Te jó ég, ez most komoly?

Pár bloggal összefogtunk és eldöntöttük, hogy kicsit témázgatunk. Az ötlet lényege annyi egyszerűen, hogy közösen választunk egy témát, választunk egy közös időpontot, és a kijelölt pillanatban egyszerre publikáljuk a blogunkon a választ. Izgalmas dolog lesz körbe járni és megfigyelni, ki mit írt, a másiktól függetlenül.

Mostani témánk nem más, mint:

A határok feszegetése az olvasásban, komfortzónából kilépés, új műfajok kipróbálása

És az elején annyira egyszerűnek tűnt az egész. Mélázgatni, hogy milyen sokszínű olvasmányaim vannak, vagánykodni, hogy bizony nekem ez is meg az is megvolt... Így terveztem ám.

De az a helyzet, hogy rájöttem, én egy suttyó, biztonsági játékos vagyok. 

Azon nyomban, ki is fejtem, miért. 

Nem tudom, olvastátok-e az egyik posztomban, hogy azért olvasok romantikus regényeket, mert számomra a romantikus műfaj egyféle biztonságos kikötő. Nem kell izgulnom, mindig bekövetkezik a happy ending, az élet abban a mederben folyik, amikre a nők vágynak - humor, klassz pasi, aki majd meggebed a főhősnőért, humor, izgalmas replikák, humor. Ó, egy fárasztó nap után annyira szeretek nevetni. Egyszer, amikor még majd meggebedtem a Stephanie Plum könyvekért, és egymás után elolvastam vagy négy részét a sorozatnak, szóval abban az időben olvastam, hogy az írónő, Janet Evanovich csak olyan regényt olvas el, amin lehet nevetni. Álszent módon az első gondolatom az volt, hogy mennyire felületes lehet ez a nő, de aztán rájöttem, hogy EZ bizony a nagybetűs felületesség. Hogy lehet az, hogy megbélyegzem a kedvenc sorozatom írónőjét, csak mert nem Dosztojevszkijt olvas? Persze még mindig furcsállom az esetet, mert azért jó változtatni, másfélét, más témát választani, de én teljesen megértem azokat, akik olvasás közben a saját kis kikötőjükbe akarnak csak visszatérni. A megszokott közegbe, a megszokott zsargonok és a biztonságos - csalódást nem kockáztató - regények közé. A biztonságos kikötők kellenek az embernek.

Mint mondtam, biztonsági játékos vagyok. Te jó ég, ha belegondolok, én még a Vörös pöttyös könyvek közül is csak azt olvasom el, amit mindenki, de mindenki dicsér! Mást elkedvtelenít mások rajongása, engem ösztönöz, hogy valami különleges élmény vár. Ami mindenkié, és ami még értékesebb lesz azáltal, hogy a nagy Mindenkivel együtt szerethetem. Tudom, fura vagyok. De igenis, rajongani, együtt rajongani valamiért, tök jó érzés. 

Persze vannak próbálkozásim nekem is. Veszek könyveket. Értitek, amiket majd Én El Fogok Olvasni. Szinte látom az olvasatlan könyveken a címkéket: " ez történelmi, de hosszú - túl kockázatos", " ez szépirodalom- nincs hozzá erőm", " életrajz? - anyám, a saját életemet sem értem", " ismeretlen dráma- oké, majd talán egyszer", " Trónok harca összes- most nem azért, de ezek a hangya nagyságnyi izék a betűk"? A biztonsági játékosok mindenre találnak kifogást. Nima adott egyszer ajándékba egy könyvet, a címe 'Éles kések, vidám könnyek', amit azért kaptam elméletileg, mert eldöntöttem, hogy mivel megtanulok főzni, jó lenne olvasni szakácsos könyveket, és mind a mai napig nem kezdtem bele, - na miért, na miért? - az éles kések miatt! Az olyan... kockázati tényező... 

Azért én is írok pár kalandomról, mindjárt látjátok, mekkora hatalmas kitekintők voltak. 

Afrika, az egyik legnagyobb kalandom- jelenet a filmből

Az egyik pozitív, nagy léptékű határfeszegetés indoka, Robert Redford volt. Na szóval... Mindenki látta ugye a Távol Afrikából filmet? Én speciel nem emlékszem rá, de mind a mai napig nosztalgiával gondolok arra a napra, amikor az egész család azt nézte, ahogy Robert Redford a mályva rózsaszín égen repül a foltos zsiráfok felett. Meg kellett természetesen szereznem a regényt, - Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában-, és már az első oldalaknál éreztem, hogy ebben ugyan nem lesz Robert Redford! Teljesen más valami, mint amiben reménykedtem. Mégis tovább olvastam. Az egész könyv annyira tele van szeretettel és meleg, narancssárga színnel, nosztalgiával, olyan életképekkel, amiktől két- három napig a szavannán sütkérező oroszlánokkal és a gázlón tocsogó elefántokkal álmodtam, annyira valóságosan és annyira hívogatón fogalmaz Blixen, hogy mind a mai napig ez az egyik kedvenc könyvem. Így történt tehát, hogy elolvastam egy olyan regényt, ami kvázi útikönyv, ami félig-meddig napló, és csupán arról szól, hogy egy gazdag nő mit csinált pár év alatt - az általam ez idáig nagyon nem szeretett- Afrikában. 

De írok másról is. Horror. Irtózom a horror történetektől. Ez nagyon fura, mert a misztikus történeteket speciel imádom, de a horror sztorik már lényegesen túllépik az én komfortzónámat. Mondhatom úgy is, hogy jobban félek, mint hogy a kezembe vegyek egy ilyen alkotást. Pedig megvettem olyan három éve Joe Hilltől A szív alakú dobozt, de amint megtudtam, hogy az író King leszármazottja inamba szállt a bátorság, ugyanis hajlamos voltam egy-egy King könyv miatt egy hétig nem aludni, és én ezt jelen helyzetben nem vállalom be. Nyilván a szivárványos, rózsaszín lelki világom miatt. Ellenben vettem egy másik könyvet, a Klasszikus rémtörténeteket, amikben - micsoda meglepetés- klasszikus rémtörténetek vannak :), Drakula, meg Frankeinsten, meg Üvöltő szelek - értitek, mint rémtörténet - meg pár ismeretlen sztori, és ezeket szeretem olvasgatni, de csak módjával. Én komolyan libabőrözöm amikor olvasom a mások által csak kinevetett, könnyed misztikus horror sztorikat. 

Nekem a dráma nem téma, mert az év bizonyos szakaszán mindig kitör belőlem a művészlélek, szóval szeretek drámázni, a képregényeket meg gyerekkorom óta szeretem- nem, nem kifejezetten olvasgatom már őket, de ha a kezembe kerül egy, azt ki nem hagyom. A szépirodalom, pedig már időszerű lenne, de igazából én egyetemista koromig elég komoly könyveket olvastam, biztos nem hiszitek el, de egyszer még a Háború és békét is fontolgattam, mert azt gondoltam, egy ilyen hosszú könyvben annyira jó lehet elmerülni. Azért alássan bevallom, hogy odáig sem jutottam, hogy a könyvtárból kivegyem.

A krimikkel is van gondom. Unom őket. Engem sokkal jobban érdekelnek az emberi kapcsolatok, mint hogy ki gyilkolta meg a helyi vikáriust, és fura, hogy - megint egy nagy vallomás- még nem olvastam el egy Agatha Christie könyvet sem, de a filmekért - amiket az A.C rajongók folyton lefitymálnak- , na azokért rajongok. ( De szerintem csak mert imádom az angol filmeket.) Megint csak fura, ez az érdektelenség, mert ha telitalálat könyvet keresek, az egyszerre rejtélyes, egyszerre félelmetes kicsit - tehát másnak nem, de nekem nagyon-, és kicsit romantikus. De hogy én krimit vegyek a kezembe? Úgy értem, egy szimplán krimit? Na ne, inkább jöjjenek az űrhajók.

Star Trek 

Valamilyen ok miatt tehát idegenkedem a scifi iránt is, de úgy gondolom, hogy hamarosan meg fogunk barátkozni. Olvastam már könyvet, amire rásütötték, hogy ez bizony scifi, de ez nem olyan scifi könyv volt, mint mondjuk filmben az Űrodüsszeia, ami szerintem irtóra elvont és eszement jó, és az a helyzet, hogy egyre jobban szeretem a scifit, de csak filmben. Még nem tudtam rávenni magam, hogy olvassak scifit a Galaxis útikalauz stopposknak-on kívül, ami egyébként zseniális és szerintem irtó vicces, és nem értem, miért nem olvassa mindenki ezt a buszokon vagy a metrón. Hát nem fantasztikus lenne úgy a tömegközlekedés? 

Még egy dolog jutott eszembe, és ez nem más, mint a vámpír undorom. Képtelen vagyok komolyan venni őket. Úgy értem, ki vesz komolyan egy vámpírt? Nem bírom, mindent elhiszek, a nyolckarú gigászi szörnyekig, de a vámpírok...  Próbáltam ugye kúrálni ezt a betegségemet. True Blood- első rész. Nem igazán győzött meg. Abban mondja amúgy a vámpírpasi, hogy beléd akarok bújni? Hát kösz, inkább ne. Twilight-  határozottan négykötetes NEM. Chance Cassandra Palmer sorozatánál már félsikerem van, de azt hiszem faji alapon nem bírom elviselni a vámpír főhőst, Mirceát. És jön a csodás kivétel, a Vámpírakadémia, aminek minden vámpírját imádom, és nagyon-nagyon örülök, hogy az előítéletességem miatt az első rész után nem tettem le a könyvet. Az egyik kedvenc sorozatomat ismerhettem így meg.

Na jó, még egy gondolat. Azt hiszem a tavalyi évben bepróbálkoztam ezekkel a romantikus könyveknek álcázott pornográf jellegű erotikus művekkel, és igazat megvallva, nem lett egyszer sem orgazmusom tőle. ( Irodalmi értelemben véve sem. ) Ezek a regények, nekem inkább a szemét kategória, biztos vannak igényesebbek, a Sylvia Day sorozatot például el akartam még tavaly kezdeni, de annyira már nem izgat a téma, lehet inkább az NA-ban fogok bepróbálkozni, ott úgy tudom van még cselekmény is, meg történet. 

Jajj, tudjátok mi volt az egyik legelvontabb olvasmányom? Egyik karácsonyra Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae című művét ( A teológia foglalata)  kértem, még gimnazista koromban... :). Nem tudom, miért kértem, talán mert Szent Ágoston Vallomásait akkortájt olvastam, és azt hittem, az is olyan tragikus és megrázó olvasmány lesz, erre ott olvasgattam esténként a skolasztika elveit, meg hogy honnan vezethetjük le az első mozgató elvét és nagyon jó volt amúgy olvasni. Emlékszem minden nap örömmel töltött el, hogy ilyen fontos és bonyolult dolgokról olvashatok. Igazán komoly embernek éreztem akkor magam. :)

Szóval ez lennék én- tudom, elég unalmas. De amúgy nagyon élveztem ezt a posztot írni. Írjunk több ilyet ;) . És persze nagyon várom a többiek válaszait, és természetesen mindenki csatlakozhat: ha nincs blogotok írjátok le kommentben, mit gondoltok a témáról, ha van blogotok nyugodtan csatlakozhattak, írjatok bejegyzést, - linkeljetek, hogy mi is lássuk.

A résztvevő blogok:
FFG Book
Pupilla olvas
Miamona könyveldéje
 Könyvvizsgálók
 Szilvi irkál
 Keményfedél
 When Anaria Went to The Bookshop...
 Könyvszeretet
 Tigi, Cariad5
Napi falat
 Andi élményei

Az ügyhöz csatlakoztak még:
Catriana
Katacita
Theodora
Bea
Horsegirl 
Egy Bátor Nyúl
On Sai 
Nikkincs