olvasom el sokszor. ( Persze ez nem mindig követhető. ) A blogoknál vannak megbízható bloggerek, akiknél nyugodtan végig olvashatom azt a posztot is, ami ismeretlen könyvről szól, de bevallom sok esetben inkább csak azt figyelem, milyen benyomásokkal írnak az adott sztoriról, próbálom a cselekményt csak félszemmel átfutni. Szóval maga vagyok az elővigyázatosság. Ilyen szempontból viszont kérdezhetitek, én hogyan írom meg a posztokat, van-e spoiler, vagy nincs posztjaimban. A helyzet az, hogy szokott lenni, de minden esetben figyelmeztetek előtte. Igazán nagy gondban akkor vagyok, amikor egy sorozatról kell írni. Hisz annak, aki nem olvasta az előző részeket, annak minden spoiler, amit a második könyv kapcsán írok, és ilyenkor annyira belelovalom magam az elővigyázatosságba, hogy leginkább csak rövid posztok, vagy egyáltalán semmiféle posztok nem születnek. Szoktam ugye néha olvasónapló-szerű posztot írni, ami meg szinte csakis a cselekményről szól, de általában ezek olyan könyvek, amiket a büdös életben soha senki nem akarna elolvasni, aztán arra gondolok, hogy szívességet teszek pár embernek, megmutatva, miért nem akarták soha elolvasni... Ezt akár felebaráti szeretetnek is nevezhetjük, nemde?

 

Mindig csak mennek, meg mennek, meg mennek, de miért???

Most megint a Harry Potterről meg a Gyűrűk Uráról szeretnék nektek mesélni. Életem legnagyobb, legkatartikusabb olvasmány élménye volt a Gyűrűk Ura, amit egy nyár alatt olvastam ki, és az a  nyár volt az egyik legklasszabb nyaram. Annyira együtt éltem a könyvvel, mintha én is ott mentem és mentem és mentem volna velük, hegyeken át és dombokon keresztül alagutakban és kopár sziklákon másztam és vittem és vittem a gyűrűt,  és úgy átéltem minden csatát, mintha én is megvívtam volna velük. És volt az a pont, tudjátok a legvége, amikor történt a gyűrűvel, ami történt, és én akkor annyira izgultam, hogy összeszorult a gyomrom és kivert a víz, és annyira ledöbbentem, hogy az történt, ami történt, hogy csak bámultam tátott szájjal a könyvre, és akkor megfogadtam, hogy soha senkitől nem fogom elvenni ezt az élményt, vagy legalábbis ennek az élménynek a lehetőségét -  még akkor sem, ha a másik személy kéri tőlem. Mert átélni a dolgokat mindig izgalmasabb, mindig klasszabb, sokkal többet ér, mint az a pár másodperc, amikor elmondják a megoldás kulcsát.

Na ezt jól elmondtad, gratulálok!

A Harry Potternél viszont nem volt ilyen szerencsém. A Harry Potter első részét már kiadták filmben, amikor én csatlakoztam a rajongókhoz - először amúgy én is húztam a számat, hogy mi ez a hülyeség, aztán meg... mondtam, hogy most újra fogom olvasni? :) - , de hogy a lényegre térjek, az ötödik résztől kezdve én is azok között voltam, akik legszívesebben varázslósüveget húztak volna a megjelenés napján, és természetesen az első nap megvettem a könyvet, és rögtön elolvastam, és jött a sok húúú, meg hűűű, dirr meg durr, stb stb... És akkor ugye a regénysorozat végén történt Dumbledorral ami történt, csak hogy én ezt sajnos előre megtudtam. Tudom, hogy korábban kiszivárgott már az ügy, de nem vártam volna, hogy egyszer csak egy barátnőm IDÉZŐJELBEN, fogta magát és elmondta mi lesz. HOOOGY MIIIIIII???? - zengett a folyosó az egyetemen a hangomtól, teljesen paff voltam és még csak magára sem vette a csaj a dolgot. Örült önmaga fontosságának, és ennyi neki elég is volt. Pedig én azt akartam amúgy mondani neki, hogy: hogy lehetsz EKKORA SURMÓÓÓ, TE ####?!###....????!!! ########  ekkora idióta??????
Szóval így történt, hogy amikor a hatodik Harry Potter könyvet olvastam, hiába vártam nagyon, nem tudtam elfelejteni azt a bizonyos nagy fordulatot, és igazából az egész könyvet nem élveztem úgy, ahogy kellett volna. :(

Van amúgy ismerősöm, aki kifejezetten rajong a spoilerekért, olyan is, aki mielőtt belekezdene a könyvbe, elolvassa az utolsó oldalát. Ahogy a fent említett wikipedia cikk bölcsen meg is említi: "A spoiler dő előtti közlése elronthatja, tönkreteheti a befogadás élményét, újabb kutatások szerint viszont akár élvezetesebb is lehet a művek olvasása, ha előre tudjuk a végüket."  Én ezt viszont nem tudom és nem is vagyok hajlandó értelmezni. 

Van amúgy két friss élményem a témában, amit röviden azért leírok ide. Kérdés számomra pl. a film kontra könyv esete is. Ugyanis legtöbbször, ha már láttam valamit filmben, nincs kedvem végig rágni magam a könyvön, pont azért mert minek... Az esetek 70%-ban nem olvasom el könyvben, amit filmen láttam, a maradik kb. 30 % -ban viszont annyira tetszik a film hangulata, hogy a könyvet is elolvasom. Legutóbb így jártam a Pí életével is, amit régóta el akartam olvasni, de pont akkor kaptuk kölcsönbe a filmet, amikor kikölcsönöztem a könyvtárból, és miután megnéztem, úgy döntöttem - bár tetszett-, de ennyi elegendő is volt...

