A legkedvesebb...

Ez itt az én könyvem ♥

" Rájöttem az igazi boldogság titkára, Apókám, és ez az: hogy az ember a jelenben éljen. Ne bánkódjék a múlton, ne építsen túlságosan a jövőre, de élvezze és használja ki a jelent a legfokozottabb mértékben."

Ezt a képet már ismerik a facebook-os ismerőseim, de arra gondoltam ide is írok pár sort a kedvenc legkedvesebb könyvemről, ami nem más, mint - végérvényesen és visszavonhatatlanul-  Jean Webster Nyakigláb Apója, amit szerintem mindenki, de mindenki ismer... Vagy mégsem?

Ez pedig pont olyan, mint az én  könyvem!

 Jerusha Abbott a John Grier Árvaotthon lakója, és nem is reménykedik abban, hogy valaha jobbra fordul a sorsa, míg nem az egyik csúf csütörtökön - amikor a pártfogók meglátogatják a lelenc gyerekeket- egy titokzatos úr felajánlja, hogy támogatja Judy tanulmányait és egy leánykollégiumba küldi,vállalva az ezzel járó költségeket. Judynak cserében nem kell tennie mást, mint levelet írni, melyben minden hónapban elmeséli titokzatos pártfogójának, mi is történt vele. Mivel Judy nem látja megmentőjét, csak annak a folyosó fényében megnyúlt árnyékát, Nyakigláb Apónak nevezi el titokzatos támogatót, és írni kezd, néha pedig rajzol...

Rögtön egy vallomással kezdeném: mikor gyerek voltam két könyvszereplőt éreztem magamhoz nagyon közel, az egyik Anne Shirley volt, a másik pedig Judy Abbott. Mindegyik végtelenül romantikus és idealista volt, mindkettő író akart lenni, és mindegyikük a maga módján megőrizte azt a vidám, a világra rácsodálkozó látásmódját, amivel engem le lehet venni a lábamról. Rokonlelkek, na :), igazi rokonlelkek...

Fura, mert Judy itt 18 éves, Jervis meg 32 :)

A Nyakigláb Apót először csak mesében láttam-, emlékszem minden vasárnap reggel alig vártam, hogy kezdődjön, annyira izgultam, és el is határoztam, hogy ha felnövök, akkor Judy Abbott leszek, aki szembeszáll az egyhangú világgal.  Aztán elolvastam a MEK könyvtárban itt neten, és a rukkolának hála végül, évekkel később sikerült megszereznem egy ilyen régi kiadást is.
( Mostanában rajongok a régi könyvekért csak jelzem. )
Szóval annyira jó volt olvasni és nézegetni, és felidézni, hogy mennyiszer jókedvre derített már ez a könyv, jó volt újra átélni a régi lelkesedést, és tudni, - lemerem fogadni, akármibe -, hogy még jó sokszor fogok nevetni rajta. Vicces, mert bár betéve ismerem, most is visszalapoztam párszor, hogy kiszámoljam hány nap telt el az események között, és valóban igaz, hogy akárhányszor olvasunk el egy könyvet, mindig más oldaláról fog mutatkozni. Most például azon gondolkodtam, hogy a mai tizennyolc évesek mennyivel érettebbnek tűnnek Judynál, de csak tűnnek, mert annyira sietnek azzal, hogy felnőjenek, hogy teljesen elfelejtenek közben élni. Aztán arra is rájöttem, hogy világéletemben szerettem volna ilyen vicces leveleket írni, de nem igazán volt kinek, és hogy valószínű nemcsak írói példaképem Judy Abbott, hanem a rajztehetsége is lenyűgöz - lásd a legfelső képet- , és megpróbálom abban is követni mindenképpen. A mostani olvasáskor tűnt fel egyébként csak, hogy ezek a Pendeltonok milyen keményfejűek! - kivétel nélkül mindegyik - , és hogy az élethez annyi, de annyi humor szükséges, amiből a legjobb minél többet és többet elraktározni, - még jó, hogy az ilyen könyvek megőriznek jó sokat belőle...

Kívánom mindenkinek, hogy találja meg azt a könyvet, amit annyira a magáénak érez, hogy mosolyra derüljön az arca, akárhányszor csak a keze ügyébe kerül. Kívánom mindenkinek, hogy ha megtalálta ezt a könyvet, legyen ideje és kedve sokszor elolvasni. Gyerekkorunk kedvencei szerintem újra megmutatják, kik vagyunk és kik szerettünk volna lenni. Mik voltak a vágyaink, őrzünk-e még belőlük valamit. Kívánom, hogy őrizzetek...

*