Zavarba ejt Danielle L. Jensen viking romantasy regénye, a Fate inked in blood- magyarul: Vérbe vetett sors című könyve...
Az elején annyira akartam szeretni, előrendeltem, vártam a megjelenést, tetszett a borítója is - szigorúan a sima, nem élfestett verzió-, és csupa kíváncsiság voltam egyrészt a téma miatt, ugye a vikingek, azért elég érdekes népség, másrészről meg amiatt, mert hasonló felütéssel én is készültem valamiféle regényt írni, és úgy voltam vele, ha már nem írtam még egy vázlatot sem belőle, milyen jó lesz elolvasni ugyanarra a sormintára egy regényt. Hát az élmény elég felemás lett.
Történetünk tényleg a viking világban játszódik, misztikus istenek játékszerei az emberek, viking vezérek marcona harcosain múlik élet és halál. Freya, főszereplőnőnk egy iszonyat rossz házasságban szenved és semmi reménye kitörni belőle. Már az első lapok során megtudjuk, hogy Freya ereiben egy istennő vérének cseppje folyik, és egy jóslat miatt nem feddheti fel különleges erejét. Ahogy ez szokott lenni, természetesen kiderül, Freya rejtett képessége, ami miatt versengenek érte a viking vezérek, háborúk törnek ki, és Freya végre az lesz, amire vágyik, egy igazi harcos. Csak hát a harcosoknak sem olyan kényelmes az élet, főleg úgy, hogy Freya igazából egy uralom alatt álló eszközként tengeti a napjait, és közben parancsolója, az egyik fanatikus jarl fiába szeret bele.
Az utóbbi időben eléggé sok fantasyt olvasok, és a romantasyk sem kerülnek el. Nem érzem azt, hogy ez lenne az a könyv, amit bárkinek ajánlanék, főleg úgy, hogy számomra a jó kezdés után, eléggé szenvedősre sikeredett a könyv második fele.
Freya szerintem nem egy jól megírt főszereplőnő, a végén már rosszul voltam a monológjaitól, határozatlan, és folyton ugyanazokat a köröket futja ő is, meg a regény is. Nem gond, ha egy szereplő hülyeségeket csinál, de a vége felé már jól mutatna egy kis karakterfejlődés. Igazából ez a jajj, nekem nagyon nehéz, nagyon rossz, kitörhetnék ugyan a jarl fogságából, de én ezt nem teszem meg dolog, annyira fárasztó már a vége felé, hogy őszintén szólva egy ideig félre is tettem a könyvet. Persze vannak benne izgalmas csaták, meg érdekes olvasni a viking kultúráról, de valami mindig hiányzott számomra. Van ez a nagy szerelem is, a Björn nevű fiúval. Aki megint ilyen isteni leszármazott. Tehát szegény pasi, tényleg gyönyörű, erős, lojális, kedves a lánnyal, de valahogy mégis csak biodíszlet. Néha tök jó a kémia a szereplők között, néha meg olyan meh, az egész. A több mint 10 oldalas szex jelenet a végén meg oly fölösleges, alig vártam, hogy az egésznek vége legyen. A könyvnek is, nemcsak a jelenetnek.
Szóval ez a regény számomra egy jó felütés, amit aztán nem bontottak ki szépen. Nem ártott volna a történetnek például, ha nem esnek szerelembe egy pillanat alatt a főszereplők. Unalmas. Nem ártott volna, ha Freya mer önálló döntéseket hozni az életében, és nem csak egy kallódó, elesett nő monológjait hallgatom, akiben akkora erő van, ami senkiben. Lelombozó. Nem ártott volna, ha az utálatos rajl mellett látjuk mások politikai ambícióit is. Nyomasztó. Vagy ha szerelmes ifjunk, Björn nem csak egy szépen kidolgozott, lojális test lett volna a háttérben, tudjátok olyan vikinges Herkules alkat. Kiábrándító.
Nagyon szerettem volna élvezni ezt a könyvet, de a végén már abszolút nem sikerült. Még úgy sem tudok pozitív lenni, hogy az utolsó fejezetekben lévő csavar még tetszett is. De hogy még több száz oldalon keresztül olvassam Freya vergődéseit... Hát nem tudom, benevezzek-e a második részre. Egy időre azt hiszem, elég volt a viking jarlokból...
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése