Vass Virág Sokszor Csókol...

Röstellte magát az érzelmi vajúdásai miatt, amelyek bonyodalmakat, újabb szorongásokat és rossz vicceket szültek. Mindannyian, gondolta Szonja, béna neurotikus kis szappanoperahősök vagyunk. Talán még Zívem is.

Gyerekek, én a karmára fogom. Biztos a karma miatt történt, hogy miután úgy felidegesített a Vulevu, hogy még írni sem mertem róla- (ehelyett magamból kivetkőzve piros ceruzával aláhúztam a legszörnyűségesebb részeket- emiatt nem tudtam feldobni a rukkolára- és emiatt még mindig Vulvevu tulajdonos vagyok) , szóval miután a Vulevu így kifordított önmagamból csak a karmára foghatom, hogy én ezt a könyvet kivettem a könyvtárból, és emiatt napjában kétszer magyarázkodnom kellett, hogy jól vagyok-e, - mi a cél?, mit akarok?, most mi van? - , tehát ezek után nyilvánvalóan nem okolhatok mást az olvasás miatt, mint BARRONST. :P
( héjj, nem kell ennyire felhördülnetek!)

Emlékeztek még az unalmas áradozásaimra, hogy szavazzatok, szavazzatok a nagy Bé-re? Na igen, pár szavazatért cserébe megadtam magam, és megígértem, bevállalok még egy Virág könyvet. A Vulevut nem bírtam volna még egyszer ki, úgyhogy jött ez - amiről sajnálatos módon kiderült, hogy a Vulevu második eposza - no de ki tud ellent állni egy rossz könyvtári könyvnek? :) Meg amúgy is perverzióm a már-már egzotikusan magyartalan bestsellerek olvasása. Szóval kemény voltam, és azt mondtam magamnak, oké, jöhet. És Vass Virág jött. Győzött. Ledarált. Már az első oldal közepén nem tudtam, mit csináljak...

Elkezdtem jegyzetelni. Eldugtam minden piros ceruzát. Kínos pillanataimban keresztrejtvényt fejtettem - gondoltam a megfejtés könnyebb lesz néha, mint rájönni, mit akart nekem mondani ez a nő? Elkezdtem strigulázni, minden egyes pillanatban, amikor úgy éreztem, már nem bírom, húztam egy vonalat. Aztán ez nem jött össze, mert túl sokat jegyzeteltem, és nem volt kedvem visszalapozni.
Szóval hogy is mondjam? Ha van olyan írói stílus, amitől keresztbe áll a szemem, az ez.

Idézek párat a jegyzeteimből, oké?

" Immár másodjára kezdek bele V.V. értelmezhetetlen, modoros mondatainak szőttesébe - fúj, már kezdek úgy írni, mint ő.( kétszer áthúzva).  Már a fülszöveg is kiborított, ( kétszer aláhúzva) " férfi és női szerepek nyugaton és keleten, innen és túl- FÚJ-, komolyan, mindjárt hiperventilálok, amit lehet az írónő riadt Bambira emlékeztető szeme idézett elő. ( Aztán lejjebb pillantok a dekoltázsra, és elgondolkozom azon, ezt most miért kellett. Nem a pillantást, hanem a fotót, így, oldalról, meg minden. ) Nem, nem vagyok hajlandó ezzel foglalkozni. ( A Bambiszemek szuggerálnak és visszapislognak. ) Ajjaj. Mindjárt örökbe fogadom... "

Megint másutt: "Hülye Barrons."

Valamint egy egészen másik oldalon: Valóban akarom én ezt???

Egyértelmű, hogy nem akartam. Vulevu dejavum volt, és komolyan mondom, már az emléke is fájt. 
Az első oldal után már biztosan tudtam, hogy egész idő alatt nem fogok tudni semmit. Előre láttam, hogy megint egy csomó mondatot többször is el fogok elolvasni, hogy rájöjjek, mit is jelent. ( Hallod, szerinted ez mit jelent? - kérdeztem, mire az volt a válasz: Van ebben állítmány? ) Ráadásul megint úgy éreztem, mint amikor olyan emberek közé keveredek, akik nagyon fontosnak érzik magukat, de nem mondanak semmi érdekeset.
Annyit tudtam, az első fejezet végén, hogy ha a nők ilyen bonyolultak és pedig ebben a könyvben a gondolatok úgy "szökkennek szárba", mint az érzelmek, hagyják őket kibontatkozni és " pompásan virágozni", na akkor én valamiféle genetikai kudarc lehetek, mert én képtelen vagyok így gondolkodni. ( És csak remélni merem, hogy ezt érzi a nők többsége, mert amúgy a világ egy nagyon félelmetes hely lenne...)  A második fejezet közepe táján már kezdtek indulatok gyűlni bennem, erősebbek mint Virág monszun esőfelhői, amikből csak nagyon ritkán esnek esőcseppek. Gondolom az már nagy dolog, hogy felhőket pakolt az égre, nehogy már elvárjuk monszunban az esőt!!! ( Gonoszok vagytok, na!)

Mert hogy Török Szonját hiába intik arra, hogy Indiában monszun idején esni fog, rá se ránt, elindul riportfilmet készíteni az indiai nők helyzetéről, és ezt úgy kívánja megoldani, hogy beköltözik a billiárdos indiai ismerőséhez Nonitához. Anyaggyűjtéshez ez aztán az eszmény. A nyakába szakad egy operatőr, aki félig indiai és félig angol, picit belehabarodik, közben sokat gondolkodik, járkál erre-arra, megnézi Bollywoodot is, gondolkodik, gondolkodik, kábé mint Micimackó.
( Mit csinálsz Szonja? Hát gondolkodom! - Ennyi az egész. )
Én csak azt nem értem, hogy ha valaki azt célozza meg, hogy bemutassa a női szerepeket Óperencián innen és túl, akkor miért nem mer valami valódit írni? Mert ez a könyv ez minden, csak nem a valóság. Ha női szerepekről akar írni, akkor ne a szuper gazdag nő legyen  a főszereplője, akit kerek 1600 jelentkezőből választanak ki az Indiai nem tudom milyen tévében, mert lehet ez valakiknek imponál, de gyakorlatilag - a gazdag vagyok és mégis szerencsétlen- sztori egy lerágott csont. Keleten és Nyugaton. Ez az indiai háttértörténet meg egyszerűen egy vicc. Az egész könyv cselekményét le lehet írni négy mondatban, és tényleg ennyi történik. Pár indiai ételt azért V.V. nyilván kinézett a lexikonból, de ha valódi Indiai történetet szeretnél olvasni, ne ezt válaszd.
Az írónő életképei ráadásul mindig olyanok, mintha egy szappanbuborékból néznénk a világot, picit szivárványszínű és valahol a szélén a naivitás csillog. Egyszerűbben megfogalmazva: hamis és álszent.

Vass Virág stílusában megmondom mit utálok: azt, hogy annyira modoros, hogy az ember legszívesebben megrázná, térjen már a földre; azt hogy közben olyan szórendet használ, hogy olvasás közben kínomban tépkedni kezdtem a szemöldököm; azt hogy koncepciótlan, rák módjára halad a szerkesztésben és ezt gyűlölöm; és hogy azt hiszi ő az új női guru, aki olyan csodálatos igazságokat nyom a torkunkon nemes szaténfényben le, mint:

Online vásárlásaival a világ zsugorodni kezdett. - Ami valóban egy megható gondolat, főleg a boltkórosoknak.

Van amin egyébként jól szórakoztam, vannak például az össze nem illő jelzők. Azt mondjátok már meg nekem, hogy mióta vakmerő egy hullámos haj? Partizánharcot folytat a hajvasaló ellen, vagy mi a csoda? És hát nem édes, amikor valakinek a szemére annyit ír, hogy: fürge. Mint a fürge róka lábak, de itt XY-nak fürge szemei vannak. Ez itt kérem a női könnyedség és báj.

Aztán olykor - olykor jöttek az okoskodó modoros szójátékokba burkolt életigazságok, amiktől konkrétan bealudtam, meg a követhetetlen gondolattársítások, amik egyenként még elmennek, de egymás után suták és hiányzik a logikai kapocs. Közhelyek vicceskedve, de nem viccesen.

Olyanok voltak a folyosói könnyes-érzelmes pacában, mint a teremben folyó tárgyilagos előadás negatívjai. ( he? )

 Visszakanyarodott a rossz érzéshez, nem mazochizmusból, hanem mert megtanították neki, hogy az érzés nem csupán érzet, amitől jó, vagy rosszkedvre derül az ember.  ( eh? )


A saját illúzióiért mindenki maga felel. ( Kivéve, ha könyvet ír róla. )


A könyv egy harmada körül amúgy már azt hittem, tudom, miről fog szólni, de kiderült, hogy lövésem sincsen, mert hogy megint nem szól semmiről az egész...
Egyszerűen képtelenség rájönni, hogy kerültünk A-ból a B-be. Szonja térképet olvas, aztán rögeszmésen visszagondol a múltra, bár csak következtetek, hogy ez a múlt, aztán rák módon, tehát visszafelé pörgetve végignézünk egy képzeletbeli videóklippet, végig bámulva eddig mi is történt, - úgy képzelem ilyenkor Szonja kimerevedik, miközben a száját eltátja,  (gondolkodom, gondolkodom, gondolkodom, Malacka hagyjáál) - aztán hirtelen már megint jelen idő, Szonja már megint másutt aktívkodik, és nem tudom eldönteni, hogy került oda, álmodik, álmodozik vagy csak egy tipikus " átlagos lány", akiről kiderül menet közben, hogy teleportáló.

Hiába megy Szonja Nonitához, nem sokat találkozik vele. Nonita férje egy szemét alak, érzelmileg kripli, a csajt viszont hozzá köti valami karmikus családi kötés, úgyhogy megpróbál helyt állni. ( Mint minden nő a világon ilyen szituációban.) Aztán Szonja csinál valamit az operatőrrel, de a folytonos nyekegése miatt nem nagyon értettem, mit is ... ( Annyi bátorság nem volt az írónőben, hogy valami tökös indiaival hozza össze, nem: kapott Szonja egy indiait, aki egyébként angol, bah. ), aztán lelkiismeret furdalása lesz, mert ott van neki a Zoltán otthon, aki egyébiránt nem a szultán - de szerintem csak azért, mert nem Törökországban járunk- , hanem a "Zívem. "

Kikészültem a Zívemezéstől, így hívni nyilvánosan valakit, komolyan :)...,  ilyen poénok a Kabos filmekben vannak, de ott sem ennyire dagályosan.

A párbeszédek még mindig a Jóban-Rosszbant idézik, kísértésbe esek, hogy összehasonlítsam Fejős párbeszédeivel, de inkább mégsem. Viszont mókás kérdései lesznek az embernek olvasás közben, például gyerekek a monszunban lehet futni? Elárulom nektek, hogy Nonita minden szerdán és pénteken is fut, mégpedig a legnagyobb monszunban. Gondolom közben kerülgeti a teheneket. Meg átugrálja a koldusokat, és az is lehet, hogy a bőre vízlepergetős. 

Nézegettem pár fórumot, és egy kedves V.V. rajongó azt írta a könyvről, hogy: jó könyv, mert Vass Virág mond vele valamit, csak néha azt nem lehet érteni, hogy mit. Meg kell még tanulnia nem újságíró módon írnia. ( nagyon nevet) Nincs ezzel semmi gond, ha van sok rajongója.

Én azt mondom, hogy ez a könyv leginkább azért rossz, mert a sok érzékenység és képeslapszerű életkép mögött, a sok dagályos életigazság  mögött nincs igazi tartalom. Nemhogy tartalom, de még cselekmény sincs. Nemhogy cselekmény, de néha még értelem sincs. Van viszont egy túl sokat gondolkodó Török Szonja, akit akár lehet szeretni is, de én képtelen vagyok. Annyira fárasztó, annyira bonyolult egy nőszemély, annyira passzív és néha annyira buta, hogy köszönöm, nem kérek belőle. Biztos vagyok benne, hogy ez a könyv egy mély alkotásnak indult, de annyira felületes lett, hogy teljesen más mértékben érte el a mélységet.
 Az a könyv tragédiája, hogy üres. Pedig tele van betűkkel.
Talán, az is, hogy hasonlók vezetik nálunk a sikerlistákat.



Vass Virág: Sokszor csókol India
Ulpius 2010 ( 335 o.)

Szerintem: 3/10