Rubinvörös

 Mindjárt itt a film, no meg a harmadik rész. Gondoltam, felelevenítem az első benyomásokat, ha már rákattintottam az előrendelem gombra...

Először hétfőn délelőtt jött rám a menzán. Egy pillanatra olyan érzésem támadt, mint mikor az ember szélsebesen megindul lefelé a hullámvasút legmagasabb pontjáról...
 

Gwendolyn családja nem éppen hétköznapi. Hatalmas házukban mindenfelé titkos ajtók nyílnak, van benne egy használaton kívüli bálterem, nyikorgó lépcsők, titkos szobák, félhomály, és sok-sok különös ember. De főhősnőnknek nem csak az otthona, hanem a családja is különleges. Míg ő a gimnáziumban tengeti életét, és barátnőjével filmeket bámul, unokatestvére és nagynénjei csak arra várnak, hogy Charlotte egyszer csak felszívódjon a semmiben, és átessen élete első időutazásán.
A számításokba viszont hiba esett. Ugyanis az időutazó gén hordozója nem a kalandokra gondosan felkészített Charlotte, hanem maga Gwendolyn. A lány megpróbál a lehető leghamarabb kikeveredni a csávából, aztán temporál ( ez az időutazás szakkifejezve :) ), még párszor, és szépen lassan főszereplőjévé válik annak a  múltban játszódó összeesküvésnek, amiben igencsak nehéz kibogozni, hogy ki a rossz, illetve ki a jó.

A könyvvel kapcsolatosan nem működött jól a hatodik érzékem, ugyanis szentül meg voltam győződve arról, hogy ez is csak egy sablonos tini - fantasy elemekkel megfűszerezett -  szerelemi történet, amihez nem volt valami nagy hangulatom. Aztán egyre több pozitív kritikát olvastam róla, de még mindig csak csóváltam a fejem, azt gondolván, hogy azért mégsem, de végül Nima és a posztja meggyőzött róla, hogy érdemes lenne nekem is belekezdenem.

És akkor belekezdtem.  És ahogy szokták mondani, már az első pár oldal után tudtam, hogy jó. Annyira tudok örömködni, amikor olyan könyveket olvasok, amiben igazi stílus van, ami tényleg vicces, és nem erőltetett, amiben nem nyifognak a lányok, meg amiben olyan macsó ökrök vannak, mint Gideon - ő a másik főhős - , de emellett mégis csak az a jó a könyvben, hogy amellett, hogy itt is nyilvánvaló, ami nyilvánvaló, nem egy sablonos kiszámítható történet. Például most rögtön szeretném olvasni a második részt, annyira kíváncsi vagyok pár dologra.

Az időutazós könyvek úgy tűnik a kedvenceim lesznek, nagyon szerettem a régi korok hétköznapjainak leírását, azt, ahogy Madame Rossini által betekintést nyerhetünk a a múlt század divatjába. Tetszettek a régi, csűrcsavaros, misztikus házak, és már az is jó pont, hogy nincsenek benne gyönyörűen szép emberek, ráadásul olyan jól csepegteti Grier az információkat, hogy a végére már annyira figyeltem minden kis elszólásra, mintha valami krimi lenne. Szerettem Gideont is ;). Már a nevét is imádom, engem az ilyen apró részletekkel lehet igazán elcsábítani. A borítója meg egyenesen gyönyörű.

De hogy valami rosszat is írjak róla, egészen későn indul csak be a történet, viszont mindez olyan jól lett tálalva, hogy nem igazán zavaró. Az az igazság, hogy baromi nehéz hosszú posztot írni egy olyan könyvről, amit ennyire szeretek, úgyhogy csak a lényegre koncentrálok: nekem ez az egyik kedvenc vörös pöttyös könyvem.

Kerstin Gier : Rubinvörös

Könyvmolyképző Kiadó, 2011

Gondolataim olvasás közben: lehet, hogy elolvasom egy nap alatt?

Kedvenc szereplő: Leslie

Itt pontozok: 10/10 (azért mert kedvenc lett, és mert jobb, mint a többi hasonló)

Kiemelném, hogy: a borítóval szemben nem szimplán egy romantikus könyv.

És köszönet a könyvért Nimának.

Film trailer itt. Egészen másképp képzeltem kb. mindent, de valahogy nem berzenkedem. Szerintem jó lesz.