A manírozott angyal, meg az alkatrész köret

Cassandra Clare - nemzetközi bestseller-írónő - a Végzet ereklyéi trilógiával lett méltán híres az ifjúsági regényírók között. Aztán úgy döntött, hogy tovább nyaggatja szegény szereplőit- hiába siránkoztak szegénykék, hogy nee, nekik már jó úgy is - és tovább folytatta a történetet. Mindezek után pedig ( én úgy képzelem ) leült kedvenc kanapéjára, letette kedvenc kávésbögréjét a dohányzóasztalra, ujjával letörölte az asztalra kicsapódó páracseppeket, és közben nem mellékesen úgy döntött, nem elég a jövőbe nézni, meg kellene írni egy múltbeli árnyvadász-történetet is.

A Pokoli Szerkezetek sorozat tehát egyféle előzmény-sorozat. Alapvetően egy olyan korba repít el minket, ahol... Nem történik semmi. Az árnyvadászok ugyanolyan szervezettek, mint a jövőben;  igazából nem tudunk meg semmi extrát róluk, az Intézet totál ugyanolyan, mint volt- csak lépcsőt használnak lift helyett-, a konfliktusaik, politikájuk, minden-minden ugyanaz, mintha le lenne konzerválva az árnyvadászok jelene-jövője-múltja. 

De akkor álljunk meg a konzerválni szónál, mert Cassandra Clare szempontjából ez nagyon lényeges. Ugyanis az írónő nem fejlődött semmit. Engem már a Végzet Ereklyéi trilógiában is idegesített, hogy a harmadik könyv színvonalában totál ugyanolyan, mint az első, de a Simont protezsáló Bukott angyalokban meg egyenesen idegesített. Mert mit várunk egy írótól? Én azt várom, hogy a kezdeti  bakikat és hiányosságokat szépen lassan szüntesse meg. Hogy miközben egyre belemélyed a történet vonalába, emelje valamivel a színvonalat. De Cassandra Clare, hát ez a nő, ez azt hiszi megtalálta a spanyolviaszt, vagy fogalmam sincsen, de képtelen megváltozni.

Beszéljünk most kicsit az írói életművekről. Nem lehet minden regényt ugyanúgy megírni. Nem. Egyszerűen nem lehet ugyanazokra a konfliktusokra alapozni mindent. Nem elég, nem elég minden regénybe betenni egy gyönyörű, ám meg nem értett árnyvadász hőst. Nem lehet ugyanúgy csavarni a történetet. Cassandra Clare nem tud megújulni. És az a vicc, hogy nem is fog megújulni, amíg rajongók ezrei örül annak, hogy ugyanazt a sztorit olvashatja, ugyanannak a karakternek szurkolhat csak pepitában - bocsánat kravátliban.

Mindemellett tökéletesen mindegy, hogy a történet működik, hogy a szereplők szimpatikusak, hogy a regény kikapcsolja az olvasót. Mert folyton az az érzésem támad, hogy ugyanazt olvasom tőle. 

De lessünk bele a történetbe. Szóval a történet szerint Tessa Gray először lép Angila földjére, hogy találkozzon bátyjával, ám a fiú nem jön érte, küld viszont maga helyett két banyát, név szerint Mrs. Darkot és Mrs. Blacket. A két nyanya elrabolja a lányt, arra kényszerítve, hogy változzon át hol egy halott lánnyá, hol kanárivá élő nőszemélyekké, és Tessa nem is nagyon érti hogy, de meg tudja csinálni. Aztán kiderül, hogy valami szekta vezetője kinézte magának, mint feleséget, s pont mikor úgy döntött, megszökik, na akkor jön érte egy árnyvadász, nevén nevezve Will Herondale, harcolnak bimm-bumm, és Tessa az árnyvadász központban, az Intézetben ragad.

Clare világa egy steampunk London képét mutatja. Az elején megejtő volt, ahogy Clare a szagokról írt, olyasmikkel jellemezte, mint füstös, trágyás, csatornaszagú és ennek nagyon örültem, mert törődött a hangulatteremtéssel. Aztán már kevésbé, hogy olykor-olykor visszatérő motívum volt a szagok-illatok csokorba kötése. A viktoriánus London- mely csak titokban steampunk-, hát nem valami szuggesztíven lett megírva. Égnek ugyan a gázlámpák és lovaskocsival járnak az árnyvadászok ide-oda, de kevés energiát fordított az írónő a viktoriánus hangulat megteremtésére. A steampunk vonal meg... Gondolom nem árulok el titkot, ha azt mondom, egy gép az nem csak fogaskerékből áll. A kezdetleges állapotban lévő gépek nem lóbálnak buzogányt, és nem gyorsak. Öh, nee, ne menjünk inkább ebbe bele. Inkább folytassuk a hangulattal.

Mert a hangulat, az megint csak szó szerint ugyanaz, mint az előző könyveiben. Egyszerűen semmiben nem különbözik, pedig utaztunk vissza az időben pár száz évet!, oké, nem izgatom magam fel, de mostantól azért az árnyvadászok inkább ne legyenek hangulatfelelősök.

