Egyszer volt, hol nem volt... 18-as karikával

Kézenfekvő volt egyébként, hogy ebben a szexmániás világban a meséket sem hagyják békén. 

Szegény mesehősök.

Szépség, éppen csak megszokta magában a hatalmas szörnyeteget, mire az állat képes volt jóképű, gyengéd herceggé változni. Gondolhatjátok, mennyire elégedetlen.

Hófehérke nem tudja eldönteni, melyik törpével hetyegjen, így úgy dönt jó lesz neki egyszerre mind a hét – a hét minden napján- több mint hétszer.

A libapásztorlányka nem azért szomorú, mert a gaz komorna ellopta tőle a herceget, hanem a komorna kedveskedései után áhítozik, a herceg meg nem hülye, kihasználja, hogy két asszonykája is lehet.

A Macska valamit csinál az Egérrel. Ne is kérdezzétek...

Aranyhaj annyira hülye, hogy tévedésből egyszerre három báróval is szexel úgy, hogy közben lövése sincs arról, mit csinál, de mint később gondolatban megjegyezte, legalább egy tapasztalattal több.

Hamupipőke hercegét muszáj beidomítani, mert rögtön a lényegre tér. A Kékszakállú herceg pedig kedveskedve megfenyíti engedetlen feleségét, amiért az benyitott a tiltott kínzókamrájába.

Nem haladtam sorban a történetekkel, félek Csipkerózsika átaludta az egész mulatságot, de lehet ő járt jobban.

A történetek igazából kidolgozatlanok, volt pár sztori, amin felröhögtem, másrészt meg annyira kiszámítható az egész, hogy nem voltak rám igazán nagy hatással. Talán, ha jobban megírták volna őket.

Régen a szex, mint olyan, azért egy titokzatos valami volt, most meg annyi helyütt látjuk meg olvasunk róla, hogy csak legyintünk. Konkrétan volt már, hogy ásítoztam, miközben  szexjelenetet olvastam egy könyvben, és hát így van ez fiúk és lányok, köztudott mégsem egyértelmű: nemcsak ahhoz kell tehetség, hogy űzzük, hanem azért ahhoz is tehetség kell, hogy jól leírják a dolgokat, nem?

 Azt hiszem, a szavak között is működnie kell a kémiának...

A könyvet másfél óra alatt elolvastam, a legnagyobb bajom vele egyébként az, hogy a történetek felépítése sematikus és kidolgozatlan. Képzeljetek el valami ilyesmit: 1. túl moderált bevezető, olyan apáca zárdás stílusban, zengzetesen, okoskodva, jelezvén ebben a könyvben is lesz egy kis értelem
2. apróbb utalások az eredeti történetre, mint pl. a kastélyban milyen ágyak voltak, illetve a meseszereplő neve 3. szex, szex, szex, szex, szex, meg ilyesmik 4. két mondatban a sztori lezárása, azaz apró sóhaj, hogy véget ért a szex.

A könyv apropója amúgy az a pszichológia, hogy mi nők azért vagyunk ennyire csököttek szexuálisan, mert a tündérmesékben belénk nevelték a romantikus értékeket, amik minket kalitkába zárnak. Úgyhogy olvassuk el ezeket a történeteket, szabaduljunk fel, és képzeljük magunkat egy másmilyen kalodába egy vagy több mesebeli herceggel - jeee!  ;)  Amúgy csak remélni merem, hogy az írónő sem gondolta  komolyan, hogy minden kislány álma az volt, hogy felnőtt korában elképzelje Aranyhajat a szájában egy nagy... 

Jaja... Hát ez van.

A könyv nem annak az igénynek lett megírva, hogy erotikába burkolja a meséket, - amire én is vevő lettem volna – hanem csak kerettörténetet keresett pár pornó jelenetnek, amik valószínűleg az írónő buksijában jelentek meg az esti mese olvasása közben. A Szépség és a Szörnyetegben például a szex leírása mellett csak a hálószobáról olvashatunk, Aranyhaj meg soha nem volt ennyire sügér, mint ebben a történetben- ráadásul véleményem szerint - mondhattok perverznek - de a csajban nagyobb lehetőségek voltak. ( Nem, nem fantáziáltam róla :P ) Még.

Nem igazán tudom, hogy kellett-e ez nekem. Úgy értem, tudjátok, van az a befejezés, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak, de én inkább úgy érzem, addig éltek boldogan ezek a karakterek, amíg békén hagyták őket.

4/10 - mert a minőség számít ;) - 2010 Könyvmolyképző Kiadó, 248 oldal-