Tegnap elkezdtem szortírozni a könyveimet, és volt két könyv, ami még mindig az ágyam mellett hevert, márpedig semmi helyük nincs ott. Mutatom, milyen könyvekről is van szó:
A.J. Redmerski: A soha határa
Ez az a könyv, amit mindenki imád, és igazából nekem csak rossz érzéseim lesznek tőle. Az első 50-100 oldalon még próbáltam lelkes lenni, de lapról-lapra egyre nagyobb viszolygással gondoltam a történetre, ami igazából nem annyira gáz, - nem is akarom annyira szétcincálni-, de amellett, hogy mindenkinek a szabadság jut az eszébe róla, nekem inkább a nyomasztó szó.
Kezdem ott, hogy Andrew engem végtelenül idegesített, kábé úgy éreztem magam olvasás közben,
mint
mikor egy pasi rád nyomul, és te el akarod hajtani, de az még mindig
ott van!, és ha már voltál ilyen szituációban, akkor tudhatod, hogy
mennyire kellemetlen érzés. Valószínűleg Andrew bekapcsolt bennem valami
bújtatott, régi emléket :), mást nem igazán tudok kitalálni, de
konkrétan onnan tudtam, hogy a büdös életben nem fogom ezt a könyvet
szeretni, amikor a srác el akart menni valami bárba, és a gyomrom
görcsbe ugrott, és vészvillogók jelentek meg a szemem előtt. Bah,
ilyen érzések mellett nyilvánvaló, hogy a könyvet nem olvastam végig,
hanem átlapoztam.
A
vicc az egészben, hogy a könyv 2012-ben jelent meg, a nagy szexuális
abúzusos romantika idejében, és én előrendeltem, hogy mi hamarabb
olvassam. Valószínű, ha akkor, és nem öt évvel később olvasom, nem
zárkóztam volna annyira el előle, és nem okozott volna bennem kisebb -
fél órás- krízist, hogy miért érzem magam emiatt a könyv miatt öregnek.
A következő könyv annyira jellegtelen volt, hogy az előbb rágugliztam a címére, és úgy sem sikerült megtalálni. Szóval jöjjön a kormány tíz botránya cikk helyett Sarah MacLean Tizenegy botrány egy herceg meghódításához könyv. Ez egy sorozat harmadik része, ami megint csak fura élményt nyújtott. Eléggé odáig voltam a sorozat első részéért, ezért egyértelmű volt, hogy a többit is megveszem. Már figyelmeztető jelnek kellett volna lennie, hogy a második rész olyan lassú víz partot mos típus volt, de úgy gondoltam, egynek elmegy. A harmadik -tehát jelen- részről csak annyit, hogy február környékén elkezdtem olvasni- mi ez a könyv az ágyam mellett?, ja jó, akkor ha már itt van elolvasom indíttatásból-, és a harmadik fejezet táján kezdett rémleni, hogy egyszer már télen elolvastam. Megnéztem a fülszöveget, kisebb gondolkodás után rájöttem, hogy kész szenvedés volt az egész. A női főszereplő végtelenül idegesítő, a regény ötlettelen, a tizenegy botrányból tíz lapos volt, a férfi főszereplő vérszegény, ja és az egész regény során egyszer nevettem fel, amikor a férfi főszereplő, a herceg azt merte mondani a főszereplő lányról, hogy mennyire okos. Még jó indulattal sem volt semmi jel arra vonatkozóan, hogy ez igaz lett volna, rokonszenves, bögyös, gyermeki még igen, de hogy okos? Annyi bizonyos, hogy a leányzó szeretett ismételgetni, mert minden fejezetben, de még az utolsókban is elismételte, hogy őt senki sem fogadja be, és ő képtelen alkalmazkodni. Hát akkor így jártál!
Nima szerint egyébként kinőttem az ilyen típusú regényekből, igaza lehet, de amikor fáradtan, úgy értem lelkileg fáradtan haza vánszorgok, még mindig az az első, hogy valami könnyed olvasmány felé fordulok. Irány a chik-lit regények :), azokon legalább tudok nevetni. ( Amúgy mást is szoktam olvasni, de érdekes módon ezekről a női regényekről sokkal nagyobb kedvvel blogolok.)
Azt hiszem, hogy ezeket a könyveket oda fogom ajándékozni valakinek, vagy régen mindig azt gondoltam, hogy megőrzöm ezeket a szódával elmegy, vagy nem szeretem könyveket a jövendőbeli lányomnak, de van egy olyan érzésem, hogy húsz év múlva már monitorok segítségével, valami jó kis 4D-s technikával fog menni a szex is, és ha lesz is lányom, valami teljesen más módon fogja látni a romantikát, legyen az régens korabeli vagy de én azt akarom, hogy birtokolj típus, szóval amellett döntöttem, hogy jó pár könyvet kiszórok az amúgy is túlterhelt polcaimról.
