Victoria Schwab: Az Archívum

A Sikátorok az augusztusi éjszakákra emlékeztetnek délen. 

 Minden embernek van egy története, mondják, és milyen jó lenne ezeket a történeteket megőrizni, elidőzni felettük, megérteni amit még ők sem tudnak.
Victoria Schwab világában a halottak életét, mint egy képsorozatot, összegyűjtik és elrejtik egy emberek által nem ismert intézményben, az Archívumban, ahol egymást érik a polcok és a sorok, s ahol az emberi életek már csak Történetek, melyeket egyedül a Könyvtárosok tudnak elolvasni.

Az Archívum ugyanakkor nem csak titkok és emlékek forrása, hanem a veszélyé is. A Történetek ugyanis felébredhetnek, s ilyenkor a lefagyasztott életképek nem tudják, kik ők valójában, nem értik, mi történhetett velük, s a nyugtalan alakjaik olykor erőszakos menekülésbe fognak, hogy ne kerüljenek vissza az Archivum katalogizált nyugalmába.

Fontos itt megjegyeznem, hogy megértem a szökevény Történeteket. Megértem, hogy félnek, megértem, hogy ha öntudatra ébrednek, összezavarodnak, hogy erőszakossá válnak. Ez annyira emberi dolog és annyira érdekes, ahogy egyik-másik reagál, hogy már ezért is kíváncsi voltam, és folyton csak lapoztam előre és előre, hogy megtudjam, mivel fog az írónő még előrukkolni.

Ha egy Történet ugyanis felébred, a Sikátorban találja magát. A Sikátorok, meleg, sötét, huzatos folyosók, telis-tele ajtókkal, melyek vagy az Odakibe- tehát a mi világunkba-, vagy a Visszavétbe- vagyis azokra a helyekre nyílnak, amik  visszavezetik a Történeteket az Archívumban őrzött kis fiókjaikba.

Azért nehéz ezt leírnom, mert elég különös misztika lengi körbe az Archívumot. Főhősünk Mackenzie Bishop Őrző ugyan- az ő feladatuk, hogy visszavezessék a szökevény Történeteket az Archívumba -, de még ő sem tudja, mi történik a Visszavétben, nem ismeri az Archívum működését, nem lát bele a Könyvtárosok munkájába. Magát a feladatkörét is a Nagyapjától örökli, aki már régóta nincs vele, mégis megismerhetjük őt is, Anthony Bishopot a visszaemlékezésről szóló részekben, amik egyáltalán nem unalmasak, sőt egészen meghatóak.

Az Archívum, mint regény, egészen tónusos történet, olvasás közben a félhomályos zeg-zugok, ismeretlen helyre vezető ajtók, sötét sikátorok és elhagyott szállodai szobák vezetnek bennünket egyre mélyebbre a múltba, a gyászba, az emlékezésbe.

Mackenzie elveszítette a Nagyapját, - úgy lett őrző, hogy a helyébe lépett-, mégis szinte részletes pontossággal le tudja írni, milyen volt, mit mondott, hogy nevetett, még a történet során is tudja, mit mondott volna neki. Ugyanakkor elveszítette az öccsét is, Bent és az ő emléke egyre távolibbá vált, bárhogy erőltette, nem tudta elengedni. S mégis ott az Archívum, a tiltott lehetőség...

És mindeközben kapunk egy  krimi vonalat is,  ami ráadásul engem meg is lepett, - Mack ugyanis megpróbálja kinyomozni, hogy mi történt az ódon, poros szállodában jó pár évvel a beköltözése előtt, rájönni, hogy vajon a régi balesetek/gyilkosságok összefüggnek-e, s mindeközben mellészegül egy feketébe öltözött, rocker srác is, aki többet rejt, mint amit a külső alapján gondolnánk róla - megjegyzem, fogtok még érte rajongani...

Szeretem ezt a regényt, igazából még most is azon gondolkodom, hogy bekedvenceljem-e. Leginkább azért, mert tetszett a felépítése, ahogy az írónő játszott a múlttal és a jelennel, ahogy cseppenként adagolta az információkat, ahogy sűrítette a fájdalmat és a veszélyt.  Az Archívum karakterközpontú ifjúsági regény: meglehet főhősnője nem lesz mindenkinek a legszimpatikusabb,  de én őt is nagyon megkedveltem, és talán a téma  megérdemelt volna egy árnyalatnyival sötétebb hangulatot is, de még így is, az ifjúsági regényekre jellemző ártatlansággal is tetszett. A történet erőssége az alapötlet valamint a hangulat, de nem lehet nem megemlíteni a mellékszereplőket is, úgy mint Rolandot - a közönség kedvenc, piros tornacipős könyvtárost-, vagy a Wesley nevű srácot, aki az egyik kedvenc ifjúsági regényes mellékszereplőm lett, mert egyrészt vicces, másrészt a szemsatírjával nagyon bájos.

Ráadásul folyton - folyvást ott az a visszatérő motívum a regényben, ami már-már zseniális módon megszólít mindenkit. Hogy tudjátok, ott az a zárt ajtó... Megállsz előtte, hallgatózol, aztán vajon mi történik? Lenyomod a kilincset vagy félsz benyitni? Az Archívumot olvasva van lehetőséged játszani a gondolattal... 

Úgyhogy már csak egy kérdés maradt a végére: kipróbálod?


Victoria Schwab: Az Archívum
Főnix Könyvműhely, 2013

9/10

( A poszt elején az első mondatot olvashatjátok.)