Annabel Winslow Londonba kerül, mégpedig azzal a félreérthetetlen céllal küldik oda, hogy kiházasítsák. Rengeteg testvére van, ráadásul nagyok a keblei és széles még a csípője is, s ezen ok, no meg a pletyka, hogy annyira termékeny, hogy a madarak dalra fakadnak, ha meglátják, készteti a vén kujon, Lord Newbury-t arra, hogy feleségül vegye. Lord Newbury fiú gyermeket szeretne, hogy birtoka ne kerüljön a lókötő unokaöccse kezébe, akit úgy hívnak, hogy Sebastian Grey.
Annabel egy bálon viszont ismeretlen férfiba botlik, amikor az öreg Newbury
Sebastian természetesen úriember - egy jóravaló kisasszonyt sosem utasítana el...
Ez a harmadik Julia Quinn regényem - ezzel a könyvvel fejeződik be a Bevelstoke-trilógia, és talán ez a leggyengébb láncszem. A történet főhőse Sebastian, az a Sebastian, aki az előző részben oly vakmerő vehemenciával olvasta fel Miss Butterworth vadregényes történetét, gyakorlatilag az a személy, aki miatt részemről kiemelkedő volt a második rész. Na most az a gond, hogy érzésem szerint a harmadik részhez érve az írónő kifulladt. Nem a karakter, ó, Sebastianban annyi lehetőség lett volna, de sajnos nem éltek vele. Vagy inkább azt mondom, elhanyagolták, nem is kicsit.
Ettől függetlenül nagyon szerettem olvasni a könyvet. Micsoda ellentét... Az van, hogy valahogy úgy voltam az egésszel, mint szegény Annabel, jött ez a lüke pasi, aki emellett még regényesen jóképű is volt és mókás és szellemes, és ráadásul szabadidejében kreatív " munkát" végzett, és nem volt idealizálva, vagy legalábbis azt mondhatom, hogy idealizálva volt, mint lusta disznó, de az van, hogy én nagyon megszerettem a pasit.
Anabelle viszont nekem megmaradt egy átlagos lánynak, nem emelkedett ki még a saját történetéből sem, labdába sem rúghat más hősnők mellett, még akkor is, ha csak a romantikus irodalmat nézem, és ez nem annyira hízelgő. Persze vannak jó poénok vele kapcsolatban is, például ez a csicsergős madaras, de akkor is az van, hogy Anabelle karakteréből még hiányzik valami. És ez azért fura, mert az eddigi Quinn regényeknél nem éreztem ezt a hiányosságot.
Ebben a regényben bár baromi sokat nevettem, a párbeszédek mégis néha üresjáratok voltak, és gyakorlatilag nem is szól sok semmiről. Nem igazán vannak a sztoriban olyan cselekményelemek, amiket ki tudnék emelni, de például imádtam minden sort, ami Miss Butterworthről vagy más Sarah Gorely regényről szólt- nagy rajongója vagyok a hölgynek!- , és voltak benne legendás jelenetek, pl. "nézzen rám..., nézzen rám..., - MIT NÉÉZ?" - ezt most nem értitek, de én is szoktam így szuggerálni embereket, és egyszerűen überelhetetlen volt részemről abban a jelenetben Sebastian.
Ó, annyira sajnálom, hogy nem kapott jobb könyvet! Talán, ha ő maga írta volna, izgalmasabb lenne...
Íme, megtaláltam egy újabb ideálomat - a sármos, léha, lókötő Mr. Grey személyében- , ami nem is baj, nem kell betobzódni egy típusba, ugye hölgyeim?
A könyv nekem újra olvasós, de csak Miss Gorely regényei miatt...
Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában
2012 Gabo, 392.o.
Szerintem: 7 pont a tízből...
Tényleg ez a rész volt a leggyengébb a 3 közül. Én ezen a részen kevesebbet is nevettem, mint az előzőeken, meg olyan üres volt a történet.... és Sebastian tényleg egy lusta disznó volt.... DE ki nem hagytam volna az egy már biztos.:D Folytatod a sort a Bridgerton családdal?
VálaszTörlésIgen, mihelyt megszerzem őket :) - Az első elvileg úton van.
VálaszTörlésDe hát nem tudott éjjel aludni, persze, hogy nem volt aktív :P