És akkor a polcról visszaintegetett Bridge, avagy a könyvtárban jártam...

 Ilyen is volt... Régen volt.

Pár napja újra beiratkoztam a könyvtárba, és ha ezt a posztot pár napja írom meg, biztos sokat olvastatok volna a könyvtárról, meg a könyvtárosnénikről, de úgy tűnik ezt most megúsztátok :D. A lényeg a lényeg, hogy felkutyagoltam a könyvtár meredek lépcsőin - csak én érzem úgy, hogy minden könyvtárba magasan felfelé vezet az út? :)-, azon tűnődve, mekkora sikerélmény, hogy a ruhatáros néni hűlt helye miatt a táskám is felvihetem, amikor is egy ismerős hölgy megkérdezte, mit is téblábolok az ajtóban...

Az első gondolatom az volt, hogy azon nyomban visszazavarnak a táskával és sikerélménnyel együtt, de miután bájvigyorral kijelentettem, hogy szeretnék újra visszatérni a könyvtár kötelékébe, az ismerős hölgy hirtelen nagyon kedves hölgy lett. Ki is jelentette, hogy ő ismer engem, és bár nyolc éve a lábam nem tettem a városi könyvtár közelébe, ő még mindig tudja, hogy ki vagyok. Bevallom, ez a tény valamilyen fura módon felmelengette a szívemet, az sem zavart volna, ha a kedvenc táskámra csúnyán pislog.

Aztán megbeszéltük, hogy mennyire rossz nekem, hogy ennyit kell fizetnem egy fél évre, meg hogy semmi nem változott, és miközben az adataimat pötyögte, fixírozni kezdtem a nemrég visszahozott könyveket. Nem jártam sikerrel. Viszont várólistára tettettem pár Edith Wharton könyvet, merthogy most nagyon vágyom a Vigasság házára, meg az Ártatlanság korára, és ekkor már éreztem, hogy mégis jó nekem, mert ez a dolog, tagsági díj ide-oda, mégiscsak klassz dolog.

Úgy járkáltam a könyvek között, mintha nem is egyedül lennék. Először is Dün jutott az eszembe, arra gondoltam, most biztos büszke lenne rám - folyton a fejemben volt (ha már messziről megláttam magát az épületet) az a Dün-féle karc, hogy gyerünk-gyerünk a könyvtárba :) - , meg hogy akkor én most kiveszem a Kaméliás hölgyet, de aztán annyi Molyos karc, meg könyv jutott az eszembe, hogy elképzeléseimet sutba dobva kapkodtam a fejem jobbra-balra.
Találtam pár nagyon szép kötésű könyvet, óvatosan körbenéztem, látja e valaki, és megsimiztem. (Miből lesz a könyvfetisiszta :)...)
 
Aztán az egyik polc tetejéről ott integetett Bridge, Nick Hornby féle könyv formájában lóbálta a lábát - kissé anarchista módon, hisz minden könyv decensen állt, de a Hornby könyv a tetejükön feküdt- és mivel nagyon csípem a Hornbyt és persze Bridge-t is, szépen elcsakliztam valaki előtt...

Aztán arra gondoltam, hogy kiveszem "Heloise szépfiúját", de Maupassant ezen könyve túl népszerű a Pattinsonos Bel ami miatt, úgyhogy abból csak egy szakadt példány volt bent- talán az utolsó példányért visítozó tinédzserlányok harcoltak meg, és aközben szakadt el- úgyhogy azt is otthagytam.

Nagyon akartam Márait, de úgy látszik, Márait még mindig sokan akarják, úgyhogy pont az a könyv, amire vágytam nem volt sehol, és amúgy is elcsábultam Merle felé ( még mindig a fejemben van a Védett férfias bejegyzés, ala Amadea), viszont kis hezitálás után úgy döntöttem, most mégsem nőuralomra vágyom, úgyhogy elsasszéztam egy másik polc felé.
A másik polcon megláttam Spiró Fogságát, de hát az egy hosszú könyv, most nem mertem kivenni, és láttam Vaszary könyveket is, biztos, én vagyok az egyetlen, de egy vörös szöszmókra asszociáltam a láttán, és amikor csillámos rózsaszín könyvek csillogtatták csábosan felém csillámjaikat, a szívem kicsit gyorsabban vert, a Pupillám kitágult és pillangók szálltak a gyomromban azt a kérdést szajkózva,  hogy ugye, hogy netalán a hercegnőről szólnak, aki neveletlen?, de sajnos nem arról szóltak. :(
Végül öt könyvet vettem ki, ebből kettő nem is regény, de azokra is kíváncsi vagyok. A hatodikat az orrom elől szedték el, úgyhogy jajj annak, aki helyettem Vavyan Fable-t olvas, Lobo legyen vele, vagy valami jótündér, mert különben... ( csúnyán néz).

De íme, itt légyen akkor a kölcsönbe vett öt könyv:




Most nézzétek :), írhatom én nektek, hogy nem lesz hosszú meg könyvtáros a poszt, és mégis tessék, csak csacsogok, és csacsogok, a könyves kihívásaim meg megint sehol sincsenek, -csak egy szúnyogcsípés az orromon--holott már a szülinapi bejegyzés is azért íródott, hogy meséljek róluk...

De legalább felkeltem a figyelmet. (muhaha :D)
Ja, és arról már nem is írtam, hogy a könyvtárt úgy kellett elhagynom, hogy a család utánam is jött, és nyilvánosan megfeddtek, amiért olyan sokáig voltam...
Ugyanis Zenka, úgy ment be, hogy csak pár perc, beiratkozik, levesz két könyvet a polcról, és már rohan is!

Na de mit lehet csinálni, az ember nem figyel az időre, ha ott sétál a régi/jó ismerősök között...