Utálatos poszt

PuPilla volt kedves, és meghívott erre a játékra, ahol abstractelf népszerűtlen könyves vélemények book tag-jére válaszolgatunk.Olyan rég kaptam hasonló meghívásokat, hogy nem volt kérdés, mindenre válaszolok.

Kapásból az első kérdésem, ti néha nem hiányoljátok a facebook-ról a dislike gombot? Na mindegy, ez csak úgy eszembe jutott, jöjjenek a kérdések- és a válaszok.

Banyacipő - figyelem, lehet a továbbiakban banya leszek!

1. Egy népszerű könyv vagy sorozat, ami neked nem tetszett.
Első blikkre azt akartam írni, hogy nem volt ilyen, aztán ágyamban álmatlanul forgolódva eszembe jutott, hogy micsoda naiv elképzelés volt ez az első gondolat. 
Rögtön eszembe jutott ugye a legendás Szürke ötven árnyalata, amit képes voltam meg is venni, annyira hittem a pozitív visszajelzésekben, de szerencsére túl is adtam rajta, úgyhogy már nem az én polcomat terheli. Aztán eszembe jutott még Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata, mely úgy általában "fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében", de számomra kifejezetten csalódás volt- mondjuk kifejezetten utálom a vámpírrománcokat-, vagy írhatnám még Nalini Singh angyal sorozatát, ami számomra a röhejes kategória, DE elhiszem, hogy másnak erre párásodik be a szeme, úgyhogy semmi gond nincs ezzel. 
Ami kifejezetten irritál és felmérgesít az Rebecca Donovan Lélegzet trilógiája, ha csak rá gondolok felviszi a vérnyomásomat, annyira utálom.  Grrrr- hörr-mörr! - kifejezetten utálom ezt a regényt, akinek áldozat komplexusra van szüksége, olvassa. ( Kicsit kegyetlen vagyok, de mivel csak könyvről van szó, vállalom. )

 2. Egy népszerű könyv vagy sorozat, amit mások nem bírnak, neked viszont bejött.
Ide feltétlenül a vihogós női könyvsorozatokat tenném- rajongok értük-, tehát jöjjön ide a Szingli fejvadász sorozat, vagy a Lilana Hart Go-go girl sorozata- amit pár szőrös szívű kritikus olyan felemás módon- a fene sem értette mit akartak ezzel mondani- le minősített elég tudományos módon, de szerintem egy vicces könyvet csak egy dolog mérhet, hogy mennyit röhögtél rajta. Én rengeteget tudok, úgyhogy semmi gond.

 3. Egy szerelmi háromszög, ahol a főszereplő nem azzal a karakterrel jött össze, akinek te szurkoltál; vagy egy OTP (one true pairing), ami szerinted pocsék. 
OTP... Komolyan :D, hová jutottunk idáig??? Vannak jelöltjeim amúgy. A Kisasszonyokban - Louisa May Alcott- ez nem kérdés, hogy Jo Marchnak kellett volna összejönnie Laurie-val, és bár már több mint tíz éve olvastam a regényt, de még mindig felháborít a tény, ahogy egy huszárvágással tönkretette az írónő ezt a tökéletes párost. 
A másik párosom a könyvben ugyan révbe ért, de én legszívesebben hibajavítóval kihúznám a hölgyeményt az egész sorozatból -jelen esetben Ginny Weasley a kiválasztott-, akivel semmi gond nincs, csak épp hogy olyan semmilyen. Erőltetettnek tartottam ezt a románcot, még a Kövér Dáma is karakteresebb mint ő. ( De ezen ne vesszünk össze, mert én legszívesebben szegény Potter srácot Luna oldalán látnám. )

 4. Egy népszerű műfaj, amit te nagyon ritkán olvasol.
Krimi. Túl szikár, túl száraz. Emocionális lényem nem érinti meg. :P
YA? Kifejezetten kezdem utálni, ha tizenéves főhősökről kell olvasnom. Évek óta nem is tettem. 

 5. Egy népszerű vagy közkedvelt karakter, akitől te a falra mászol.
Popeye a tengerész... Fogalmam sincs, ki lehet. Mindjárt puskázok kicsit, ki miket írdogált... Még most sem tudom. Nagyon sajnálom. :)

 6. Egy népszerű író, akit te az istenért sem tudsz megszeretni.
Hohó! Stephen King. Tudom, hogy mindenki litániákat ír róla, de kifejezetten utálom, - pedig már próbálkoztam fantasy-val, horror sztorival is... Annyi maradt meg benne, hogy minden könyvében, amit olvastam, egy külön bekezdést szánt arra, hogy valamelyik női hős menstruál. Gratulálok.

 7. Egy népszerű könyves toposz, ami már a könyöködön jön ki. (pl. elveszett hercegnő, korrupt 
szerető, szerelmi háromszögek, stb.)
Nagyon érdekesnek találom, hogy itt mindenki a szerelemi háromszöget írta, de én speciel alig olvastam szerelmi háromszöget. Hol lehet olyat találni? :D Úgy gondolom, hogy az még, hogy Kata szereti Bélát, de néha szépen néz az Istvánra, az még nem szerelmi háromszög, akkor sem, ha István éjjelente a Katáról álmodik. Nem olvastam még olyat, ahol nem lett volna egyértelmű, hogy ki kihez tartozik, most az, hogy kikacsintok a másikra, szerintem egyenlő a nullával és nem szerelmi háromszög. Mert mondjuk ott van az Elfújta a szél, ahol Scarlett valóban azt hiszi, hogy Ashleyt szereti, de közben az utolsó lapon rájön, hogy köze nincs hozzá, és a másik két oldalról is ilyen erős tévedések és érzések állna fenn, na az, már valami, de ezek a gyermeteg regénybetegségek, amiket szerelmi háromszögnek hívunk mostanában, hát szerintem szóra sem érdemesek.
Másik dolog, hogy KORRUPT SZERETŐ? Izé, azt hol lehet olvasni? Mert nekem elég egzotikusan hangzik :D, de tényleg, ezt még ki kell beszélnünk később.

Ja és válaszolnom is kellene, szóval népszerű könyves toposz, ami a könyökömön jön ki. A FOLYTATÁSOS REGÉNY. Úgy gondolom, sokkal nagyobb kihívás íróként egy könyvben megírni az egész történetet, mert ezzel a nyújtsuk mint a rétestésztát stílussal néha ki tudnak akasztani, főleg, ha látni, hogy már nincs is cselekmény a folytatásokban. Nehogy félre értsétek, van olyan történet, ami megérdemli a folytatást, de nevetséges, hogy manapság minden divatos író folytatásokban gondolkodik. Néha kifejezetten rosszat tesz ez a történetnek. De mint mondtam, ez sem általános.
Amit kifejezetten utálok, az  az, hogy a legtöbb történet főhőse gyönyörű, de ha nem az, hát a rajongók a sztorihoz csatolják egy híres színész vagy modell képét. ( Bah! ) Pedig történhetnének már érdekes dolgok hétköznapi hősökkel is...
Még biztos van több is, ha majd eszembe jut, pótolom.

 8. Egy népszerű sorozat, ami téged egyáltalán nem érdekel
Trónok harca? Egy ideig néztem a sorozatot, és tetszett is nekem, de most már úgy érzem, elég öncélúan erőszakos. Persze tökéletesen megértem a hisztériát, ami körbe veszi, de nekem ez nem hiányzik az életemből. Aztán ide írhatnám az összes vámpíros sorozatot - kivéve a Vámpírakadémiát, és a Cassie Palmer sorozatot-, illetve ha valamit utálok, az a sok Helyszínelős film. Komolyan mondom, mikor unják már meeeeeg???? Grrrrr. Hörr. Mörr. Stb, stb. ( Csak sápítozom. )

 9. A mondás úgy tartja, „a könyv mindig jobb, mint a film”, de melyik filmet vagy tévésorozatot kedveled jobban, mint a könyvváltozatát?
A Büszkeség és balítéletet kifejezetten jobban kedvelem filmben, mint könyvben. - Bármelyik verzióról is van szó. És azt hiszem a Három testőr feldolgozásokkal is így vagyok. Írnám tovább is, de más nem jut hirtelen az eszembe.
 

Kétségek, na azok voltak, nagyon...

Tesóm reggel megkérdezte, hogy mi a fene az a katamennialbion.com? - Mert hogy folyton azt hozza fel a gép, amikor be akar lépni a gmail. fiókjába...

És ez eszembe juttatta, hogy nem is írtam, mennyire hatalmas nagy félelemmel töltött el az, hogy ezt a vicces kis történetet az emberek elé tárom. Az összeszorult gyomor csak egy dolog volt, mielőtt publikáltam. Ott volt még az állandó bizonytalanság, hogy mit fognak most ezek után gondolni rólam az emberek, hogy majd összesúgnak a hátam mögött, hogy valami miatt lesajnálnak, mert nem az ő szájízük szerint írtam, mert nem írtam tökéletesebben, mert túl laza voltam, és feljött egy csomó blokk, amivel meg kellett küzdenem nap mint nap... 

Az ember szeretheti, amit ír, kell is szeretnie, de kezdetben nagyon nehéz nem úgy gondolni az írására, mint egy gyámoltalan, kedves kisgyerekere, akit ott felejtesz az emberek között. Szeretni fogják vagy bántani? Elhanyagolják és elmennek mellette? Melyik a jobb? Ha elhanyagolják, vagy ha nekimennek? És ugye én, aki négy éve folyton csak lebeszélem és lebeszélem magam az írásról, - pedig nem is akarok mást, csak szórakozni közben-, szóval én most megküzdöttem ezekkel az aggodalmakkal, minden egyes nap, amikor beléptem a postafiókomba, minden egyes pillanatban, amikor felnevettem, mert nem emlékeztem az aktuális részre, és új élményként fogadhattam, minden pillanatban, amikor megláttam, hogy Reea kommentet írt- Úristen! Mit akarhat???- , na ilyen dolgok foglalkoztattak engem. 

Blogot írni sokkal könnyebb, mások írásait kritizálni...- vajon kritizáltam őket? - , mások írásait értékelni, boncolgatni semmiség, mert ott elbújhatunk a könyv mögé. Azt mondom, figyi, ez csak egy vélemény, és túllépek mindenen. Ó, ez annyira egyszerű. De írni, az olyan személyes élmény, még akkor is, ha ez most épp egy laza, humoros gyakorlatként született meg, szóval olyan személyes élmény, amit igazán átnyújtani - legalábbis az én részemről- csak képzeletbelei piros masnival lehet. 

Forrás

Szóval örülök, hogy ez a történet azokhoz jutott el, akikhez el kellett jutnia. Örülök, hogy bár minden nap meg kellett küzdenem a kétségeimmel, bennem volt a meggyőződés, hogy Kata sztorija rátalál majd arra az olvasóközönségre, akik lazulni akarnak és kikapcsolódni. És nagyon örülök, hogy ezt az - olyan hülye szó, hogy kitárulkozás!-, szóval hogy ezt a lépést, ami számomra szinte egyforma volt a bungee jumpinggal - mert hát elvileg annak sincs veszélye, de mégis hozzá járul, hogy a félelmünkkel szembe nézzünk-, szóval hogy sikeresnek könyvelhettem el. Örülök, hogy fellélegezhetek, hogy a gyomrom is fellégezhet, és hogy újra vigyorogva gondolhatok a karácsonyi történetemre - ami egyesek szerint nem is volt olyan karácsonyi!- , de a reakciókról majd kicsit később írnék, és az a posztom sem lesz uncsi, ezt megelőlegezhetem. 

Viszont a cím nemcsak a karácsonyi sztoriról szól. Érdekes, mert amikor az ember váltani akar, szerintem az első lépcsőfok, hogy elnémítsa a kétségeket. Nem is szabadna írnom a kétségekről, manapság valamit kitalálsz és holnap már meg is valósul, de azt is elárulom, de csak súgva, hogy amikor megállapítottam magamban, hogy nem akarom tovább a blogot úgy írni, mint régen, megint csak jöttek a kétségek, hogy mégis hogy képzeled ezt?, és társai. És akkor arra gondoltam, hogy az a legjobb az egészben, hogy nem képzelem sehogy. Hogy hagyom, hogy kiderüljön, ez az érzés, hová vezet. Hogy nem stresszelek, és nem kínzom meg a gyomrom sem, mindenféle görcsöléssel, mert akiket érdekel, hogy miről írok, úgy is fognak olvasni, akiket meg nem... Hát fogok én szenvedni mások elvárásai miatt? Az a helyzet, hogy nem... Meg kellett húzni az életemben a határokat, és az a helyzet, hogy az életemben az elsődleges mérce, bárhogy is nézem, én vagyok.

Szóval kétség az van, de azért van, hogy tovább lépjünk. Hogy átlépjünk felettük. Mert könnyen átszökkenhetünk, csak szerintem az van, hogy kell hozzá egy adag bátorság, és annak a tudata, hogy a szökkenéssel bizony biztos talajra lépünk. Én úgy érzem, - ahogy másokkal beszélgetek a terveikről-, 2016 sok ember életében változást hozhat. Keressük az értékeket, keressük önmagunkat, itt elárulom - Nima posztjára utalva-, hogy életmódváltásba kezdek én is, és alig várom, tele vagyok energiával és örömmel, hogy VÉGRE TORNÁZHATOK , és jógázhatok, és teázhatok- bár már régóta teázom, de mindig jó új teákat kipróbálni ;)-, és rendbe szedhetem ezeket a hülye csombékokat, amiket akár kétség formájában, de én kötöttem magamra az évek során. 

Hát, most ennyit szerettem volna írni, azzal hogy majd még folytatom... Pedig megfogadtam, hogy rövidebb posztokat gyártok. ;)

Hello 2016... ugye jól megleszünk?

RoseHillDesignStudio Etsy - Heather Stillufsen naptára

Hümm, egy új év, finom, ropogós hideggel, jó adag friss levegővel... Ismerek olyanokat, akik direkt nem mennek szilveszteri buliba, hanem azzal köszöntik az új évet, hogy január első napján, hajnalban sétálnak egy jó nagyot, akkor, amikor még mindenki a buli fáradalmait piheni, aztán elővesznek egy jó könyvet, és otthon pihenéssel töltik a napot. Szerintem nem egy rossz elképzelés...

Fenti képen Heather Stillufsen 2016-os naptárát láthatjátok, nemrég találtam rá a facebookon a képeire, és teljesen megörültem, hogy már ilyet is lehet kapni az etsy-n. Megvenni mondjuk nem fogom... De azért örültem a lehetőségnek, hogy akár erre is elkölthetnék több mint hatezer forintot. :)

Mostanában kezdem a facebook oldalamat - a személyeset, nem a blogét- arra használni, hogy inspirációt gyűjtsek. Remélem nem sértek meg senkit sem azzal, hogy mások képeit nézegetni, nekem nem akkora élmény, újonnan kaptam arra rá, hogy leállítom azoknak az embereknek a követését, akik a folyamatosan csak felbosszantanak a folyamatosan netre nyomott személyes fényképeikkel, úgyhogy többségében már csak cikkek, fényképek, blogok oldalai ugranak fel a frissben, amiben az a legjobb, hogy ha nincs kedvem megnézni az aktuális reggeli híreket, teljesen más irányba fordulhatok, és a reggeli teám mellett fel tudok töltődni. Így találtam rá Heather Stillufsenre is, no meg most találtam meg a Bohem Style Every Where oldalra, amiért totál odáig vagyok. Folyton csak mentem és elmentem a képeit. Biztos vagyok benne, hogy valamikor még hasznomra válik. Vagy egy regény világában... vagy akár egy bohém partyn! ( Vagy talán a bohém esküvőmön? ... )

Még nem tudom, milyen irányba terelnek majd, de nagyon inspirálnak ezek a képek... Könnyen el tudnék képzelni egy világot, ahol mindenki ilyen különleges színes ruhákban járna. Tudom, ez csak kis szelete a történeteknek, és pont hogy én sosem szoktam azzal foglalkozni, ki mit vesz föl, mert irreálisnak tartom, de valamiért elkezdtem gyűjtögetni ezeket a képeket.

