augusztus 06, 2013

Matched- avagy ne bízz a statisztikában

- Szerintem jó lenne, ha az emberek maguk választhatnák ki a Párjukat - mondom bátortalan hangon.
- Hova vezetne ez, Cassia? - kérdezi a hölgy higgadtan. - A következő lépés talán az lenne, hogy az emberek maguk dönthetnének arról is, hogy hány gyereket akarnak, hol és hány éves korukig akarnak élni?

Ajj, pedig olyan jól indult. A könyv elején teljesen meglepett a világkép, a nagy Társadalom és az apróbb, ám megszeghetetlen szabályai, az alapötlet tökéletes, a nyitókép tökéletes és a történet mégis szépen lassan elkezdett laposodni. Vagy csak a narrátorunk volt unalmas? Nem tudok rájönni. Mindenesetre a Matched az a könyv, ahol - véleményem szerint- a regény írója nem találta meg a regény ívét, a feszültséget nem jól adagolta és ez az a regény, ahol folyton csak azt gondoltam, mennyivel is jobb lett volna, ha Ally Condie mert volna igazán bátor lenni. Jó lehetett volna ez a regény, egészen jó, de ... 

Cassia és családja egy olyan Társadalomban él, ahol mindent - statisztikai valószínűség szerint -beszabályoznak, ahol az étkezéstől kezdve az öltözködésig, a párválasztástól a birtokolható tárgyakig mindent, de mindent központi előírások szabályoznak. Ennek a folyamatnak az egyik eleme az, hogy Cassia a Párválasztó Banketten megtudja, ki is statisztikailag a legideálisabb párja, s ezt követően az előírt rigmusokat letudva majd persze vele éli le élete nyolcvan évét. Valamilyen zavar következtében viszont, mikor otthon megnézi párja adatlapját a számítógépen egy egészen más fiú képe jelenik meg, egy olyan fiú képe, akit eddig is ismert...
Mint fentebb jeleztem, én teljesen odáig voltam az ötlettől és a regény eleje, első fele nagyon tetszett. Cassia, hát nem álmaim szereplője, nekem bárki, bármit mond, a csaj egy szabálykövető robot és alapvetően én nem éreztem lázadást az ő kis mini háborújában, mert konkrétan nem csinált az egész könyv alatt semmit. Őrlődött két fiú között, ó jajj, melyiket szeressem, közben persze csinált kihágásokat, de vessetek meg, ez a könyv ott lett harmatgyenge, hogy nem volt sehol semmi kockázat. Disztópiát ne írjunk már kockázat nélkül.

Akaratlanul is összehasonlítottam a Delíriummal, és hát gyerekek, hogy az mennyivel jobb könyv! És ráadásul mennyire hasonlít egymásra a kettő. A Delírium stílusa szerintem ezerszer jobb, a karakterek sokkal jobban ki vannak dolgozva, de ha már a kockázatnál tartunk... Itt az volt a lelki terror, hogy elvettek Cassiától egy púdertartót. Ó tudom, a púdertartónak eszmei értéke volt, de mi ez, ahhoz képest, hogy a Delíriumban az volt a terror, hogy agyonvágtak egy puskatussal? Szóval értitek, ez a diktatúra, amit ez a könyv leírt, egy kemény diktatúra volt, csak épp elfelejtette az írónő ezt a keménységet kifejteni, és pont ettől lett a könyv - izé- langyi. És ettől a jelzőtől most semmi nem menti meg.

De beszéljünk a másik főszereplőről is. Ky nekem nagyon szimpatikus, de bevallom leginkább azért, mert eszembe juttatja a Vámpírakadémia Dmitrijét, ő is ilyen szótlan, ilyen melankolikus alkat, ráadásul tetszett, hogy a srác ilyen visszafogott, viszont -amúgy- nagyon utáltam a szalvétáit. A sztori szerint ugyanis Dmitrij bocs Ky szalvétákon festi meg régi élete történéseit, mert ugye ebben a világban már nincs papír, amúgy sem szabadna ezeket a dolgokat senkinek sem leírnia, így Condie úgy gondolta, a szalvéta a megfelelő megoldás a titkos rajzok és üzenetek átadására. 
De gyerekek a gyakorlatban... hogy a fenében írt meg Ky szalvétákat, amikor nem voltak íróeszközei? Az ujjaival mázolta be a zsebkendőnyi szalvétákat és még sikerült olyan rajzokat is maszatolnia, ahol látszódtak az arckifejezések és érzések? Én ezt nagyon nem értem... Egy-egy pálcika ember még oké, de művészi rajzok? 

Másrészt az volt a gondom a sztorival, hogy nem haladt sehová. Az, hogy végre legyen valami tétje az egész sztorinak a világleíráson kívül, azt már szinte el sem vártam, de a végén annyira furán összecsapta az írónő Cassia jellemfejlődését... megtörtént? nem vettem észre. Persze láttam a váltást, hogy Cassia úgy érezte, ő mekkora egy renitens ám, de - tell the true-, a csaj nem volt az. :) És ez idegesítő, utálom, amikor valaki sokat képzel magáról- hiába volt leírva, hogy ő milyen kis lázadó, ha ilyenek a lázadók, akkor bezony nagy gondban vagyunk.

Amiért viszont szeretem a Matched-et, az megint csak a versek, a hangulat, meg az elején volt pár gondolat, amit mintha csak nekem írtak volna, úgyhogy sikerült, személyes kapcsolat alakult ki köztem és a könyv között, így ezt a regényt én biztosan megtartom és még a folytatást is elolvasom.
Egyébként a történet lassú ritmusa a szerelemi szálat nem zavarta meg, arra elég időt fordított az írónő, de ez önmagában édes kevés. Mindegy, még reménykedem, hogy kicsit bedurvul...Bár, ha a regényről írt vélemények statisztikáját nézem... Lehet nem fog sokat változni a történet.

Ally Condie: Matched-Egymáshoz rendelve 2011 Ciceró, 337 o. 6/10

5 megjegyzés:

  1. Hogy én mennyire egyet értek a könyv, meg a Delíriummal való összehasonlítás kapcsán is! :)

    VálaszTörlés
  2. én nem szerettem ezt a könyvet, de aztán egy konteós ismerőssel való több órás cseverészés után úgy vélem, hogy egyszer még valaki a jövőben elő fogja venni, és erre a könyvre fog mutogatni, hogy 'látod? már régen is megmondták...'
    (ez igaz még néhány könyvre, köztük a Cinderre is.)

    VálaszTörlés
  3. A világkép nem rossz, csak az a baj, hogy matinét kapunk belőle.
    Amúgy nekem nagy álmom, hogy valamihez nagyon értsek, legyek valami specialistája, és ez ugye csak úgy megy, ha más dolgokhoz meg nem értek annyira :D. Tudom, melyik konteós beszélgetésre gondolsz amúgy... :))És igen, végül is igaz, amiről beszéltünk, de senki nem ismeri a teljes igazságot :D muhaha- az igazság odaát van.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Gretty :D, pacsit ide! ;)

    VálaszTörlés
  5. Nahát, én is valami hasonlóra értékeltem anno ezt a könyvet, és azt gondoltam olvasni fogom a folytatást, de idő közben rájöttem, hogy felesleges lenne. Valami olyan alapon, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy közepes könyveket olvassunk:)

    VálaszTörlés