Szent szilvamag! - avagy vakációztam Mr. Darcyval

A fene sem gondolta volna, hogy ennyire szeretni fogom ezt a könyvet. Tényleg csak azért vettem ki a könyvtárból... hogy más ne kaparintsa meg. Aztán ült egy hónapig olvasatlanul a polcomon.

És amikor - egyféle kötelességből- elkezdtem olvasni, - mert hogy az nem lehet, hogy ne olvassak ki egy olyan könyvet, amiben Mr. Darcy van - úgy gondoltam - ez tényleg nem is lesz olyan nagy szám...

És aztán... BAMM. Azt kell, hogy mondjam, ez a regény vicces, könnyed, szórakoztató, elgondolkodtató, jól vegyíti a chik-lit és az Austen könyvek elemeit, és hála a jó Istennek, mindezt úgy teszi, hogy nem akar Austen lenni, nem utánozza a stílust, hanem egyszerűen csak mindenféle erőlködés vagy sallang nélkül- szórakoztat. Az vesse rá az első követ, aki nem akar szórakozni.

Szeretem ezt a regényt... Egyrészről mert - szerintem- ez egy fricska, hogy mi nők, mennyire szánalmasan odáig vagyunk képzeletbeli regényekért, szereplőkért és miliőkért, amik - sajnálatos módon- csak a papírlapokon működnek olyan varázslatosan romantikusan, mert egyébként...meg (nem)?? ... Másrészről viszont egy tiszteletadás és meghajlás azelőtt, hogy... milyen klassz regények vannak a világon, és ugye nem kell mondanom, micsoda regényhősök! Darcyk, meg Rochesterek, meg mindenféle újvonalas romantikus hősök, és... és... No de várjunk csak.

Írok egy kicsit a történetről is...

A történet szerint Jane Hayes harmincvalahány évesen úgy dolgozza fel folyamatos és végeláthatatlan szerelmi csalódásait, hogy a BBC Büszkeség és balítélet sorozatát bámulja. A dolog fonákságát az adja, hogy egy idő után annyira belecsavarodik a történetbe, no meg annak morc férfi főszereplőjébe,  - nevezetesen Darcyba,( aki nem ismerné, csak megsúgom, ő egy évi tízezer font  jövedelemmel, boci szemekkel és kiállhatatlanul fennhéjázó modorral rendelkező úr -) , hogy mindez kezd a magánéletének rovására menni. Jane eldönti vénlány marad, nem kell pasi, elég neki Mr. Darcy, még hogy elég, tökéletes! No de nagynénje, aki észreveszi, hogy Jane már a virágtartóban rejtegeti mániája tárgyát, azaz a Büszkeség is balítélet dvd-jét, végrendeletében egy utazást hagy unokahúgára, amely során elutazhat, Észak-Angliába, pontosabban Kentbe, még pontosabban  Pembrook Parkba ahol...

" Térjen be hozzánk három hétre, élvezze a vidéki jó modort és vendégszeretetet! Teázás, egy-két tánc, kis séta a parkban, váratlan találkozás egy bizonyos úriemberrel..., mindennek betetőzése a bál, és talán valami ennél is több...
Itt még mindig a régensherceg uralkodik egy gondtalan Anglia fölött. Nincs forgatókönyv. Nincs előre megírt befejezés. Egy vakáció, amelyet senki más nem nyújthat önnek." 

 Szóval ez vár - vagy legalábbis valami ilyesmi. ( Ezt amúgy a programfüzetből másolom. )

És ez teljesen meggyőző, vagy mégsem?

 Most őszintén! Én olyan szívesen elmennék egy ilyen helyre, csak nem három hétre, és nem úgy, hogy totál üldözési mániám legyen a szervező matróna miatt, attól félve, valami rosszat csinálok. De mondjuk egy bál, korabeli ételekkel, ruhákkal, zenével, gyertyafénnyel, kúriával, Darcyval... Engem még a színészek sem zavarnának, csak mindent a helyén kell kezelni. Na de térjünk vissza Jane-hez...

Ugye Jane helyzete nem túl tökéletes, hiszen szeretne leszámolni a Darcy-féle mániával, és a kutyaharapás szőrével elv alapján elutazik erre a vakációra, ami szerintem kábé olyan, mint egy big-brother, mert úgy kell viselkedne, beszélni és élni, mintha tényleg a régens korabeli Angliában élne, tudván hogy ez egy - stratégiai játék-, ahol van pár fizetős milliomos fanatikus rajongó vendég, és mindenki más csak színész, ráadásul a kiszolgáló személyzet is folyton azt figyeli, minden a szabályok szerint megy-e. Telnek-múlnak a napok, lassan kialakulnak a párok... ééés - Zenka dörzsölgeti a tenyerét- el lehet kezdeni kombinálni, persze csak olyan nőcisen- mert az ugye itt a kérdés, ki-kinek lesz a párja.Vagy esetleg Jane megint egyedül marad?

Helyben vagyunk, kezdődik az imádat.

Van pár dolog, ami kifejezetten tetszett a regényben. Tudom, hogy van pár ember, aki nem érti meg a főszereplőt, de Jane szerintem nagyon aranyos volt benne. Egyrészről ennyi elcseszett kapcsolat után természetesen nem hibáztatom, hogy nem tudta ignorálni Mr. Darcy gyertyafényben csillogó boci tekintetét. Másrészről ennyi csalódás igenis megviseli az ember lelkét- hány pasi is volt, tizenhárom?- és van aki egyéjszakás kalandokkal, valaki sütivel, valaki meg romantikus filmekkel dolgozza fel a csalódásokat. Aztán meg Jane látja, hogy ez az imádat már nem normális, és próbál is ez ellen tenni. A regényben már talán túlontúl is analizál, no de ki ne tenné, ha tudná, hogy minden körülötte csak hamis díszlet és előre megírt szövegkönyv. Hinnél te így az érzéseidben? Határozottan tetszett, hogy Jane-nek voltak gyenge pillanatai, amikor már majdnem feladta, de aztán elkezdett játszani és elkezdte élvezni a játékot. Igazából szerintem sokkal több szomorú ember van a világon, mint amennyi bevallja, úgyhogy én semmiképp nem becsülöm le a főhősnőt kicsit kusza érzelmeiért.

Van még pár élvezetes dolog a regényben. Ugye az alapötlet szerintem nagyon vagány meg ötletes, de nekem kifejezetten tetszett, ahogy az Austen regények elemei belekerültek a cselekménybe. Abszolúte nem volt ez erőltetett, sőt bizonyos esetben kifejeztten talányos és szolid formáját láttuk annak, ahogy mondjuk az Emma vagy a Büszkeség és balítélet, a Meggyőző érvek és még sorolhatnám, melyik regény egy-egy picike eleme bekerült a játék forgatókönyvébe.

Aztán kifejezetten tetszett, ahogy Jane ragaszkodott a korához és a nevéhez, még akkor is, ha így vénlányként élhetett egy olyan korban, ahol a vénlányok utolsók voltak mindenben, még a bevonulási sorban is. Teljes mértékben magamra ismertem például abban, ahogy Jane rajongott és örült, bizonyos szavak-kifejezések használatáért- na ez annyira én vagyok!- például, ki ne szeretné ezt mondani az éjszakának:"- Ha! "- Tudjátok, olyan jó teátrálisan. :) És ki ne szeretne olyan jó modorral évődni, ahogyan csak az Austen regényekben szoktak? Őszintén szólva nem érdekel, ki nem szeretne, a lényeg, hogy én szeretnék.

Ez itt a film plakátja

 Kicsit zavarban vagyok, mert nemrég néztem meg a filmet, ami nem volt rossz, de a fene tudja, néha csak nyomokban hasonlított a regényhez, és pont annyira lebutították, amennyire felületesnek gondolná az egész sztorit első ránézésre az ember.  Tudom, hogy tipikusan az vagyok, aki mindenben talál valami érdekeset, - nekem elég egy fél mondat, ami megragad és már imádattal csüggök olyan dolgokon, amiket más észre sem vesz-  de szerintem azért többet is lehet találni ebben a könyvben, mint üres női csacsogás, meg ákombákom cicoma, pompa, a film jóval felületesebben nyúlt a történethez, mert bár ez a történet nem túl bonyolult, de a filmben sajnos egészen egyszerűvé vált... Szerintem jól megírt regény ez, igazi átgondolt szerkezettel, de nem akarok győzködni senkit sem, nekem újra olvasós, sőt papír példányban megszerzős könyv lesz, szóval, ha valakinek van egy fölösleges példánya, szóljon, mert nagyon szeretném, ha meglenne.

Az egyik kedvenc részem a regényben egyébként az volt, amikor Mr. Nobley visszakérdezett az egyik szóbeli csörte során, hogy most ezt Jane valóban most találta ki? Annyira aranyos részek voltak a regényben. Tényleg fogok nyitni egy olyan listát, hogy... " Regények, amik megmosolyogtatnak - még akkor is, amikor csak utólag gondolok rájuk." És ez bizony benne lesz, rögtön az első körben.

Egyébként azt gondolom, hogy nagyon sok nő azért szereti az Austen meg mindenféle kisasszonyos történeteket, mert akkor a romantika még romantika volt. Úgy értem nem azt mondta a kiszemelt pasi - azután hogy felvetted a miniszoknyádat meg a mélyen dekoltált felsődet -, hogy "he, jössz táncolni?" Hanem meg voltak a szabályai az udvarlásnak,a pasiknak viselkedniük kellett, és nekem az is tetszett, hogy lassabban haladtak a dolgok...  Igenis legyen meg az izgalma, akár annak is, hogy megérintik a kezem, és igenis kiábrándító, ami manapság udvarlás címén folyik. Ó tudom, hogy régen sem úgy ment minden, mint a könyvekben. S hogy visszatérjek ehhez a regényhez, bizony a vége azért összecsapottnak tűnt. Leginkább azért, mert egy repülőtéren végződött - micsoda klisé!-, másrészt meg a regény vége pont azt sugallja, hogy Darcyk bizony léteznek, ott sétálnak mellettünk az utcán, udvariasan, távolságtartóan csak arra várva, hogy valakinek vallomást tegyenek.

Szóval nem jutottunk egy lépéssel sem tovább Austen regényeitől. Kérdezem én, egyáltalán akarunk?

Hogy tehette ezt, Nyikolaj? - avagy esettanulmány a nem továbbra

Pár bloggal összefogtunk és eldöntöttük, hogy kicsit témázgatunk. Az ötlet lényege annyi egyszerűen, hogy közösen választunk egy témát, választunk egy közös időpontot, és a kijelölt pillanatban egyszerre publikáljuk a blogunkon a választ. Izgalmas dolog lesz körbe járni és megfigyelni, ki mit írt, a másiktól függetlenül.

Mostani témánk nem más, mint:

Félbehagyva  - út a könyv közepéig és nem tovább...

És mivel a témázás lényege, hogy azonnal rávágd, ami csak eszedbe jut az adott témára, elérkezettnek láttam az időt, hogy beszéljünk Nyikolajról...

 Szóval vannak könyvek- annyira utálom ezt a felütést, de tényleg vannak- , amiket az ember az életérzésért olvas. Nekem ilyen volt ez a könyv. Jó, jó, - tudom, az az első gondolatod, hogy milyen életérzés lehet ebben a történetben, de ezt csak az olvasóközönségem egyik csoportja mondogatta most magában, mert a másik csoport, na ti biztosra veszem, hogy simán elaléltatok a borítótól és a rajta szereplő szövegtől, ami roppant figyelemfelkeltő és bizsergetően hatásvadász, úgy ahogy van.

Szeretni. Egy férfit, aki nem lehet a tiéd. Egy országot, ami nem lehet a hazád. Wooow!

Az utóbbi már én voltam. Szóval belelapoztam ebbe a könyvbe, jó hosszúnak tűnt, és láttam, hogy az írónő megfelelően konzervatívnak és idealistának tűnik ahhoz, hogy ne rögtön azzal kezdjük, hogy Nyikolaj hová csókolt és hová nyúlt éppen, mert besokalltam kicsit a mostani romantikus történetektől. Azt akartam, hogy nyűglődjenek azok ketten jó sokáig, amíg eljutnak odáig, legyen egy jól elnyújtott előjáték, és hideget akartam és orosz telet, és hosszú leírásokat, és Nyikolajokat, meg Szergejeket. Nagyon szeretni akartam ezt a könyvet, az összes leírásával együtt, és szerettem is, kivéve a végét, amit ... átlapoztam.

Eléggé fel is zaklatott a dolog, mert már hallottam a kórról, mi szerint vannak, akik nem tudják befejezni a könyveket, és nem értettem, hogy lehet ez. Persze velem is előfordult már, sőt kifejezetten bosszantott, amikor a végéhez közeledett a könyv, és azt éreztem, hogy "bah, nem ezt akartam", "nem erre vágytam", "ez a könyv azt az érzést nem adta meg, óóó," szóval igen, ilyen érzésem már volt. És volt már olyan is, hogy átlapoztam egy könyvet, és mondjuk harminc-negyven oldalanként beleolvastam, hogy hátha megjavult a történet "hibája", de azért legtöbbször megpróbáltam, ha másképp nem, hát felületesen követni a cselekményt. Ezért volt zavarba ejtő, hogy valamit szerettem, - mondjuk rá- , de mégis csak átlapozzam a végét. És ez még Nyikolajt figyelembe véve is kellőképpen fura.

* az alábbiakban hiányos jegyzettöredékek olvashatók- itt-ott enyhe spoilerekkel- *

Sajnos nem emlékszem Csajkovszkij nevére

A helyzet az, hogy amit leginkább imádtam a könyvben, az Csajkovszkij gróf neve volt, az a szép zengzetes hosszú neve, de - most figyeljetek-  szinte az egészet elfelejtettem, és a jegyzeteimet benne hagytam a könyvtári könyvben, úgyhogy élvezetes olvasgatást kívánok annak, aki megtalálta. De valóban szép neve volt..., kétségtelenül. Tényleg lúdbőröztem, amikor megjelent hetykén, püspöklila kabátjában, fényes sétapálcájával, és bár messziről érezni lehetett, hogy a pasi meleg, de azért, azt mégsem gondoltam volna, hogy olyan tipikusan, szappanoperásan bánik az írónő karakterrel, ahogy ő járt - összejött tudniillik egy másik férfival. Cynthia Harrold-Eagles, mint írónő - ugye ez csak írói név?-, számomra eléggé kiszámíthatatlan és szeszélyes. Olyan dolgokban hozza a kötelező, ezerszer látott elemeket, amikben  inkább mellőzni kellett volna, és olyan lazán ír ki szereplőket -olyan szereplőket, akikről simán biztos voltam, hogy róluk folytatások fognak szólni-, hogy csak hápogtam döbbenetemben. Őszinte leszek, mindkét eset megviselt engem- le is tettem pár napra a könyvet pihenni. És tudjátok ilyenkor abba hagyhattam volna. Tíz emberből kilenc meg is teszi. No de én... még nem is beszéltem a szalonról...

...  ez a szalon négyszögletű volt...

Ami még nehezemre esett, és ami a könyv hátsó fertályának átlapozásához vezetett, az nem volt más, mint szívem vágya, a sok-sok-sokk LEÍRÁS. Az elején még szórakoztató volt Oroszországról olvasni, hiszen az írónő úgy be tudta mutatni a végtelen sztyeppét, mint ahogy egy korabeli útikönyv tenné, de amikor már átestünk a kastélyok berendezésének leltárszerű felsorolásába, na az betett nekem. Gondoltátok volna, hogy vannak olyan szobák, amik nééégyszögletesek? Szerintem is tök fura.. És érdekel bárkit is, hogy a szoba melyik sarkában állt a szamovár? Ja, hogy korábban a másik oldalon volt? Ez már mindent megmagyaráz. . Aztán volt olyan jelenet, amikor főhőseink elmentek piknikezni, és még a tálak színét és számát is leírta az írónő darabra, sőt azt is, hogy mindezeket milyen csatos kosárba helyezték el a szolgák- s hogy tudjon reklamálni az olvasó, azt is közölte, hogy melyik szolga volt az. Szóval ja, ez kicsit romboló hatású, gondolom, átérzitek, de ezen még lehetett mosolyogni. És természetesen tovább olvasni...

És akkor elindult Napóleon...

Szerintem az egész könyvet a háborús jelenetek statikus leírása rontotta el. Egyszerűen ezt a könyvet ilyen szempontból nem lehetett élvezni. Az ókori történetírók szórakoztatóbban meséltek a háborúkról- tudom, mert fordítottam ilyet-,de ez, ami ebben a könyvben volt, olybá tűnt, mintha egy aránytalan hosszú leírásokkal megspékelt, rosszul megírt történelemkönyvet olvastam volna, ami annyira fárasztó volt, hogy azt is érezni lehetett, hogy maga az író is izomlázat kapott az írása közben. Szegény ahelyett, hogy abba hagyta volna,  még írt, írt, írt - két ásítás közben.

Annuska, hogy maga mennyire okos meg művelt!...

Abból a szempontból is érdekes ez a könyv, hogy valószínűnek tartom, főhősnőjét az írónőn és Nyikolajon kívül senki sem tudta megszeretni. A csaj a könyv elején hol arról moralizál, milyen jó nevelőnő, hol pedig arról, hogy igen ám, de ő úrinőbb a többi úrinőnél, és ő mindent megérdemelne, de mindent. Aztán jön a nagy szerelembeesés, ami igazából azzal tetéződik be, hogy Annuska nevelőnő IQ.sabb a többi orosz hölgynél, és szegény Nyikolaj nem tud beszélgetni mással a szigorúan titkos harctéri tervekről és cselvetésekről!, mint vele. A dolog általában úgy történik, hogy Anna mindig ilyen okos fejet vág, legalább is én úgy képzeltem, és kérdez valami triviális hülyeséget, amitől elalélnak a pasik, és privát történelem órát tartanak teszem azt egy hintó melegében...Ilyenkor muszáj elmagyarázniuk az aktuális nemzetközi politikát is egytől öt oldal terjedelemben. Mindeközben Anna úgy érzi, hogy egy roppant fontos nő lett - aha, aha, igen, értem, jó, pfű, tényleg?, aha, aha, jajaja- ( nem így történt, de sokkal hitelesebb lett volna így, ha engem kérdeztek), és mindezek után Annuska úgy gondolta, hogy sokkal jobb anyja lenne a rá bízott gyerekeknek és a munkaadó grófnője selejtes - holott mindig nagyon rendes vele-, és hogy a grófnő gyerekei inkább olyanok, mintha az ő gyerekei lennének, és ugye Nyikolaj gróf úr is inkább hozzá tartozik, mert a grófnő nem olyan vidám és talpraesett, no meg okos teremtés, mint ő. Hát nem egy csodálatra méltó lélek?

Volt amúgy a könyvben jó pár klassz rész, például nekem nagyon tetszett, ahogy érezni lehetett Nyikolaj gróf orosz föld iránti rajongását és szeretetét, de a könyv egyik nagy hátránya a történelmi állóháború mellett inkább az a kérdés, hogy egy ilyen klassz pasi, mint Nyikolaj Kirov, miért választ egy ilyen nőt maga mellé, hisz annyi helyen megfordult ebben a nagy világban. Mondhatjuk ugye, hogy ez a szerelem. De én inkább fogtam magam és lapoztam, lapoztam és lapoztam vagy száz oldalt, hogy a végére érjek. Ez vajon félbehagyás? Klasszikus értelemben véve talán nem- és mégis az...

A témázásban részt vevő blogok:


PuPilla
Miamona
Andi
Nima
Ilweran
Bea
Szee
Tigi
FFG

+ vannak csatlakozóink is ám!
- Adri Könyvmoly - Bubu Maczkó,   
- Heloise

És ha írni szeretnél, nyugodtan kövess minket, és írj posztot, kommentet, te is!

Szilvamag meséje

Nemrég írtam Szilvamagnak egy rövid mesét, - most ennek az elejét küldöm el nektek. A történet rövid, és tudom, van javítani való rajta, - alapvetően jobban szeretem ezeket a spontán írásokat, mint amiket már harmincszor szétcincáltam és átjavítottam. Remélem, tetszeni fog pár embernek...

( Ez itt a videó, amit kaptam inspiráció gyanánt. )

...Az első napsugár ugyan visszabújt felhőpárnájába, de jött a következő és felköltötte őt. Éledező fénysugár töltötte meg a Zuhogó-völgyet. A madarak hangosan csiripelni kezdtek, a virágok újra kinyitották szirmaikat, és döngicsélni kezdtek a Zuhogó-völgy gyomrában megbúvó tavi-dongók.

– Hová, hová ilyen korán reggel? – kérdezte Tann apó vadóc unokáját. Maggie épp a csatos vakondbőr cipőjét húzta fel, aztán magára kapta a barna bőr zekéjét, és miközben gyorsan a szájába tömött egy palacsintát, a szemére húzta a repüléshez használt védő szemüvegét.

– Gyere Butter, ne piszmogj annyit – szólt az asztal tetején sárgarépát falatozó nyulának. – Szárnyra fel! – kiáltott, kezével vadul utánozva a madarak röptét, s egy csöppet sem figyelt nagyapjára, aki elnézően mosolygott, miközben levert egy kosarat az ajtó melletti szögről.

A sárkányrepülő, mely már a házikó kapujánál várt rá még az apjáé volt. Tann nagyapó készítette, amikor még erős és kitartó lökésekkel ostromolta Zuhogó-völgy apró házait a szél. A völgy egy szurdok tetején feküdt, alatta meredek sziklafal, s az alatt, szemet gyönyörködtető táj, a zuhogók által megtöltött, csillogó Gyöngy tó és a zöld mezők dimbes-dombos vonalai húzódtak. Ez tárult minden egyes reggel az ablakából kitekintő Maggie elé.

Maggie becsatolta Buttert, a házi nyúlt a sárkányrepülő bal szárnyára, ellensúlyozva az elemózsiát, amit a jobb szárnyra kötött. Behúzta a szíjakat magán, ellenőrizte a csuklójára erősített iránytűt, majd nekifutott, erőteljesen rohanni kezdett, s a következő pillanatban már a tó felett repült.

– Vihííííí! – kiáltott a tó harcos sárkányának, aki az egyik víz alatti barlangba vonult vissza pihenni több száz évvel ezelőtt. A tó vizéből feltörő gejzír még mindig ritmikusan fel-feltört, jelezve, hogy a sárkány még most is ott alszik, rendületlenül hortyogva.  A táj szinte kinyílt a lány előtt, aki egy éles jobb kanyarral megkerült egy kiálló, mohás sziklát, aztán Butter egyhangú sárgarépa majszolgatása ellenére is egyre közelebb repült a vízhez.

- Juhééé! – sikkantotta, miközben cipője talpa a vízhez ért. – Repülööök! – rikkantotta az ég felé, s fel is irányította magát, mindaddig, míg már a sárkányrepülő szárnya a felhőket csapkodta.

Maggie dél felé fordult, meglazítva a szárnyak feszességét, hogy megcsodálhassa a gyalog elérhetetlen messzeségben fekvő déli falvakat. Látta, ahogy a sült kenyerét árulja a pék, ahogy girbe-gurba utacska tör elő a fenyvesek zöldje között. Őz gidák ugrándoztak a vadvirágokkal pettyes mezőn. Horgászok integettek, ahogy átsuhant a fejük fölött.

 Aztán, ahogy elhagyta az édes vadvirág illatú mezőket, nagyobb kihívás érkezett a lány elé. Hatalmas hegy szurdok fala vágta el az utat.

– A fal! – magyarázta Maggie Butternek, aki izgalmában kiejtette utolsó kis sárgarépa karikáját a szájából. – Butter, most figyelj.

Maggie felkapcsolt a bal keze mellett lévő emelőkaron két fokozatot, mire mozgatni kezdte a sárkányrepülő két szárnyát. Mintha csak igazi madár lenne. A lány keze izzadt a megmérettetés izgalmától, haja kiszabadult a vakondbőr sapka alól, szíve a torkában dobogott. S ekkor meglátta a másik sárkányrepülőt...

Még mindig a Nyakigláb Apó - avagy rajongó üzemmódba kapcsoltam

Képzeljétek, mit találtam? Van Nyakigláb Apó musical! Hát nem csodálatos??? Kicsit nagyobb lelkesedést vártam, gyerekek. Mindenesetre én teljesen elégedett vagyok a fényképekkel, amiket sikerült észrevennem hála a google-nek. Kár, hogy nincs róla semmilyen felvétel a neten...

A képeket innen hoztam: http://daddylonglegsmusical.com/daddylonglegsmusical.com/Home.html
és mindenkit arra bíztatok, hogy hívjon meg engem egy ilyen előadásra. :) Nagyon tudnám értékelni.