De miket is írok! Nem is ezért ragadtam tollat- vagyis ültem ide a monitor elé vagy egy órával ezelőtt. Egyszerűen csak le akartam írni, hogy ma egy könyvbe annyira belemerültem, hogy teljesen megríkatott. Potyogtak a könnyeim, annyira meghatódtam, és közben arra gondoltam, hogy egyáltalán nem szégyen, ha valamibe ennyire bele tudjuk élni magunkat. Számomra ez egy jó jel. Mert annyira utálom amikor valami olyan semmilyen. Tudjátok, az elmegy kategória. Egy könyv legyen hatással rám, legyünk egy rezgésszinten! Azt akarom, hogy nevessek rajta, hogy izgalmamban összeszoruljon a gyomrom, hogy sírjak, ha meghat, amit olvasok. Hogy amikor a kezembe veszem, szűnjön meg a külvilág körülöttem. Olvasni számomra így a jó dolog.
Hadd legyek titokzatos, mert nem írom le, melyik könyvről van szó. Lehet, egész évben nem írom le, melyik könyvről írok majd ide nektek. Hát nem furmányos dolgot találtam ki? Persze, lehet úgy kevésbé lesz érdekes a blog. Minden esetre, hello 2016, én úgy érzem, ez a nap egy csodálatos év kezdete. Minden más majd magától kialakul.

Rendhagyó évértékelő...

A 2015-ös év nem a könyvekről szólt. Jóval több regényt olvastam el, mint amiről posztot írtam, így azt is mondhatnám, nem a blogolás éve volt... És nem volt a listázás éve sem, mert nem vezettem nyilvántartást a kiolvasott könyvekről, nem volt kívánságlistám, nem néztem az aktuális megjelenéseket. Úgy olvastam, mint régen, amikor még nem volt internetem. Még csak nem is harácsoltam a könyveket, összesen 4 db. könyvet vettem, és ajándékba sem kaptam sokkal többet.

A 2015-ös év, mondhatni a könyvtárazás éve volt. Még mindig szeretek a könyvtárban császkálni, kifejezetten szeretek másnak könyveket választani, vagy csak úgy olvasgatni a könyvtár új szerzeményeinek fülszövegét, még akkor is, ha messze  nem érdekel a könyv.

A 2015-ös év sok tekintetben a magamba fordulás éve volt. Meg persze a nyitás éve is, mert rengeteg olyan szituációval és emberrel ismerkedtem meg, amikről régebben még hátra hőköltem volna, ugyanakkor már nem éreztem kényszert arra, hogy minden olvasmányról jelentsek, hogy mindenképp meg akarjak felelni a régi és új ismerősöknek. A 2015 a tisztulás éve is volt, lomtalanítással, rendszerezéssel... Most már sokkal könnyebben válok meg a régi dolgaimtól, sokkal könnyebben hagyok félbe egy könyvet, az évek óta őrizgetett olvasatlan könyvek szigorú megmérettetés után maradnak csak nálam, elajándékozom vagy eladogatom őket.

Még mindig szeretek olvasni- ez sosem fog változni-, csak most azt a korszakomat élem, ahol a könyvek háttérbe szorultak. Leginkább este olvasgattam pár oldalt, és ez a pár perc is betöltötte azt az élményt, amit régen a hosszú órák adtak. Szeretem a 2015-ös évet. Nem tudok listát írni csodaszép nyarálásokról, hatalmas nagy élményekről, amiket kiposztolhatnék a közösségi hálóra, de így is rengeteg élményt és tapasztalatot adott.

Könyvek terén ott voltak természetesen a romantikus könyvek, leginkább a kisasszonyos könyvek formájában, és azokon belül is azokat a történeteket, írókat kerestem, ahol a jellem - vagy helyzetkomikum folytán sziporkázó párbeszédeket olvashattam. (Újabban ez a gyengém.)

Aztán újra nyitottam a chick-lit könyvek felé, itt viszont nem bíztam semmit sem a véletlenre, és csak a mások által nagyon ajánlott regényeket olvastam. Nem is csalódtam bennük.

Aztán olvastam komolyabb regényeket is - tudom ez így elég tág fogalom-, amikről leginkább azért nem írtam mert... elindítottak bennem valamit, egy gondolatot vagy csak gondolatfoszlányt, amiknek úgy éreztem még érnie kell. Régen írtam arról a moly-on, hogy olykor az olvasás egészen intim esemény lesz, ilyenkor nem is tudod megfogalmazni az érzéseket, amiket a könyv benned kelt, de tény, hogy veled együtt rezonál, és kicsit olyan írni ezekről a történetekről, mintha feltárnád a lelked egy részét. Viszont én nem igazán éreztem késztetést erre...

Nagyon örülök annak, hogy rátaláltam az útinaplókra és utazással kapcsolatos regényekre. Ehhez kapcsolódnak még a gasztro-regények, amikben nem csak egy csipet só vagy bors, hanem jó erős hangulatképek- és ha szerencsénk van- igazi gondolatok is társulnak. Olykor arra gondoltam, kiposztolom az összes kedves idézetet ezekből a regényekből, mert sokkal inkább visszaadná, mit szeretek bennük, mintha egy szikár könyves ismertetőt írnék, de letettem erről is. 

Ami pedig úgy tűnik egy újabb szerelem lesz- legalábbis reménykedem benne- az az életrajzok. Tudom, kicsit unalmasnak tűnnek, de egyáltalán nem. Még az életrajz sem fedi fel az emberek igazi arcát, de legalább közelebb kerülhetünk hozzájuk. 

A 2016-os évben leginkább írni szeretnék. Folytatom szerintem az útinaplók, életrajzok vonalat, természetesen nem fogom meghazudtolni magam, olvasok romantikus regényt is, és úgy fogok választani, mint idén, semmiféle kötelezettség nélkül. 

Ha valami figyelemre méltó könyvet láttok, vagy olvastok, szóljatok, mert most sem szándékozom az újdonságokat figyelni! 

Van pár dolog, amire viszont vágyni kezdtem, szóval arra számítok, hogy a következő évben 

- fogok scifi-t olvasni...

- fogok olvasni a csillagászatról

- egész sor szakácskönyvet fogok végig lapozni

- kifejezetten figyelni fogok a jól megírt útinaplókra

- összegyűjtöm a megjelent Julia Quinn könyveket

- fogok angolul olvasni. lásd Moning: Burned 

- fogok olvasni pár régi, klasszikus könyvet

- megpróbálkozom talán a Narnia krónikáival

- és összegyűjtök pár Grimm mesét. 

A blogolás kapcsán viszont egy dolgot észrevettem, kifejezetten kezdem unni a könyves bejegyzéseket/ ajánlókat. Már úgy értem, írni :). 

Mindenkinek boldog új évet!

Vajon mit jelent a " semmi extra" ?

Épp az imént olvastam ki Debbie Macomber Angyalhaj című könyvecskéjét. A könyv kedves, rendes, aranyos volt, az első 150 oldalát élveztem is, de sajnos ott volt a regény második fele, amit untam, és nem tudtam sok mindent kezdeni vele.

Nem tudom, írjak-e a történetről... A főszereplője Katherine, vagyis KO. ( micsoda név, nem? ), aki a Macomber regényekben elhíresült Orgona utcában lakik, és épp munkát keres, miközben -  hogy kiegészítse jövedelmét -  karácsonyi képeslapokat ír meg pénzért másoknak. Ez így elég utópisztikus nem?

/Kapcsolatunk titkos is és misztikus, kicsit utópisztikus/ :P 

Na jó, szóval KO. kedvenc szomszédnője épp egy tanfolyamon vesz részt, melyben oly mértékben kiterjeszti pszichikus képességeit, hogy a macska alomból megjósolja, hogy KO. élete párja az a

dr. Wynn Jeffries lesz, aki a Szabad gyermek című könyvével tönkre tette Katherine unokahúgainak jellemét. Tudni kell ugyanis, hogy a fent említett könyvben a férfi azt írja, a gyermek tudja, mi jó neki, és semmiképpen sem kell nevelni őket, és ami a legrosszabb:  Jeffiries szerint nem kell hazudni a gyerekeknek a Mikulásról, nem kellenek a gyerekeknek dajkamesék. KO. ettől elég KO lesz, gondolhatjátok, úgyhogy egy szép napon, amikor megtudja, hogy egy lakásban élnek, le is támadja szegény dr. Wynn Jeffriest.

Na ez volt a poszt kötelező része, úgyhogy haladjunk, leírom, milyen kérdések merültek fel bennem olvasás közben. Ha van kedvetek nyugodtan válaszoljatok.

Első kérdés, miért ad a kiadó " Angyalhaj" címet egy olyan könyvnek, melyben nem hogy angyalok, de azok frizurája sem kerül soha még csak említésre sem. A könyv eredeti címe Christmas letters, ami KO. foglalkozását és a lezárást tekintve- ami tök nyálas volt- , teljesen korrekt. Én sokkal inkább megvettem volna Karácsonyi levelek címmel a könyvet- mint az értelmezhetetlen " angyalhaj" címen. Ismertek még ilyen cím átkeresztelést?

Aztán amúgy mi az az angyalhaj? A google ezt dobta ki: "Az UFO-megjelenések helyén igen nagy gyakorisággal található egy furcsa anyag, az úgynevezett “angyalhaj ". Hát jó. 

Ja és:  Megírtátok már a karácsonyi képeslapokat? Hihetetlen, hogy még novemberben megvettem őket azzal, hogy én fogom legelőször elküldeni minden ismerősöm között, és még most sincsenek készen. 

Aztán: a könyv szerint a tengeren túl van egy olyan szokás, hogy a karácsonyi levelekben, képeslapokban mindenki eldicsekedik, mi történt vele az évben. Gondolom én, az utolsó sorba azért oda írják, hogy boldog karácsonyt. ( Nem tudom, hogy létezik-e még a szokás, bár azt tudom, hogy más országokban még tart a képeslapküldés hagyománya, és kitűzik őket egy táblára - ahogy mondjuk én-, vagy egy madzagra aggatják, stb. stb. ) De hogy fizetni egy levelezőlap megírásáért... Ez Mézga Gézáért kiált. ( Idős hölgyesen túl idealizált amúgy a regény világa)

És még van egy kérdésem. Megnéztem a könyvvel kapcsolatos véleményeket, és úgy igazából senki nem akarta bántani, de leginkább olyan véleményeket olvastam, hogy " semmi extra", " egynek elment", " kellemes, kis olvasmány". Nyilván ti is olvastatok már olyan könyvet, ami nem volt nagy szám, de hát nem is vártatok tőle olyan hatalmasat. Ezek a semmitmondó vélemények nálatok a pozitív vagy a negatív kategória? 

Mit jelent, ha egy könyv mindet összevetve olyan kis semmilyen, se nem jó, se nem rossz. Csalódottak vagytok ilyenkor? 

* A könyv egyébként az utolsó happolásom a rukkolán. ( Azóta töröltem magam. ) Egyrészről azért választottam ki, mert karácsony táján illik a karácsonyi témát olvasni - mit kezdtem volna vele, nyáron a negyven fok melegben? - másrészt meg kíváncsi voltam, vajon mennyire emlékeztet a saját sztorimra. Egyetlenegy párhuzamot találtam, ami egész jó átlag.  *

A várólista csökkentésről

Gondolkodtam azon, hogy csatlakozzak-e... 

De nem fogok. 

Mindenesetre nagyra becsülök mindenkit, akik belevágnak! Legyetek ügyesek, okosak, bátrak!  Ollé!

Karácsonyvárók klubja

Csíz Kata nem akármilyen dolgot vesz a fejébe, amikor a nyirkos Skóciába utazik. A terve nem más, minthogy részt vesz egy több mint kétszáz éves kastély felélesztésében, ha kell, hát takarít, vagy akár kisegítő lesz! A vendégek első nagy rohama karácsonykor várható, így Kata és társai, az angyalbolond Luca, a két orosz pincér, Jurij és Dolgopov, valamint pár lelkes karácsony rajongó skót attól tartva, hogy a Heart Hollow House és a vár morcos ura igazi Grincsként elrontja az ünnepet, megalapítja a KARÁCSONYVÁRÓK KLUBJÁT. 

Ahogy az ünnep egyre közeledik, Kata élete olyan gubancossá válik, mint a tükrén lógó fenyőfa imitáció, az előző lakótól örökölt, zöld boa. Meg tudják- e szervezni a nagy karácsonyi partit, s vajon Kata frizurája akklimatizálódik a folytonos ködhöz egyszer? Meg tudja-e valami dobogtatni Ewan Grincs Mackintosh szívét, s Luca angyalai valóban léteznek? Ki a kastélyban kísértő szürke ruhás hölgy? S egyáltalán: Kata meg tudja menteni az ünnepet? Ez mind olyan kérdés, amit csak a jövő válaszolhat meg. 

Kata nemcsak Skóciába, hanem annak nagy, büszke embereibe, és az ijesztően nagy bárányaiba is beleszeret,  miközben nappal suvickol, felszolgál, rendezvényt szervez, éjjel pedig a Csendes éjt dúdolászva építgeti az ellenállást. Márpedig Heart Hollow-ban igazi ünnep lesz!  ( De ha nem, az természetesen Mackintosh hibája. ) 

 A történet írója nem is tagadhatja le, hogy túl sok romantikus regényt olvasott, és túl sok karácsonyi filmet nézett, amikor úgy döntött, hogy a Karácsonyvárók klubját megírja. Valószínűleg az volt a mozgatórugója, hogy végre egy olyan karácsonyi történetet olvasson, aminek nem az a csúcspontja, hogy a jó öreg, fehér szakállas Mikulás lecsúszik a kéményen, és ajándékot csempész a karácsonyfa alá, miközben az aktuális szerelmesek gerlepárként turbékolnak a fagyöngy alatt. 

Igazi, - némiképp a földtől elrugaszkodott-, de életszerű történetet szeretett volna, ahol a karácsonyvárás nem lesz egyenlő a giccsel, ahol a romantika nem fullasztja a cselekményt nyáltengerbe, és ahol a tél és az adventi készülődés hangulata mosolyra készteti az olvasót, megmelengetve még a legfagyosabb Grincset is, és újabb tagot toboroz Csíz Kata klubjába. 

A sztori érdekessége ezen kívül, hogy egy írástechnikai kihívásra íródott. Csíz Kata története napról napra, blogbejegyzések formájában bontakozott ki, egy-egy fáradt nap utáni tíz-tizenöt percben íródott meg az aktuális rész, melyben egyrészről a karakterábrázolást, másrészről pedig a napi írásra való ösztökélést- mert hogy el lehet ám szokni a rendszeres írástól- gyakoroltam. 

Igen, lebuktam. Ez az én történetem, és arra gondoltam, megosztom veletek adventi ajándékként a fiktív fülszöveget, ami szerintem tök jóra sikerült. Bevallom, nagyon élveztem a történet írását, ami igaz, már több éves, és talán ma már másképp rendezném a sztorit, de volt egy főszabályom írás közben: nem akartam erőlködni, egyszerűen csak élvezni akartam,  hogy szabadon alkothatok, hogy nem kell figyelnem a részletekre, hogy nincsenek elvárások. Nem is volt más a cél, mint hogy élvezzem az írást, és ne görcsöljek rá a formai szabályokra, hanem csak írjak valamit. 

A Karácsonyvárók klubja először az nlcafe blog oldalán jelent meg, - utazás, karácsony és ego blog kategóriában - nézettség tekintetében közepesen jó volt, de volt egy sikerélményem: advent harmadik vasárnapján a Nők Lapja karácsonyi netes oldalának főlapjára került ki egy poszt, amit több mint ezren olvastak. A vicc az volt, hogy páran tényleg elhitték, hogy ez egy Skóciába szegődött lány blogja, és elkezdtek kérdezgetni, hogy melyik városban vagyok, stb, amitől nagyon megijedtem, mert bár a fiktív napló-regény egy jó ötlet volt, de nem akartam másoknak hazudni. Azt hiszem egy idő után nyilvánvaló volt egyébként, hogy egy fiktív történetről van szó, amiben annyi kanyar volt még, hogy az ihletet a velem történt, vagy általam hallott események adták. Jó poén volt, most is szívesen olvasgatom december táján. 

Nem tudom megállni a kérdést, a fülszöveget olvasva, gondoltátok volna, hogy ezt én írtam? :) 

Illetőleg kedves, romantikus lelkületű olvasóim, ha látnátok ilyen fülszövegű könyvet, elolvasnátok?

  Várom válaszotokat, és remélem, most jól megleptelek titeket! ;)

Szép hetet, békés, örömteli készülődést!

( Ha nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon kíváncsi vagy, mutatok egy linket:  http://katamennialbion.blogspot.hu/ )