Beszélek a szereplőkről is. Will Herondale = Jace Wayland. Ó jajj, már megint olyan szép, mint az angyalok, megint bunkó - de ne higgy neki mert kedves-, megint a padláson csókol először, de aztán ellöki maga mellől a csajt, mellesleg megint egy pszichológiai eset, mert nehéz gyerekkora volt. Csak most fekete a haja. Főszereplőnőnk, Tessa meg olyan, mint egy tanárkisasszony, idegesítő és totál nem odaillő beszólásai vannak - de Willnek ez bejön, engem meg nem érdekel, ha egész életében azt akarja, hogy mindig kioktassák. Volt egy jelenet amúgy, amikor Will valami harc után hevesen vitatkozott egy másik sráccal, mire Tessa volt olyan konstruktív, hogy közbe szóljon egy olyat, hogy idézem töröld már meg a nyakad mert csupa vér. WTF? :D Most komolyan.
A másik kedvencem meg - apró spoiler-, hogy a legromantikusabb jelenet, az annyira abnormális, hogy nem győztem kipislogni a szememből a csodálkozást, de oké, most már tudom, hogy minden tini lány álma, hogy az első csókja szenteltvíz és vér ízű legyen, mindezt úgy, hogy előtte kijelentette a srác, hogy vért hányt. Hát ezen behaltam tényleg. De mi vagyok én, hogy megmondjam, mi szexi?
Mondjuk Mr. Darcy óta tudjuk, hogy a vizes ing szexi, a tetkók is szexik, de a vér és szenteltvíz ízű csók, meg a szenteltvízzel lelocsolt épp átalakulóban lévő elmebajosnak tűnő árnyvadász... Eh. Én már csak ilyen konzervatív vagyok. De hagyjuk a fiatalkorúakat.

Ami előnye a sorozatnak, azok a mellékszereplők. Csillagos ötös. Jessamine egy hisztis liba, akit meg kellene fojtani, de tetszik, hogy van véleménye és hogy vállalja, héé, egy szemétláda vagyok, de legalább csinos, eh? :) Henry, egyem a csepp szívét, tetszik, hogy árnyvadász, mégis mindene a tudomány és nagyon érdekes a kapcsolata a feleségével, Charlotte-tal, akit valamiért nagyon szeretek. Aztán ott van Thomas és Sophie, akik hiteles, élő karakterek és ott van Jem is, a hófehér bőrével, meg a betegségével, a visszafogott stílusával, ami igazából jó, mert ez új, ezért szerettem őt. Csak az a bajom az egésszel, hogy mind Henry, mind Jem esetében szinte már most tudom, mi lesz a végkifejlet.

A történet amúgy igazából folyton pörög, de nem igazán izgalmas. Clare történeteiben - egy idő után- úgy alakul, hogy a harcoknak nincs tétjük. Leírja ugyan, hogy a ruhák itt vagy ott szakadnak el, hogy mindenütt kék-zöld foltos lett ikszipszilon, de ettől még könyörgöm, nem fogom aggódni értük. A gépek szétmállasztásához mondjuk az írónőnek van stílusa. Azt tökéletesen ábrázolja, ahogy kigúvadnak a szemek és a szájpadlás mögött csak karcos fém van. Jíííí... De valahogy úgy teremt feszültséget, hogy nincs feszültség- nuku. Minden olyan meseszerű.

Az a baj, hogy Clare nem mer túllépni az YA regények szokványos elemein és a saját határait sem feszegeti. Ezeken belül - én nem tagadom- olyan történetet ír, amit bárki élvezni tud, de képtelen elhagyni a szokásos manírjait és sallangokat, - igazi biztonsági játékos - , amitől csak az az érzése, az embernek, (vagy legalábbis nekem), hogy - the same fucking page!!! ahogy- mondta volt JZB.-, szóval hogy szép, szép, de már megint itt tartunk? Ráadásul fel nem foghatom, hogy mit eszik Tessa Willben, miért van az, hogy a srácban nincs egy megnyerő vonás sem, folyton bunkó, mindenkinek durván beszól, hazudik, nagyképű, önző, kéjenc-, de a csajnak mégis sikerül se perc alatt kiválasztani az Intézet egyetlen pszichopatáját, csak mert jól néz ki.

- Tudjátok mit, erről még írni fogok, csak már látom, hogy forgatjátok a szemeteket, hogy már megint mennyire elhúzta a posztot, és fúú, és ááh! Ismerlek ám titeket!-


Szóval: most nyilván az a kérdés, hogy ajánlom, vagy nem ajánlom a könyvet, és itt jön a meglepő fordulat, mert igenis ajánlom. Cassandra Clare rajongóknak nyilván kötelező. Azoknak pedig, akik egy megbízható - és ezt most picit pozitívan, picit negatív értelemben is mondom- , tehát ha megbízható, korrekt, mérték után gyártott sztorit akarnak olvasni, azok nem fognak csalódni benne. Ez kérem, tisztes mestermunka, ami precízen és kifogástalanul működik.

Ha meg valami különlegesebbre vágytok, hát válasszatok mást.

Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek- Az angyal
Könyvmolyképző Kiadó 2012
7/10