És még egy friss élmény. Bevallom Channing Tatum miatt akartam elolvasni a Nicholas Sparks könyvet, a Kedvesemet. A film nekem tetszett, de olyan sután fura vége volt, gondoltam kíváncsi vagyok, milyen lehet könyvben. Szóval láttam a filmet, ami már rossz pont, de miután a könyv úgy kezdődik, hogy a főhős srác elmondja, milyen szerencsétlen, mert szereti a csajt, de hát hiába szereti, még sem lehet vele, szóval igazából csak felidegesített az első pár oldal után. Mi a fenének olvassam el, ha már így is tudom mi van benne, és még a könyv elején is leírják ... Úgyhogy azt is félre raktam.

Ugye tudjátok, hogy a témázáshoz csatlakozhattak posztban, hozzászólásban, bármilyen más módon? Annyit kérünk, hogy ha posztot írtok, azt jelezzétek nekünk, hogy belinkelhessünk a listába, és hogy ti is jelezzétek, honnan indult a kezdeményezés.

Akik ebben a körben részt vesznek:
Ilweran, tigi, Reea, PuPilla 
Bea

Ezt most olvastam :)

"Tél lett. Vastag hótakaró borította a földet. Az erdei állatok éheztek és fáztak.
Mit tett a kis sün? Tüzet rakott. Sütni való tököt vett elő. A tököt felvágta, magvait kikaparta, húsát kis darabokra vágta. A tökdarabokat megsütötte. A tökmagot megpörkölte.
Mit tett ezután a kis sün? Hócipőt húzott, bundát öltött, és a fejét bekötötte kockás sáljával. Az illatozó sülttök-darabokat tálcára rakta, és kiült az odúja elé.
- Itt a finom, forró, mézízű eledel! - rikkantotta."

Na honnan való ez a történet?
Naná, hogy a Gőgös Gúnárból! :P

Jó sütögetést, nyami, nyami, a sütőtök olyan finom!

Nicolas Barreau: A nő mosolya

Azért jó ez a könyv, mert egyrészről szívderítő a címlapja, másrészről meg mert olyan sokat sejtet a cím is: A nő mosolya... Lehetne ez egy nőket túlmisztifikáló értekezés is, olyan "Mona Lisa mosolya"-féle, no meg lehetne romantikus csöpögős regény is.

Ellenben ez egy olyan női regény, amiről - szerintem - süt, hogy férfi írta. Nem akar túl szentimentális lenni, és bár a regény tárgya a nő, meg maga a szerelembe esés, mégis valahogy átszövi finoman a regény egészét egyféle férfias látásmód... Vagy csak én képzelem így? Valahogy az egész könyv olvasása alatt éreztem, azt az óvatos egyensúlyozást, hogy a könyv legyen csajosnak csajos, no de ne legyen túl sok, élvezhető legyen annak is, aki imádja a hasonló romantikus történeteket, és élvezhető legyen annak is, aki teszem azt véletlenül nem hozott olvasnivalót a nyaraláshoz, és valahogy ez a regény a keze ügyébe került.

Azért zavarbaejtő erről a könyvről írnom, mert Szilvamag ajánlotta nekem és pont azért, mert  hogy a regény elejét olvasva pont ÉN jutottam az eszébe, és bár a témázós csapat folyton visszadobja azt az ötletem, hogy írjuk le, melyik könyvekre utaltak már úgy, hogy ránk emlékeztetnek, - pedig jelzem ez egy baromi jó téma! - én azért tervezek majd írni erről részletesebben. Szóval kicsit amúgy féltem olvasni a könyv elejét, mert hát mit láthat ez a Szilvamag bennem? kérdésekkel volt tele a fejem, amikor belefogtam. Aztán igencsak örülni kezdtem, mert a könyv eleje valóban elég önazonos volt.

Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha…
Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…

Szóval ilyen teljesen bűbáj a regény története, ráadásul átmegy az egész egyféle francia hangulatú romantikus komédiába, szinte filmszerű volt szerintem pár jelenet, könnyen el tudnék képzelni egy ilyen sztorit - persze neves sztárokkal- a mozivásznon. Ami kicsit nekem visszavetette az élményt, hogy bár a regény női főszereplője Aurélie Bredin teljesen aranyos volt, addig a férfi főhősről ezt nem mondhatnám igazán el. Szilvamaggal nevettünk egy időben, hogy milyen jelzőkkel illettem Andre-t, de hát biztos ilyenek a francia férfiak, most komolyan :), és hát ugye az is történelmi pillanat, hogy egy szakállas és közel sem tökéletes pasi köré építi valaki a romantikus regényét. Jó, jó tudom ez teljesen lényegtelen.

Igazából ez egy jó -szingli? - regény, erőteljes francia hangulattal, érzésvilággal, vicces jelenetekkel, egészen elfogadható, abszolúte nem giccses romantikával, olyan főhőssel, aki kicsit rám hasonlít - haha :D, - és egyedül ami nekem nem tetszett, hogy a regény második felében már inkább Andre-ról szólt a történet, ami lehetett volna talán kicsit másképp is, de a regény valóban klassz volt. Ajánlom.

Közlemény

"A királyi takarítószolgálat közli minden kedves olvasóval, hogy akik a bálon elhagyták a cipőjüket, azok még két hétig megtalálják azt, a mindenkor nyitva álló portaszolgálaton. Beazonosítás lábmérték alapján."

/Hirdetés feladva: 2014.11.10. napján/