Karen Marie Moning: Új nap virrad

Szóval, gondolhatjátok:  hozzám is megérkezett. El is olvastam, nem olyan rövid idő alatt, mint gondoltam, de dupla annyira élveztem, mint reméltem. Karen Marie Moning megírta számomra " a sorozatot". Na persze nem kell ezt felnagyítani, nem fogom egész életemben ezt az öt könyvet olvasni, de azért még el fogom olvasni párszor. Urban fantasy kategóriában nekem ez a numero 1. Nem tudom, le fogja -e valaha taszítani egy másik történet a trónjáról, mindenesetre kíváncsi vagyok. Magas a mérce, azt hiszem, nagyon magas.

Macet a múlt részben ott hagytuk a szikla peremén, tudjátok, kétségbeesve sírt, meg olyasmit kiáltozott, hogy: neee! És azt kell, hogy mondjam, igaz hatalmas nagy cliffhanger volt ez, de igenis kellett. Azért jó ez a sorozat mert olyan furmányosan és játékosan fenn tudja tartani az érdeklődést. Sokat, nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mi is lesz az egész végén, sokat és még többet leveleztem erről Nimával, és a végén arra jutottunk, hogy úgy sem tudjuk meg. És ebben legalább igazunk lett.

Voltak tehát elvárások és féltem is, hogy nem fog megfelelni a könyv ezeknek, mert eddig még minden urban fantasynál találtam fenntartásokat. Nem akartam, hogy túl rózsaszín legyen, nem akartam, hogy tele legyen véres csatákkal, vitákat akartam, csavarokat, azt akartam, hogy kibogozódjon az a sok-sok kis jel, ami ugye mutatott valamerre, csak azt nem tudtam, hova. Féltem, hogy nem lesz logika a végében. Talán ettől féltem a legjobban. Féltem, hogy túl lesz írva a magyarázat, hogy elmúlik az a rejtélyes, sötét zugos, civakodós hangulat. És nem múlt el!
( Látjátok? felkiáltójelet alkalmaztam, én! Ez már jelent valamit :D )

Hogy milyen a Tündérkrónikák utolsó része? Kiszámíthatatlan. Pörgős és vicces. Szenvedélyes. Drámai, néha még meg is könnyeztem, csöppet sem rózsaszín. Homályos :). Az utolsó oldalig rejtélyes marad...

Mac persze elmozdul a szikláról, újra talpra áll, átkászálódik pár tündérvilágon, megtalálja az unsellie király fehér palotáját, egyre többet tud meg magáról. Sőt, - itt kapaszkodjatok meg- Barronsról is. De azt hiszem nem árulok el titkot, ha leírom, az úriember még mindig bosszantóan óvatos és rejtélyes.
 A falak pedig leomlottak, az árnyak eltűntek, az unselliek és emberek partizán harcot vívnak egymással, a Sinsar Dubh egyre erősebb lett.

Annyi minden tetszett a könyvben, amit most nem írhatok ide le. Gyerekek, olvassátok :). Lesznek még nagy-nagy-nagy meglepetések. És amit még kiemelnék, hogy ebben a könyvben valahogy a tipikus csajos fantasy könyvek egyszerűségén túljutva igazán klassz gondolatokat találunk. Ez a rész komolyabb, érettebb az átlagos urban fantasyknál.

Ebben a könyvben válik Mac igazán felnőtté, ebben a részben lesz olyan kiforrott karakter, ami kapcsán azt mondom róla: wow, nem akárki, nem egy csaj, akit olyan szerencsében rézsesített a sors, hogy egy szuperhős párja lett. Mac önmagában véve olyan gondolatokat fogalmaz meg, és olyan dolgokon megy át, amiért már megéri olvasni a könyvet. Amitől már Mac is picit mérce lett. Nehéz megírni egy karizmatikus főhősnőt... Azt hiszem itt sikerült.

És jön az új generáció is, Dani, akit annyira imádok. Haver... :D Én annyit nevettem ezen a lányon, majdnem megfulladtam egy almacsutkában, az egyik rész olvasása közben. Nagyon várom, mi történik vele.

Észrevettétek, hogy csak a lányokról írok? Hagy morogjon Rejtélyes Uraság, már annyi mindent írtam róla ebben a blogban.
( Ábrándos szemek.)

A történet, a cselekmény, a borító, minden tökéletes. Ha nem, az sem gond. Tervezek megszerezni minden Moning könyvet. Rajongó lettem, fanatikus. És csak annyit tudok írni a könyvről, hogy kedvenc, de nagyon. Nagyon-nagyon. Bárcsak ennyire élveznék minden könyvet.

Hamarosan újra olvasás, és lányok, ugye tudjátok: maradjatok mindig a fényben :) Szerezzetek MacHalo-t, gyakoroljatok a díszpárnákon...

Karen Marie Moning: Új nap virrad (10/10) ájtatos szemes nagyon kedvenc könyv
CorLeonis Kiadó, 2012