A zöld ötven árnyalata

Ha az ember felnőtt és kifestőt vesz a kezébe, nyilvánvalóan... 

Szóval szülinapomra vettem magamnak egy kifestőt. Örültem neki és eléggé izgatott voltam, még akkor is, ha tudtam, hogy a kifestőzés nekem valószínű téli elfoglaltság lesz, mert nyáron... olyankor túl sok tennivalója van az embernek. De simán el tudtam képzelni azt, hogy télen, amikor amúgy is sokkal hamarabb sötétedik, és az ember szeret begubózni, olyankor jó elfoglaltságot jelenthet meghallgatni egy klassz lemezt, és közben belemerülni egy képbe, ami az én saját színeim által válik igazi műalkotássá.

A cím kötelez, elő a zöld színeseket!

Mielőtt belemennék abba, hogy mennyire is túlzás vagy nem túlzás az általam használt jelző - lásd műalkotás-, hadd írjak le itt pár szabad asszociációt arra, milyen is lehet az, aki kifestőt vesz a kezébe - természetesen színezési szándékkal.

"Aki felnőtt korában kifestőzik, minden bizonnyal ráér."( Tagadhatatlan állítás, hisz ez idő alatt mást is tehetne. )

"Aki felnőtt korában kifestőzik, nyilván kreatív ember." ( Persze felmerül a kérdés, miért nem használja fel a kreatív energiáit másutt? )

"Aki kifestőzik, újra éli a gyerekkorát. "( Vagy legalábbis gyerekkorában biztos szerette a színezőket. )

"Aki kifestőzik, minden bizonnyal ideges- kifestőzni jó relaxációs módszer. "(Oké, de ehelyett akár meditálhat, sportolhat vagy csinálhat valami egészen mást.)

"Aki kifestőzik, nyilvánvalóan nem szexel. " ( Élelmes emberek tudniillik másra használják fel az értékes szabadidejüket. )

" Aki felnőtt korában kifestőzik szabad." ( Nem igazán foglalkozik mások elvárásaival.)

Amikor azon tűnődtem, hogy veszek egy kifestőt, tudtam, hogy nem nyaggathatok minden kósza szembejövő embert azzal, hogy milyet is vegyek, mert számíthatok arra, hogy nagyokat pislognak majd rám. Egész egyszerűen azért, mert az, hogy például "naponta kondizom", sokkal elfogadhatóbb indok a szabadidő eltöltésére, mint a "kiszínezek két házat meg három fát" dolog. Úgyhogy pár közeli baráttal nézegettem az újdonságokat: volt akkor már keleti mintás és vintage témájú, de nem adtak túl sok támpontot a kiadók, hogy ezen belül például mit találhatok a füzetekben. A Secret Garden ugyanakkor már régóta népszerű külföldön, így a google segítségével hamar találtam képeket a könyvből, és lassan rájöttem arra a tagadhatatlan tényre, hogy egye-fene, nekem ez kell.

Lassan, de biztosan kész lesz.

Van pár tapasztalatom a kifestőzéssel kapcsolatban, ezeket írnám most le.

Az egyik, hogy önmagában a kifestőzés engem nem köt le. Kell hozzá mindenképp valamilyen jó zene- netán egy kifestős soundtrack lista?-, vagy valami vizualizációs inger- pl. egy tópart?, kerti asztal-, esetleg társaság?-akikkel lehet beszélgetni közben. És meglehet, mert nyár van, de rám nem hatott olyan addiktíven, van amikor pl. egy darab virágot színezek ki, nem vagyok hajlandó órákig ülni egy kép felett, viszont szeretem látni, ahogy lassanként betöltöm a rajz fehér foltjait.

Viszont arra jöttem rá, hogy mikor az ember kifestőzni kezd, olyan szituációk elé állítja az embert a kifestő, hogy csak na. Bizony bambán pisloghatsz, hogy te nem ezt kérted. Pedig...

1.) Ugye jön az első kör, amikor el kell döntened, melyik képet szeretnéd elkezdeni. Felmerülhet itt a kérdés, hogy sorrendben mész? Vagy véletlenszerűen választasz képeket? És egyáltalán ki fogod színezni mindet??? ( Én véletlenszerűen színezek, az első, amibe belekezdtem, pont a könyv közepén volt.)

2.) El kell döntened, hogy hol kezdesz el színezni. ( Nem tűnik nehéz dolognak, de hidd el, az. Középen, az alján, jobb oldalt, bal oldalt? ) 

3.) El kell döntened, hogy filccel, színes ceruzával, esetleg mindkettővel fogsz-e színezni. ( Én a ceruzát választottam. )

4.) El kell döntened, hogy hagysz-e fehér foltot a képen. ( Ez számomra mérvadó kérdés volt, hiszen néha annyira jól nézne ki egy-egy fehér folt, de kérem, színezőről van szó... Tanácstalan vagyok.  )

5.) El kell döntened, hogy a zöld tizenkét árnyalata közül, amivel rendelkezel, melyiket választod az adott fűszálhoz majd. ( Ezen elidőzhet az ember. )

6.) El kell döntened, hogy szimmetrikusan színezel-e majd, tehát hogy a kép egyik fele ugyanolyan lesz-e, mint a másik? ( Először a szimmetria híve voltam, de úgy untam a képeket. )

7.) Hogy a kép mennyire lesz életszerű? Uncsizol és kék az ég, ráadásul zöld a fű? Vagy netalán bevadulsz, és átmész absztraktba? ( Kezdek átmenni absztraktba, csak szólok. )

8.) El kell döntened, hogy a képen belül szabályszerű színezéssel ugyanazt a dolgot, ugyanazzal a színessel színezed-e, vagy esetleg valamelyik másikkal? ( Magyarul, mennyire variálsz és mennyire maradsz szabálykövető. )

9.) El kell döntened, hogy csak a lyukakat töltöd ki, esetleg lesz egy háttered? ( Releváns kérdés, amiben a legtöbb ember döntésképtelen. )

Mint látjátok, iszonyú sok döntési helyzetbe kerülhet az ember, pedig nem is akar mást, mint relaxálni. De nagy levegő, az egész egy játék, lazán kell venni, és nem lehet elrontani sehogy sem a képet. Döntésképtelen színezők persze valószínű órákig ülnek, hogy mindent megtervezzenek, kiválasszák a színeket, és maximalistán szemléljék a végeredményt a hajukat tépve, hogy de én mohazööldeet akartaaam a baloldalon lévő fa harmadik ágának negyedik levelére! Mert van ilyen. Külföldön nagyon ráizgultak erre a témára, szinte verseny van az emberek között, ki készíti el a legszebben, legkreatívabban az adott képet. Szóval az, aki felnőtt korában színezőt vesz a kezébe, annyit mondok, ha versenyben akar maradni, hát az bizony legyen  legény a talpán. Mint minden hobbi, ez is megkívánja, hogy figyelj, hogy szórakozz, és esélyt ad arra, hogy másokkal versenyezz. Hogy a színezés relaxál-e, szerintem mindenképpen. De még mindig ott tartok, hogy számomra sokkal hasznosabb sétálni egyet, főzni valami különlegeset vacsira, kertészkedni, vagy csak úgy lenni :) . Nem bántam meg, hogy színezőt vettem, de mindezek mellett, én csak játszom vele, próbálgatom a színeket, ötletelek, mi működne jól itt és ott. A képeim nem lesznek professzionálisak, de nem is ez a lényeg. Én akár a baloldalon lévő fa harmadik ágának negyedik levelénél is abba tudom hagyni a színezést, ha épp nem köt le. 

Apropó színező. Johanna Basford: Titkos Kert-je szerintem azoknak telitalálat, akik szeretik a nagy részletes, virágos, leveles, fás mintákat. A képeken, - itt nézhetsz belőlük sokat -,sokszor ugyanazok a motívumok ismétlődnek, rengeteg a levél - jó ha van, sok-sok zöld színesed -, és ugyan találhatóak benne rovarok, meg kisebb állatkák, de témáját tekintve nem olyan változatos. Ha sokféle képet szeretnél, inkább keress valamilyen gyűjteményes színező könyvet. Viszont a könyv papírja vastag - egyetlen hibája, hogy középre érve bizony meg kell törni a könyvet, hogy mindenhez hozzá tudj férni-, és a tematika is aranyos. Elindulunk pl. egy labirintustól, a következő lapon már látunk egy kis ösvényt, előkertet, az azt követőn már a házat is, és amin én meglepődtem, hogy rajzolni is kell benne. Halljátok, rajzolni?! Az én ujjaim elszoktak a rajzolástól, szóval ezt a feladatot lehet, másra fogom bízni. 

Egy dolog biztos: megérte a régi ceruzákat összegyűjteni, hogy lenne amúgy 12 félé zöld színem? Aki szerint pedig, ha az ember felnőtt és ha úri passzióból éppen színező könyvet vesz a kezébe... akkor biztosan valamilyen... , annak csak annyit mondok, mindenki maga osztja be a szabadidejét. Punktum. A bejegyzés lezárva.