Vasárnapi poszt: egy kis teremtősdi

Csütörtökön még szuper idő volt, és az egyik barátnőmmel eldöntöttük, hogy leülünk egy cukrászdában beszélgetni. Mivel közvetlenül munka után találkoztunk, baromi éhes voltam, és a régi szokásoktól eltérően olyan sütit választottam, ami nem túl drága, de nagyon laktatónak tűnik. Így esett a mézes krémesre a választásom.

A mézes krémes égetett cukorka illatú, hosszúkás, téglalap alakúra vágott csoda. A tetején karammellizált cukor, belül mézes-vaníliás krém, egy vékony réteg piskóta, karamell krém, rétestészta. Amikor a tetejébe beleharapsz roppan egyet a karamell réteg, aztán amikor a nyelvedhez ér a mézes-fűszeres vanília krém, na az egyenlő a kulináris orgazmussal.

 Hamar elfogyott a dupla adag sütemény, és én el is határoztam, hogy viszek haza a többieknek is mutatóba. Ámde amikor másnap beléptem a cukrászdába döbbenten tapasztaltam, hogy annyi tervezgetés dacára, elfogyott a mézes-krémes süti! Elég nagy csalódásként fogtam föl, bámultam a cukrászda pultja mögött pöffeszkedő színes marcipán halmokat, a tejszínhab hegyeket, meg a többi cukor-csodát, és egyik sem vonzott annyira, hogy lecseréljem az én álmaim netovábbját, a mézes-krémest .

Na de ha már sütit akartam venni, gondoltam, veszek valami mást, úgyhogy vettem négy szelet répatortát- marcipán répával a tetején. A répatortáról mindig is a nyuszikás viccek jutnak az eszembe, de egynek megteszi, biztos jó lesz, győzködtem magam. Na most, abban a pillanatban, ahogy a répatortáim felett összehajtogatták a vékony csomagolópapírt, az alábbiakra lettem figyelmes. Hátulról egy fiatal lány iszonyatosan illatozó, hatalmas nagy tálca mézes-krémes sütit egyensúlyozott a karján. Nem tudtam, mit tegyek? Mondjam, hogy bocs, tegyenek mindent vissza, én nem eszek répatortát, én a mézes-krémes sütit szeretem? Tátott szájjal bámultam, ahogy az utolsó simítást is elvégzik a csomagoláson, és a pénztárba beütik az árat.  Hát fizettem.

A tegnapi napon - a ramaty időre tekintettel- úgy döntöttem, házi-mozizok egy kicsit, de gondolom, mivel a szívem még mindig a mézes-krémesre vágyott, annyira kívántam valami tömény vaníliás édes ízt, hogy a zárás előtt pár perccel elszaladtam a sarki boltba, hogy vegyek egy vaníliás nápolyit. Nem szoktam amúgy ilyen kívánós lenni, de ha már az az ember... Élvezzük, amit van lehetőségünk élvezni. Szóval megmondom az őszintét, viaskodtam kicsit magammal, hogy nem kellene annyi pénzt költenem édességre, de már beindultak az ízlelőbimbóim és vanília ízért kiáltottak. Meg is vettem a vaníliás kekszet, a többiek megrendeléseivel együtt, amikor otthon a blokk elszámoláskor észrevettem, hogy a vaníliás kekszet nem húzta le az eladó csaj- vagyis lehúzta, mert láttam, hogy megteszi, csak nem vette az adást a gép. Először azt gondoltam, hogy " de hát én ki akartam fizetni", másodszor meg azt, hogy ... " hé, kaptam az Univerzumtól egy vaníliás kekszet ajándékba. " Szóval örültem egy kicsit neki.

Most azon vagyok, hogy egy piros Dell laptopot szeretnék, és várom a világmindenségtől a megfelelő akciót, hogy mellé legyen még pénzem venni egy menő mp3 lejátszót. Kíváncsi vagyok, sikerül-e. Igazából nem is a kíváncsiság mozgat, hanem a meggyőződés. Tudom, hogy megtalálom a vágyaimhoz a legjobb utat. Hogy is mondják? Meg fogom teremteni.