A küldetés menetrendszerűen folyik, mindaddig, amíg ki nem derül, hogy az Empyreum testvér űrhajója lelassított, előrehozva azt a találkozást, aminek csak az új földön, negyvenöt év múlva kellett volna megtörténnie. De miért tette ezt az Új Látóhatár? Talán betegek az utasaik? Segítséget akarnak kérni, vagy valami ismeretlen ok késztette erre őket?
Az Empyreum fedélzetén él Waverly, a tizenhat éves lány, aki barátjával, az űrhajó kapitányi posztjának várományosával, Kierannal épp a házasságot tervezi. Ám míg Kieran biztos a házasság és gyermekvállalást kérdésében, Waverly bizonytalan, úgy érzi, túl fiatalok még a dologhoz. S ekkor kezdődik el valójában a regény, ugyanis az Empyreumot az ikerűrhajó megtámadja, elrabolja az összes lányt, magára hagyva a megszeppent fiúkat. A felnőttek meghalnak vagy rabságba kerülnek. (Nagyon érdekesnek találom amúgy, hogy a hajón nincs fegyelem, fegyverek, meg rendszabályok- én ilyen űrhajót még nem nagyon láttam, főleg, hogy ilyen fontos küldetésük van.)
Mivel az elrabolt lányok közül Waverly a legidősebb, ő próbálja a többiekben a lelket tartani, és a szökésüket megszervezni, az Empyreumon pedig Kieranra vár az a felelősség, hogy a hajót irányítsa.
Ez egy nagyon feszült és gyors mozgású regény. A cselekmények párhuzamosan folynak, és valóban igaz, hogy ha az ember elkezdi, nem igazán tudja ott hagyni. Egy nap alatt kiolvastam, és ez nálam nagyon nagy dolog, pedig: csak szeretném jelezni, hogy a regény egy harmadáig nem is szerettem különösebben. Nekem túl egyszerű ennek a regénynek a nyelvezete, túlságosan is csak a cselekményre koncentrál, és hiányzik belőle az, amit én mindennél nagyobbra tartok, a hangulat.
De annyira addiktív volt a cselekmény, hogy csak olvastam és olvastam, gyorsan pörögtek a lapok, és kiderült, hogy amit hiányoltam, azt nagyobb részt megkaptam- kivéve ugye az igényesebb szöveget.
De végül már az sem zavart. Hogy miért? Mert ez a könyv egyszerűen tele van olyan kérdésekkel, amik szerintem mindenkit megmozgatnak.
Waverly szála, az elrabolt lányoké, akik kvázi, mint rabok élnek tovább az Új Látóhatáron, melyet Anne Mother, a lelkipásztor irányít. Mindenütt a vallási fanatizmus, mindenek előtt a termékenység és a küldetés. A lányokat bezárják, megpróbálják érzelmileg zsarolni, de látszólag bármilyen jól is bánnak velük, mindent megtesznek, hogy az Új Látóhatáron is új gyermek szülessen. Akár még fegyvert is használnak. Waverly helyzete kilátástalannak tűnik, de a lány elég okos ahhoz, hogy ne vegye be a maszlagot, amit a másik hajón hazudnak nekik.
Kieran helyzete, megmondom őszintén, engem jobban érdekelt. Ott van ugye egy egészen jólelkű, kedves-rendes fiú, akit még nem készítettek fel arra, hogy kapitány legyen, s erre itt egy krízis helyzet, és mégis kapitánynak kell lennie. Nekem nagyon tetszik ez az alapszituáció, hogy van egy nagy feladat, és a főhős önhibáján kívül ugyan, de nem elég jó hozzá. Ráadásul ott egy ellenfél is, Seth személyében, aki ugyancsak szerelmes Waverlybe, és a mellőzöttsége és a magába fojtott aggresszivitása folytán nem kedvence a hajó legénységének. Megjegyzem nem ok nélkül. Seth mindenben keresztbe tesz Kierannak, megpróbálja átvenni a hajó irányítását, s persze itt is eluralkodik a káosz, az erőszak és a fejetlenség.
Az a jó ebben a regényben, hogy elolvasod, és teljesen kész leszel tőle. Mert annyira egybe olvad a jó és a rossz, a hazugságok, az elképzelések, hogy nehéz igazságot tenni.
* ( Enyhe spoiler.) Elvethetjük azt, amit az Új Látóhatár tett és mégsem mondhatjuk, hogy ott mindenki velejéig romlott. Mondhatjuk, hogy Kieran talán rossz vezető, de mégis tudjuk, hogy jó. Utálhatjuk Sethet, mert egy erőszakos állat, de ugyankkor tudjuk, hogy nem csak az. Waverly csak szökni akar, de ezzel mások álmait teszi tönkre. A hit segít, de a hit pusztít és rombol. *
S közben ott van még mellékmotívumként, hogy hiába szépítjük, azért viszik az új földre a nőket, hogy gyereket szüljenek, mindegy, hogy kinek vagy miért. Az űr világa a férfiak világa, s bár az Empyreum nem így élt, a fegyverek világává válik és a hazugságoké, plusz a hamisan értelmezett eszméké. Minden ellentmondásos, és pont ezért valószerű és hiteles.
Ez a könyv nagyon pörgős és érdekes, de amiért leginkább ajánlom, hogy sokat lehet gondolkodni rajta. Nekem ez az év meglepetése. Nem számítottam erre, azt hittem a borító alapján, hogy egy szerelmi háromszög lesz benne, tini szerelem és társai, de ez inkább arról szól, hogy ki hogyan reagál krízis helyzetben, és hogy mennyire nehéz is boldogulni, amikor mindenkinek van legalább egy hangyányi igaza. S pont ez a fura benne, hogy nincsenek benne mély monológok, vagy lassú elmélkedő részek, és mégis elég komoly lélektani regény lesz belőle, amellett hogy ez még mindig ifjúsági és még mindig disztópia.
Nagyon ajánlom, körülbelül mindenkinek.
Amy Kathleen Ryan: Ragyogás
2012 Maxim
351 oldal
Szerintem: 9/10
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése