Vigyázz! Kész! Tűz! Rajt!

Hello, hello, nagy munkában vagyok, mert valahogy láthatóvá szeretném tenni nektek azt a sokkot, amit Fiffty Shades okozott nekem, de a jegyzeteim tele vannak csúnya szavakkal, meg baszd meg -ekkel, - aláhúzva, megerősítve és bekeretezve- meg mindenféle fura dolgokkal, és akkor most nem nagyon tudom, mit tegyek...

Arra gondoltam, hogy a poszt elején kiteszek majd egy csomó figyelmeztetést: - figyelem, 18 év alatti ne olvassa, - figyelem, érzékeny lelkű ne olvassa, - figyelem, olyan, aki nem akarja látni, ahogy zenka káromkodik, ne olvassa, - figyelem, aki még olvasni akarja, a regényt, a posztot el ne olvassa, - figyelem, aki picit is belehabarodott Christian Greybe, érdeklődik a sub-dom kapcsolatok iránt, illetve a szeretné még romantikusan beleélni magát abba, ahogy Edward vámpír Bellát idézem bassza, az ne olvassa... Azt hiszem így korrekt leszek, nem? :D

Olyan ez a könyv, mint egy önismereti kurzus, nem a szexuális szabadosság miatt, de azt hiszem, számomra vízválasztó, mert én aztán elolvasok minden szemetet és röhögök közben egy jót, de úgy tűnik van olyan hülyeség, amit már nem bírok tolerálni. Ide nekem egy Fejős könyvet, felejteni akarok...

Főleg, hogy olyan irányba visz ez a könyv, komolyan mondom, amit eddig elképzelhetetlennek tartottam, konkrétan volt olyan pillanatom, amikor átvitt értelemben, de ki akartam herélni minden szárnyas csődört, milliomost meg vámpírt, amiért ezt teszik a nőkkel. De aztán rájöttem, hogy túl kompenzálom. ( És ezt még majd kifejtem hosszabban egyszer.)
Én amúgy mindig olyan pasikat kerestem az életben, akik mellett valami izgalmat, vibrálást találok, de Christian Grey után/közben pont arra gondoltam, hogy sokkal jobb lenne nekem egy teljesen megbízható, hétköznapi, kiszámítható ember. Mint ahogy Titti mondotta, aki örömmámorral az arcán le viszi a szemetet. 

Csak könyörgöm ne legyen játszószobája :DD... Meg semmi meglepetés.

Na de viccet félre téve, kint dörög az ég, és fúj a hűs szél, én meg ülök a meleg szobában - rejtett mazochizmus- , és a könyvet lapozgatom, és azon tűnődöm, hallgatni kell-e a hatalmas felkiáltójelekre, amik azt mondják, - mondják? inkább üvöltözik-, hogy NE OLVASD EL, vagy jó-e, ha leradírozom őket egy képzeletbeli mozdulattal, miszerint: MIT DUMÁLSZ TE NEKEM..., mert hogy én ezt szoktam tenni. Mindig tovább olvasok.

Amúgy most kezdtem bele a Rózsákba ( Leila Meacham), és totálisan félek, hogy egy egy new Dallas történetről van szó, ránézek a könyvre, és már jön is az intró, ((tárá, tárá, tárátárátá-rá)), teljesen olyan a nyitó jelenet, hogy már várom, honnan ugrik elő Jockey Ewing jéggel meg dupla whiskeyvel, és nagyon - nagyon félek...

El is olvastam az első fejezet után egy horror történetet, mert ezt is le kellett valamivel vezetni. Mert ugye egy hatszáz oldalas könyv, nagy felelősség. Álljak meg? Olvassak tovább? Ha már megvettem, úgy is el kell olvasni. Meg aztán, nem mindig mérvadó az első benyomás... ( Kivéve Christian Greynél. Fúúj :D)
Amúgy meg tudtátok, hogy vannak olyan könyvtárak, ahol ilyen óra mutatja az időt? Elgondolkodtató, elgondolkodtató...

Valahogy azért nincs bajom a rossz könyvekkel, mert a jó könyvekkel kapcsolatban csak azt tudod mondani, hogy " wow, milyen jó volt"! , míg a rossz könyveknél... Na majd meglátjátok...

Van egy fixa ideám, hogy vasárnapra laza, nyugodt, light-os posztot kell írni, úgyhogy most ezt kaptátok :).

üdvözlet a tengerpartról: 
Zenka
(jól van, na, de azért lehet álmodozni...)