Szent szilvamag! - avagy vakációztam Mr. Darcyval

A fene sem gondolta volna, hogy ennyire szeretni fogom ezt a könyvet. Tényleg csak azért vettem ki a könyvtárból... hogy más ne kaparintsa meg. Aztán ült egy hónapig olvasatlanul a polcomon.

És amikor - egyféle kötelességből- elkezdtem olvasni, - mert hogy az nem lehet, hogy ne olvassak ki egy olyan könyvet, amiben Mr. Darcy van - úgy gondoltam - ez tényleg nem is lesz olyan nagy szám...

És aztán... BAMM. Azt kell, hogy mondjam, ez a regény vicces, könnyed, szórakoztató, elgondolkodtató, jól vegyíti a chik-lit és az Austen könyvek elemeit, és hála a jó Istennek, mindezt úgy teszi, hogy nem akar Austen lenni, nem utánozza a stílust, hanem egyszerűen csak mindenféle erőlködés vagy sallang nélkül- szórakoztat. Az vesse rá az első követ, aki nem akar szórakozni.

Szeretem ezt a regényt... Egyrészről mert - szerintem- ez egy fricska, hogy mi nők, mennyire szánalmasan odáig vagyunk képzeletbeli regényekért, szereplőkért és miliőkért, amik - sajnálatos módon- csak a papírlapokon működnek olyan varázslatosan romantikusan, mert egyébként...meg (nem)?? ... Másrészről viszont egy tiszteletadás és meghajlás azelőtt, hogy... milyen klassz regények vannak a világon, és ugye nem kell mondanom, micsoda regényhősök! Darcyk, meg Rochesterek, meg mindenféle újvonalas romantikus hősök, és... és... No de várjunk csak.

Írok egy kicsit a történetről is...

A történet szerint Jane Hayes harmincvalahány évesen úgy dolgozza fel folyamatos és végeláthatatlan szerelmi csalódásait, hogy a BBC Büszkeség és balítélet sorozatát bámulja. A dolog fonákságát az adja, hogy egy idő után annyira belecsavarodik a történetbe, no meg annak morc férfi főszereplőjébe,  - nevezetesen Darcyba,( aki nem ismerné, csak megsúgom, ő egy évi tízezer font  jövedelemmel, boci szemekkel és kiállhatatlanul fennhéjázó modorral rendelkező úr -) , hogy mindez kezd a magánéletének rovására menni. Jane eldönti vénlány marad, nem kell pasi, elég neki Mr. Darcy, még hogy elég, tökéletes! No de nagynénje, aki észreveszi, hogy Jane már a virágtartóban rejtegeti mániája tárgyát, azaz a Büszkeség is balítélet dvd-jét, végrendeletében egy utazást hagy unokahúgára, amely során elutazhat, Észak-Angliába, pontosabban Kentbe, még pontosabban  Pembrook Parkba ahol...

" Térjen be hozzánk három hétre, élvezze a vidéki jó modort és vendégszeretetet! Teázás, egy-két tánc, kis séta a parkban, váratlan találkozás egy bizonyos úriemberrel..., mindennek betetőzése a bál, és talán valami ennél is több...
Itt még mindig a régensherceg uralkodik egy gondtalan Anglia fölött. Nincs forgatókönyv. Nincs előre megírt befejezés. Egy vakáció, amelyet senki más nem nyújthat önnek." 

 Szóval ez vár - vagy legalábbis valami ilyesmi. ( Ezt amúgy a programfüzetből másolom. )

És ez teljesen meggyőző, vagy mégsem?

 Most őszintén! Én olyan szívesen elmennék egy ilyen helyre, csak nem három hétre, és nem úgy, hogy totál üldözési mániám legyen a szervező matróna miatt, attól félve, valami rosszat csinálok. De mondjuk egy bál, korabeli ételekkel, ruhákkal, zenével, gyertyafénnyel, kúriával, Darcyval... Engem még a színészek sem zavarnának, csak mindent a helyén kell kezelni. Na de térjünk vissza Jane-hez...

Ugye Jane helyzete nem túl tökéletes, hiszen szeretne leszámolni a Darcy-féle mániával, és a kutyaharapás szőrével elv alapján elutazik erre a vakációra, ami szerintem kábé olyan, mint egy big-brother, mert úgy kell viselkedne, beszélni és élni, mintha tényleg a régens korabeli Angliában élne, tudván hogy ez egy - stratégiai játék-, ahol van pár fizetős milliomos fanatikus rajongó vendég, és mindenki más csak színész, ráadásul a kiszolgáló személyzet is folyton azt figyeli, minden a szabályok szerint megy-e. Telnek-múlnak a napok, lassan kialakulnak a párok... ééés - Zenka dörzsölgeti a tenyerét- el lehet kezdeni kombinálni, persze csak olyan nőcisen- mert az ugye itt a kérdés, ki-kinek lesz a párja.Vagy esetleg Jane megint egyedül marad?

Helyben vagyunk, kezdődik az imádat.

Van pár dolog, ami kifejezetten tetszett a regényben. Tudom, hogy van pár ember, aki nem érti meg a főszereplőt, de Jane szerintem nagyon aranyos volt benne. Egyrészről ennyi elcseszett kapcsolat után természetesen nem hibáztatom, hogy nem tudta ignorálni Mr. Darcy gyertyafényben csillogó boci tekintetét. Másrészről ennyi csalódás igenis megviseli az ember lelkét- hány pasi is volt, tizenhárom?- és van aki egyéjszakás kalandokkal, valaki sütivel, valaki meg romantikus filmekkel dolgozza fel a csalódásokat. Aztán meg Jane látja, hogy ez az imádat már nem normális, és próbál is ez ellen tenni. A regényben már talán túlontúl is analizál, no de ki ne tenné, ha tudná, hogy minden körülötte csak hamis díszlet és előre megírt szövegkönyv. Hinnél te így az érzéseidben? Határozottan tetszett, hogy Jane-nek voltak gyenge pillanatai, amikor már majdnem feladta, de aztán elkezdett játszani és elkezdte élvezni a játékot. Igazából szerintem sokkal több szomorú ember van a világon, mint amennyi bevallja, úgyhogy én semmiképp nem becsülöm le a főhősnőt kicsit kusza érzelmeiért.

Van még pár élvezetes dolog a regényben. Ugye az alapötlet szerintem nagyon vagány meg ötletes, de nekem kifejezetten tetszett, ahogy az Austen regények elemei belekerültek a cselekménybe. Abszolúte nem volt ez erőltetett, sőt bizonyos esetben kifejeztten talányos és szolid formáját láttuk annak, ahogy mondjuk az Emma vagy a Büszkeség és balítélet, a Meggyőző érvek és még sorolhatnám, melyik regény egy-egy picike eleme bekerült a játék forgatókönyvébe.

Aztán kifejezetten tetszett, ahogy Jane ragaszkodott a korához és a nevéhez, még akkor is, ha így vénlányként élhetett egy olyan korban, ahol a vénlányok utolsók voltak mindenben, még a bevonulási sorban is. Teljes mértékben magamra ismertem például abban, ahogy Jane rajongott és örült, bizonyos szavak-kifejezések használatáért- na ez annyira én vagyok!- például, ki ne szeretné ezt mondani az éjszakának:"- Ha! "- Tudjátok, olyan jó teátrálisan. :) És ki ne szeretne olyan jó modorral évődni, ahogyan csak az Austen regényekben szoktak? Őszintén szólva nem érdekel, ki nem szeretne, a lényeg, hogy én szeretnék.

Ez itt a film plakátja

 Kicsit zavarban vagyok, mert nemrég néztem meg a filmet, ami nem volt rossz, de a fene tudja, néha csak nyomokban hasonlított a regényhez, és pont annyira lebutították, amennyire felületesnek gondolná az egész sztorit első ránézésre az ember.  Tudom, hogy tipikusan az vagyok, aki mindenben talál valami érdekeset, - nekem elég egy fél mondat, ami megragad és már imádattal csüggök olyan dolgokon, amiket más észre sem vesz-  de szerintem azért többet is lehet találni ebben a könyvben, mint üres női csacsogás, meg ákombákom cicoma, pompa, a film jóval felületesebben nyúlt a történethez, mert bár ez a történet nem túl bonyolult, de a filmben sajnos egészen egyszerűvé vált... Szerintem jól megírt regény ez, igazi átgondolt szerkezettel, de nem akarok győzködni senkit sem, nekem újra olvasós, sőt papír példányban megszerzős könyv lesz, szóval, ha valakinek van egy fölösleges példánya, szóljon, mert nagyon szeretném, ha meglenne.

Az egyik kedvenc részem a regényben egyébként az volt, amikor Mr. Nobley visszakérdezett az egyik szóbeli csörte során, hogy most ezt Jane valóban most találta ki? Annyira aranyos részek voltak a regényben. Tényleg fogok nyitni egy olyan listát, hogy... " Regények, amik megmosolyogtatnak - még akkor is, amikor csak utólag gondolok rájuk." És ez bizony benne lesz, rögtön az első körben.

Egyébként azt gondolom, hogy nagyon sok nő azért szereti az Austen meg mindenféle kisasszonyos történeteket, mert akkor a romantika még romantika volt. Úgy értem nem azt mondta a kiszemelt pasi - azután hogy felvetted a miniszoknyádat meg a mélyen dekoltált felsődet -, hogy "he, jössz táncolni?" Hanem meg voltak a szabályai az udvarlásnak,a pasiknak viselkedniük kellett, és nekem az is tetszett, hogy lassabban haladtak a dolgok...  Igenis legyen meg az izgalma, akár annak is, hogy megérintik a kezem, és igenis kiábrándító, ami manapság udvarlás címén folyik. Ó tudom, hogy régen sem úgy ment minden, mint a könyvekben. S hogy visszatérjek ehhez a regényhez, bizony a vége azért összecsapottnak tűnt. Leginkább azért, mert egy repülőtéren végződött - micsoda klisé!-, másrészt meg a regény vége pont azt sugallja, hogy Darcyk bizony léteznek, ott sétálnak mellettünk az utcán, udvariasan, távolságtartóan csak arra várva, hogy valakinek vallomást tegyenek.

Szóval nem jutottunk egy lépéssel sem tovább Austen regényeitől. Kérdezem én, egyáltalán akarunk?