Valahol egy párhuzamos dimenzióban.... / ha én regényhős lennék

Valahol egy párhuzamos dimenzióban Zenka egy dombtetőn ücsörög és azon gondolkozik, most beverjen-e egy maflást a királyi fodrásznak, aki különösen idétlen kontyot tornyozott a feje búbjára. A ruhája elszakadt, a topánja sarka rég letörött, mert igazán, nagyon nem tehetett mást, minthogy elszökött az éjféli bálról, annyira megrémisztette a sok-sok hajbókoló vendég. Mit lehet most tenni, fújtat egy nagyot, hiszen már kinőtt a mesékből, rég feltörte már a lábát az a fránya üvegcipő, ráadásul nyomában a királyi testőrség, hogy visszavigyék a palota díszes falai közé. Nem, oda soha többet nem megy. 

Unalmasnak és üresnek tűnik az arannyal díszített szobája, a folytonos semmitmondó pomádé, a pacsuliillatú udvarlók, unalmasnak tűnik, hogy mindenki csak a nyafka királylányt látja benne, mellesleg bosszantó, hogy az ő szavát soha senki nem érti meg, hiába ült sokszor éjfélig is a királyi könyvtárban, hiába tanulmányozta a csillagokat, vagy hogy hogyan értekezett sok-sok filozófus. Kiábrándítóan okoskodó a világ, és az ő -üres? női? - okoskodása meg nem érdekel senkit sem. Hatalmas szélvihar éri el a dombot, és a hideg levegőhullám lebontja feltornyozott haját, aminek nagyon-nagyon örül, sőt - gondolja magában mosolyogva-,  még annál is jobban. Legalább a leomló hajkupac eltakarja a messzeségben porzó királyi testőrség lovainak apró foltját.

- Na jó, én most megyek- mondja teátrálisan az almafának, ami bosszantó módon nem válaszol az égvilágon semmit. De azért útra kel. Még csak a harmadik fordulónál jár az erdő közepén, melyről sokan azt rebesgetik, hogy mértanilag is, "de tényleg teljes mértékben kerek", amikor megérkezik egy páncélos lovas, korántsem olyan fénylő páncélban, amiről a mesék írnak, és korántsem udvarias módon elállja az útját. Hősnőnk mindig is vágyott a kardforgatásra, de sajnos nincs más fegyvere, mint a legyezője, és - milyen az élet-, azt sem tanulta meg illő módon kezelni. Mégiscsak- morfondírozik, miközben a páncélos hatalmas csattanással és egy igazán nem mesébe illő böffentés közepette leugrik lováról-, mégiscsak van ennél a lovagnál egy kard, amire nagyon fáj a foga. Jobban kell neki, mint a kedvenc krónikásának következő meséje, pedig azt is nagyon régóta várja már, és a kancellária csak a jövő évre ígéri... 

Volt idő, amikor Zenka a mókás kérdéseiről volt híres. Ha valaki tanácsot kért tőle, hát felvetett pár lehetőséget, ami közül választhattak a vállalkozó kedvű udvarnokok és udvarhölgyek, és a lehetetlenebbnél is lehetetlenebb lehetőségek közepette mindig rátaláltak a válaszra. Futhatna, ez lehetne a leglogikusabb lépés, ha épp nem érezné azt, hogy földbegyökerezett a lába, márpedig a földbe gyökerezett lábak nehezebben mozdíthatóak, mint a banyák parkolópályára állított seprűi. El is csábíthatná, ha értene az efféle mesterséghez, de a kastélybeli élet nem kedvez az ilyenféle praktikákhoz, még akkor sem, ha a lovag "csöppet" daliásnak tűnik. Jó hát, gondolkozik továbbra is, miközben a lovag kötelet fog a kezébe- még is mit akarhat egy kötéllel?-, mit tennének a hősök a mesékben? A kedvenc történeteiben lovagok küzdenek a sárkánnyal, vagy testőrök küzdenek a morcos ellenséggel, maszkos útonállók rabolják ki a gazdagokat, hogy szétosszák zsákmányukat a szegényeknek. Lehetne haramia, az igazán illene hozzá gondolja, miközben a lovag csomót köt a csuklójára, - mégis mit képzel?- és maga után rángatja- mégis hogy gondolja? És mégis miért térdel le elé, mindazután hogy megkötözte, ilyen ámulattal?

- Ez eredeti gyémánt? - kérdezi a  csöppet daliásnak tűnő a karperecére nézve. 

Na most hősnőnk már hallott a feminizmusról, sok mindenben egyet is ért vele, de abban nem, hogy egy nő bármire képes lehet. Nyilvánvalóan nem elvárás egy hercegnőtől a verekedés, de ahogy a tanítók tanították, minden csak a szerencsés csillagállás kérdése, és Zenka csillaga most a karkötőjén tündöklő gyémánt. Nagy levegőt vesz tehát, és egy harcos amazon tigrisugrásával az előtte térdepelő lovagnak ugrik- a kedvező kimenetelt rábízza a földben pihenő kövekre. Piff-puff. Coff-Kopp. Ezzel is megvolnánk.

Nem sokkal később, amikor Zenka a lovag trágyaillatú páncéljában lovagol a csodálatos és nehéz karddal a kezében, tovább gondolkozik. Mit is tehetne... nemrég arról olvasott könyvet, hogy egy űrhajóval a Marson felejtettek egy felfedezőt... lehetne akár felfedező is, vagy ha most már páncélja és lova is van, lehetne akár maszkos igazságharcos is, vagy maszkos női bandita, vagy akár testőrnek állhatna, vagy nyomozhatna akár a Sherlock Holmes nevű nyomozóval is... Ám de...

- Hé, te ló, merre vágtatsz?


Talán csak hagyni kellene, hogy a ló elvigye valamerre. Az is jóféle kalandnak tűnik, gondolja, aztán az üvegcipőt a lombok közé dobja, egyiket a másik után. A lényeg, hogy mostantól ő irányít. De legalábbis a nyeregben van.

Fenti szösszenetet a témázás keretein belül írtam, és mint tudjátok bárki csatlakozhat az adott témához úgyhogy írjatok! DE ha nincs is kedvetek csatlakozni, akkor még kommentben megírhatjátok, milyen karakter lennétek és milyen történetben, ha választhatnátok.Nagyon kíváncsi vagyok mindenkire! ;)

Aki még témázott - a témához méltatlanul kevesen, de semmi gond:

Nima
Pupi
Bea 
FFG 

Csatlakozók:
Anna
Bubu
Lili