Három SEP könyvről röviden

Ah, mert nem járnak ilyen fickók sehol az utakon, nem toppannak be a szürke kis közértbe és nem koccan össze a fejünk, miközben széthulló papírjaimat szedegetjük össze a földről egy szürke esős hétköznap délután...

 Szóval miután a száznyolcvankilencedik nap is eltelt az életemből ilyen esemény nélkül, most mondjátok meg nekem, mi mást csinálhattam? Elővettem egy romantikus könyvet. Aztán három lett az egyből, gyorsan egymás után...

 A történetről: Annabelle Granger párkereső irodát nyit, s hogy fellendítse vállalkozását, megpróbálja ügyfélként becserkészni a Kígyó ( hehe) névre hallgató sportmenedzsert, polgári nevén Heath Championt, aki mellesleg a város legjobb hapsija --- a fülszöveg szerint...

Amire emlékszem: a könyvet untam. Annabelle a tipikus szegény és szerencsétlen lány vagyok, akit majd a szexis milliomos szépen a helyére tesz, - ó ez mennyire unalmas!-, Heath Champion meg - lehet valakit komolyan venni ilyen névvel? - nem nagyon értettem, miért Kígyó, mert hiszitek vagy sem, semmilyen " kígyósság" nem volt benne, nem csörgött, nem hörgött, nem volt különösebben szigorú sem, és én azt is képtelen voltam elhinni, hogy jó pasi, ezáltal most már biztosra vehetitek, hogy nem működött a kémia köztem, meg a könyv között.

Ráadásul valami nagyon visszataszító mellékszál volt egy tökéletes sznob nő meg egy maffiózó kinézetű sofőr között, ami már megint annyira uuunalmaaas! De volt pár jó pillanat, pl. a könyvben azt hiszem valakinek bekékül a bőre a regény végén, és van egy Pippi nevű gyerek, aki folyton mobil telefonokat rabol.

A történetről: Dr. Jane Darlington - most komolyan, ezek a nevek...- egy észkombájn, de sajna pasija nincs, és ketyeg a biológiai óra. Mivel úgy véli, sehol nem találná meg azt a pasit, aki intellektuálisan méltó párja lenne, a spermadonor meg nem kézenfekvő megoldás, el kezd keresni egy megfelelő egyedet, aki fizikálisan egy ász, de észben picivel az átlag alatt van.
Ki is nézi magának Cal Bonnert, a Chicago Stars híres irányítójátékosát, s egyszer-kétszer - elég fura módon- elcsábítja, azzal a céllal, hogy teherbe essen. Aztán egyszer csak mindent megtud a nagy Cal...

Amire én emlékszem: nah, erről a könyvről csak annyi jut az eszembe, hogy Jane kiszedi az összes patkót a Lucky Charmesból :D, na most ezen megint egy jót röhögtem, de titeket ez nyilván nem nyugtat meg. Jól van, jól van, vicces egy könyv, folyton civakodnak a főszereplők, azt hiszem a lány szégyenlős, a pasi meg intellektuálisabb, mint először hittük.
Érdekes módon a mellékszál sokkal jobban érdekelt, mint a fő, ebben Cal szüleinek a történetét olvashatjuk, szerintem baromi érdekesen és reálisan. Néha azt gondolom, Phillips sokkal jobban tud komolyabb témákról írni, pedig viccesen meg amúgy is zseniálisan ír a romantikus zsánerben, de ez a vonal... nyilván senkinek nem tetszik, de nekem nagyon. Hogy mi volt a jó benne? Az, hogy azt feszegette, mennyit érdemes feladnod magadból, hogy a társad olyannak lásson, amilyennek szeretne...

A történetről: Rachel egy tévés prédikátor özvegye, mégpedig egy olyan tiszteletesé, aki ellopta rengeteg ember pénzét, és mindenkit becsapott. Sajnos a sors fintora, hogy Rachel autója pont amellett a város mellett robban le, ahol a tiszteletes korábban ügyködött.
Rachel élete romokban van, egy fityingje sincs, ám van egy kisfia, akitől semmi pénzért nem válna meg.
Nagy nehezen munkát szerez Gabe Bonner mellett, aki nemrég veszítette el a családját, s miközben felújítják a Salvation melletti régi autósmozit, lassan elfogadják a múltat, a jelent, a jövőt, meg úgy mindent.

Amire emlékszem: ez egy baromi jó könyv, nekem már már túl érzelgős, de nem a negatív értelemben. Itt is megint az tetszik a könyvben, ami másoknak nem, példának okán a kis Edward, az, hogy mennyire törékeny- és hogy ez mennyire reális, komolyan miért akartok ti mindig tökéletes emberekről meg gyerekekről olvasni?-, az, hogy milyen nehéz elfogadnia Gabe-nek, hogy beleszeretett egy nőbe, és hogy kezd megkedvelni egy olyan fiút, aki ugyanolyan korú, de mégis teljesen más, mint akit elvesztett. Az a vicc, hogy egyszerre szentimentális, sírós és nevetős hangulatba kerültem a könyv miatt, ami annyira meglepett, hogy sokáig beszélni sem mertem róla. :)
A mellékszál is érdekes - lett volna-, ha nem lett volna olyan kiszámítható, csak annyit árulok el, hogy az alapszitu a tökéletes és gyönyörű és csodás testű és fantasztikus pap, valamint annak szürke ruhákba járó titkárnője. Annyi a baj, hogy Ethant a nagy átváltozás után jobban érdekelte Kristy melle, mint arca, de hát Isten útjai kifürkészhetetlenek. ( oh, bocsánat :D ).
Ami külön tetszett, az az Oprah hangján megszólaló Isten, igazából egy külön könyvet megérdemelt volna Ethan, nem kellett volna ennyire leegyszerűsítenie a szentem... De ez még így is nagyon jó könyv.

Összességében, ha túl szürkének találjátok a hétköznapokat, és senki nem jön szembe az úton, aki picit is felvillanyozna, ámde határozottan utáljátok és unjátok a szitut, nem fogtok csalódni Susan Elisabeth Phillipsben. Más esetben sem, de ilyenkor biztos.