Pár bloggal összefogtunk és eldöntöttük, hogy kicsit témázgatunk. Az ötlet lényege annyi egyszerűen, hogy közösen választunk egy témát, választunk egy közös időpontot, és a kijelölt pillanatban egyszerre publikáljuk a blogunkon a választ. Izgalmas dolog lesz körbejárni és megfigyelni, ki mit írt, a másiktól függetlenül.
Mostani témánk nem más, mint:
"Túl az Óperencián- avagy szeretjük még a meséket?"
Szóval ha egyszer majd nem leszek gyerek, akkor nem fogom szeretni a meséket. Nem lesz kötelező vasárnap reggeli program, hogy mesét nézve reggelizzek, nem fogom megnézni a Grimm mesék összes feldolgozását a tévében, és nem fogok szentimentálisan sóhajtani a hatvanadik Hamupipőke-átváltoztatós, nagyon-nagyon buta film alatt.
Ha majd nem fogom szeretni a meséket, azt hiszem nagyon szomorú leszek.
Félreértés ne essék, nem kell szeretni a meséket mindenkinek, de ez a világ, az a világ, ahol én speciel rajongok értük, én úgy vagyok ÉN, hogy minden tekintetben imádom őket.
Van pár meghatározó élmény az életemben mesék terén. Az egyik, ahogy felütöttük az egyik kopott mesekönyvet, amiben vagy száz mese volt, felolvastunk egymásnak, aztán eldöntöttük, hogy jó volt-e vagy sem. Elég komoly megbeszéléseink voltak, minden egyes történet után. Néha még össze is különböztünk: megbeszéltük, hogy hogy lehet ennyire hülye ez meg az a boszorkány, és hogy mennyire zseniális a parasztlány, hogy pont káposztát tett a feje helyére, amikor megszökött... Paráztunk is pár történeten, pár mesén meg jót nevettünk.
A másik élmény az a családi diavetítés: Öreg néne őzikéje, magyar népmesék, az örök klasszikus, Süsü, énekeltük, felolvastuk, szavaltuk a Zengő ABC-t, nevettünk Gulliveren, akárhányszor ismételtük ugyanazt a tekercset, nagyobb élmény volt, mint bármelyik 3D-s mozi. Elárulok egy titkot: a Süsü királyfijába azon nyomban beleszerettem, ahogy elénekelte a " karom erős, szívem vidám, nincs ilyen királyfi tán" dalt. Annyira macsó volt... :))
Azt szeretem a mesékben, hogy a mesék tele vannak játékossággal. Ráadásul a mesékben minden megtörténhet, a korlátlan szabadság ez, ahol végtére minden kaland jól végződik. A meséket el lehetett játszani, fel alá lehetett szaladgálni az udvaron, mert én bizony szálltam a széllel, bárki bármit mondott... Én voltam Nils Holgersson, nem egyenesen vadlúd voltam - mind a mai napig szeretnék vadlúd lenni és repülni Lappföld fölött!
A mesék indították be a fantáziámat. Minden egyes pillanatát imádtam a mesélésnek, szerettem, ahogy eljátszhattam utána a meséket, de amit a legjobban szerettem, az az volt, hogy utána tovább gondolhattam őket... Igazából ma is ezt élvezem a legjobban. Teljes figyelmemet annak szentelem, hogy átéljem és továbbköltsem a klasszikus meséket. A mai napig el tudok időzni egy-egy mesebeli elemen vagy szereplőn. Olyan fura dolgokon, mint például...
Miért olyan gonosz a tavitündér? Tudniillik a tavitündér elveszi a halászok gyerekeit, aztán elválasztja a szerelmeseket, ott guggol a tó fenekén és mint a cápa filmben, a cápa, csak arra vár, hogy lecsapjon... De miért teszi? Tragikus sorsa lehetett, nem? Vagy csak szimplán azért teszi ezt, mert ő a tavi tündér? Foglalkozási ártalom a gonoszkodás?
vagy...
Miért vasorrú a bába? Miért bába? Ha vasból van az orra, akkor kerülnie kell mindent, ami mágneses? Nagyot koppan a falon, ha leesik a seprűről? És mit csinál egy mágneses viharban?
És mennyire fantasztikus építmény lehet a kacsalábon forgó palota? Értitek, kacsa lábon! Leborulok az építész előtt!
Üvegpalota, meg ahol a kurta farkú malac túr, királylányok, akik megérzik a legapróbb borsószemet, farkas, aki beöltözik nagymamának. Ez való nekem! :D Lehet lyukas itt-ott kicsit a magyarázat, de hé, jó fantáziám van, a lyukakat ezer variációval kitömködöm.
( Diana Wynne Jones: Vándorló palota - Miyazaki mese - tuti befutó nálam)
A Jancsi és Juliska über félelmetes mese, képzeljétek csak magatokat bele, vagy inkább ne! Valaki elzárja a gyerekeket és hízlalja őket, csak hogy később megegye. Grrr... Hófehérke mindig olyan bárgyúnak tűnt a szememben, Hamupipőke a nő, aki tud fejlődni, a törpéket utáltam, Csipkerózsika unalmasnak tűnt, de sebaj, volt még több ezer mese helyette! A magyar népmesék meg egyszerűen játékosak, viccesek.
A mesék régen elhitették velem, hogy bármi lehetséges. És ezért örök hála és imádat jár nekik. Nem tudok úgy mesékről beszélni, hogy ne mosolyognék közben. Nem is akarok másképp mesélni. Szeretek mesélni, imádom a kérdéseket, amiket felvetnek bennem, imádom tovább gondolni az egyszerűbb történeteket. Annyi minden megbújik egy mese lapjai között. Titkuk kifürkészhetetlen, a legapróbb sarokban is megbújhat egy ismeretlen vagy épp ismerős lény.
A mese számomra az a műfaj, amiben a legtöbb fantázia van. Emlékszem, amikor hosszú idő után elolvastam Michael Ende-től Momo-t, ledöbbentem, mennyire játékos is a műfaj. Szinte elvarázsolt az apró részleteivel, amik mind bájosak voltak és egyszerre félelmetesek és időn túliak. Ha az ember szereti a meséket, akkor ott dorombolnak a mesebeli lények a szürke hétköznapokon is. Persze én tágan értelmezem a mese fogalmát, számomra a mesebeli alapokra épülő fantasy is ez a kategória, csak a szimpla mesék a gyerekeknek szólnak, a fantasyk meg a felnőtteknek.
És tudjátok, mit szeretek a legjobban? Mesélni. Nemcsak meséket... Azt is szeretem, amikor leülsz a barátoddal egy fárasztó nap után a kávézóban, és azt mondja neked: milyen napod van, mesélj nekem. :) Szóval emberek, meséljetek! Ha unjátok a tündérmeséket, hát meséljetek másról.
A világ jobb hely lesz a sok-sok mesével...
Akik nem rémültek meg a vasorrú bábától és témázásba fogtak:
PuPilla
Miamona
Andi
Tigi
Reea
Nima
Ilweran
Magnolia
Bea
Patricia
És persze a témához most is csatlakozhattok blogbejegyzéssel, kommentekkel, ahogy akarjátok!
( Ha posztot írtatok, kérlek jelezzétek valamilyen formában, és ne feledjétek a linkcserét!)
Mélyen egyetértek! A világ jobb hely, illetve sokkal rosszabb lenne nélküle...
VálaszTörlésÉs tényleg igaz, hogy beindítja a fantáziát, és továbbgondolod, és özönlenek a kérdések. Pedig a gyerekek alapból is hajmeresztőket tudnak kérdezni, hátha még Andersen rásegít... :)
Momo!!! Imádom. Máti Angi mellett ezt is kihagytam :( Sokáig nem akartam olvasni, mert arra gondoltam nem kötne le. Mekkorát tévedtem... Nagyon jó poszt lett ez is :) Éljenek a mesék!!! :)
Meséljünk! :)
VálaszTörlésDe azért most már mindent értek. Ha te már gyerekként is történeteket cincáltál családilag, helyére kerülnek a dolgok, mert a gyerekek őszinték, néha kegyetlenül azok, te pedig ezt átörökítetted mindenki, de legfőképpen az én örömömre az írásaidba is. Csak persze némi humorral megspékelve.
Öreg csocsesz, meg a rutin. ;)
"Ha az ember szereti a meséket, akkor ott dorombolnak a mesebeli lények a szürke hétköznapokon is." Jaj nagyon egyetértek, és úgy örülök, hogy te is úgy rajongsz a mesékét, és hogy a többi történet egy részét is mesének tartod.
VálaszTörlésDe olyan béna vagyok hogy két helyen kommenteltem egyszerre, és mindkettőt mentettem, de ez elszállt mégis, és akkor rájöttem, hogy már rámentettem valamit ááá. Szóval most nem egészen tudom reprodukálni amit írtam... :S
Hampipőke a nő, aki tud fejlődni? Ezen meglepődtem kicsit, főleg, hogy netszerte olyan képeket lehet találni mostanában, hogy Hamupipőke a sikálásból a sikálásba ment, csak a herceg oldalán takarít tovább :D :D kicsit gonosz :D
A tavitündérből csak a nagyon pink borítókeret rémlik, maga a sztori nem, na majd utánajárok :)
PuPilla: Bizony bizony, túl idealizálom Pipőt :D, és az a tavintündéres könyv nekem is megvan :D
TörlésReea: hát köszönöm, igen, a kritikai alap innen származik :D, és csak remélem, hogy nem írok mindig hülyeségeket.
Miamona: úgy örülök, hogy te is szereted őket, meg leköt, meg minden :DD. Azért remélem, sokan vagyunk így.
Semmit nem tudok hozzáfűzni, csak annyit, hogy ennél a bejegyzésnél éreztem azt, hogy kár, hogy nem vagyok már gyerek, mert a te emlékeidnél ott voltam, és részt vettem. :)
VálaszTörléshallod, ezek a mesetovábbgondolások... hát kész vagyok. :DD de teljesen jogos.
VálaszTörlésMa már nem nagyon olvasom/nézem őket (bár tévét egyáltalán nem nézek), de amikor könyvtárban dolgoztam, egyértelműen erősebb vonzódást éreztem a gyerek- mint a felnőttrészleg irányába. :)
VálaszTörlésNem ebből az alkalomból, nem is csak a mesékről, de írtam egyet a főgonoszokról, ha valakit érdekel (és ha már Zenka megemlítette a tavitündér mire fel való gonoszságát): http://batornyul.blogspot.hu/2014/09/a-jo-es-rossz-orok-harcarol.html
Ó, amúgy továbbgondolás - nem mese, de én arra vagyok nagyon kíváncsi, hogy mi lett volna Rómeóval és Júliával, ha életben maradnak és összeházasodnak. Vajon 40-es éveikre mennyire lettek volna házsártosak? Vagy Bellával és Edwarddal úgy 100-200 év múlva - vajon veszekszenek-e a mosogatáson vagy a szennyes mellé dobált zoknin? Meg úgy egyáltalán, mi van a happy end után, az nem lehet, hogy a szereplők a konstans hepiség állapotába kerülnek, és onnan szenderülnek jobblétre majd sok idő múltán? (Észrevettétek, hogy a mesék, legalábbis magyarul, mindig úgy végződnek, hogy "amíg meg nem haltak"? Végül is, reális :D) Szóval, mi történik a mesehősökkel, miután már nem látjuk őket? Írhatna valaki egy ilyet, de jót, nem valami gagyit...
Hmmm, jó dolog ez a témázás, kicsit közelebb hozza a bloggereket egymáshoz:) Lehet idővel én is csatlakozom most, hogy újra kedvem támadt irogatni....
VálaszTörlésÍrjál nyugodtan, visszamenőleg is, bármelyik témáról, és jelezd Zenkának :) akkor körbelinkelünk. :)
TörlésPersze Klauda! Írj, ha kedved támad, szívesen olvasnánk tőled is a megírt témákban, bármit, bármikor. ;)
Törlés