Szilvamag meséje

Nemrég írtam Szilvamagnak egy rövid mesét, - most ennek az elejét küldöm el nektek. A történet rövid, és tudom, van javítani való rajta, - alapvetően jobban szeretem ezeket a spontán írásokat, mint amiket már harmincszor szétcincáltam és átjavítottam. Remélem, tetszeni fog pár embernek...

( Ez itt a videó, amit kaptam inspiráció gyanánt. )

...Az első napsugár ugyan visszabújt felhőpárnájába, de jött a következő és felköltötte őt. Éledező fénysugár töltötte meg a Zuhogó-völgyet. A madarak hangosan csiripelni kezdtek, a virágok újra kinyitották szirmaikat, és döngicsélni kezdtek a Zuhogó-völgy gyomrában megbúvó tavi-dongók.

– Hová, hová ilyen korán reggel? – kérdezte Tann apó vadóc unokáját. Maggie épp a csatos vakondbőr cipőjét húzta fel, aztán magára kapta a barna bőr zekéjét, és miközben gyorsan a szájába tömött egy palacsintát, a szemére húzta a repüléshez használt védő szemüvegét.

– Gyere Butter, ne piszmogj annyit – szólt az asztal tetején sárgarépát falatozó nyulának. – Szárnyra fel! – kiáltott, kezével vadul utánozva a madarak röptét, s egy csöppet sem figyelt nagyapjára, aki elnézően mosolygott, miközben levert egy kosarat az ajtó melletti szögről.

A sárkányrepülő, mely már a házikó kapujánál várt rá még az apjáé volt. Tann nagyapó készítette, amikor még erős és kitartó lökésekkel ostromolta Zuhogó-völgy apró házait a szél. A völgy egy szurdok tetején feküdt, alatta meredek sziklafal, s az alatt, szemet gyönyörködtető táj, a zuhogók által megtöltött, csillogó Gyöngy tó és a zöld mezők dimbes-dombos vonalai húzódtak. Ez tárult minden egyes reggel az ablakából kitekintő Maggie elé.

Maggie becsatolta Buttert, a házi nyúlt a sárkányrepülő bal szárnyára, ellensúlyozva az elemózsiát, amit a jobb szárnyra kötött. Behúzta a szíjakat magán, ellenőrizte a csuklójára erősített iránytűt, majd nekifutott, erőteljesen rohanni kezdett, s a következő pillanatban már a tó felett repült.

– Vihííííí! – kiáltott a tó harcos sárkányának, aki az egyik víz alatti barlangba vonult vissza pihenni több száz évvel ezelőtt. A tó vizéből feltörő gejzír még mindig ritmikusan fel-feltört, jelezve, hogy a sárkány még most is ott alszik, rendületlenül hortyogva.  A táj szinte kinyílt a lány előtt, aki egy éles jobb kanyarral megkerült egy kiálló, mohás sziklát, aztán Butter egyhangú sárgarépa majszolgatása ellenére is egyre közelebb repült a vízhez.

- Juhééé! – sikkantotta, miközben cipője talpa a vízhez ért. – Repülööök! – rikkantotta az ég felé, s fel is irányította magát, mindaddig, míg már a sárkányrepülő szárnya a felhőket csapkodta.

Maggie dél felé fordult, meglazítva a szárnyak feszességét, hogy megcsodálhassa a gyalog elérhetetlen messzeségben fekvő déli falvakat. Látta, ahogy a sült kenyerét árulja a pék, ahogy girbe-gurba utacska tör elő a fenyvesek zöldje között. Őz gidák ugrándoztak a vadvirágokkal pettyes mezőn. Horgászok integettek, ahogy átsuhant a fejük fölött.

 Aztán, ahogy elhagyta az édes vadvirág illatú mezőket, nagyobb kihívás érkezett a lány elé. Hatalmas hegy szurdok fala vágta el az utat.

– A fal! – magyarázta Maggie Butternek, aki izgalmában kiejtette utolsó kis sárgarépa karikáját a szájából. – Butter, most figyelj.

Maggie felkapcsolt a bal keze mellett lévő emelőkaron két fokozatot, mire mozgatni kezdte a sárkányrepülő két szárnyát. Mintha csak igazi madár lenne. A lány keze izzadt a megmérettetés izgalmától, haja kiszabadult a vakondbőr sapka alól, szíve a torkában dobogott. S ekkor meglátta a másik sárkányrepülőt...