Hát úgy történt, hogy elfelejtkeztem a saját magam által szervezett (?) témázásáról. Úgyhogy sűrű pironkodással olvastam PuPilla posztját, hogy felélesztettem a témázást, mert közben meg annyira leszívott ez a hét, hogy hát ... így sikerült. Nem írtam meg a posztot.
Pedig nagy terveim voltak még egy hónappal ezelőtt, ugyanis kitaláltam, hogy én egy világutazó naplóját fogom elolvasni, mondjuk egy néprajzkutatóét. Az olyan izgalmas lehet, ahogy lejegyzeteli, ahogy eveznek az Amazonason, aztán megjelennek az első dzsungel lakók, utána lerajzolgatja a kunyhóikat, meg az öltözködési szokásokat, fegyvereket. A végén talán megeszik a kannibálok, és csak pár csont marad utána, meg a napló. Nem fontos, a lényeg, hogy utazzanak benne, és megfelelően kalandos legyen. Szóval ez az egész olyan érdekes lett volna. De csak lett volna, mert a könyvtár épp zárva volt az elmúlt hónapban, és én nem tudtam kivenni semmi hasonlót.
Aztán azon gondolkodtam, hogy melyik utazós könyv volt rám a legnagyobb hatással, és rá kellett jönnöm, hogy ez nem volt más, mint Vernétől a Grant kapitány gyermekei. Itt az egyik borítója, hát nem menő?
"Lord Glenarvan Duncan luxus yachtján ifjú feleségével, Helenával és Mac Nabb őrnaggyal skót otthona felé tart. Szórakozásképp levadásznak egy pörölycápát, amelynek a gyomrában palackpostát találnak, amely ugyan három nyelven íródott, de töredékes. A palackban talált üzenet alapján indulnak a regény hősei megkeresni és megmenteni Grant kapitányt, aki valahol a 37. délkör mentén vélhetően hajótörést szenvedett."
Forrás a Wikipedia, mert hogy még mindig nagyon fáradt vagyok, de szégyellem nem megírni rögtön ezt az elmaradt posztot. Szóval elindulnak Dél-Amerikába, átkelnek az Andok hágóin, keresztül szelik Patagóniát, és közben olyan érzés volt olvasni, mintha én is ott jártam volna velük. Egy különösen izgalmas részben például egy hatalmas kondorkeselyű emel fel a magasba egy gyereket, emlékszem utána mindenfélét elolvastam Patagóniáról, meg a kondorkeselyűkről. A könyv egyébként Ausztráliában és a Csendes-Óceán térségében folytatódik, amire abszolút nem emlékszem, és most el is gondolkodtam, hogy újra kellene olvasni.
Na de hogy másképp nézve, miért volt ez a könyv nagy hatással rám? Hát mert iszonyú csúnya a kézírásom. Igen, kedves olvasó, teljesen jogos, hogy logikai bukfencet érzel, de el is magyarázom, hogy jön ez az egész ide. Szóval mivel iszonyat csúnya volt a kézírásom- magyar tanárom szerint még egy fiú is sokkal szebben ír - , így gimnáziumban a hét minden napján ki kellett másolnom egy oldal szöveget egy általam választott regényből. Na ez volt a Grant kapitány gyermekei, és ezért emlékszem csak az első, Dél-Amerikai részre, mert hogy szerencsére nem jutottam el a másolásban Ausztráliáig. A magyar tanárom úgy gondolta, addigra már sokkal szebben írok, és amúgy is menthetetlennek tűnnek a "betűkapcsolásaim", úgyhogy a további kézírást már nem erőltette. Hála az égnek, hogy nyomtatott betűvel írom a blogot :).
Még egy dologról szerettem volna írni, mégpedig egy tényleg utazásról szóló sorozatot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. A Kulinária kiadó ( Stahl könyvek ) gondozásában jelent meg anno Marlena de Blasi három regénye, az Ezer nap Velencében, Ezer nap Toszkánában, és Ezer nap a palotában címmel, és ezek méltatlanul elhanyagolt regények. Szerintem ezekkel tényleg a bőrödön érzed az olasz napfényt, az orrodban a szicíliai citrom illatát, és tuti biztos, hogy kedved támad elkészíteni pár ételt, amit ezekben a regényekben olyan élvezetesen elfogyasztanak. A kulcsszó itt a szerintem. Mert mások szerint ez a regényfolyam teljesen unalmas.
Nos kinek mi? Nekem amúgy ha van kedvenc könyves helyszínem, az Skócia, ha látom a fülszövegben ezt a szót, én már röpülök is a kassza felé. De még egyik könyvre sem mondtam volna, hogy ez annyira megragadta volna a skót felföldre vágyó lelkemet. Szóval ez még várat magára, és az is, hogy a bőrömön érezzem a skót ködöt, és szidjam az esőt, amiért nem látom a csodás elhagyatott várakat, a morc felföldi martalócokat és a kísérteteket. Hát igen, romantikus lelkem van, gótikus lányregényeken nevelkedtem.
Szóval ennyi lett volna az én utazásos, csapongó posztom.
De nézzünk meg más úticélokat, a többi blogger, bizony biztos jó kis helyekről írnak.
Pupilla, Dóri, Anett, Eszti, Andi, Ilweran,
UI: ne haragudjatok, de tényleg kiesett a fejemből, hogy posztot kell írni ezen a hétvégén! Hát ennyire futotta most tőlem ebben a témában, mindenkinek jó nyaralást, ha még váratna magára, ha pedig már az otthon kényelmét választjátok ezen a szép kánikulai napon, legalább olvassatok valamilyen klassz helyről.
Természetesen továbbra is várjuk a csatlakozókat!
