július 21, 2012

Bejegyzés későn kelőknek

Hamarosan eljön az idő, amikor már nem csak Jericho Barronsról fogok írni nektek- mondtam már, hogy tovább jutott? - de majd még egy utolsó kampányszöveget el kell olvassatok, ha megírom a hétvégén. Igazából nem akartam én ebbe a dologba így belebonyolódni, de valahogy így alakult, szeretek mindenféle dolgok mellett érvelni, ezt a pasit meg véletlenül még nagyon is szeretem- de azért bizonyos korlátok között. Nézegettem Andie blogján a szavazás állását, és hihetetlen, hogy mennyire komolyan veszik ezt az egészet mások, bár gondolom a tinik lelkesedése határok nélküli, de gyerekek, ne együk már meg egymást. ( Hajrá Barrons. ) Amúgy nem erről akartam írni, csak álmos vagyok.




Szóval én is beregeltem a Rukkola-ra, ami elég fura, mert nagyon szkeptikus voltam vele szemben, aztán meg rájöttem, hogy ha mindezzel tökéletesíthetem a könyvtáramat, akkor csak jó lehet. A Rukkola-n könyveket cserélhettek egymás között, a szabályok első ránézésre elég furák, sőt a másodikra is, de szerintem egy darabig biztosan megéri kipróbálni, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle.
Van pár könyvem, amit felpakolhatnék, de még nem olvastam őket - viszont valószínű, hogy nem fognak annyira tetszeni-, meg van pár könyv, amit már felpakoltam.
Az a tapasztalatom, hogy az emberek most megpróbálják kiüríteni a sufni alját is, mert pl. a "Matematika függvénytáblázat"-ot, amit már az én időmben sem nagyon használtak, nyilván nem fogják megvenni, sőt a Denise és Júlia füzetkék sem minősülnek szerintem igazán könyvnek, de mi vagyok én, hogy ilyen dologba beleszóljak?
A dolog ki fogja szerintem forrni magát, hiszen úgy is csak az tud könyvet happolni ( azaz elvinni), aki olyat pakol fel, ami másoknak is kell... Na most én bejelöltem pár csúcs szuper könyvet, mert feléledt bennem a vadászösztön- " milyen jó lenne már, ha ÉN vinném el azt az egy-egy kósza példányt, amit felpakolnak", de azért kinéztem pár elérhető történetet is, ami megintcsak jó lesz.
Pl. Hardy: Egy tiszta nő vagy Henry Jamestől az Egy hölgy arcképe, Dickens regények, James Herriott regények, az Anne Shirley sorozat... Szóval ilyenekre már most tudnék cserélni, de mondom, most a vadászösztön diktál.

Jelenleg két könyvet olvasok, ezeket itt ni :), és mindkettőt szeretem, ráadásul mindkettő hasonló tájon játszódik, megpróbálom betenni egymás mellé őket, de azt hiszem az új sablon azt nem engedi. A tengerpartnak is megvan a maga ára...


Igen, tudtam, hogy ez lesz belőle...

Nekem még mindig nagyon tetszik, ahogy Gabaldon ír, játékos és vicces- néha bosszantóan pontatlan a fordítás-, de olyan jó mesélőkéje van ennek a nőnek, amivel engem nagyom megfogott. Ami érdekes, hogy a jelen korban kezdődik... Most tartok a 80. oldal körül, most lesz szerintem valami időutazás -féle, de komolyan nem tudom....

Heriott meg annyira vicces és annyira őszinte, valóban olyan, mintha mellettem üldögélne egy jó pohár erős whiskeyvel a markában, és csak mesélne meg mesélne. De nemcsak a stílusa az, ami megfogott, maga az állatorvosi praxis is, bár sosem szerettem volna állatorvos lenni- és ezek után végképp nem-, de nagyon érdekes dolog. Ez az a könyv, amivel jól magadba szívhatod a vidék ízét. ( Tudom, képzavar. :) )

Akartam még valamiről írni, de mint mondtam, álmos vagyok...

SHARE:

2 megjegyzés

  1. És Tristan felbukkant már a Herriot-könyvben? Ő az egyik nagy szerelmem, el is határoztam, hogy majd egy macskát elnevezek róla. :o)

    VálaszTörlés
  2. Igen, van Tristanom. :) Igazából én nem sorrendben olvasom a könyveket, de itt Tristanról már mint tényről beszél, hogy ott van, meg hogy milyen jó a humorérzéke, stb, stb.

    VálaszTörlés

BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig