Ho-ho-HOLDVADÁSZ!!!

oH. Muszáj lesz mindenkinek rajongania annyira valamiért, mint ahogy én mi rajongounk ezért a sorozatért, MOST RÖGTÖN, mert most ha látnátok engem, akkor azt látnátok- amúgy vettem a lapot, hogy az előbb történt egy szolid kis szóismétlés- szóval: - akkor azt látnátok, hogy itt vigyorgok, bámulva ki a fejemből és közben teli torokból énekelek mindenféle zeneszámot -más szóval dalt - sőt már készítettem egy happy lejátszási listát is, úgyhogy tobzódom az élvezetekben,  és közben arra gondolok, hogy Pritkinre gondolok talán írni is kellene már valami kellemeset ide nektek.

Nem tudom, spoileresen fogom-e írni a posztot vagy sem, majd kiderül, de úgy döntöttem, nem fogok sok mindent átírni, tessék figyelni, miket írok én most le itten- ha már én nem figyelek, figyeljen mindenki más - TRÁLÁLÁ. Oké, írok, írok. ( Istenem, mennyi szóismétlés...)

Kezdem ott, hogy Cassandra Palmer egy máázliistaa. Igaz, hogy a könyv elején megszállja valami, majdnem kinyírja önmagát, aztán megint majdnem kinyírja valami, meg valaki, aztán megint valami, aztán... Most komolyan, ki nem akarja kinyírni ezt a szerencsétlen lányt - húzzanak inkább sorszámot-, na de hát ezért van szükség testőrre Pritkinre! Lányok, valamit valamiért, én mindig ezt mondom. Szóval jönnek ezek a naagy veszélyek, amik csak nem akarnak megszűnni. Ilyen hurrikánszerűen. Káosz, nagy zűrzavar, a fenének sem akar abbamaradni, adrenalin, adrenalin, adrenalin, aztán elérünk a hurrikán közepére és CSEND. És most sokan tudják, mire gondolok, és most mindenki csendesedjen el, és gondoljon rá. ( nagyon nevet)

Hát ez így nem lesz valami informatív poszt, pedig megígéretm sok embernek, hogy legalább olyan jó bejegyzést írok, mint a könyv - csak mondjuk kihagyom a gyengébb részeket-, mert hogy volt olyan neki? Oké, volt.
Nem tagadom, szellemileg eléggé el vagyok fáradva most- nem a könyv miatt-, és a könyv halmozzuk egymásra a kataklizmákat és hatványozzuk az izgalmat és pörgést stílusa, na ez nem segített nekem. Néha megálltam, és megpróbáltam visszaidézni, mi történt mondjuk négy oldallal ez előtt, és komolyan nem ment. De ember legyen a talpán amúgy, aki pontosan visszaidézi a Chance könyvek cselekményét, tisztára mint egy memóriajáték, viszont akkor is jó volt- meglehetősen nagyon-nagyon jó, ha már ma mindent gondolkodás nélkül leírok.
S persze én minden este csak robogtam tovább, megállíthatatlanul mert ugye előre lapoztam, hogy lássam, jön-e már valahol Pritkinem, és teljes hiperventillálás volt, amikor megláttam, hogy egy oldalon négyszer is! szerepel a neve. Persze hazugság lenne azt mondani, hogy csak miatta olvastam,  most komolyan,  a történet is érdekelt, nagyon, de nagyon, csak az agyam nem fogta fel sokszor, hogy éppen melyik üvegen zuhantunk épp át, és melyik falba csapódtunk. Azért nem könnyű olvasmány ez a könyv egy fáradt embernek, ezt szögezzük le. DE - spoiler- SZABADÍTSUK KI PRITKIIINTTT! Na ezt azért muszáj volt. Elfáradtam az éneklésben, úgyhogy most egy darabig megpróbálok kissé konszolidált lenni.

Szóval a Cassie Palmer sorozat, melyet vagy imádsz vagy megtanulsz imádni,  - oké utálhatod is, de inkább ne tedd-, már megint sokat mutatott. Mircea példának okán - már megint- történelmi leckét adott, viszont azt is megmutatta, milyen gyorsan és kegyetlenül tud a metró előtt sprintelni. Pritkin pizzázni viszi egy hodály vámpír elől Cassie-t, akit mitikus lények próbálnak megölni mindig- mindenütt és mindenkor. Tetszett a politikai vonala a könyvnek, tetszett, ahogy Pritkin és Cassie kezd szépen megnyílni egymás előtt, tetszett, hogy honnan indult a sztori és mi lett belőle a végén. Akció terén rengeteget, a rengetegnél is rengetegebbet kapunk, de az a legszebb az egészben, hogy olyan íve van a sztorinak, hogy a végéig nem is sejted, milyen kis remekül megszabott csalafintaságba keveredtél, és a végén csak arra tudsz gondolni, most azonnal nekem a folytatást. Szóval:

Most azonnal NEKEM ide a folytatást.

Most azonnal NEKEM ide.

Most azonnal NEKEM.

Most azonnal.

Most. ;)

( Még ennyi szóismétlést.)

UI: aki még nem unja a témát, az még olvashat a sorozatról ugyanitt és persze nem sokára.
( Tudom, hogy lassan vége a hónapnak, de hát időeltolódásban szenvedek. )

Karen Chance: Holdvadász, CorLeonis,2013, 477 oldal. Szerintem 10/10
A könyvet kedvezményesen megrendelheted itt.

Egy hadmágus, akit meg kell ismerned: avagy íme John Pritkin

Kép innen

Ha valakit érdekelne a fent látható úriember, éppenséggel egyedülálló, ámde figyelmeztetnem kell benneteket, önfejű, makacs, nehezen kezelhető és sajnos ideje java részét azzal tölti, hogy megpróbál vigyázni történetünk két lábon járó sorscsapására, a Pythia szerepbe kényszerülő Cassandra Palmerre.

 Pritkin már csak ilyen… Pritkines.

Nem tudom, ismertek-e más hadmágust, a vámpírok szerint példának okán évről-évre lököttebbek, mindenesetre van bennük valami szabályhajhászó erőszakos katonai miliő, ami mellé szerencsére társul még, egy 'tűzön -vízen kitartunk a nagy ügy mellett' felfogás - ami persze jól jön, ha baj van, kivéve, ha az a feladatuk, hogy likvidálják főhősnőnket. Na de nem kell félteni Cassie Palmert, ha Pritkin vele van, - ha már meglátom az oldalon valahol a nevét, én már rögtön jobban vagyok - , és Pritkin azért általában ott lohol mögötte, esetleg előtte, nem spórolva a motiváló leordításokat és mentális helyretételeket, amiktől Cassie egyre erősebb lesz, meg lököttebb, meg bátrabb.

  – Öltözz át, és gyere. 

– Miért? – kérdeztem, de sajnos már sejtettem. Eljött a reggel, az edzés ideje, csak mivel egész éjszaka fenn voltam, észre sem vettem. 

– Mert futni megyünk. 

– Én nem futok szórakozásból. Épp elégszer csinálom akkor, amikor fegyverrel kergetnek.

 – Az is megoldható – morogta Pritkin, miközben kivonszolt a szobából.

Ha engem kérdeztek, ezt a két embert egymásnak teremtette a Sors Karen Chance- az a baj, hogy még ő sem tud róla, és folyton-folyvást akadályokat görget az én rózsaszín szalagokkal teletűzdelt happy end-embe, de már megígérgettem egy csomó mindenkinek, hogy ha Pritkin a sorozat végén nem lesz boldog, akkor én bizony boldoggá teszem ;) - azaz írok egy alternatív befejezést.
Na de ne legyünk már ennyire borúlátók. Sőt, meg kell jegyeznem, hogy John Pritkin vonzereje talán nem is abból áll, hogy egy tökéletes testű GI Joe, és nem is abban, hogy a varázspálcát meg süveget lecserélte menő, hosszú bőrkabátra, meg hogy a legváratlanabb helyzeteket is uralni tudja, és úgy szolgálja Cassie-t, hogy közben megmarad méltóságteljes akcióhősnek. Szóval számomra a pasi egyik legnagyobb vonzereje, hogy hátrányból indul: nem ő a legszebb és nem ő a leghatalmasabb,  nem egy tökéletes csilli-villi, mentális problémákkal és sötét múlttal rendelkező alfa hím, hanem inkább egy esendő, dögös, lelkiismeretes fafej, aki akármennyire sérthetetlennek is tűnik, bizony-bizony félteni kell és ez annyira szokatlan az ilyen könyvekben, hogy szinte már meglepő.

Átnéztem a pólókat, és találtam egyet, melyről egy kiguvadt szemű rajzfilmfigura meredt rám. A felirat szerint „Túl sok vér van a koffeinkeringésemben”. Megvettem Pritkinnek. Tudtam, hogy sose venné fel, de kíváncsi voltam az arcára, amikor átadom.

Pritkin egyébként szőke, zöld szemű, frizurája nem épp a legelőnyösebb, felfelé zselézett, szana-széjjel álló, de egyébként sem figyel annyira az öltözékére, folyton kopott farmerban és az elmaradhatatlan hosszú bőrkabátjában van, amiben elképzelhetetlenül sok mágikus mizerát és egyéb fegyvereket hordoz magával. ( Nem is értem, hogy bírja cipelni őket.)
Annyit még tudni kell róla, hogy koffeinfüggő, viszont fura módon megszállottan egészség mániás, a legfőbb cél a kiemelkedően jó erőnlét és a folytonos figyelem.
A történet elején egyébként pont azzal bízzák meg, hogy taszítsa le az aktuális Phytiát a trónról, de hamar átértékelte a helyzetet és szakadár démonölő hadmágusként átállt a másik oldalra, s azóta minden helyzetben kitart Cassie mellett.
Pritkint szerintem nem lehet nem szeretni. Az ő karaktere az egyik erőssége Karen Chance Cassandra Palmer sorozatának. Érdekes hős, akinek a múltjában annyi minden van, amiről még csak nem is beszélhetek. Az az igazság, hogy meg kell ismerni. Ki fog emelkedni az összes -összes hős mellett. Ráadásul arról még nem is meséltem, milyen zizegés van Pritkinünk és főhősnőnk Casssie Palmer között. Két veszekedés és napi három kataklizma, ezer akadály és egy fene-jóképű vámpír vőlegény mellett azért van miért küzdeni. Arról meg pláne nem beszéltem, milyen zizegés van Pritkin és és köztem :). Meg hogy milyen zizegés lesz közted, meg közte, kedves olvasó. Zizegni fogtok, így ni: zizz-zizzzzzz-zizz.

Pritkinről egyébként regéltem már itt és itt. ( És még nagyon valószínű, hogy sokszor említeni fogom.) ;) Például itt alul...

Volt riasztóm, ideggázam, joghurtom. Mit kívánhatnék még?

Nagyon rég éreztem magam ennyire kiszipolyozva, és pont azon tűnődtem a fürdőkádban áztatva magam  - a jól megérdemelt habfürdő + tankönyv kombinációval-, hogy vajon melyik hősnő mutatna nekem jó példát, most hogy ... ennyire ki vagyok szipolyozva...
 
Aztán rájöttem, hogy ha régen fáradt voltam és gyenge és csúnya és pici, miközben a világ meg olyan nagy és minden sarokból tankönyvek vicsorogtak rám, szóval eszembe jutott, hogy régen ilyen helyzetben mindig Stephanie Plumot olvastam, mert Stephanie Plum mindig vagány volt és vicces, és mindig az én helyzetemnél jóval hülyébb helyzetekből mászott ki. Szóval fel a fejjel, itt vagyok, mondotta volt a borítóról Steph, én meg olvastam és közben akkorákat nevettem, hogy még én is elhittem, hogy jó kedvem van. 

Ki akartam tenni a régi posztot a könyvről, de annyira semmilyen :D, hogy cenzúrázva lett - lehet a borítónak is az kellene, de ettől függetlenül nekem ez a legjobb bad day könyv, most is segítene tuti, de nincs időm olvasni. Ráadásul itt hasal az ágyam mellett a Holdvadász és nagyon hiányzik Pritkin. 
Majd írok még ;)

Oh, a cím a régi poszt címe.

Az ősz és a Maxim

Itt az ősz és jött vele a nátha, de nem csak ezért lapítok mostanában olyan látványosan- mindenki nyugodjon meg, hamarosan több időm lesz.

Szerencsére ősszel elkényeztetnek minket a kiadók, így a Maxim Könyvkiadó is, akik többek között ezekkel a könyvekkel lepnek meg minket az ősz során.

Egy kis történelem és romantika: 

Luca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget


Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk.
A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Amikor Mercurio, a születésétől fogva árva, tolvaj fiú, a kis Zolfo, a szép Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, miközben Mercurio a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül.
 A Velencei Köztársaságba vezető úton a három gyerek sorsa keresztezi a szabadságot kereső zsidó, Isacco, az orvoslásban is jártas tolvaj és a lánya, Giuditta sorsát. Mercurio beleszeret a lányba, érzései viszonzásra is találnak, ám amikor az úti céljukat elérik, szembesül azzal a rengeteg nehézséggel, amelyet le kell küzdenie, hogy az álmát valóra válthassa.
Megjelenés: 2013. október 15. / oldalszám 720. oldal/

Krimirajongóknak: 

Alan Bradley: De mi került a pitébe?

A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet – főként a méregkeverést.
Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait.
Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része.
348 oldal 
Várható megjelenés: október 15.

Egy kis dráma, meg ugye a szerelem:

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat…
Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről és a törékeny reményről. A Elakadó lélegzet a nagy kritikai elismerést aratott trilógia első kötete. (496.old)

 Modern, elgondolkodtató és szórakoztató - engem nagyon érdekel:

Maria Semple: Hová tűntél Bernadette? 

A tervezőmérnökök számára ő az építészforradalmár.
A 15 éves Bee legjobb barátja, vagy egyszerűen csak: anyu.
Egyszer csak fogja magát, és eltűnik.
Beenek a világ végére kell utaznia, hogy megtalálja.
A Hová tűntél, Bernadette? kötelező olvasmány, ellenállhatatlan, mélyen megindító könyv a helyét nem találó zseniről, anya és lánya szerepéről a világban.

Az iskola előtt várakozó anyatársak szemében: fenyegetés.
A hírhedt BERNADETTE FOX: A Microsoft csodagyermeke, Elgie Branch számára vidám, friss, tehetséges és kissé zűrös feleség.
382 oldal

Bájos nyitószituáció: az orgyilkos apáca, aki szerelembe esik

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem

A fiatal Ismae-t, akit a halál istenének szolgálói képeztek orgyilkosnak, a bretagne-i udvarba viszik, hogy teljesítse küldetését. Ismae azonban azt tapasztalja, hogy nincs felkészülve; nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a lehetetlen választásra sem, amelyben pedig döntenie kell. Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét?
Veszélyekkel teli történet: intrikák, mérgek, szeszélyek; de végül megmutatkozik a helyes út?
492 oldal 



Egy kis magány és egy nagyobb rejtély:
Peter Heller: Kutya csillagkép

Hig valamilyen okból túlélte az influenzajárványt, amely mindenkit elpusztított a környezetében. Meghalt a felesége, a barátai; egy elhagyatott repülőtér egyik hangárjában él kutyájával, Jasperrel és egy harcias, fegyvermániás, embergyűlölő férfival, Bangley-vel.
 Hig az 1956-os Cessnájával a reptér széléig merészkedik, eljár a hegyekbe horgászni, hogy úgy tegyen, mintha semmi nem változott volna.
Ám amikor egy véletlen adást fog a gépének a rádióján, a hang reményt ébreszt benne, hogy létezik egy jobb élet – olyan, mint amilyen a régi élete volt – a repülőtéren túl. Mindent kockáztatva túlrepül azon a ponton, ahonnan még biztonságban vissza tudna térni a reptérre, és követi a recsegő rádióhangot. Amit talál, sokkal jobb és sokkal rosszabb, mint amit valaha remélni mert.
A San Francisco Chronicle és az Atlantic Monthly is az év legjobb könyvének nevezte.
380. oldal

Cassandra Palmer - mert megérdemeljük

Tudod, felkelsz, kilógatod a meleg takaró alól a lábad, órát lenyom, kibandukolsz a fürdőszobába, - tipikus rossz frizura nap -, aztán kávét főzöl, esetleg teát, meghallgatod a híreket - micsoda lelombozó dolgok már megint -, vasalsz, felöltözöl, zselét, hajgumit, csatot erőltetsz a hajadba, jobb esetben fésűt :) - aztán de hideg a reggel, irány a szürke utak/busz, ugyanazok a rutinok, ugyanazok az emberek, pedig még csak reggel van... És a történet legtöbbször délután is ugyanabban a mederben folytatódik.

Mit szólnál hozzá, ha a napi rutinod úgy kezdődne, hogy:
-  ugrasz egy nagyot az időben, piff-puff, itt a 18. század!
- felrobbantasz pár lőporos hordót, nem direkt, csak véletlenül...
- megpróbálsz elillanni pár gyilkos hajlamú vámpír, hadmágus és fogalmad sincs még mi elől
- szeretőd, a nagy hatalmú vámpír folyton ott koslat a hátad mögött -  jó-jó vele lenni, de azért a jóból is megárt a sok...
- a legjobb barátod folyton az energiád szívja- elfelejtettem mondani, hogy szellem?
- és ott van az az őrült szexi fazon is - mindig melletted-, aki naponta legalább kétszer ki akar nyúvasztani, de közben minimum hatszor megmenti az életed, és  közben kiabál is veled veszettül...
... és ez még csak a reggel... ha kinyitod ezt a könyvet, nem tudhatod, mi történik délelőtt.

Tudom, mire gondolsz. Kell ez nekem? A mindennapok biztonságosak, vár még rád belőlük ezer. De ha egy kis csajos pörgésre és kalandra vágysz. Azt mondom, igen ;)! Ez a sorozat kell neked.

És mivel MA jelent meg Karen Chance Cassandra Palmer sorozatának 5. része, és ráadásul a napokban jelent meg külföldön a 6. regény, arra gondoltunk mi négyen, Gretty, Titti, Nima és jómagam, hogy ne csak mi örömködjünk, örömködjetek már kicsit Ti is, úgyhogy:

 Holdvadász hónapot tartunk!

Figyelem, figyelem, célozzátok meg az eget, legyetek velünk ti is Holdvadászok - mondom: Holdvadászok, nem hódvadászok! Tartsatok velünk! Legyen közellenség a szürke. Mert  a változatosságot mi is megérdemeljük.;)

Calderon avagy hullajelölt kerestetik

Első mondat: Genius Calderon meghúzta a ravaszt, de a lézerfegyver felmondta a szolgálatot...

Abba a hibába keveredtem, hogy elolvastam a könyv végén lévő méltató véleményeket - könyvesblogger ilyet soha ne tegyen, különben elveszíti a saját hangját- , és szóval igen, megtörtént: krákoghattam, torokköszörülés még minden, de nem tudtam írni egy normális mondatot sem a könyvről. Na pedig ez az a regény, amiről érdemes írni, főképp azért, mert ...

Hogy lehet, hogy vannak olyanok, akik a Calderont még most sem ismerik? Pont leveleztem az egyik blogos ismerősömmel, mire megkaptam a kérdést, hogy oké, olvassam, de mondjam már meg, miről szól ez a regény? És akkor ledöbbentem és eldöntöttem, hogy megpróbálok a könyv mellett kampányolni.

Olyanokat írtam neki - amúgy ( most beavatlak titeket) - , hogy figyi ez nagyon jó könyv, ezt olvasd el. Meg olyanokat, hogy fúú és ott van benne az az ipse, aki mindig öngyilkos akar lenni, de nem úúgy, hanem amúúgy, tudod, olyan viccesen. Meg olyanokat is, hogy:  és képzeld van benne az a vagány japán csaj, szamuráj ősökkel, ő tuti tetszeni fog,  és hogy tök jó, mert mindig történik valami, meg nem kiszámítható... Meg olyat is írtam, hogy figyi, ez az ŰRBEN JÁTSZÓDIK!!!, és fogalmam sincs, hogy miért kiabáltam közben. :) Nyilván lelkesedésből.

Szeretném előrebocsátani, hogy bár nem voltam szabatos és elegáns, de jó munkát végeztem.

Történetünk főhőse tehát, bizonyos Calderon, egy főnemes, aki ifjú is mellé, meg gazdag, annyi gond van viszont vele, hogy minden áron meg akar halni. Nem sül el a lézerfegyver, hirtelen más dolga akad, nem néz ki elég jól, hogy meghaljon, aztán meg a temetést is ki kell valahogy fizetni. Eldönti hát, hogy kapitánynak áll, és mivel főnemesként kiemelkedő tehetsége van mások befolyásolásában, meg is kapja egy hatalmas űrcirkáló kapitányi posztját.
A helyzet csak azért faramuci, mert Calderon mindig ellógott az űrcirkálók vezetéséhez szükséges kadéti órákról, ráadásul tapasztalata sincsen, főnemesként nem is dolgozhatna, belekeveredik egy nála nagyobb összeesküvésbe, képtelen elszakadni az egyik kadétlány, név szerint Taina Tives narancsillatától, és mindezek mellett igen nehéz dolog egy főnemeshez méltó halált összehozni.

Az a helyzet, hogy most is le kell írnom, ez nagyon jó könyv, szóval ezt olvasd el. De ha szabatosabb véleményt is szeretnél olvasni, elmondom, hogy...

Szerintem a Calderon, mint regény erőssége a humor. Nem is, nem is. A regény erőssége a karakterek. A két főhős, Calderon illetve Taina Tives olyan eleven egyéniségek, hogy ha nem lenne a történet már önmagában is élvezhető és fordulatos, akkor is szeretném a könyvet. Calderon, az elkényeztetett ficsúr, aki mégsem az, aminek látszik, alapvetően meghasonlott karakter. Nekem fura volt egyébként, hogy egy alapvetően tragikus vonalat, tehát hogy Calderon meg akar halni, humorba öltöztette az írónő, de aztán tisztult a kép, - amit most nem akarok leírni nektek-, igazán tetszett, hogy a humor mögött is volt valami kézzelfogható és hétköznapi és komoly dolog, még akkor is, ha ez csak töredéke a történetnek. Taina Tives a japán kadétlány pedig egy erős női harcos karakter, aki nem borul le Calderon nagyszerűsége előtt, aki nem lesz hirtelen végletekbe menően szerelmes... és ez végtelenül tetszik és imponál nekem. Nem, ez a karakter okos, erős és méltó társa nemcsak a játékban, hanem személyiségében is Calderonnak. Ez pedig egyébként elég fura, a regényekben valahogy mindig eltolódik a hangsúly a két főszereplő között egyik vagy a másik irányában, de itt ezt nem éreztem.
A regény humora nekem nagyon bejött, alapvetően pont azt a vonalat képviseli, amit én kifejezetten szeretek, intelligens, spontán, cseppet sem erőltetett.
A cselekményvezetés pedig azért jó, mert Calderon olyan kiszámíthatatlan szereplő, hogy sosem tudni, mit tesz. Általában pont a realitás ellenkezőjét választja és alapjában véve annyira őrült ez a karakter, hogy szerintem nem lehet nem szeretni, de ha akarjátok, hát próbáljátok meg utálni őt, de úgy is tudom, hogy nem fog menni...

Van egyébként egy kritikai megállapításom is. Először nagyon meglepődtem, hogy mennyire csajos ez a könyv- egyébként nem kifejezetten az, szerintem simán elolvashatja bármelyik férfi is, de azért vannak kifejezetten női szíveknek szánt jelenetek benne, ez így van, ezt nem szabad letagadni. De ugyanakkor számomra- és itt most nem kell mindenfélét beleképzelni a dologba-, szóval számomra a romantika lehetne sokkal árnyaltabb is. Jó -jó, nyilván átjött a két szereplő közötti zizegés, ezzel semmi gondom nincs, de azt gondolom, hogy ha a karakterábrázolás csillagos ötös és ötös a történet is, a romantika valahogy elmaradt ettől... Picit úgy érzem, hogy On Sai nem érzi magát olyan otthonosan az ilyen lányregényes közegben és mintha magára erőltetné ezt az attitűdöt. Nagyon érdekes, hogy a történetben szinte mindenben van egy kis árnyalatnyi humor, de a romantikus részeknél, úgy értem, a full romantikus jeleneteknél, nem éreztem ezt az laza örömöt.
Viszont határozottan úgy érzem, hogy a regény javára vált, hogy Calderon és Taina között nem csak játékpajtási kapcsolat bonyolódik, és úgy érzem, hogy kellett egy ilyen regény, ami fellazítja a sci-fik és más fantasztikus regények közegét, szabályait és hangulatát. Ezzel a könyvvel remekül lehet szórakozni, kikapcsol és ellazít, és szerintem sok tekintetben szükség van a magyar irodalomnak ilyen, a műfajok közötti átmenetet képviselő regényre. Mert mi olyan vaskalaposok vagyunk. Fúúj, ez nem is sci-fi, fúúj, mi az, hogy ilyen komolytalan, fúúj, miért nincs több romantika benne... Miért ne lehetne írni könyvet egyszerre nőknek és férfiaknak, úgy, hogy egyszerre legyen benne romantika, humor, meg kalandos cselekmény? 

Azt hiszem, már elég sokat írtam, nagyon várom a folytatását, ami hamarosan talán már a könyvesboltokban lesz. Ja és persze hogy figyi ezt olvasd el, és fúú ott van az az ipse, meg hogy az űrben játszódik? Azt mondtam nektek? Értitek, a ZŰRBEN játszódik, ott az a jóképű, identitás válságban lévő kapitány, meg a kis szamuráj-hősnő, aki meg akar szabadulni egy tradicionális házasságtól, csillagok meg csillagrombolók, meg bálok, meg párbajok, csaták és hajófoglalások, plusz nagyon sok humor..., meg ugye ott van a játék is, aminek meglehet pont az írónő az egyik mestere. Próbáljátok ki, olvassátok. Én mondom...

On Sai: Calderon avagy hullajelölt kerestetik, Könyvmolyképző Kiadó, 2012., 286 oldal 
szerintem:  9/10

Kedves történet a szekrényekről...

Jönnek a könyves posztok is, csak épp náthás vagyok és itt vacogok a takaró alatt, úgyhogy hoztam egy történetet, amit nemcsak PuPillának ajánlok, de neki mindenképpen.

Simon Bloodworth tündérszolgája váratlanul és szinte a semmiből került elő. Felajánlotta szolgálatait, és azt kérte, hogy szólítsák Alabárdnak. Ma már minden iskolás gyerek tudja, hogy nem szabad egy tündért felfogadni anélkül, hogy alaposabban utánanéznénk, honnan származik, és meg ne próbálnánk kideríteni, ki is ő, és pontosan miért jött el Tündérországból. Már az is gyanús, hogy egy harmadrangú angol mágus szolgája akart lenni...

... Egy szép májusi napon 1310-ben Bloodworth éppen távol volt otthonról, amikor a felesége felfedezett egy magas szekrényt a konyhában- egy olyan helyen, ahol azelőtt nem állt szekrény.  Megkérdezte Alabárdot, hogy hogyan került oda, mire a szolga azt felelte, hogy ő vitte oda a szekrényt, ami valójában mágikus bútordarab. Megsajdult a szíve, ha látta, hogy Mrs. Bloodworth és lányai reggeltől estig mosnak, söpörnek, főznek és takarítanak, miközben - az ő véleménye szerint - inkább azt érdemelnék, hogy egész nap égkövekkel díszített ruhában üldögéljenek hímzett párnákon, és édességeket falatozzanak. Mrs. Bloodworth úgy gondolta, van abban valami, amit Alabárd mond. 
.... Alabárd azt mondta neki, ha belép a szekrénybe, egy varázslatos helyen fogja találni magát, ahol egy-két varázsige megtanulásával máris elérheti, hogy minden munka egy pillanat alatt el legyen végezve, mindenki első pillantásra csodálatosan szépnek lássa, aranyhegyek jelenjenek meg a semmiből, amikor csak kívánja, és hogy férje engedelmeskedjen neki, és így tovább. 
- Hány varázsige van? - kérdezte Mrs. Bloodworth. 
- Körülbelül három- vélte Alabárd. 
- Nehéz őket megtanulni?
- Ó, dehogy! Nagyon könnyű.
- Hosszú ideig kell ottmaradnom?
- Nem, egyáltalán nem, a misére már vissza is érhetne. 
Aznap délelőtt tizenhét ember lépett be a szekrénybe, akiket soha többé nem láttak Angliában. Közöttük volt Mrs. Bloodworth és a két kisebb lánya, két női és két férfi szolgálója, valamint a bácsikája és hat szomszédja. Csak Margaret Bloodworth, az asszony idősebb lánya nem akart menni. 
... Kétszáz évvel később Martin Pale Tündérországban utazgatott. Egy ősöreg és nagy hatalmú tündérherceg, Magyaltopán Jeromos kastélyában talált egy hét-nyolc év körüli, nagyon sápadt és csontsoványra fogyott embergyereket. A kislány azt mondta, hogy Anne Bloodworhtnek hívják, és úgy két hete jöhetett át a tündérek világába. Azonnal kiosztották neki a munkát: rengeteg mocskos edényt kellett kisúrolnia. A kislány azt is mondta, hogy az érkezése óta szorgalmasan súrolgatta az edényeket, mert ha végez, visszamehet az otthonába, és viszontláthatja a szüleit és a testvéreit. Úgy számolta, hogy egy-két napon belül el is indulhat.  

Muhaha!! 

Suzanna Clarke- A hollókirály 69. oldal ( mindenki utálta a lábjegyzeteket a könyvben, szerintem azok voltak a legérdekesebbek ;) )