január 04, 2014

A herceg és én???

 Avagy az év nem is indulhatna jobban, mint egy herceggel... vagy van ennél jobb is? 

boci szemek



* Most, hogy elmentek a férfiak, beszéljünk egy kicsit a női beidegződésekről.*

Mert minden nő egy hercegre vágyik - sokan mondják... Blablabla...  Csiribí-csiribá... UNALMAS ez a sztereotípia, és van egy sanda gyanúm, hogy pont a hercegek terjesztik. Ha engem kérdeztek, és amúgy miért és ne kérdezhetnétek meg egy csendes vasárnap délutánon- most épp nincs az, de tegyük fel, hogy az van - szóval kedves Zenka, mi a véleményed a hercegekről?, nos az, hogy én nem hercegre, hanem férfira vágyom. De mivel a blog nem az én férfiakról alkotott személyes elképzeléseimről szól - melyet ettől függetlenül úgy is leírok -,  csak annyit jeleznék, hogy fenti vallomásomat jó pár ismerősöm osztja. Van erről valamiféle konkrét véleményetek? Na várjatok.

Egyszerűen felháborító, hogy a társadalom felnőtt női tagjai még mindig azt akarják, hogy megmentsék őket. Hogy jöjjön egy pasi, aki magas és gazdag és szexi és még kastélya is van, aki nemcsak hogy érti, de át is érzi, hogy a gyémánt a lányok legjobb barátja, és aki természetesen pont belénk - csakis belénk és senki másba- szeret bele, és tündérmesévé változtatja a hétköznapokat. Ez teljesen abszurd, ki a fene vállalná ezt be? Ámde szerintem minden serdülőkort megért lány, aki a nagy romantikázás közepette már kitörte Ken barbie lábát, rájön, hogy nem éri még vég nélkül a hercegre várni, a hercegért tenni kell. Sokféle módját láttam már annak, hogy a hétköznapi férfi emberre rányomták a bélyeget, ő bizony egy herceg! - " az én hercegem", szegényke meg összetört a nagy súly alatt, hogy izé, most akkor neki mindig daliásnak kell lenni?
Van egy mondásom, miszerint: a hercegek... , azok csak hercegek. Egyszerűen nem érik meg az árukat:  a hercegekkel az jár, hogy mi hercegnők legyünk, ami tütüs ruhákkal, meg unalmas diplomáciai megjelenésekkel, meg egy országáért aggódó, neurotikus férjjel tetőződik, plusz sok esetben járulékos költsége rózsaszín álmodozásunknak egy eszement, sznob anyós, akivel lehetetlenség kijönni, és tuti biztos, hogy ha a kapcsolat gajra menne, a herceg, ez az idealizált valami, visszakérné tőled az összes családi ékszert. Kell ez nekünk? - Az évben még rátérek a további alternatívákra... -

A helyzet az, hogy a romantikus regényekben szereplő hercegek oly mértékben tipizálva vannak, mint a duracell nyuszik vámpírváltozatai, a hercegek mindig magasak- láttatok már alacsony herceget?-, általában tartásuk merev és modoruk még akkor is arisztokratikus, ha az utcán nevelkedtek, és evés közben teszem azt, tyúkláb lóg ki a szájukból. A romantikus írók sosem látnak tovább egy hercegről szóló romantikus könyvben a hercegnél. A herceg visz mindent. Hajlamosak vagyunk egy féloldalas mosolyának még a legelementálisabb regénybeli hülyeséget is megbocsátani, mert hát kódolva vagyunk. A gyerekkorunk teszi ezt - meg a felnőttkori elvárások... A herceg jön, lát, győz - vigyázz, kész, rajt: dobd el az agyad.

Simon Basset, vagy ahogy gyakrabban szólítják, Hastings hercege döbbenten tapasztalja utazásaiból visszatérve, hogy a londoni bálok nagyobb veszélyeket rejtenek szegény fejére, mint bármi a nagyvilágon. 
Ahogy Lady Whistledown Társasági Lapja megírta volt 1813 áprilisában: nincs nagyobb kihívás a londoni előkelő társaság ambiciózus anyái számára, mint egy nőtlen herceg, akihez lányukat örömmel felségül adnák. 
Így hát Simon cselhez folyamodik, legjobb barátjának húgával, Daphne Bridgertonnal jegyességet színlelnek, hogy a herceg úrnak nyugta, a fiatal lánynak pedig sok udvarlója legyen. 
Persze ez a csel, mint ahogy általában, a visszájára sül el. No de szembe kell nézni a boldogsághoz még a múlttal, a Társasággal, az egész Birdgerton családdal, meg Whistledown elnevezésű társasági lap bölcsességeivel.


Na szóval A herceg és én, először csak lustán hangolódtunk egymásra. Már a kezdetek kezdetén gondoltam arra, hogy szakítok vele, no de kezdetben annyira vicces volt... Szóval nyűgösen, de elkísértem egy csomó-csomó bálra. A bálok önmagukban is izgalmasok, kár hogy a herceggel egyetemben az idegeimre mentek. Még ennyi... ööö már bocsánat, de üres affektálást. A könyv több mint felét elolvastam, de nem jutottunk semmire. Se egy csók, se egy drámai vallomás, se egy valamira való párbeszéd, csak a sorozatos semmitmondó jópofáskodás, ami miatt kezdett az egész könyv emlékeztetni a Gilmore girlsre, és csak jelzem, hogy nálam ez már a vészfék. Tudom, hogy nőként rajonganom kellene a fenti sorozatot, de ha valamivel ki akartok kergetni a világból, hát kötelezettek tíz percnél több GG-re, és én azt számolgatom, hány agysejtem égett el a sorozatos hablatyolásba.

Szóval a Herceg és én... Az első benyomások után már irtó mérges és haragos voltam rá. Többször megfenyegettem Simon herceget, hogy a sarokba hajítom, ámde hűvös jégkék szemével folyton ott szuggerált valamelyik oldalon, - Zzzzzz! Zzzzzzz! -  igaz folyton csak arról beszélt, hogy mennyire utálja ezeket az összejöveteleket - Zzzzzz!- , amire én csak annyit válaszoltam képzeletben, a te bajod.
Nem kifejezetten kedvelem azt az előítéletet, hogy minden herceg magas, fekete hajú és jégkék szemű, ráadásul mindegyik dölyfös,  - de közben meg még sem - , szóval én nem voltam úgy hanyatt vágódva tőle, mint ahogy női sztereotípia szerint ezt joggal előfeltételezhetnénk. Másik nagy gondom meg az volt, hogy feltűnt a háttérben Anthony Bridgerton, aki majdnem ugyanolyan, mint Simon, csak mégsem herceg, hanem a barátja, de nekem sikerült mindkét férfit ugyanúgy elképzelni- nem tett jót a közös jeleneteknek.

Aztán azt mondta SzAngelika, hogy legyek szíves eltávolodni a történettől, mert jelenleg nem vagyok kellően egzaltált állapotban, s láss csodát, három Tudorok epizód és négy lefejezés, felakasztás és egyéb módon elkövetett kivégzést követően már Simon herceget is más színben láttam. Ő sosem tenne ilyen gazságokat a feleségével, még akkor sem, ha az a nászéjszakát három-négy pasival hálta el.

De hogy visszatérjek a hercegre, meg rám, Julia Quinn regényének második fele teljesen lenyűgözött. Azért, mert végre belecsaptunk a lecsóba, szerencsétlen párbajozott!!! - igen, dráma, végre, ííí! - , aztán feleségül vette szegény Daphne-t, aztán meg jött a nagy krízis, hogy SPOILER Simon herceg nem akart gyereket, és megtudtuk miért. És én annyira át tudtam érezni szegény baját miszerint - SPOILER- nem akarja tovább vinni a vérvonalat-, hogy innentől kezdve egyszerűn csüggtem a regényen, hogy is fogjuk megoldani ezt a nagy pszichológiai krízist. És örültem, hogy ez valóban krízis, mert egy nőnek, hogy férfiúi makacsságból nem lehet gyereke, na az tényleg az. Krízis a nagybetűs fajtából.

Azt kell, hogy mondjam, a történet második fele annyira tetszett, hogy elfeledtetett minden olyan gondolatot, hogy az egész egy megállás nélküli üres csacsogás, kitöröltem az agyamból azt a gondolatot is, miszerint még hogy Jane Austen!, és arra késztetett a könyv, hogy minél hamarabb beszerezzem a sorozat folytatását, mert Anthony bár nem herceg, de nagy potenciálokat látok a srácban, úgy hírlik, ő lesz a Vikomt, aki nagyon szeretett. 

Akartok beszélni a vikomtokról?

/Julia Quinn: A herceg és én, 2010 Gabo, 386. oldal/  

UI: a bejegyzést Gretty-nek, SzAngelika-nak és különösen Szilvamagnak ajánlom, amiért szívükön viselik, és féltőn óvják romantikus olvasmányaimat. 
SHARE:

30 megjegyzés

  1. Aztaaaa. 1 perccel ezelőtt azt az irgalmatlan nagy zajt az a kő okozta, ami épp lezuhant a szívemről a bejegyzés utolsó három bekezdése olvasása után. (Remélem ezt érthetően fogalmaztam meg. :) )
    Már kezdtem félni, hogy nem tetszett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy mondják, sose félj, amíg engem látsz? :D

      Törlés
  2. klassz! átérzem úgy, hogy Quinn-t még nem olvastam, de már beleolvastam..........és úgy maradt. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon örülök, hogy a végén sikerült ráhangolódnod a hercegre és lehet, hogy a vikomtos előtt valami sötét hangulatú, véres - de akár lehet szadista is - filmet kéne nézned, hogy minden gond nélkül be tudj fogadni egy igazi vérbeli romantikus regényt, melynek, hát ja... vannak sajátosságai, de ha nem lennének akkor már nem lenne igazi vérbeli.... : D (Azért a biztonság kedvéért tarts egy kis szünetet.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szilvamag, tisztára úgy érzem, hogy csalódtál bennem :S. Én szeretem a vérbeli romantikus regényeket, csak most öntörvényes vagyok :)

      Törlés
    2. Dehogy csalódtam, inkább annak örültem, hogy a vége már tetszett.:) Szerintem sz@r@bb lett volna fordítva :D

      Törlés
  4. azért egem nem vert volna nagyon a földhöz, ha a második fele se tetszett volna, mert nagyon röhögtem közben. :D
    és milyen igazad van.
    nekem a hercegek egyébként kicsi, vézna, beteges alakok, vagy dagadtra hízott, lusta, beteges alakok, merthogy az arisztokraták ugye sose arról voltak híresek, hogy olyan nagyon szeretnék a testmozgást. és ha gonosz akarok lenni, ez alapján a legtöbb nő megkapta már a maga hercegét. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem sokkal nagyobb baj az, hogy korántsem voltak olyan kedvesek, mint ezekben a könyvekben...

      Törlés
  5. Jaj már! A hercegek a fejünkben élnek Mr. Darcy és nagyon Mr. Rochester óta. Nem azért, mert tényleg hercegekre vágyunk, hanem mert zsigerből pasik, reggel hat órakor és minden viszontagságok közepette is. Lovagiasak, és hűségesek. Megmentenek a bajból, miközben fellobbantják a szenvedély tűzét. Észrevétlen.
    Na most, ha szerencsétlen férfiú címe a tetejében még herceg is, akkor illik azért, hogy megremegjen a térdünk, mert a szívünk már rég repes.
    Mondom ezt úgy, hogy egy Julia Quinn könyvet sem olvastam, és nagy valószínűséggel nem is fogok. Nem nekem valók, még akkor sem, ha időnként élvezettel tobzódom egy-egy romantikus könyvben, ami nem pornó, csak színtiszta kínlódás és félreértések halmaza, azaz klasszikus. De azért a hercegek becsületét meg kell védeni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De Reea, ha szereted az ilyeneket, akkor próbálj ki egy Quinn regényt!

      Törlés
  6. reea, ez hercegnőhöz méltó hozzáállás. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na most soha sem lehet tudni, kiben mi lakozik. :) Bennem pl. két hercegnő is odaveszett, aztán maradt ez a magasszárú cipős, rockot hallgató javíthatatlan alak. :) Aki rég nem vár, talán sohasem várt a hercegére, de azért rajong érte. :D
      Meg sem akarom tudni, hogy ez mit jelent. :D

      Törlés
  7. Legalább nekem marad elég favágó :D

    VálaszTörlés
  8. Ez nagyon jó bejegyzés volt. :))

    VálaszTörlés
  9. Hát kérlek! Köszönöm az ajánlást, szívemig hatolt, ahogyan az eltávolodás utáni véleményed is. Bár, megértem az azelőttit is, sőt, így szeretlek. De! Azért felhívnám kedves figyelmedet Colin Bridgertonra a későbbiek folyamán, illetve érdeklődnék, hogy azt a bizonyos magas, barna, jégkék szemű, dölyfös herceget, nevezetes Mr. Darcy-t sem szeretted/szereted?
    Emellett jelezném, hogy alig várom a további pasialternatívák kivesézését.
    Jó kis évnek nézünk elébe! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mr. Darcy mindig a lényegre tért, sosem csevegett hiábavalóságokról :D
      Colin B. pedig ... szőke :)

      De hallod, Gretty, a kedvedért hamarosan klassz bejegyzést írok a sírós pasikról ;)

      Törlés
    2. Már épp kérni akartam. :D

      Törlés
  10. Annyira jó, hogy végül tetszett neked ez a sorozat, mert SEP utána Quinn a másik kedvenc romantikus irónőm. :P :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mindkettőjüket szeretem, viszont mindkettőjükben vannak dolgok, amiket nem kedvelek. Erről is írni akarok majd.

      Törlés
  11. olyan ciki, hogy nekem nincs kedvenc romantikus írónőm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De ez nem ciki. Nekem pl. nincs kedvenc krimi íróm, és szinte biztos vagyok benne, hogy lenne neked is kedvenc romantikus írónőd, ha ... nyitottabb lennél a királylányos romantikára :P

      Törlés
    2. nekem Bones romantikus rózsaszín könnycseppjei bőven eléggé romantikusak. :D

      Törlés
    3. Nima, szerintem nekem sincs :D

      Törlés
    4. A romantikának se csak királylányos változata van ;)

      Törlés
  12. Ó, én pedig azt hittem, hogy minden herceg szőőőke és kék szemű. Hm, én se olvasok túl gyakran romantikus könyveket...

    VálaszTörlés
  13. Végre eljutottam ehhez a bejegyzéshez. Zenka, ez fergeteges, egy élmény volt, ahogy mondják. És úgy örülök, hogy működött az eltávolodás! S naná, hogy beszéljünk a vikomtról is. :)

    VálaszTörlés
  14. Amúgy Zenka, most, hogy kérdezed, egy pillanatra kedvem támadt kitalálni egy alacsony herceget. (De már elmúlt :D)

    Viszont a Lassie hazatérben pl. öreg a herceg. Korábban én is azt hittem, hogy ők mindig fiatalok.

    VálaszTörlés

BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig