január 13, 2014

Akkor most a fiúk sírnak?


Okoztak már kulturális sokkot vámpírok, na de ilyet?

Hétfő reggel, hét óra huszonöt perc. Busz, olyan koszos ablakokkal, hogy semmit sem lát az ember. Na bumm. Lehanyatlok egy ülésre és nézek ki a fejemből, miközben arra gondolok, ilyen csak az alagutakban van. Fakó arcok mindenütt, mondom, reggel van, még a fény is fakó, ami ezen a sötétített ablakú üvegen valamilyen csoda folytán átszűrődik. Mindenki álmos - pipa. Rend van a világban... Ámde, történt valami vasárnap este, ami nem hagy nyugodni. Úgy értem... - félve oldalra nézek. A mellettem ülő néni ásít. Csak halkan merek gondolkodni a közelében, hiszen ha tudná, ó, ha olvasta volna!... Vajon akkor is ilyen hetykén bodorítaná a haját, ha tudná, amit én???

Minden az urban fantasykkal kezdődött. Azokkal az urban fantasykkal, amiket nők írnak nőknek, és amiket a hímsoviniszta olvasótársadalom megbélyegzett valami olyasmivel, hogy aggszüzek írják a mosószappant félredobó, ál-kulturális hajlammal megáldott unatkozó nőknek. ( Ezzel szemben - természetesen -megvan nekünk, nőknek is a sajátos fenntartásunk és elképzelésünk, más, férfiak által preferált réteg irodalomról, de erről most csak ennyit, hiszen mi vagyok én, hogy a férfi-női előítéleteket írjak? Hát jó, talán írni fogok...)

Azt hiszem, sosem tagadtuk, és értelme nem is lenne, hogy tagadni merészeljük a megbotránkoztató, ámde egyben felemelő tényt, hogy a nőknek szóló urban fantasyk legbódítóbb esszenciája a szex.

Pont.

Nem kell szégyellni ezt, annyira szomjazzuk a hétköznapokból már - nem, nem a szexet-, hanem az ütős, férfias, vadállatiasan erős férfiembereket, hogy ilyen regényeken vigasztalódunk. Hát persze, drágám, örülök, hogy levitted a szemetet, kedves is vagy, meg minden, ámde olyan szívesen összetörném veled a bútorzatot, hogy leomoljanak a konvenciók közöttünk- azt hiszem, valami ilyesmi jár a fejünkben, amikor ilyen regényre vágyunk.

Szóval olvasunk ilyesféle könyveket, akár másféle könyvekkel együtt... Egymás között ezeket a regényeket csak vámpíros-dugós könyveknek nevezzük, az egész semmi extra. Állunk a zöldségesnél, nézzük a kaliforniai paprika árát, aztán megkérdezzük a másiktól: és azt a jelenetet olvastad már, amikor az ágyhoz láncolja a lányt? Azt nem, válaszol barátnőm, miközben a kiválasztott zöldséget az eladó kezébe nyomja. De azt már igen, amikor annyira begerjedt, hogy majdnem lecsapolta.  Aztán fizetünk.

Nagyon fura, mert személy szerint nem vagyok híve a klasszikus vámpíros-dugós urban fantasyknak, mondhatni, én Karen Marie Moningon nevelkedtem: sokkal inkább szeretem a szex ígéretét, mint a hirtelen - minden alap nélküli - szexet, és sokkal jobban kedvelem az egymásra épülő kérdéseket és rejtélyeket, mint mondjuk egy C kategóriás akciófilm forgatókönyvét.

Félreértés ne legyen, aki nem szereti a csajos urban fantasykat, ha megfeszül sem fogja megszeretni őket. Véleményem szerint a paranormális románcon alapuló urban fantasyk élvezetéhez kell egyféle szabadság - vagy úgy is írhatnám, felszabadultság - , amikor sutba vágjuk az elvárást, hogy felnőtt, komoly, konszolidált és felelősségteljes a női nem - forgatja a szemét-, és amúgy ezt nagyon nehéz levedleni. Az urban fantasyk megannyi hibáját ismerem és látom, - mint ahogy látom pl. a scifikét is- , csakhogy van egy dolog, ami megkülönbözteti őket a scifiktől, hogy az urban fantasyk, nekem íródtak, és látom ugyan a hibáit, de nem vagyok hajlandó felismerni őket. Egész egyszerűen: MERT így döntöttem. Ez olyan csajos szemellenző - olyasmi, mint a pasiknál a sportautók- , amit véleményem szerint mindenki hordhat és amit mindaddig nyugodtan hordhatunk, amíg szórakoztatónak tartjuk őket ... Ez egy kiváltság, hogy szeretek ilyet is olvasni, és köszönöm, én ezt a kiváltságot meg is tartom.

Visszatérve a buszra - mert hát ez a kerettörténet - féltávnál az urban fantasykra gondolok, és  megpróbálom megfogalmazni, hogy mit jelentenek nekem. Leginkább egy olyan sztorit várok, ha uf-ba kezdek, amiben izgalmas cselekmény, meg kemény pasik vannak. Fura amúgy ez a dolog, és már előre látom, hogy iszonyú hosszú lesz ez a poszt, de abban, hogy ezek a könyvek ennyire sikeresek és hatalmas tömegeket vonzanak, én az emancipációt látom - ó igen, végre, NEKÜNK IS VAN KÖNYVÜNK, a többiek meg csak maradjanak a helyükön és olvassanak mást.  Ámde mégis fura gondolat, - jutott eszembe az első buszmegálló előtt-, hogy olyannyira felemelkedtünk ültő helyünkből, hogy nem vágyunk másra, csak az ősember férfira - valamilyen barbár férfi vagy fantasy rém személyében :) - , aki leigáz minket, és szinte kimondatlan tény, de szinte várjuk a szituációt, amikor nem, nem tudunk tovább erős nők maradni. Ezeknek a regényeknek szinte kötelező eleme a kiszolgáltatottság. Legtöbbször példának okán főhősnőink csak az alfa férfi mellett asszisztálnak, de ha fel is nőnek hozzá - márpedig minden urban fantasy rajongó elmondhatja, mennyire kardinális kérdés, hogy a főhősnő méltó párja legyen szuper erős párjának- akkor is egy laza csuklómozdulattal eltörölhetné őket a föld színéről szerelmesük, más kérdés persze, hogy a nagy szerelem miatt ezt sosem tennék meg. És hát ez a nők hatalma, és valószínű ez az, amire mindannyian vágyunk.

Öncélú reklámblokkunkat láthatják.

Van ez a sorozat, a Cat and Bones, igazán menő és sikeres. Alapvetően mindenki imádja, és közel egy héten keresztül szívattam közvetlen környezetemet, mondván, hogy mennyire béna dolgok vannak benne, és valóban: ne hördüljetek fel, mert úgy is még egyszer leírom, vannak benne béna dolgok. (Tessék összeszedni az erőnket!) Én, személy szerint elvárom példának okán, hogy egy hét részes urban fantasy sorozat első kötetének felénél ne valljanak rózsaszín! könnyek között szerelemet, mert egy kemény pasihoz az nem való, és egyébként is túl korai, ráadásul teljesen úgy éreztem olvasás közben, mint akit megfosztottak egy illúziótól, miszerint ezek az idealizált szörnyetegek nem sírnak. Szóval romokban hevertem vasárnap este. Úgy is mondhatnám, hogy megölték a halamat. Megfosztottak az én sarokkövemtől. Az én képzeletemben egy idealizált szörnyeteg is megmarad szörnyetegnek kicsit, például a vérfarkasok minden éjjel véres húst zabálnak, vagy a vámpírokat úgy vonzza a szűz lányok kiontott vére, mint lepkét a gyertyafény. Maradjon bennük valami gonosz, és legyen bennük jó adag fickósság. :) Persze elgondolkodtató dolog az a tény is, hogy jó sokáig lekötött az a gondolatmenet, vajon nem vagyok-e teljes diszkriminatív nőszemély, aki elveszi a férfiaktól, ezektől a gyönyörű szörnyetegektől a sírás lehetőségét. Hiszen ha sírhat egy nő, miért ne sírhatna egy férfi? És most mindjárt jön Nima, és azt mondja, Bones nem is sírt csak könnyezett, de kit érdekel? :D Ahogy a The Cure is megénekelte, Boys don't cry, és valahogy igen, itt a lényeg. A fiúk csak titokban szoktak könnyezni...Hogy miért? Azért, mert ez a szokás! ( Mit mondhatnék, konzervatív lány vagyok...)

Hogy folytassam a történetet, Gretty azt javasolta, hogy távolodjak el kicsit a könyvtől, ám ez nem segített különösebben, mert a francokat is, most végül is kiről olvastam én ebben a könyvben? Egy vámpírról? Vagy egy szentimentális szépfiúról ?-  mind a mai napig nem tudom megfejteni a rejtvényt.
Én olyan szívesen olvasnék már egy olyan szerelmetes vámpírregényt, amiben a főhősnő egy csoportfoglalkozáson a többieknek azt mondja: lányok, irtó jó a pasim, hiperszuper szexi vámpír, öhm, öhm, de egyszerűen nem bírom a mindennapos éjjeli tornaórát, hát ez az ürge sosem áll végre le??! Vagy egy olyan párbeszédet, miszerint: phű, hát jó a pasim az ágyban, de folyton a véremet szívja... Mire a barátnő: Drágám, hiszen vámpír a srác. Mire a főhősnő: Igen, de én több érzelmet vártam volna tőle. Mire a barátnő: De drágám, hiszen vámpííír! És ez annyira reális és hiteles lenne, hogy már képzeletben el is kezdtem gyártani a DE DRÁGÁM, HISZEN Ő EGY VÁMPÍÍR! dombornyomású pólókat.

De mitől vámpír a vámpír? Attól, hogy hegyes szemfoga van? Nyilván nem öregszik, sosem csúnya, az ágyban csodás, nem fárad el, ilyesmik... Igaz sorozatgyilkos, és elméletileg érzelmileg defektes, de mindeközben tele van trubadúrérzelmekkel. Számomra a rózsaszín könnyek - a vámpír mítosz utolsó kiforgátasa- bár utána néztem a neten és nem is olyan nagy ritkaság- de véleményem szerint eszméletlen nagy butaság és alapvetően nem más, mint női hülyeség mintapéldánya. Vadállatot akarsz vagy kiskutyát? Most döntsük már el... De hogy befejezzem ezt a hatalmasra nyúlt eszmefuttatást, az egész tirádát összefoglalom egy mondatban: megvoltak a magam kételyei olvasás közben.

Erre természetesen Bones vámpírunk ezt mondaná: Kételyek? Ó, Cicuska. Összetöröd a szívem... ( 188. old)
Miére én: hát, drágám, ez van...

Jeaniene Frost egyébiránt tök jól ír. Ha valaki túl teszi magát azon, hogy az Ulpius egy, a történethez semmilyen formában nem köthető prostit tett a borítóra, azt mondom, a hasonló regényekért rajongó olvasó, biztos szeretni fogja. Én egyenesen rajongtam a regény első 2/3-áig. Mivel újabban képzeletben pólógyáros vagyok, terveztem is egy INTRAVÉNES BONES-T MINDENKINEK! pólót. Csak hajszállal előzte meg a diszkriminatív INTRAVÉNÁS BONES-T MINDEN NŐNEK! feliratútól. No de aztán jöttek a könnyek, azok a fránya vallomások, amiket nem tudtam hová tenni: BONES DON'T CRY el is kezdtem védeni: OMG nem Cat szeméből folytak át Bones szemébe azok az izék??? - és jött az a buta akciójelenet, amitől majdnem vinnyogtam. De lássuk csak az elejét.

