Judit? Basszus, ő most már minden sztoriban benne lesz?

- Akkor készülődsz?
 - Ma sem reggelizel? - kérdezett vissza Judit.
 - Tudod, hogy nem szoktam. Nem bírok az első edzésem előtt enni. Délben egy könnyű ebéd, délután esetleg pár könnyű falat, és este nem túl nehéz vacsora.
 - Pedig... vettem EPRET.
 - REGGELIRE??? - bámult rá Juan.

Na jó, a Capslook én voltam. De nem tudtam megállni :D. Egyébként meg teljesen nem értem a Juditot. Csak naivan kérdezem, ha ilyen rossz a gyomra a srácnak, miért nem ajánlott fel Juannak egy Danon Activiát joghurtot? Annak úgy is olyan jó a marketingje...

No de csapjunk az lecsóba eperbe. És hogy jól essen nektek is, reggelire időzítem a posztot.

A történet tehát ez lenne, figyelem, spoiler nélkül nem tudom leírni, hogy: Fejős Éva írt egy könyvet a Hotel Baliról, ami valószínű a Szilviről, a Gabiról, a Juditról, meg a Dóráról szól, de mivel azt nem volt szerencsém elolvasni, csak következtetek. A Hotel Balit Niki olvasta, és ő azt mondja, nem olyan szörnyű. Az Epert meg én is olvastam, és míg Niki azt mondja, nem jó, én azt mondom szörnyű...
Az Eper sem szól másról, mint Szilviről, Gabiról, Juditról, meg a Dóráról, csak még kapcsolódik hozzájuk vagy kétszáz név, kétszáz alaktalan, jellemtelen, karaktertelen egy dimenziós akárki, akikről baromi jó olyan dolgokat megállapítani, mint hogy - várjatok, előveszem a puskámat- Andy Rohan a CNN-t nézi, és az égvilágon semmi többet. Nyilván ez az Andy Rohanok átka.

De ebben a könyvben mindenkinek megvan a maga keresztje, véleményem szerint az, hogy jellemtelen, no nem a hétköznapi értelemben, mert ugye egy jellemtelen embernek is van karaktere, de hogy itt mit jelentett az a dolog, hogy karakterépítés, azt elképzelni sem tudom.

Ez az a könyv amúgy, amiben Juanok, meg Rodrigezek, meg Giancarlok repkednek a fejezetek körül, és ezek a Juanok meg Rodrigezek, meg Giancarlok, attól eltekintve hogy roppant röhejes a nevük- ennél sematikusabb spanyol meg olasz neveket nem is lehetett volna találni, -  ugyanúgy lehetnének Bélák, meg Andrisok, meg Pisták, csak ugye az nem olyan vonzó, meg Bélákkal nem lehet ennyi könyvet eladni.

Igazából nem tudok szabadulni az ideától, hogy Fejős, miközben ezt a könyvet írta, a Szomszédokat, a Barátok köztet vagy más ezekhez hasonló magyar teleregényt nézett a tévében. Kapcsolgatott a távirányítón vagy ült az étteremben, meghallotta azt a szót, hogy Roland Garros, jippiii, gondolta, nézzük csak, milyen is az a tenisz. Aztán a végén rjáött, hogy olyan uncsi az egész, megnézett egy Cobra 11-et, és beletett valamiféle B kategóriás akciót.

De ezt most mind ki is húzom, mert gonoszkodom, és gonoszkodni viccelve nem lehet.

A cselekmény négy szálon indul először, aztán lesz belőle vagy nyolc szál, aztán meg fogalmam sincs hány, de rémálmaimban tovább hatványozódik...

Van ugye a Szilvi ( ő nem evett epret sem délre, sem reggelire), akit csak hogy megkavarjuk a jó népet néha Sylviának hívnak, és ő egy újságíró, akinek van egy olasz embere, Giancarlo. Giancarloval az van, hogy az olasz macsó elnevezés alatt végülis egy depis magyar férfiember, úgy is beszél, véletlenül sem nyögne ki egy hattttalmasss mamma mia!-t, pedig az is mekkora gikszer!, meg hatalmas sejtelmes misztikus álmai vannak egy különös baseball sapkás lányról, akiről már az első jelent közben tudni lehet, ki is az, de Fejős primitív módon úgy tálalja a megoldást, mintha valami hű de izgi dolog lenne.

Gabinak van ugye a Robertje,  és ennek a Robertnek volt egy Cynthiaja meg egy Marla Marineze egy időben, de párhuzamosan ( :D most komolyan, ezek az arcok!!! ), akiket, KAPASZKODJATOK MEG, ( nagyon röhög, nagyon röhög ) sikerült egyszerre teherbe ejtenie, és noha az asszonytól később elvált, Marla Marinezt mégsem vette el, valószínűleg mert  rájött, hogy ezt a típust már valamelyik filmben látta. Tudjátok, ő az az unalomig ismert karakter, aki buta, hideg, ámde bögyös, ráadásul még sztár is, és mivel ebben a könyvben nagyon sokat adnak a szereplők a sztereotípiákra, Marla is gondol egyet és egyszercsak bedrogozza magát ( nyilván  eszébe jutott Fejősnek Britney balhéja, vagy épp ismételték valamelyik adón ) és Robertre marad a gyerkőc. Az, hogy mindez mennyire nehéz dolog a pasi meg Gabi számára, olyannyira sehogyan van leírva, hogy szóra sem érdemes.

Bogozom a felskiccelt kapcsolatvázlatot, jön a kedvenc párosom, a Judit meg a Juan. Azért szeretem őket, mert majdnem ugyanaz a nevük, és így könnyedén meg tudom jegyzeni őket. Meg azért is, mert ők epret ettek reggelire, vagy legalábbis próbálkoztak vele. Judit története egyébként kész labirintus, figyeljetek, mert csak egyszer fogom elmondani :). Judit régen szemét módon elszerette a Dórától a Pétert, ( akiről még beszélni fogok, ) és aztán rájött, hogy mégsem oké ez a Péter, de azóta már van két gyerekük, a Balázs meg a Dóri. Judit szerelmes Juanba, akinek egy parfümöt készített. Juan meg teniszjátékos, akinek a teniszjátékosságába annyit sikerült beletuszkolni, hogy mint fent láttátok, nem szeret enni, meg hogy szétesik a fonákja. Juan, mint ahogy azt a sematikusság világában a Juanoktól várjuk,  egy fiatal macsó, bornzbarna bőrrel, és hátra zselézett fekete hajjal, - de hoppá, ez már csak az én képzeletemben van így, mert Juanról is kábé annyit tudunk, hogy ő a Juan, és távolról felsejlik, hogy valami fiatal macsó. Juannak Judit kell, akiről csak sejtem, hogy kábé hány éves, de azt tudom, hogy vett két új farmert, meg három felsőt.

Utolsó emberünk a Dóra, aki meg az Endrődi felesége volt, és egy idő után leesett, hogy az Endrődi, az Judit Péterje. Ekkor majdnem félrenyeltem a ropimat.
Dórát egyébként néha Dorcikának hívják. Péter szereti Dórit, de Dóri Balin(?) vagy valami hasonló szigeten ragad, és ez a legnagyobb krízis ebben a szálban.
Számomra meg az a legnagyobb krízis, hogy a Judit és Péter lányát is Dórinak hívják, és sikerült Fejősnek ezt a két szereplőt folyton egy jelentbe tenni, és amit teátrális szemforgatások között sem értek meg, hogy hogy nem tiltakozott sikoltozva a szerkesztő, mondván, hogy nooormáális vagy???

Van még egy balinéz gyerek, akinek a nevét már elfelejtettem, meg van egy Harold Wagner, aki meg olyan jelentéktelen, hogy nem értem, miért is van; meg egy Thomas, aki egy magyar kutya, csak véletlenül ilyen nevűre sikeredett; meg egy Kata, aki a Péter testvére és egy Barbi, akiről a legnagyobb kérdőjelek mellett sem tudom kibogozni kicsoda.

Az előbb elakadtam a poszt írása közben, és úgy döntöttem kifestőzöm kicsit.

Próbálom így rekonstruálni, milyen is egy átlagos Eper oldal. Az első sokkot félretéve reprezentatív kutatást folytattam, azaz négy helyütt, kinyitottam a könyvet, és megszámoltam az oldalon található nevek számát. Az első lapon 17, a másodikon 15, a harmadikon megintcsak 17 és a negyedik kísérlet alkalmával 21 keresztnevet találtam, yeeeee! Életemben nem láttam még ilyen igénytelenséget.

Azon gondolkodom, mit utálok leginkább ebben a könyvben. A gyomorforgatóan sablonos alakokat? A fantázia hiányát? A döcögős párbeszédeket? Barbit? :D
Ó, nem, az egészben a legrosszabb az írónő stílusa, pontosabban a stílus hiánya.
Ez a könyv úgy lett megírva, mint ahogy a tévé újságok közvetítik a szappanoperákat a következő rész tartalmából rovatban... 
A nevek kiemelése fontos, hiszen honnan a fenéből tudnánk, kiről van szó??? - mondjuk a karakterábrázolásból?-, a cselekményt eldarálják- de nem mélyednek bele, a párbeszédeket az írónő leírja, de még ő sem éli bele magát, ha ennyire élettelen, statikus mondatai vannak. A szereplők olyanok akár a kis emberfigurák, amiket fehér papírlapból vágunk ki: nincs egyéniségük, nem élnek, és ha tesznek/gondolnak is valamit, olyat tesznek, amit már ezerszer láttál/olvastál, netalán hallottál. A cselekmény nevetségesen semmitmondó, sablonos és egyszerű, akár egy régi NSZK film. A környezetről nem is beszélve. Attól még, hogy oda írjuk valahová, hogy az a Roland Garros, még nem lesz Roland Garros. A Roland Garroshoz katonás sorban futó, fiatal labdaszedő fiúcskák kellenek, meg hatalmas kijelző óra, eperfagyit kanalazó emberek, meg öt órás maratoni meccsek, leégett vállú drukkerek, kalapok, amik miatt a hátsó sorban ülők zúgolódnak. Könyörgöm!

Ez a könyv szerintem egy skicc. Ebben semmi nincs normálisan kibontva, és olyan monoton, mint akár a néni, aki egyszer mellém ült a buszon és beszélt nekem Szilviákról, meg Dórákról, és roppant fontosnak tartotta, hogy mindent elmeséljen nekem, de én végig azért szurkoltam, hogy szálljon már le a buszról...

Egyetlen dolog pozitív az Eper olvasásával kapcsolatban, hogy a fenti idézet hatására eszembe jutott egy régi, szakállas vicc - azóta ezen röhögök-, és  gondoltam feldobom valamivel  a posztot, hogy nektek is kedvetek legyen kicsit nevetni...

Szóval: jön a versenyló, és valami futam után beül egy kocsmába:
- Kérek egy vödör DAB sört!
Megissza, majd kér még egy vödör DAB sört. Miután végzett vele, azt mondja:
- Megéheztem, kérek egy adag szénát!
Mire a csapos rémülten:
- NA DEHÁT ABRAK A DABRA???

Körülbelül ennyi az egész. Szemfényvesztés és annak is unalmas, monoton. Mondhatni semmilyen... Tudom, hogy még a Fejős rajongók szerint is ez a leggyengébb könyv, de komolyan, soha senki nem tudna rávenni egy újabb darabra.
Pedig pont most kaptam emailt, hogy jön a Hello London! :D

Fejős Éva: Eper Reggelire
Ulpius
1/10. 

Többet nincs is kedvem írni.
UI: cím a 77. oldalról való, szó szerint idézve...
Szegény Judit :)
--- És egy kis helyreigazítás a végére :  Niki szerint is szörnyű. :) ---

--- A poszt a hajótörést szenvedett régi blog főárbóca volt, szóval átemeltem ide, az összes komment ömlesztve az első hozzászólásban lesz látható majd. ---