Vivien Holloway: Mesterkulcs

Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, egy befolyásos tolvajcsalád leszármazottjaként, száz évvel az ötödik világégés után. Winie gyerekkora óta űzi a tolvaj mesterséget: apja mind a verekedésre, mind a különleges fegyverek használatra megtanította a lányt, aki egy pillanatra sem bizonytalanodik el, akármit is kell eltulajdonítania.
Egy nap titokzatos pletyka üti fel a fejét a városban, melynek során a legendás mesterkulcs nyomára bukkan a Langton család. A mesterkulcs, egy órára emlékeztető bonyolult szerkezet, kinyit minden zárat, bevisz minden titkos helyre, birtokosa bármit ellophat. Winie, hatalmas áldozatot hoz, hogy megszerezze a csodás szerkezetet. Bálba indul...

Vivien Holloway neve nem ismeretlen az internet világában, - és nagyon remélem, hogy másutt sem-, ő egy nagyon szimpatikus ifjú írónő, akinek nem a Mesterkulcs az egyetlen megjelenésre váró regénye az évben. Már olvashattunk tőle urban fantasyt - Pokoli szolgálat- most egy kalandos steampunk(?) regényt kaphatunk tőle, mely úgy igazából szerintem olyan, mint egy a hölgyeknek íródott egyéjszakás kaland -  kapunk benne egy belevaló ámde sok tekintetben bizonytalan főhősnőt, sok humort, némi kalandot és egy igazán ötletes már-már mesebeli szerkezetet, mely nagy valószínűséggel a továbbiakban jócskán fel fogja rázni a regény szereplőinek életét. De ez a csodás élmény, melyet a regény ad nekünk, sajnos eléggé rövid életű...

Számomra egy regény értékét sok tekintetben a történet hangulata adja. Ebben a regényben igazából a gondtalan szórakozás örömét éreztem, élveztem az olvasását, sokat nevettem is rajta, de meg kell mondjam, mindezt inkább a sztoriba fűzött helyzet -, és jellemkomikum adta, nem pedig a számomra oly fontos kidolgozott világkép. Engem a regény leginkább egy viktoriánus romantikus történet hangulatára emlékeztetett, és nem éreztem semmiféle világégést vagy válságot, ráadásul hiányoltam a steampunk regények masináit és magát a steampunk hangulatot. Persze itt is volt egy-két gőzgép, volt mesterkulcs is, bizony, voltak utalások a az elmúlt sanyarú időkre, de ezek igazából csak fűszerek voltak ahhoz, hogy megszínezzék az amúgy erős karakterekre, jó párbeszédekre és jó ötletekre épülő sztorit.

Nagyon szeretem Winie Langtont, mint karaktert. Az apja fiúként nevelte, - mert születését megelőzően fiúra számítottak-, ez erősen hat a személyiségére, de Winie más tekintetben is erős hős, és véleményem szerint szükség van az ilyen női karakterekre. Megismerhetjük persze Winie családját is, a tolvaj hagyományokat, a lány csábítási praktikában jártas nővérét, és végül a vélhetően férfi főszereplőt is, akiről még csak nagyon keveset tudunk, de már nagyon várom, hogy még közelebbről megismerhessem. 

Be kell valljam, hogy azért vagyok nehéz helyzetben, mert a Mesterkulcs kisregény, cselekmény tekintetében ami történik, azt nem szívesen lőném le, két óra alatt simán kiolvasható, és számomra ez édes kevés. Szóval jó, amit tud nyújtani, élvezetes, aranyos, valóban jó olvasni, de én úgy éreztem, hogy éppen belemelegednék a sztoriba, amikor már vége is lett. Olyan... hűha, ennyi volt ? érzéssel tettem a könyvet le. Nyilvánvalóan ez a csalódott érzés belőlem fakad. Nem tudok jelenleg hozzászokni a kisregény-folyam gondolatához, én tartósabb élményre vágyom a regényeket illetően, de akár még működhet is ez a rendszer.  Viszont annyi bizonyos, hogy nagy kedvvel fogom olvasni a következő részt, hiszen már most alig várom, hogy a kezembe vegyem. De addig még olyan sok időnek kell eltelnie...