Catherine Crawfield, rövidebben Cat - más néven Cicuska- önkéntes vámpírvadász, aki azért irtja a vérszívókat, mert irritálják. Cat anyját egy vámpír megerőszakolta, Cat tehát félvér, és szent célja, hogy karót döf apja szívébe. Ámde elég nehéz felkutatni a név nélküli, élőhalott apukát, így Cat, mivel nincs jobb dolga, úgy tölti a hétvégéket, hogy elcsábít egy-két vámpírt és módszeresen lefejezi őket.
Egy nap viszont rátalál Bones-ra, a fejvadász vámpírra, aki miután rájön Cat különleges képességeire, rövid idő alatt kiképzi és társává fogadja. Együtt vadásznak hát a rémségesen veszélyes vámpírokra, közben meg persze etyepetye, etyepetye... Hatalmas nagy a szerelem.

Szóval, mint mondtam, intravénás Bones-t mindenkinek! A srác gyönyörű, pimasz, vicces, és egy trubadúrköltő veszett el benne. Nem kifejezetten érzem vámpírosnak, bár eléggé vámpírnak tűnik az akciójelenetekben.

A történet inkább romantikus lamúr kis krimivel elegyítve, és ez a nyomozósdi egyébiránt leköti az embert. Maga a romantika is, bár véleményem szerint egy hét kötetes regénynek nem ártott volna, ha kihagyjuk a túlburjánzott romantikus szentimentalizmust, de majd meglátjuk mi lesz vele. A történet nem unalmas, a két főhős között csak úgy zizeg az erotika, a humor meg annyira a helyén van, hogy volt hogy még akkor is egy poénon röhögtem, amikor már rég más fejezetnél tartottam. Cat nem egy nyafka lány, és elég jó meglátásai vannak, ráadásul Frost olyan helyzetszituációkat teremt, amiket öröm olvasni, Bones meg hát minden rózsaszín könnyével és egyéb rózsaszín dolgaival is uralja a terepet. Nem mondom, hogy rossz pasi, csak még finnyás vagyok.
A történet vége viszont nem kötött le, szinte szánalmas, SPOILER ahogy Cat egy kis vámpírvérrel feltuningolva leveri az összes nála sokkal erősebb vámpírt, ráadásul Bones úgy állít meg egy autót, hogy megáll az út közepén- nem nem stoppol- hanem szétzúzza iszonyú kemény testével, majd az FBI-osokra hajítja. Párbeszéd sacc per kábé a következő: Cat- Te jó ég, te ezt meg tudod csinálni? Bones: Naná, Cicus, öreg vámpír vagyok. Cat: De hát rádobtad az autót az emberekre. Mire Bones: Ha nem ugrottak el onnan, akkor meg is érdemlik! Azt a betyár mindenit- még ha Schobert Norbi mondta volna... Ha nem vagytok elég dinamikusak, VÉÉÉGETEEEK. Lusta disznók!

Annyira leszívott a könyv vége, hogy immáron úgy érzem, intravénás Bonest, de csak módjával. Ez a pasi, elvette a HALAMAT. A játékszeremet. Én tényleg örültem, hogy nem Duracell vámpír, aki csak arra jó, de teljesen megfojtotta rajongásomat a szentimentális érzéseivel. Így érezhette magát a lány King Kong mancsaiban. Egy bitang állat, de nem a testi ereje, hanem az udvarlása a legfélelmetesebb. Ráadásul bár baromi kíváncsi vagyok a következő részre, engem leginkább az érdekel, hogy megtartja-e a szememben férfiúi nagyságát Bones, hogy el tud-e még egyszer csábítani, és hogy a történet felül emelkedik -e a romantikus vágyálmokon és lesz-e igazi urban fantasy, vagy marad egyszerű paranormális románc. Ha az utóbbi, az sem gond, csak át kell variálnom az attitűdjeimet, mert a nagy-nagy népszerűség miatt igen magasra tettem a mércét. És senki ne higgye, hogy nem szórakoztam jól. Ez számomra egy igen gondolatébresztő könyv, közel felét sem írtam le ide, ami eszembe jutott az olvasása kapcsán. Amúgy meg, ez egy rekord hosszúságú poszt. Most kérjek elnézést érte? Ja, a buszos dolog. Időben megérkeztünk.

SHARE:

16 megjegyzés

  1. ez egy annyira jó poszt, és teljesen igazad van, de nem mindenben.
    és akkor jövök, és megvédem Bones-t. :D
    na, szóval.
    tudom, hogy nem érdekel :)), de Bones NEM könnyezett, csak bepárásodott a szeme, összesen kétszer egy fél pillanatra, ebből az egyik pillanatnál elfordult Cattől, hogy ne lássa, a másiknál nem.
    ezt leszámítva sztem semmi szentimentalizmus nincs benne. szereti Catet, ragaszkodik hozzá, és nem rejti el az érzéseit, nem akarja megjátszani az álmacsó kemény hülyegyereket, aki eljátssza, hogy ő nem szerelmes, csak keféli, mert épp Cat van kéznél. én szerettem ezt Bonesban, hogy vállalja az érzéseit.
    sőt, szerintem a könyv egyik nagy erénye, hogy nem fecsérel időt hülye szerelmi szálra. itt nem az a lényeges, hogy mikor dönti már meg a két szereplő egymást, és hogy, és jaj, most akkor szereti? vagy nem szereti? és nem lesz érzelmi huza-vona (legalábbis nem emiatt), hanem koncentrálunk a lényegre: Cat vámpírokat öl, Bones úgyszintén, és épp eléggé lefoglalja mindkettőt, hogy jól végezzék a feladatukat.
    ha folytatod (már ha folytatod :D), akkor fogod látni, hogy Bones elfogadja Cat döntését, amit a könyv végén hozott. évek telnek el, míg újra találkoznak, és itt pont Bones lesz az, aki nem lehet biztos abban, hogy Cat mit érez, csak azt tudja, hogy ő mit. a legtöbb csajos könyvnél ez fordítva van: látjuk, hogy a lány már cseppfolyós, de a pasi még mindig sziklaszilárd.
    de ez is megoldódik, mert nem játsszák meg magukat, és nem azzal telik a fél könyv, hogy egymást vagy magukat (vagy az olvasót) győzködik az érzelmekről, mert ugye dolog van.
    a harmadik részben már nincs ilyen érzelmi dráma, ott a vámpírok között van gáz, arra hegyeződik ki a könyv.

    attól függetlenül, hogy szinte minden mondatoddal egyetértek, nagyon csalókán állítod be a sorit, mert ez pont nem arról szól, hogy jön a hím, aki leigázza a nőstényt. Bones sok esetben teljesen nyíltan aláveti magát Catnek, nem foglalkozik azzal, hogy jaj, ő most ettől gyenge férfinak fog tűnni. mert nem. nem gyenge, a két elfelhősödés ellenére sem. tény, hogy erősebb és okosabb, és igen, Cat védelemre szorul, de ez miért lenne baj? ez a lényeg: a nőnek mások az erősségei, mint egy férfinak.
    ezzel szemben Catnek nagyon nehezen megy, hogy alább adjon a büszkeségéből, de őt meg ezért szeretjük, csak ez időnként ostoba döntéseket eredményez a részéről.
    Bones messze nem kiskutya, sőt. :D

    szóval ez egy nagyon jó poszt, csak én tök másképp látom a sorozatot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De nem értem, ez a rész szinte teljes egészében arról szólt, hogy egymásnak esnek ezek ketten. Szerintem a vámpírölés csak háttérzene volt. Szóval szerintem meg ez a könyv egy szerelmetes regény.
      De elfogadom a Bones-ról alkotott elképzelésed :D - e szerint fogom elolvasni a folytatást. Jujj, évekig nem is találkoznak - nagyon boldog vagyok.

      Alapvetően nem látom, hogy mit lehet még kihozni ebből a sorozatból, bár olvastam a goodreads-en, hogy a hetedik az utolsó és mindenki csak bőg a képeken :DD Szal lehet Bones cseppfolyósítja a lányokat.

      Törlés
    2. szívem, én most fejeztem be a harmadikat, és azt kell mondjam, el sem tudod képzelni, mit lehet ebből kihozni. én se gondoltam volna, pedig mennyivel jóindulatúbb vagyok most hozzád képest, kivételesen. :D
      nem tudom már csak az első részt látni, összességében messze nem lányregény, még csak nem is szerelmetes, de tény, hogy van benne sok-sok érzelem, mindenféle, meg kamaty is rendesen (az is inkább részletes, mint sok), de sztem meg fogod találni benne azt az uf-t, amit keresel. de majd csak a harmadiktól.

      Törlés
    3. Az jó messze van. Egyébként most rossz kedvem van, ha erre a könyvre a gondolok, szóval lehet nem is olvasom olyan hamar.

      Törlés
    4. de látod, mi próbálunk hozzá jókedvet csinálni neked. :)
      nyilván én elfogult vagyok, de tényleg egy jó sorozat. simán felveszi a versenyt moninggal, bár nincs benne akkora karakterfejlődés. meg chance-el, mert akció is bőven van benne. ne add fel, én majd pátyolgatom a lelked. :))

      Törlés
    5. Inkább most már hagyjatok, mert csak összezavartok engem, és nem tudom majd bebizonyítani, hogy Moning sokkal sokkal jobb. - morcosan elmegy.

      Törlés
  2. Hát erre csak azt tudom mondani, amit mindig mondok: Frostot csak angolul szabad olvasni. :)
    Én csak az első fejezetet olvastam el magyarul, de majdnem sírtam, így úgy döntöttem, maradok az eredeti nyelvnél.
    Ahogy Nima mondta: Bones erős. Ennek ellenére elismeri Cat tehetségét és ragaszkodik hozzá a végsőkig. Partnerek, egyenrangú felek és egyik sem igázza le a másikat. Itt nem a győzelem a fontos. Ahogy a történetek sem a szexre vannak felépítve. Sokszor úgy érzem, Frost azért tette bele őket, mert a műfaj megköveteli. Mindenesetre arányait tekintve kevesebb szerepel bennük az átlag Pararomantikus cuccnál.
    És már megbocsáss, én szeretem az erős pasikat az életben is, de nem vágyom arra, hogy leigázzanak. Arra viszont igen, hogy a partnerem elmondja, mire gondol, mit érez, mert a pasik kétharmadának bizony kommunikációs problémáik vannak.
    Különben én Vlad teamben vagyok.:) Várd ki, míg megismered. Nem tudom, milyen lett a a magyar fordításban, de angolul egy igazi badass. Nem adja fel a karóba húzó hobbiját senki kedvéért, könnyes szerelmet sem vall, alig beszél az érzelmeiről, de azok így is teljesen egyértelműek. Nekem. A párjának nem annyira. :)
    Frost rendes történetet nyújt, nem csak lepedőakrobatikát. A karakterei fejlődnek, a sztorik épülnek. A többi ilyen regény általában elég sekélyes. A történet háttérbe szorul, vagy nincs is. Ward pl. olyan lapos, mint egy A4-es papír. Angolul olvashatatlan, nem értem, miért lett akkora siker. :D Ha nem Lady A fordítaná, szerintem olvashatatlanok lennének. Eleinte olvastam, érdekelt a háttértörténet, de a sok szex miatt egyre kevesebb fért be belőle az egyre vastagabb könyvekbe:D Bonesékat pedig még az Ulpius sem tudta megfojtani, pedig próbálták. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretném osztani a lelkesedéseteket, viszont az biztos, hogy maradok a magyar nyelvnél. Vlad? Ő most itt lesz, ebben a sorozatban?
      A True Blood-ot Reea te szeretted? - Csak mert én nem, és ha hasonlít hozzá. Nem, amúgy tudom, ez sokkal jobb.

      Törlés
    2. True Bloodot nem szeretem, a könyveket viszont igen, de csak angolul. Egyszerűen olvashatatlan magyarul. Teljesen más a két széria, mindkettőt szeretem valamiért.
      Vlad lesz a soriban,de kicsit később, és saját trilógiát is kapott, ami aztán valami... Ohóóóóó :D
      Az a baj, hogy ilyenkor mindig arra gondolok, azért nem szereted, vagy azért nem vagy annyira lelkes, mert nem tudod, amit én. A szortyintó Bones sehová sem jutna nálam, de az, akiről én olvasok, bármikor. :D

