Könyvek, amik hatással voltak rám- avagy hová jutottunk idáig?

Azt hiszem, van egy olyan naiv mondás, hogy amennyi könyv, annyi élet. Ami egész jól hangzik, de mégsem értek egyet vele, mert egyetlen könyv sem helyettesíti az életet. Az életet élni kell, nem olvasni... Abban viszont hiszek, hogy egy-egy könyv nagy hatással lehet rád, mint olvasóra. El kezdesz érdeklődni egy téma iránt, megnyit egy kaput egy új érdeklődési körre, új hobbi felé terel, segít átevickélni egy nehéz időszakon, megerősít vagy elbizonytalanít, elgondolkodtat olyan dolgokon, amik eddig nem érintettek meg semmilyen módon. Olykor egy-egy regény már annyira az életed részéve válhat, hogy minden évben elolvasod - társadul szegődik, régi ismerősként üdvözlöd, ha meglátod a polcon, néha még hiányzik is, olykor eszedbe jut belőle, egy-egy sor, ami lassan eggyé válik a saját tapasztalataiddal. Néha a könyv jel, hiszek ebben, utat mutat. Néha csak szórakoztat, baráti jobbat nyújt, megnevettet, gondolkodásra biztat, biztonságos kikötőt ígér, ha megneszeled a vihar szelét. Nem kell túl értékelni a könyveket, és talán nem helyes idealizálni sem őket, hiszen az életben annyi minden hatással lehet rád. De tagadhatatlan, hogy aki olvas, és szeret olvasni, azt biztosan megváltoztatta ha csak egy picit is, de alakította egy-egy olvasmánya. Lehet, csak annyiban, hogy a változás felé vezette. De ez is valami, nem is kis dolog, ugye?

Válhatnak a könyvek a személyiségünk részévé? Nemrég olvastam ugye az Austenland című regényt, ahol a főszereplő hölgy teljesen belegabalyodott Austen világába, úgy, hogy az már felforgatta a hétköznapi életét is, de ne feledjük azokat a borzongató képeket, ahol a negyvenes anyuka Edward Cullenes szobát készítettet magának, és szegény Pattinson fiú arcmását ölelgeti a kispárnán. De ezekben az esetekben azt hiszem, már nem a könyvről, hanem a könyvért való rajongásról van szó, ami kicsit elfajult a másik irányban, de igen, ebben is látható, hogy a könyveknek ereje van, úgy mint a kimondott szavaknak.

A mai témázás célja tehát nem más, mint összegyűjteni pár könyvet, amik hatással voltak ránk, mondhatni többé tettek, vagy egyszerűbben... kisebb-nagyobb szerepük volt abban, hogy Zenka, ma olyan, amilyen. Hogy érettebbé tettek? Vagy csak megutáltatták a sült zöld paradicsomot? Nézzünk utána...

Szinte már uncsi, de mindenhol leírom, hogy gyerekkorom legnagyobb hatású könyve a Nils Holgersson csodálatos utazása volt Selma Lagerlöftől. Hogy mit őrizgetek még mindig belőle? Azt hiszem sok tekintetben ez a mese okolható azért a mániámért, hogy folyton a vándor madarakat lesem, hogy imádom a gólyákat és a varjakat, és persze az állatok szeretete is meghatározó érzés, ami természetesen Nils előtt is megvolt, de ez a mese megerősített abban, hogy tiszteljem a körülöttem lévő élőlényeket és higgyek bölcsességükben, mert ugye, ha tudnánk, miről beszélnek egymás között... Egy vallomás: mindig megkönnyezem, amikor Nils visszatér a családjához, és egyszer csak nem hallja a vadludak szavát, hanem csak a szomorú gágogásukat.

Aztán most elárulok egy titkot, amit szerintem senki nem tud rólam... Tizenéves koromban a képes lexikonokért lelkesedtem. De nagyon! Annyira megszerettem pár könyvet, hogy néha még most is ellapozgatok párat, és elkap a vágy, hogy újakat vegyek, de aztán arra gondolok, úgy sem lesznek olyan jók, mint ezek a régiek. A kedvenc ilyen könyvem, A világűr képes atlasza, ami már vagy tizenötéves könyv, és még most is csodálattal tölt el. Ezért ismerek jó pár csillagképet, - ezért szeretnék mindenképp teleszkópot, ha majd felnövök, ez fertőzött meg azzal az eszmével, hogy egy csodálatos, komplex világmindenség a mi otthonunk, ami tele van válaszokkal, és sok-sok miért?-tel,  ami úgy tökéletes ahogy van, és ami annyi titkot rejteget, hogy az ésszel föl nem fogható. És ez annyira lelkesítő, átélni és érezni a végtelenséget, kutatni a titkait és érezni a rendet benne. Látjátok, mennyire lelkes vagyok? :) Na ezt, szorozzátok be tízzel, most ugyanis visszafogtam kicsit magam.  Volt egy vizsgaidőszak az egyetemen, ahol szinte minden este dokumentum filmeket néztem az Univerzumról, és emlékszem annyira lekötöttek, tátott szájjal bámultam a képernyőt. Azt hiszem emiatt a könyv miatt láttam már életemben több száz hullócsillagot - ugyanis igen, képes vagyok éjjel felkelni és kifeküdni a sötétbe- , és ezért kémlelem mindig az eget.

Aztán van még két könyv, amiről említést kell tennem ebből az időszakból, az egyik a Természet ABC-je, a másik meg a Gyógyító ételek, ártalmas ételek könyv. Ezek voltak számomra az unaloműző könyvek, amik tele voltak titkokkal, és nem tudom, hogy nem  jutott eszembe, hogy dietetikus legyek, mert én annyi mindent olvastam régen az ételekről, hogy meglehet pályát tévesztettem. Egyszerűen imádtam nézegetni, hogy miben milyen vitamin van, hogy hányféle paprika létezik a világon, voltak klassz esettanulmányok is, táblázatok, meg minden. Ezeknek a könyveknek a tárgymutatója is maga a megtestesült érdekesség, kérem szépen...

Gyerekkoromról még egy dolog jutott az eszembe, a már korábban megemlített Summa Theologica Aquinói Szent Tamástól. Skolasztika, logika, érvelések- imádom. Nem tehetek róla, szeretem a fura filozofálgató embereket, szeretem olvasgatni a téziseiket, persze csak könnyedén, mert két évig tanultam csak filozófiát és nem vagyok valami művelt a témában, de szeretek érvelni és levezetni  dolgokat, szeretem azokat az embereket, akik kérdeznek és közben nem válaszolnak, hanem elrévedeznek dolgokon, szeretek az ismeretlenről gondolkodni, vitázni, vagy csak bámulni ki a fejemből. Ellenben utálom, a szőrszál hasogatást, és azokat, akik nem is a kérdésre koncentrálnak, hanem csak meg akarják mutatni, mennyire okosak. Engem erőből senki nem győz meg, még akkor sem, ha ezerszer többet tud valamiről, de ez már nem a mai téma... Szóval ez a könyv a logika szabályainak megfelelően próbál bebizonyítani teológiai kérdéseket, például Isten létezését, és nem ebben a témában, de néha teljesen érzem, hogy én is így lépésről lépésre haladok az érvelésben, ahogyan ezt ebben a könyvben olvastam, például amikor egy zűrös határozatot fogalmazok... Tényleg logikusak a következtetéseim. :) ( Csak legyenek megfelelő bizonyítékok. )

Aztán itt vannak tinédzser korom kisasszonyos könyvei, a Bronte nővérek, Austen regényei, amiknek tagadhatatlan hatása volt rám. Önvizsgálatot tartottam, és azt hiszem van bennem egy kép egy férfi ideálról ezeknek a könyveknek a nyomán, amiről biztos, tíz emberből hét ember azt mondaná,  nem létezik, de a másik három, aki szereti Austent lelkesen jelentkezne, hogy de igen. Az igazság az, hogy szeretek keménykalapos úriemberekről álmodozni, szeretem ezeket a hősöket, és elalélok, ha csak egy tulajdonságukat másban felfedezem. Nincs mit tenni, régimódi lány vagyok, és ezt roppant módon élvezem.

Itt van a Gyűrűk ura is, ami olyan hatással volt rám első olvasáskor, hogy minden áron hobbit vagy tünde szerettem volna lenni- inkább tünde, mert nem bírnám a szőrös lábat, ellenben vonzanak a hegyes fülek - , de a Gyűrűk ura olyan hatással volt rám, hogy amint elolvastam az utolsó mondatot, rögtön újra akartam kezdeni, és járni akartam a földeket, és valami nagy dolgot akartam tenni. Egyszóval meg akartam menteni a világot. És képesnek éreztem magam rá...
Kis hatásszünet után mondhatjuk úgy is tehát, hogy a Gyűrűk ura kalandvágyóvá tett, és mindenkit kicsit irigykedve nézek, aki valóban kalandokat él meg. Ámde pont a Gyűrűk ura szól arról, hogy a legendák meg a szép mesék, azok a valóságban tele vannak félelemmel meg verejtékkel, sokkal kellemesebb azokról egy kandalló meg egy pofa sör mellett olvasni - vagy a moziban megnézni őket, mint megélni. A Gyűrűk ura kapcsán mindig eszembe jut az a lovagi eszmény, ami a regényben megjelenik, ami szerintem a mai világból nagyon sokszor hiányzik, és él bennem a regény nyomán egyféle érzés, a letűnt korok iránti nosztalgia. Eljött ugye az emberek kora, és a tündék csak úgy kivonulnak, mert eljött az emberek ideje, és annyira zenek, ahogy itt hagyják a világot nekünk.., és és miért?...igazából még most is szeretném ezt velük megbeszélni...

Aztán itt van Karen Blixen Volt egy farmom Afrikában könyve, aminek az olvasása közben úgy éreztem, hogy nekem látnom kell Afrikát, éreznem kell a melegét, a narancssárga naplementéit, látnom kell a fákat legelésző zsiráfokat. A könyv gyakorlatilag egy független, erős nő visszaemlékezése arról, hogy vezetett egy farmot egy idegen kultúrában, egy idegen világban. Szeretnék én is ilyen talpra esett lenni, és jó lenne látni a világot. És tudjátok mit? Szerintem képes lennék rá...

Viszont annyira sok mindent írtam, és még olvasni is szeretnék este, úgyhogy befejezem itt a posztot. Eszembe jutott még ugye, szívem csücske, a Nyakigláb Apó, ami arra ösztökélt engem, hogy verseket és regényeket írjak, és hogy soha nem adjam fel az álmaim.

Itt van még Orwell 1984 -e, amit csak azért vettem a kezembe, mert akkor születtem, és ami miatt minden nap átfutom a politikai híreket, mert hát úgy érzem, ez egyéni felelősségünk.

És van még pár spirituális könyv, mint Brandon Bays Jelenlét című könyve, ami egyszer kihúzott egy akkor egészen mélynek tűnő gödörből, amiről később kiderült, hogy én raktam oda, vagy Eckhart Tolle Új Földje, amit még csak most olvasok, de tudom, hogy jó irányba vezet. Szeretem ezeket a könyveket, de azért próbálom úgy olvasni őket, hogy ne legyek spiri-ribi, csak akkor beszélek ilyen dolgokról, ha a másikat is érdekli, és próbálok nem idézgetni, hanem a saját tapasztalataimat használni. 

Eszembe jutott még egy könyv, most hirtelen, mégpedig Caitlin Moran Hogyan legyünk tökös csajok? könyve, ami nagyon elgondolkodtatott, és csak azért nem írtam róla, mert annyit gondolkodtam, hogy közben minden blogon poszt született róla - kivéve ugye az enyémet. Azt hiszem a legfontosabb következtetésem az volt, hogy én a büdös életben nem foglalkoztam annyit azzal, hogy hogyan legyek jó nő, vagy egyáltalán nő, mint Moran tinédzser éveiben. Én csak úgy elfogadtam, hogy nő vagyok, aztán kész,  nem filozofálgattam a menstruációs véremről, és igazából a pasikról sem, elfogadtam a társadalomban betöltött szerepemet, mondhatni kicsit csukott szemmel járkáltam, mert nem érdekelt a feminizmus és nem akartam mást, csak boldog lenni, emberként és nem kifejezetten nőként, és sokat moralizáltam azon, hogy talán most itt az ideje nemcsak a csajos dolgoknak élni, hanem azt is megvizsgálni, mit jelent csajnak lenni most. Szóval elgondolkodtatni, elgondolkodtatott. Hogy milyen következtetéseket vontam le? Annyi mindent írtam most magamról, szóval legyen ez most Titok! Így nagy betűvel...

Ebben a körben témázik méég

PuPilla
Miamona
Andi
Reea
Szee

és csatlakozott még ( hurrá!, hurrá!) Bubu Maczkó