Dobáld ki!

Egy ideje teljes mértékben ki voltam akadva arra, hogy soha semmire sincs annyi időm, mint amit szeretnék. Minden csodálatom azoknak, akiknél csillognak a polcok és szín szerint sorjáznak a tökéletesen vasalt ruhák, akik egyszerre tudnak háztartást vezetni, dolgozni, szórakozni, sportolni, tanulni... Kicsi vagyok én ehhez. Persze próbálkozni még próbálkozhatom, nemde?
Én nagyon sokszor foglalkoztam már gondolatban azzal, hogy vajon tényleg igaz-e a mondás a bezáruló ajtókkal kapcsolatban. Hogy tényleg kinyílik-e az a másik, esetleg ott terem-e egy ablak, ahonnan láthatom a következő utam. Jöttek a válaszok, hogy persze, persze mindig jön valami, de a valami, na az egy eléggé bizonytalan fogalom, ahhoz, hogy ezt elfogadhassam baromi nagy bizalom kell a jövőre vonatkozóan, ami nem minden esetben van meg nekem. Tudom, nem így kellene lennie, ezen is dolgozom rendesen.
Ne ijedjetek meg amúgy, mert nem akarok átmenni Coelho-ba. De azt gondolom, hogy az embernek időről-időre meg kell újulnia. Nem helyes, ha valami mellett csak azért tartunk ki, mert megszoktuk. Ez megmutatkozott a közelmúlt eseményein is. Ami nem megy, azt ugye el kell engedni, ami leszív, ami nem ad energiát, örömöt, azzal valamit tenni kell. És tényleg, valóban jönnek a régiek helyébe új dolgok, nem kell attól félni, hogy ha valamit otthagysz, hát üres leszel.

Jött ugye a Moly. botrány, ami arra volt jó, hogy megvizsgáljam magamban a " nincs élet a Moly-on kívül" perspektívát, amit a múlt héten jó sokan sulykoltak, szerintem teljesen feleslegesen. Egyrészről nem vagyunk óvodások, másrészről meg...

Elmondom nektek, hogy van élet a Moly. után. Sőt, lehet meglepődtök, de létezett az élet akkor is, amikor épp agyhalott állapotban rajta lógtunk. Nem a konfliktusról akarok írni most, hanem arról, hogy közben mi alakult ki bennem.

Egy ideig maradtam az oldalon - korlátozva persze - és bámultam, mi történik ott. Őszinte leszek, azt figyeltem, hogy lesz az anarchiából megint példás rend, hogy szivárog vissza az oldal a régi kerékvágásba. Örültem is neki, meg nem is, de leginkább már nem érdekelt. Úgyhogy mivel nem jutottunk dűlőre, és nem volt kedvem arra várni, mikor törölnek illetve próbálnak végre velem kommunikálni, töröltem tehát magam és az a vicc, hogy az utóbbi napokban tényleg éreztem valami változást. Mintha lekerült volna rólam egy lepel. Egy vizes lepedő, hogy érzékeljétek a súlyváltozást.

Az ember teljesen betokozódik bizonyos szituációkba és ott reked benne, pedig ha folyton egy helyen állunk, nem lépünk semerre. Ez egyértelmű, tudom, hogy te is tudod. Ezért nem is bölcselkedek többet.

Szerintem mindig ideje van a nagytakarításnak. Helyet kell adni az újnak, a másnak, a kisebb-nagyobb változásnak. Az utóbbi napokban én ezt tettem. Tárgyak, ruhák, tagságok, kapcsolatok. Megvizsgáltam őket. Jó dolog-e takarítani? Baromi fárasztó.
De mindig jobban érezzük utána magunkat.