Anton Pal sosem kereste a csodát, de úgy gondolta, ha mégis rátalál, akkor az Isztambulban fog bekövetkezni. Nagyot kortyolt a messzeföldön híres török kávéból. Gyűlölte az Aranyszarv öblének feketéjét, de imádta az egész országot. A csoda, vagy annak lehetősége itt a levegőben érződött. A régi mítoszok illata a város felett szállt, minden sarkon egy legenda várt felfedezésre. A válóra válással kecsegtető mesék városában járt.
Anton Pal világutazó, ismeri ennek minden erényét és nyűgét. Ruhát alig csomagol, nem érzi kellemetlenül magát, ha egy váróteremben kell aludnia, lenyűgözik a világ hétköznapi csodái. Ám Anton nem az a típusú ember, aki eltöpreng az élet nagy dolgain. S mégis van egy titok, aminek a megfejtésére már nagyon vágyik: utazásai során ugyanis gyakran belebotlik egy ismeretlen lányba, akit vagy a sors vezet hozzá, vagy épp követi őt, de bármi is a válasz, Anton nem igazán bánja. A lány ad izgalmat a megszokott életének.
Benyák Zoltán nagyon megnyerően ír. Már az első bekezdésben megcsodálhatjuk Isztambul városát, érezzük szánkban az erős kávé ízét, szinte látjuk, ahogy a forró levegőben araszoló tömeg megpróbál árnyékot keresni az egyre sűrűsödő színes kavalkádban. Háttérben a csodás Aja Szófia. A kép kitárul, meglátjuk a lányt, - miközben Antonról még mindig nem tudunk semmit- , és mert valami megfoghatatlan titokzatosság lengi körbe, elkezdjük követni. S aztán pár pillanat múlva már fejünk tetején érezzük a közelgő kataklizmát, hiszen hatalmas fekete perjék lepik el a szikrázóan kék eget, és próbálunk utat törni az Óváros vásári forgatagán. Ellenfelünk is van, egy fura fehér öltönyös férfi. S ahogy a főszereplővel egyre beljebb és beljebb jutunk Isztambul szívébe, úgy kezdünk belebújni az Ars Fatalis zegzugos világába. Egyszer csak bebucskázunk egy olyan régiség boltba, amit az olyan régimódi kalandfilmekben láthatunk, mint mondjuk az Indiana Jones. Szúette minden, tele kacatokkal, végeláthatatlan kupacokban a történelem és a por...
Nem tudom, mit tennétek, ha valaki egy ilyen szituációban a kezetekbe nyomna egy üveggolyót. Éreznétek a súlyát, az üveg hűvösét, ahogy összefonódik a bele zárt türkizkék és vörös fodor. De: próbáltam segíteni, elég részletesen vázoltam a szituációt- ez egyébként csupán az első tizenöt oldal. Anton, mert ne feledjük ő a főszereplőnk, maga sem tudta, miért, elfogadta, még úgy is, hogy érezte, más útra terelődik az eddig megszokott élete. S valóban ezután Anton életébe olyan fogalmak törnek be, amikre sosem számított: a misztika, a nagy kérdések, a sors. A történet átível Európa nagy városain, érinti a szerelmet, a választásokat, amiknek igazi súlya van.
A könyv az általam olvasott vélemények alapján mindenkire nagy hatással volt, ellenben velem: én szerettem ugyan olvasni, de engem zavart a tagolás és az éles váltások, sokkal szívesebben elidőztem volna egy-egy vonaton vagy állomáson, minthogy a szereplők háttértörténetét olvassam. Igazából olyan könyv ez, amiben nem is kell a főhősökkel azonosulnunk ahhoz, hogy önmagunknak is feltegyük a nagy kérdéseket, amik nem túl tolakodóak, éppen csak egy világutazó suttogja a fülünkbe - egy olyan világutazó, aki maga is azon tanakodik olykor: vajon muszáj válaszolni?
Az Ars Fatalist azoknak ajánlom, akik szeretnek utazni, kedvelik az elgondolkodtató, de alapjában véve szórakoztató könyveket, és megmagyarázhatatlan vonzalmat éreznek az üveggolyók, dobókockák, hollók, valamint a nagybetűs Ismeretlen iránt.
Benyák Zoltán: Ars Fatalis
Grafoman Kiadó 2012
281. oldal
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése