Alexia Tarabotti nem akármilyen inzultusba keveredik pont a karamella torta előtt. Egy váratlan vámpír veti magát gyanútlan hősnőnkre, aki bár igazi angol kisasszonyként elítél minden erőszakot, nem tud úrrá lenni a kóbor vámpír modortalansága okozta megbotránkozáson. Tudni levő ugyanis, hogy egy valamire való vámpír nem támad védtelen, teát szürcsölgető vénkisasszonyokra, s nincs az az éhség, ami arra vezetne egy úriembert, hogy bemutatkozás nélkül, - ráadásul félrekötött kravátlival- ugorjon rá egy, a könyvtár félhomályában pihegő temperamentumos hölgyre.
A vérszomjas himpellér mindezek mellett azt sem sejthette, hogy Alexia Tarabotti azon kevés személyek egyike volt, aki nem rendelkezett lélekkel, márpedig köztudott, hogy a lélektelenség minden esetben semlegesít minden természetfeletti képességet. A vámpírnál tehát, mihelyt megérintette a kisasszonyt, hiányzott a pengeéles fog, ellenben a hölgynél volt egy bronznyelű, ezüsthegyű, fekete fodros paraplé, egy hajtőr, meg pár igazán csinos bársonytopán - hogy a három alsószoknyáról és turnűrrel súlyosbított abroncsos taftszoknyáról ne is beszéljek- , amivel hősnőnk igen precíz mozdulatokkal és derekasan harcolt, s még annyi kurázsi is maradt benne, hogy ájulást színlelve mentse kompromittáló helyzetét.
A helyi vérfarkasok falkavezérével, Lord Macconnal viszont nem tud ilyen egyszerűen elbánni még a sorozatos szócsaták közepette sem, s ráadásul amikor Miss Tarabottinak az az ötlete támad, hogy beleártja magát a bolytalan vámpír misztériumának megfejtésébe, egy igen csak kacifántos kalandba keveredik...
Gail Carriger könyve a szó szoros értelmében letehetetlen és szórakoztató. Nem szokásom könyveket kiolvasni egy-két nap alatt, de ez annyira olvastatta magát, annyi humor - irónia- játékosság található a szövegben, hogy már csak a nyelvi finomságok miatt is érdemes elolvasni. Egyszerűen levett a lábamról a sok kravátli és karaff, a spektakuláréról és önmizériáról nem is beszélve. Olyan volt ez a könyv nekem, mint egy nyelvi ínyencség, nagyon jó humorral és épp annyi és modorossággal megfűszerezve, hogy elérje azt, hogy most rögtön kérjem a következő fogást.
A főszereplő párost nagyon megszerettem. Tetszik, hogy Alexia egy makacs kékharisnya, míg Lord Maccon is egy erős akaratú, önfejű - és nem mellesleg nagyon szexi- úriember, külön tetszett, ahogy az írónő játékosan utalt a farkasember létére- pl. észrevettétek Lord Maccon mennyiszer morog, meg vakkant, meg harap? :D -, de a mellékszereplők is egészen jól megformáltak, Miss Hisselpenny - imádom már magát a nevét is, - Lord Akeldama és a kis selyemfiúja, Billy - szóval mind-mind a kedvenceim.
A világ egy steampunk világ, - ami kapcsán az az első gondolatom, hogy annyira jól érezném magam benne - , ahol a kisasszonyok szép ruhákban járnak, még mindenhez van megfelelő etikett szabály- ami ugye azért van, hogy be tartsák, de a legjobb rajtuk átlépni-, és léghajókkal utaznak az emberek, teát főznek, miközben kocsikáznak, és persze imitt-amott megjelennek a gépek, de a történet bája mégis az Austenhez hasonló módon megformált humoron és társadalomkritikán alapul. Igazából talán nem is a társadalomkritika a megfelelő szó, hanem inkább úgy fogalmaznék, hogy a történet egy nagyon bájos görbe tükör a viktoriánus Angila fiktív világához, s bár nem kell itt komolyan venni semmit sem - igazi vicces, néha már-már lökött könyv ez- , amellett hogy garantált, hogy sokat nevethet az ember rajta, még izgalmas - és olykor hátborzongató is. A hangsúly, azért kiemelném, hogy a humoron van, és a krimi helyett inkább eltolódik a cselekmény a romantika irányába- szex is van benne, amin megint csak lehet sokat nevetni-, a rejtélyek kulcsát pedig megtalálja az ember, ha nagyon figyel, de azt hiszem, itt nem is ez a lényeg. Hanem, hogy mindenki kiélje a fodros turnűrök, a morcos skót fenevadak és a napernyők, no meg a játékos humor iránti szenvedélyét.
Igazából annyira tetszett az egész, hogy tegnap a poszt írása helyett újra olvasni kezdtem. Kell ezt még ragozni?
Gail Carriger: Soulles
Könyvmolyképző Kiadó, 2012
9/10
- egy pontot levonok a vége miatt, ami lehetett volna talán picit komolyabb is-
A könyv írónője a Könyvfesztiválon - mégpedig április 21-én 14 és 15 óra között - dedikálni fog a Könyvmolyképző standjánál, még az is lehet, hogy én is ott leszek.
az egész könyv nem volt komoly, miért épp a végétől vártad?:D
VálaszTörlésegyébként nagyon jó poszt lett, tök jól megfogalmaztad az én véleményem is.
én a napernyőjéért vagyok oda.:)
@Nima
VálaszTörlésIgazából nem tudom, lehet elfáradtam a végére, fogalmam sincs miért akartam én komolyabb véget- nem baj ezt kis fricskát fenntartom :D, ettől függetlenül még nagyon jó könyvnek tartom.
Lord Akeldama volt a legnagyobb kedvencem :)) dedikáláson én is ott fogok tolongani, nagyon szimpatikusnak tűnik az írónő ezzel az állandó kosztüm-mániájával :D olyan igazi modern Miss Tarabotti.
VálaszTörlés@Ronena Igen, azt hiszem olvastam valahol, hogy az írónő azt mondta, nagyon hasonlít Alexiára :)
VálaszTörlés( Lehet, hogy a könyv végén olvastam? )