      Törlés
  3. Nima kolleginával értek egyet, mert mint mondottam volt, végre egy vámpírállat, egy ősférfi, aki vállalja az ÉRZÉSEIT, és mint ilyen, ez az igazi férfiúi nagyság és erő. Az, hogy tőled épp ezzel veszi el a hatalmat... hát drágám, ne ragaszkodj ahhoz a hatalomhoz annyira. :D

    Egyébiránt meg minden pólóból kérek egyet. ;)

    VálaszTörlés
  4. Bones nem egy szentimentális fazon, viszont nem érzelmi analfabéta. Totál badass, azért kellett neki nagyon szeretni Cat-et az elején, hogy majd.....megtudod a második részből:) Az egész sorozat ismeretében azt mondanám, hogy teljesen egyenrangúak Cattel, nem ezen van a hangsúly, a problémáik profán módon emberiek, és sokszor/legtöbbször kívülről jönnek.

    És amúgy király eszmefuttatás volt, Channing Tatum-ért, és a halakért külön köszönet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd tirádázok a folytatásokban, ha valóban jók lesznek ;).

      Törlés
    2. Ja képzeld, nekem le sem esett, hogy az ott a képen CT. Csak olyan férfiasan volt felháborodva, hogy nekem ez kellett.

      Törlés
  5. Most itt sajna nem röhöghetek hangosan a gép előtt, úgyhogy a Norbis megjegyzésen már nyüszítettem halkan (azért abban az ürgében van valami vámpíros, ha nem is uf-vámpíros, teljesen témába vág :D)
    Volt egy csoporttársam, aki úgy nézett ki, hogy mehetett volna címlapfiúnak akármelyik uf-borítóra, de nagyon sötét volt, sumák, lusta és iszonyatos érzékenykedő nyáltorony. A szobatársam meg imádta, őt nem érdekli, milyen sötét, ő csak csodálni akarja, messziről. Aztán jön föl egyik este, baromi leverten közli, hogy találkozott a Gyönyörű Állattal (így hívta :D) és - mondja tragikus hangon - megszólalt. Szóval el tudom képzelni, hogy éreztél :D

    Kíváncsi vagyok, mit szólnál a Napernyő Protektorátushoz. Az első rész elég kiszámítható, ezért nekem legalábbis csalódást okozott, de később elég katányul alakul, és elég üdítő kivétel a nők által nőknek írt urban fantasy-k közt.

    VálaszTörlés
  6. Jaaaj, végre Cat&Bones poszt!!:DD
    Nagyjából már mindent leírtak itt előttem, szóval csak röviden: én pont arra gondoltam amikor Bones szerelmet vallott, hogy na végre, hogy nem húzzák el 7 köteten keresztül, hanem tökösen bevállalta az írónő, hogy minden felhajtás nélkül kimondatja vele. A humor zseniális benne, nekem is volt ilyen, hogy napközben eszembe jutott, hogy mi írt Frost, és ott vigyorogtam magamban:)
    Én magyarul olvastam, nekem tetszett a magyar fordítás, pedig én nagy hőbörgő tudok lenni:D

    Viszont. A negyedik könyv nekem már olvashatatlan volt, kb csak átlapoztam (khm, mármint tudjuk hogyan, csak a fontos...részeket olvastam el:D) Az 5. jobb volt, de sajnos már nem tudja hozni az első három (és főként az első két) könyv hangulatát.

    Én egyébként úgy vagyok vele, hogy jobb az minden könyvsorozatnak, ha van egy rendes vége:) Vagyis ne húzzuk már a pénz miatt a sztorit addig, amíg már annyira ellaposodik, hogy a the end-nél nincs jó érzésünk. Személy szerint én már nagyon várom Karen Chance (boldogítóan pritkines:DDD) befejezését is:)

    Vlad - SPOILER:
    Nem tudom mennyire számít spoilernek, de ugye van Vladnak egy spinoff sorozata, ahol szintén van női főszereplő (ezek a spinoffok nekem már abszolút nem jöttek be, pedig egy kis ideig én is hajlottam egy Cat-Vlad párosításra), szóval szerintem nem nagyon szerepelteti már.

    VálaszTörlés

BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig