Calderon avagy hullajelölt kerestetik

Első mondat: Genius Calderon meghúzta a ravaszt, de a lézerfegyver felmondta a szolgálatot...

Abba a hibába keveredtem, hogy elolvastam a könyv végén lévő méltató véleményeket - könyvesblogger ilyet soha ne tegyen, különben elveszíti a saját hangját- , és szóval igen, megtörtént: krákoghattam, torokköszörülés még minden, de nem tudtam írni egy normális mondatot sem a könyvről. Na pedig ez az a regény, amiről érdemes írni, főképp azért, mert ...

Hogy lehet, hogy vannak olyanok, akik a Calderont még most sem ismerik? Pont leveleztem az egyik blogos ismerősömmel, mire megkaptam a kérdést, hogy oké, olvassam, de mondjam már meg, miről szól ez a regény? És akkor ledöbbentem és eldöntöttem, hogy megpróbálok a könyv mellett kampányolni.

Olyanokat írtam neki - amúgy ( most beavatlak titeket) - , hogy figyi ez nagyon jó könyv, ezt olvasd el. Meg olyanokat, hogy fúú és ott van benne az az ipse, aki mindig öngyilkos akar lenni, de nem úúgy, hanem amúúgy, tudod, olyan viccesen. Meg olyanokat is, hogy:  és képzeld van benne az a vagány japán csaj, szamuráj ősökkel, ő tuti tetszeni fog,  és hogy tök jó, mert mindig történik valami, meg nem kiszámítható... Meg olyat is írtam, hogy figyi, ez az ŰRBEN JÁTSZÓDIK!!!, és fogalmam sincs, hogy miért kiabáltam közben. :) Nyilván lelkesedésből.

Szeretném előrebocsátani, hogy bár nem voltam szabatos és elegáns, de jó munkát végeztem.

Történetünk főhőse tehát, bizonyos Calderon, egy főnemes, aki ifjú is mellé, meg gazdag, annyi gond van viszont vele, hogy minden áron meg akar halni. Nem sül el a lézerfegyver, hirtelen más dolga akad, nem néz ki elég jól, hogy meghaljon, aztán meg a temetést is ki kell valahogy fizetni. Eldönti hát, hogy kapitánynak áll, és mivel főnemesként kiemelkedő tehetsége van mások befolyásolásában, meg is kapja egy hatalmas űrcirkáló kapitányi posztját.
A helyzet csak azért faramuci, mert Calderon mindig ellógott az űrcirkálók vezetéséhez szükséges kadéti órákról, ráadásul tapasztalata sincsen, főnemesként nem is dolgozhatna, belekeveredik egy nála nagyobb összeesküvésbe, képtelen elszakadni az egyik kadétlány, név szerint Taina Tives narancsillatától, és mindezek mellett igen nehéz dolog egy főnemeshez méltó halált összehozni.

Az a helyzet, hogy most is le kell írnom, ez nagyon jó könyv, szóval ezt olvasd el. De ha szabatosabb véleményt is szeretnél olvasni, elmondom, hogy...

Szerintem a Calderon, mint regény erőssége a humor. Nem is, nem is. A regény erőssége a karakterek. A két főhős, Calderon illetve Taina Tives olyan eleven egyéniségek, hogy ha nem lenne a történet már önmagában is élvezhető és fordulatos, akkor is szeretném a könyvet. Calderon, az elkényeztetett ficsúr, aki mégsem az, aminek látszik, alapvetően meghasonlott karakter. Nekem fura volt egyébként, hogy egy alapvetően tragikus vonalat, tehát hogy Calderon meg akar halni, humorba öltöztette az írónő, de aztán tisztult a kép, - amit most nem akarok leírni nektek-, igazán tetszett, hogy a humor mögött is volt valami kézzelfogható és hétköznapi és komoly dolog, még akkor is, ha ez csak töredéke a történetnek. Taina Tives a japán kadétlány pedig egy erős női harcos karakter, aki nem borul le Calderon nagyszerűsége előtt, aki nem lesz hirtelen végletekbe menően szerelmes... és ez végtelenül tetszik és imponál nekem. Nem, ez a karakter okos, erős és méltó társa nemcsak a játékban, hanem személyiségében is Calderonnak. Ez pedig egyébként elég fura, a regényekben valahogy mindig eltolódik a hangsúly a két főszereplő között egyik vagy a másik irányában, de itt ezt nem éreztem.
A regény humora nekem nagyon bejött, alapvetően pont azt a vonalat képviseli, amit én kifejezetten szeretek, intelligens, spontán, cseppet sem erőltetett.
A cselekményvezetés pedig azért jó, mert Calderon olyan kiszámíthatatlan szereplő, hogy sosem tudni, mit tesz. Általában pont a realitás ellenkezőjét választja és alapjában véve annyira őrült ez a karakter, hogy szerintem nem lehet nem szeretni, de ha akarjátok, hát próbáljátok meg utálni őt, de úgy is tudom, hogy nem fog menni...

Van egyébként egy kritikai megállapításom is. Először nagyon meglepődtem, hogy mennyire csajos ez a könyv- egyébként nem kifejezetten az, szerintem simán elolvashatja bármelyik férfi is, de azért vannak kifejezetten női szíveknek szánt jelenetek benne, ez így van, ezt nem szabad letagadni. De ugyanakkor számomra- és itt most nem kell mindenfélét beleképzelni a dologba-, szóval számomra a romantika lehetne sokkal árnyaltabb is. Jó -jó, nyilván átjött a két szereplő közötti zizegés, ezzel semmi gondom nincs, de azt gondolom, hogy ha a karakterábrázolás csillagos ötös és ötös a történet is, a romantika valahogy elmaradt ettől... Picit úgy érzem, hogy On Sai nem érzi magát olyan otthonosan az ilyen lányregényes közegben és mintha magára erőltetné ezt az attitűdöt. Nagyon érdekes, hogy a történetben szinte mindenben van egy kis árnyalatnyi humor, de a romantikus részeknél, úgy értem, a full romantikus jeleneteknél, nem éreztem ezt az laza örömöt.
Viszont határozottan úgy érzem, hogy a regény javára vált, hogy Calderon és Taina között nem csak játékpajtási kapcsolat bonyolódik, és úgy érzem, hogy kellett egy ilyen regény, ami fellazítja a sci-fik és más fantasztikus regények közegét, szabályait és hangulatát. Ezzel a könyvvel remekül lehet szórakozni, kikapcsol és ellazít, és szerintem sok tekintetben szükség van a magyar irodalomnak ilyen, a műfajok közötti átmenetet képviselő regényre. Mert mi olyan vaskalaposok vagyunk. Fúúj, ez nem is sci-fi, fúúj, mi az, hogy ilyen komolytalan, fúúj, miért nincs több romantika benne... Miért ne lehetne írni könyvet egyszerre nőknek és férfiaknak, úgy, hogy egyszerre legyen benne romantika, humor, meg kalandos cselekmény? 

Azt hiszem, már elég sokat írtam, nagyon várom a folytatását, ami hamarosan talán már a könyvesboltokban lesz. Ja és persze hogy figyi ezt olvasd el, és fúú ott van az az ipse, meg hogy az űrben játszódik? Azt mondtam nektek? Értitek, a ZŰRBEN játszódik, ott az a jóképű, identitás válságban lévő kapitány, meg a kis szamuráj-hősnő, aki meg akar szabadulni egy tradicionális házasságtól, csillagok meg csillagrombolók, meg bálok, meg párbajok, csaták és hajófoglalások, plusz nagyon sok humor..., meg ugye ott van a játék is, aminek meglehet pont az írónő az egyik mestere. Próbáljátok ki, olvassátok. Én mondom...

On Sai: Calderon avagy hullajelölt kerestetik, Könyvmolyképző Kiadó, 2012., 286 oldal 
szerintem:  9/10