Fedlap: Honnan tudható, ha tényleg tetszik egy srác?Az van, hogy nagyon megszerettem ezt a könyvet. Recenziós példányként kaptam, és picit féltem is tőle, hogy nem fogok tudni sok mindent írni róla, mert hogy szingli regény, vicces regény, erre mit lehet leginkább mondani: köszönöm jól szórakoztam rajta.
Belül: Édesem, ha egyetlen intelligens gondolat sem jut eszedbe, akkor bizony bajban vagy.
No de újabban nemcsak szamárfülezek, hanem jegyzetelek is olvasás közben, szóval tessék - lássék itt van pár gondolat.
Waverley Bryson már majdnem révbe ér, amikor az esküvő előtt pár nappal a nagyon nagy Ő faképnél hagyja. Mit tesz ilyenkor az ember lánya? Hát kesereg egy sort, magába töm néhány hektoliter alkoholt, és rajongani kezd a csokoládéért. Waverley mindezek mellett elkezd apró üzeneteket írogatni, amikben önmagát vigasztalja, jelezve, nem is olyan rossz a szingli sors. A történet San Fransiscoban játszódik, és bár az apró üzenetek szerintem nem olyan viccesek, mint amilyennek szánták őket, ha belekezd az olvasásba az ember, rájön, hogy lehet hogy mondjuk nyomi a munkája/pasija/frizurája vagy úgy általában nyomi minden, ha humorral kezeljük a dolgokat, minden más lesz, sokkal jobb.
Ahogy nézegettem a külföldi és magyar recenziókat, ezt a könyvet afféle amerikai Bridget Jones-ként szokás emlegetni, és valóban hasonló a két történet, mégis más a hangulatuk. Waverley talán talpraesettebb, neki van egy menő munkahelye is, mégis sikerül mindig valami eszement bénaságba keverednie, ami megnyugtató, főleg ha olyan élethelyzetben olvasod, amikor te is ilyen szituációban vagy.
Voltak olyan jelenetek, amikben egyértelműen magamra ismertem, pl. szokásommá vált nekem is szuggerálni a rajongásom tárgyát messziről, és a mai napig jelnek vélem, ha valóban felém tekint, no meg egyértelmű hatása a regénynek, hogy kiürítettem az íróasztalom egyik alsó fiókját az irodában, hogy elrejtsem benne a túlélőkészletnek szánt cukorkát és csokit, és csak nektek mondom el, hogy valóban megérte...
Waverley számomra nagyon szimpatikus figura, és van pár olyan jelenete a könyvnek, amire nevetés nélkül nehéz visszagondolnom, no meg különösen tetszett az, hogy a férfi főszereplő - már a rajongás tárgya- nem vonta el a figyelmünket a szingli regények egyik fő mondanivalójáról: hogy hiába érzed úgy, hogy egyedül vagy, ez csak egy illúzió.
Erős oldala a regénynek a humor mellet a barátságok bemutatása, ami megint picit a BJ-ra emlékeztet, és van pár bájos visszatérő motívum is, mint például hogy Waverley öltözködését mindig nagyon precízen és részletesen megismerhetjük, plussz az eszméletlenül, vakítóan kék szemű Jake minden egyes alkalommal, amikor találkoznak, úgy kezdi: " hogy vagy? " , ami picit vicces, no meg nagyon uncsi, de azért ez egy szeretni való és bolondos könyv, amitől jó kedve lesz az embernek. Annyira jó, hogy emlékszem az elolvasása után még a hétfőt sem bántam... Hát mi ez, ha nem egy csoda?
Erős oldala a regénynek a humor mellet a barátságok bemutatása, ami megint picit a BJ-ra emlékeztet, és van pár bájos visszatérő motívum is, mint például hogy Waverley öltözködését mindig nagyon precízen és részletesen megismerhetjük, plussz az eszméletlenül, vakítóan kék szemű Jake minden egyes alkalommal, amikor találkoznak, úgy kezdi: " hogy vagy? " , ami picit vicces, no meg nagyon uncsi, de azért ez egy szeretni való és bolondos könyv, amitől jó kedve lesz az embernek. Annyira jó, hogy emlékszem az elolvasása után még a hétfőt sem bántam... Hát mi ez, ha nem egy csoda?
A könyvnek egyébként van folytatása is, amit személy szerint én nagyon várok, remélem lesz magyar kiadás is, de ha nem, hát az angol verzióba is belevágok- mert üdítő változatosságot jelent egy olyan regényt olvasni, amiben a "para" valóban a félelmet jelenti, és amitől az ember újra megtanul önmagán nevetni. Hiányolom az ilyen regényeket, igazán jó volt olvasni.
Papíron príma - Waverly Bryson (félresikerült) kalandjai
CorLeonis Kiadó 2010
7/10
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése