április 19, 2020

Könyvek, amik melegen tartanak...

Most, hogy már a kereskedelmi tévék szórakoztatás gyanánt sem találnak ki mást, mint hogy a karantént bámuld, szerintem igenis itt az ideje annak, hogy megosszuk egymással azokat a könyveket, amik kiragadnak a valóságból, amik feltöltenek, amik betakarnak, nehogy vacogj. 

Ezek azok a könyvek, amik kabátként betakarnak. Általában más világba kalauzolnak el, de nem mind játszódnak képzeletbeli világban. A kabátkönyvek számomra azok, amik megmelengetik a szívemet, legtöbbször összekapcsolnak a gyerekkorommal, vagy felidézik azt az érzést, hogy minden a helyén van/lesz/volt. Legtöbbször ezeket a történeteket olvasom újra, ha rossz kedvem van, már az is megnyugtat, ha csak a kezembe veszem őket, és elolvasok pár lapot. 

Itt egy kis ajánló a tavaszi kabát helyett, kint úgy is fúj a szél. Szíverősítőként is javallottak, olvassuk őket minden nap, ha melegsége vágyunk. 

Persze mindenkinek mást jelent a kabátkönyv, mint ahogy mindenkinek más a kedvenc étele, színe, kedvenc elfoglaltsága. Ezért is jó, hogy témázás körében írok erről, mindenképp olvassátok el a többiek posztját is, hátha ők ajánlanak valami jó kis olvasmányt. 



Kabátkönyvről jut eszembe, hogy bár régen nagyon szerettem a Jane Eyre-t, és a regény még most is a kedvenc könyveim között van, de nem sorolnám a kabátkönyvek közé. Elkezdtem újra olvasni angolul, és folyamatban van egy színházi közvetítés befejezése is. Hogy miért is írok róla akkor itt? Emlékeztek, ahogy Jane csak úgy tudta elviselni gyerekkorában a rokonai lelki kínzását, hogy elővett egy természetről szóló könyvet, és kinyílt előtte a világ? Biztos vagyok benne, hogy Charlotte Bronte is érezte ezt az érzést, és neki is volt egy olyan története, ahová elmenekülhetett. 

Részemről az utolsó, nem rég olvasott kabátkönyv, amit mindenkinek jó szívvel ajánlok, Christelle Dabos Tél jegyesei sorozata. Különleges világba kalauzol, jó hosszú, hogy elmerülhessünk benne, kalandos, színes, ízes, illatos könyv ez, itt-ott sablonos, és megvannak a maga gyengeségei, de maradéktalanul eléri azt, amiért íródott: úgy érzem magam olvasás közben, mintha egy külön kis világban járnék, és végtelenül jól érzem az ott tartózkodást. 

Ha valami könnyed dologra vágyom, és kritérium, hogy nevetni akarok, akkor Janet Evanovich Szingli fejvadász sorozatát olvasom. Nem fantasy, de abszurd jelenetei miatt, mókás karakterei miatt számomra felüdülés. Az egyetlen sorozat, amiből 25 részt elolvastam. Olyan kis gömbölyű ez a regény. Könnyen csúszik, jó lubickolni a sodrásában, jó nevetni a világon, és közben még bűnügyeket is oldunk meg. Számomra ez a tökéletes könyves vígjáték. 

Nem hagyhatom ki a két klasszikus kabát regényt, a Harry Pottert és a Gyűrűk urát sem. Míg a Harry Potter gyermeki énem ragadja meg, összekapcsol régi önmagammal, addig a Gyűrűk ura a kalandokat kárpótolja az életemben. Tolkien művét irodalmilag jóval többnek gondolom, mint a Harry Pottert. Libabőrrel a karomon olvastam a harmadik részt, sokszor eszembe jut, amikor szép helyeken járok. A Harry Potter viszont annyira játékos - még ha a végén veszít is a könnyedségéből... Nem lehet nem szeretni. Tipikusan téli olvasmány nálam, míg a hobbitok útját nyári kánikulákban szeretem olvasni az elsötétített, hűvös szobában. 

Másik kedvenc sorozatom az Időtlen szerelem trilógia Kerstin Giertől. A borítója miatt vettem meg az első részt, és ha rossz lett volna a tartalom, a borító miatt megvettem volna mindhármat is. Szerettem ennek a könyvnek a hangulatát, az időutazások izgalmát, a könnyed tini szerelmi vonalat is, az elbeszélés stílusát. Azt hittem, kedvenc írót avatok az írónő személyében, de a többi sorozata nem húzott úgy magába, félbe is hagytam őket. De ezt a három könyvet nagyon szeretem mind a mai napig olvasni. 

Blixen Volt egy farmom Afrikában regénye számomra egyenlő a melegen sütő narancssárga napfénnyel. Annyira benne jártam a könyv világában, hogy napig Afrikával álmodtam, miután befejeztem. Pedig igazából nincs is története a regénynek, de hát itt a kabát könyvek lényege, olvasás közben betakart Afrika pora, és feltöltött a fénye. 

Aztán eszembe jutott még gyerekkorom kedvenc könyve Selma Lagerlöf Nils Holgersonja. Gyerekkorom kedvenc története volt, kezdetben csak a mesét szerettem, aztán megkaptam könyvben is. Az első könyv volt, amibe leírtam a nevem, csupa ákombákom vonásokkal :). Pár éve meghallgattam hangoskönyvben is, és rá kellett jönnöm, a felnőtteknek is van mondanivalója, nem csupán egy habkönnyű történet, tele van értékkel és mondanivalóval. Mindeközben átjárja az állatok iránti szeretet és tisztelet, a természet csodálata. Örök kedvenc marad. 

Egy kis különlegesség, hogy Julianne Donaldson Edenbrooke-ját kifejezetten nem szerettem - mert egy egyszerű kis történetnek tartottam- mégis van benne valami, ami miatt már háromszor újra olvastam. Mondjuk minden olvasás után egyre jobban megkedvelem, de még most sem tudom, mi vonz hozzá. 

És egy másik könyv is eszembe jutott: Sarah Addison Alentől az Édes élet. Nekem ez a téli falatozásokat juttatja az eszembe, a sült almát, a gesztenyét, a tejszínes kakaót. Regények olvasását, miközben kint esik a hó, vagy fúj a szél. 

Cecelia Aherntől nagyon szerettem olvasni az Ahol a szivárvány véget ér regényét. Érdekes módon mégis a film az, ami annyira beragadt nálam, hogy ha rossz kedvem van, sokszor újra nézem. Szerintem nagyon jó hangulata van, jók a zenék, színészek, nagyon szeretem. 

És megint csak félig könyves élmény, de a Vándorló palotát minden évben többször is megnézem. Fantasztikus mindkettő, de az anime-t azért sokkal jobban szeretem. Többször gyógyír volt ez a mese a megsebzettnek hitt lelkemre. 

Bámulom a polcom, és tudom, hogy írhatnék még pár regényről, de most csak azokat írtam le, amikről tudom, hogy többször olvastam már, és hogy a jövőben is újra olvasom. 

Szívesen gyűjtöm az ilyen élményeket, ne legyetek rest, írjátok le Ti is, milyen történetekbe szerettek beburkolózni! 

A többiek posztja: 

SHARE:

március 29, 2020

Programajánló karanténon innen és túl...






Nekem ugyan nincs több szabadidőm, mint a komor idők előtt, de mindig örömmel nyugtázom, hogy milyen kreatívak és önzetlenek tudnak lenni az emberek, ha akarnak. Annyi jó programot látok az interneten, annyi pozitív közösségi hír jön velem szemben, hogy akaratlanul is azt gondolom: "hé, a világ még nem érett meg a pusztulásra, úgyhogy fel a fejjel!" Legyetek erősek, nevessetek, kapcsolódjatok ki a folytonos aggodalom hullámból, és ami még fontos, kapcsolódjatok önmagatokhoz kicsit. A magadba fordulás nem mindig átok. 

Mindezen bölcs gondolatok után hozok pár programot, amin én is szívesen részt vennék - ha lenne rá időm-, illetőleg részt veszek majd! Remélem, tudok kicsit segíteni. 

1.  A MűGond szerkesztői ingyenesen, online mesterkurzust indítottak A nagy Dekameron-olvasás címmel.  A mesterkurzus résztvevői  100 napon át minden nap egy-egy újabb Dekameron-novellát fognak olvasni, és egy Zoom-on elindított videókonferencia keretében közösen értelmezik a szövegeket. A kurzusba bárki csatlakozhat, egy előzetes regisztrációt követően. 

"Ha van járvány, akkor van járványirodalom is. Mert a művészet megelőzi a korát. Boccaccio az alfa."


2. Boccaccio után homlok egyenest ugorjunk egy másik stílusba. Aki ismeri Lena Dunham nevét, tudja, hogy garancia a minőségi csajos szórakozásra. A járványhelyzetre tekintettel interaktív romantikus regényt ír, amit minden nap a Vogue oldalain olvashatunk.  A Verified Strangers (Igazoltan idegenek) Ally, egy Los Angeles-ben élő, megkeseredett szingli párkapcsolatairól fog szólni, ráadásul az Dunham instagramján szavazhattok is minden kedden és pénteken, hogy mi történjen a főhőssel. 

Király ötlet, én is csináltam már ilyesmit, csak nem vagyok ismert - meg ennyire ügyes sem-, úgyhogy senki sem olvasta szegény hőseim kalandjait. :P 


Forrás, illetve első fejezet itt

3. Ha már úgy sem mozdulhatsz ki, hogy a közösségben mozgasd át tagjaid, itt az idő, hogy jógázz kicsit bent! Rengeteg ingyenes online jóga órát találsz a facebookon, én most Diószegi Ádám online óráját ajánlom, ami szerdán lesz, de tényleg nagyon sokan segítenek abban, hogy ne csak a monitort bámuljuk, hanem mozogjunk is kicsit.



4. Varázslókiállítás a kanapéról? A British Library és a Google Arts & Cultur együttműködésének köszönhetően otthonról is bebarangolhatjuk a Harry Potter megjelenésének 20. évfordulójára megszervezett kiállítását, melynek címe Harry Potter: A History of Magic (Harry Potter: A mágia története)


Az online tárlaton itt barangolhattok, varázsló süveget fel! 


Felirat hozzáadása
5. Egy kis könyves önismeret! Szuperhősök klubja Matuska Mircsivel!

 Matuska Mircsi nemcsak coach hanem igazi könyvmoly. Célja, hogy "1)segítsen abban, hogy kompromisszumok és szégyen nélkül merj és élvezz önmagad lenni fittyet hányva mindenféle káros sztereotípiákra 2) azáltal, hogy ne csak szórakozásra használjuk a regényeket, filmeket, történeteket, hanem arra, hogy tudatosabbak legyünk, hogy fejlődjünk általuk."

A facebookon találtam rá Mircsi oldalára, ahol egy nagyon lelkes közösséget találtam, szuper elgondolkoztató posztokkal, játékos kérdésekkel, könyves idézetekkel, önismereti tesztekkel. Csak szólok, hogy Áprl. 2-án ingyenes online workshop lesz, Önismeret egy történettel címmel, amihez csak te kellesz, az egyik kedvenc könyved, és a Zoom. Biztos nagyon érdekes lesz! Jelentkezhetsz rá itt, ha már csatlakoztál a szuperhősökhöz...

Ez csak 5 program a sok közül, bárhol találhatsz magadnak elfoglaltságot a világhálón, csak járj nyitott szemmel... Ha pedig lecsapod a notebook tetejét... Észrevetted már, hogy csiripelnek a madarak, hogy ébredezik a természet, hogy már orvul bemászkálnak a pókocskák az ablak peremén? A világ körbevesz, és te is a része vagy, én szeretek erre gondolni.

Na jó, most megyek... Valamikor természetesen jövök vissza. Ja és ha már program: engem vár az ablakpucolás. Ujjé!

SHARE:

március 21, 2020

Várólista csökkentés 2020

Milyen kis ügyes vagyok, gondoltam publikálom ezt a képet. ( Ha már újra elkezdtem blogolni.) Ha minden könyvből nem is, ezekből mindenképp tervezek posztot írni. A vcs a jövő. Éljenek a könyvek!


SHARE:

március 18, 2020

Én dolgozom...

Napi kilenc órát töltök úgy emberekkel, hogy mind legszívesebben otthon lennénk. Kimegyünk az utcára- mert muszáj, bevásárolunk- mert kell. Próbáljuk nem minden félórában megnézni a legaktuálisabb híreket. Próbáljuk követni a helyi pletykákat. ( Hol van hús, hol van WC papír, hol van karantén? ) Nem mi választottuk. Becsüljétek meg, ha otthon lehettek, tényleg nagy dolog ez. Mi megpróbálunk nem pánikolni, nevetünk egymás maszkján, meg hogy mennyi műanyag kesztyű van még, és találgatjuk, hogy van -e értelme az egésznek. Akartam könyvet rendelni, de ebédidőben, amikor megpróbáltam gyömbért szerezni nem csillagászati áron, megláttam egy túlhajszolt futárt, és úgy döntöttem, inkább majd olvasok a sok-sok polcon ácsingózó olvasatlan könyvből. 

A könyvvásárlási mizériám előtt arra gondoltam, most képtelen lennék komoly vagy szomorú könyvet olvasni, lehet inkább újrázom pár régen nagyon szeretett könyvemet, amik biztonsággal, melegséggel töltenek el. 

Amúgy várom a hétvégét, mert akkor én is bekuckózhatok kicsit. 

Ki milyen könyvet tervez be az elkövetkező időszakra? Milyen sorozatokat fogtok nézni? 

Én szerintem újrázom a Rubinvöröst-  mi volt a sorozat címe,  időtlen idők? - nem emlékszem :) -  , előkotrok pár szemtelenül romantikus regényt, keresek valami vidámkodó koreai sorozatot, és amúgy is kivettem a könyvtárból a Kakukkszót, ott van mesének a Seraphina is, van mit olvasnom. 

Szerintem ne terheljük a futárokat felesleges rendelésekkel, van elég könyvünk, és ha más nem, ott az e-book. 

Képzeljétek az imént töltöttem le egy ingyenes Fejős Évát! :)

Kitartást mindenkinek! 




SHARE:

március 14, 2020

Napi Zenka

Újra kezdtem a blogolást. Vagy inkább fogalmazzak úgy, hogy csak szünetet tartottam, és most újra a tettek mezejére lépek?

Egy könyvvel akartam kezdeni, de ez az év nem úgy indult, ahogy szokott, és eléggé álszent dolognak érezném, ha mindenféle átmenet nélkül most csak és kizárólag könyvekről írnék. Úgyhogy felhúztam egy új sablont a blogra, és most elkotortam egy régi címkét, a " napi zenkát", amiben mindig is a hétköznapjaimról írtam. Úgy döntöttem tehát, hogy ma írok, egy kicsit hétköznapit.

Tegnap elmentem a gyógyszertárba, ahol jókedvű emberek csevegtek az ajtó előtt arról, hogy mind meghalunk. Majdnem benyitottam, amikor éles hangon rám szóltak, hogy ők is sorban állnak, mert egyszerre csak két ember lehet bent. Jól van hát, gondoltam, és hallgattam, ahogy mindenki kineveti a többieket, a felhalmozókat, de közben meg mindenki borzasztóan retteg.

Senki nem köhögött le várakozás közben, ami egészen jó, bár utána a gyógyszertáros nő mindent szanaszéjjel köhögött, amin kicsit megütköztem.

A drogiériákban valaki hisztérikusan nekitámadt az eladónak, hogy miért ajánl neki olyan törlőkendőt, ami nem antibakteriális. Az utolsó darabot vettem meg a teafaolajból. A buszmegállóban arról beszélgettek, mégis hogyan kell kenyeret sütni.

Nagyon fura, mert végig úgy éreztem magam, mintha egy katasztrófa film első jeleneteiben lennék mellékszereplő. Tudjátok az a név nélküli ember, aki csak úgy elsuhan a képen, aztán meg majd jön a főhős, és fogalmam sincs mit, de valamit csinál majd.

Én amúgy megpróbálok nem pánikolni. Nem akarok csatlakozni azokhoz, akik nevetve elmondják a tutit, hogy mindennek vége lesz, nem akarok passzívan várakozni. Nem várok semmit sem. Csak inkább átélem, megélem ezeket a fura időket.

Folyton az van az eszemben, hogy karácsonykor még álmunkban nem gondoltuk volna, hogy most ez lesz, és aztán arra gondolok, vajon később mit mondok majd? Márciusban még nem tudtuk, hogy... Remélem úgy fejeződik be a mondat, hogy "minden rendben lesz". Szerintem csak így állhatunk a dolgokhoz, mindamellett hogy megteszünk mindent, ami józan és észszerű. És persze van egy másik felismerésem is, hogy az én életemben én vagyok a főszereplő. Nem suhan el a kamera előttem, mert én élek ebben a fura időszakban, és én is ugyanolyan fontos és bámulatos vagyok, mint mondjuk a superman, vagy legalábbis Clark Kent.  Ez pedig megnyugvással töltött el.

Képzeljétek nem rég újra olvastam a Nyakigláb Apót! Aztán megnéztem a mese sorozat mind a negyven részét. Nem is tudom, mit imádok annyira benne... ( Mindent!!). Gyerekkorom kedvenc meséje volt, és még mindig az. Talán még mindig kicsit gyerek vagyok. Amikor elkezdtem a blogolást Judy Abbott volt a profil képem. Van fogalmatok róla, milyen rég volt ez! És itt van ez az ezerszer olvasott kis regény, és még mindig imádom, és tudom, hogy sosem fogom megunni!

Csak szólok, hogy a blogra több nem szigorúan könyves poszt fog felkerülni, és felteszek majd pár részletet is az aktuális irományomból, úgyhogy aki nem szereti az ilyeneket, meneküljön.

De tudjátok mit, inkább maradjatok itt velem! Ne pánikoljatok, kedvesek! Keressetek valamit, ami rajongással, boldogsággal tölt el benneteket, ne hagyjátok, hogy behúzzon a félelem abba a sötét verembe, ahol kilátástalannak tűnik minden.

Egyébként groteszk kicsit ugye, hogy megkívántam a Szerelem kolera idején-t? Ki kellene vennem a könyvtárból, még mielőtt bezárnak...


SHARE:

november 24, 2019

2. Anna Gavalda: Édes életünk

Szerencsés ember vagyok, mert az idei évben sok jó könyvet olvastam. Ha statisztikailag nézzük, nem olvastam ugyan sokat, de azok majdnem mindegyike nyomott hagyott a lelkemben, vagy beburkolt, újra gyerekké változtatott, megnevetettet.

Kicsit szentimentális hangulatban vagyok, de várjatok, mindjárt elmúlik...

Én vállalom, hogy keveset olvasok, és nyilván lenne időm több könyvre is, de ahogy az idők változnak, mi is változunk, és mostanában eszembe jut, hogy ugyanaz az ember vagyok-e, mint aki mondjuk a blogolás kezdetén voltam, vagy ha nem, és legyünk optimisták, és mondjuk azt, hogy egy jobb, érettebb verziómat élem, vajon miben változtam.

Ha ugyanazt a könyvet olvasnám el, vajon ugyanazt gondolnám? Vagy a regény egy másik része nyűgözne le? Utálnám, unnám, csodálkoznék, hogy ennyire szerettem?

Muszáj mindig a régi énünkhöz ragaszkodnunk?

Olyan régóta nem blogolok, vagy legalábbis olyan messzinek tűnik az az idő, amikor hobbiként éltem meg a blogolást, hogy most hogy elolvastam ezt a könyvet, nem tudtam, hogy kezdjek hozzá...

Hogyan kell posztot írni? Annyi posztot olvastam már a blogolásról - én magam is sokat írtam róla- , és mindig legyintettem, azt nem lehet tanulni, gondoltam, csak írni kell, és majd életre kel minden mondat.

De most nem tudom, mi a lényeges.

A könyv tartalma? Az ott van a fülszövegben. Hogy mit jelentett nekem? Az lehet, hogy túl személyes. Meg akarom mutatni? Van értelme?

Én ezt a regényt, ezt a két kisregényt több mint egy hónapig olvastam. Nem vettem elő minden este, de ha elővettem, három oldal után becsukódott a szemem, visszacsúsztattam az éjjeli szekrényem fiókjába, és elgondolkoztam a saját életemen. Nem mindig nagy dolgokon, éppen csak a hétköznapi történéseken.

Tudjátok, amikor elkezdtem blogolni, mindenki Gavaldát olvasott. Én is akartam, becs szóra, mindenhol csak a szuperlatívuszokat olvastam róla, aztán ahogy szokott lenni, a Gavalda rajongás lecsengett, én meg elengedtem a benső kényszert, hogy olvasnom kellene tőle.

Az Édes életünk két kisregénye két húszas éveiben lévő főszereplő monológja. Néha nem érted, miért olvasod ezt, aztán néha egy-egy mondata arcon csap. Magadra ismersz, felismered önmagad, a világ, mások felületességét. Azt, hogy milyen felületesen tudjuk élni az életünk, és hogy ez megváltozhat, és végtére minden rajtunk múlik. A történet sodrása tovább visz, mintha te is gurulnál Mathilde -el a bringán, vagy hallgatnád Isaac történeteit. Nagyon mai ez két történet, főszereplői bármelyik szembe jövő ember lehetne.

Fogjuk rövidre, mondom már elszoktam a blogolástól. Kedvenc lett a könyv. Fogok még olvasni Gavaldát.

Szeretném egyébként azt hinni, hogy ha bele hallgathatnék az emberek fejébe, a sok-sok emberébe, akik fapofával, vagy a telefonba süppedve szembe jönnek, ilyen igazi monológokat hallhatnék, mint amiről ez a regény szól. Szeretném hinni, hogy vannak még igazi, saját magunkhoz, vagy másokhoz szóló gondolataink. Meg hogy van még mit mondanunk, nem zsibbadtunk teljesen bele a 21. század monotonságába, abba a szép, zsíros, cuppogós kollektív valóságba, amit készen kapunk, hozzá csatlakozunk, de nem önmagunknak teremtünk.

Ahogy mondtam, keveset olvasok. Esténként lefekszem, és megpróbálom megbeszélni magammal az életem. Próbálok őszinte lenni, felfedezni, hol hazudok, hol zsibbadtam bele az életbe, hol hiányzik a frissesség. Legtöbbször belealszom a gondolataimba, mint mikor elkezdtem olvasni ezt a regényt. Olykor keresem a saját hangomat, megpróbálom leválasztani a világ zaját, mert néha annyira hangos, hogy a hálószobába is betolakodik.

Azt szerettem ebben a könyvben, hogy két olyan emberről szól, akik szépen lassan rátaláltak a saját hangjukra.

Ennyi.

Anna Gavalda: Édes életünk / tíz per tíz csillag/

És azt hiszem ez a második könyv, amit az utóbbi időben - az újra blogolós kihívásom után - olvastam. ( Tíz könyvről akartam írni, ugye? Na....)
SHARE:

augusztus 24, 2019

A könyv, amit jobb lett volna nem is olvasni...

Nem témázás ugyan, de felteszem a kérdést, és ha kedvetek van válaszoljatok. Melyik az a könyv, amit végig szenvedtetek, pedig tudtátok, jobb lett volna az elején abbahagyni? Van még rajtam kívül olyan fakír, aki végig olvassa a rossz könyveket?

Nekem rendkívül sok pozitív élményem volt a rossz könyvek kapcsán. Sokszor olvastam már rossz könyvet, és írtam belőlük jó posztot. Aztán úgy éreztem, hogy felnőttem, és úgy voltam vele, jobb ha átadom a folyton elégedetlenkedő szerepet másnak.

Az emberek egyébként fogékonyak a paprikás posztokra, az egyik legnézettebb posztom most is a Szürke ötven árnyalata miatt írt kifakadásom, ami miatt most kicsit úgy érzem, elnézést kell kérnem, de hirtelen felindulásból elkövetett poszt írás következményeként született. Nem gondolkodtam, csak írtam, ami a begyemben volt. ( Csak statisztikai mutató, hogy a "szürke posztra a mai napig 7086 google találat érkezett, és nézettség tekintetében a 8000-hez közelít.)

De mielőtt elmerülnék a paprikás posztok népszerűségében- amelyről külön posztban szeretnék írni- íme a könyv, nyári vállalásom első darabja

#1: Sophie Kinsella: A boltkóros férjhez megy - avagy a könyv, amit jobb lett volna nem olvasni


Alapvetően azt érzem, hogy túl nőttem ezen a könyvön. A boltkóros sorozatot azért kezdtem el olvasni, mert megtetszett a film, aztán az első részt egy barátnős hét után a vonaton majdnem ki is olvastam. Érzelmileg tehát kötődtem a sorozathoz, sokat nevettem rajta, és ha nem is tetszett benne pár dolog, úgy hittem, fog ez még fejlődni. 

A harmadik részre több mint egy év múlva került sor, és annyit biztosan mondhatok, hogy részemről ez a sorozat mostantól kuka. 

Fél évig olvastam ezt a könyvet. Tényleg, fél éven át ott feküdt az éjjeli szekrényem fiókjában, és ha olvasni volt kedvem, ezt lapoztam fel, majd olyan 40 oldal után általában úgy felhúzott, hogy elment a kedvem úgy unblock az olvasástól. Aztán hetekkel később csak folytattam. 

Nincs kedvem belemenni a részletekbe, úgyhogy inkább csak kilistáznám mik voltak, amik leginkább nem tetszettek: 

1.) Zéró karakterfejlődés: a sorozat főhősnője egy csajszi, aki folyton vásárol, és mindamellett szerintem a világirodalom egyik leghülyébb hősnője. Ezt komolyan írom, de tényleg néha -sőt gyakran- annyira hülye Becky, hogy az már fizikailag fájt. 

Néha kínomban azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg ilyen hülyék vagyunk, mi nők, vagy ennyire nincs igény egy okos női szereplőre?

És nem is az volt a gond, hogy Becky gyakorlatilag olyan, mint egy bárgyú, kallódó próbababa, hanem az, hogy a sorozat harmadik részére sem fejlődött egy picit sem. 

2.) Ez az a könyv, amit elég nehezen fogad már be a gyomrom, tekintve hogy eléggé felháborít a hétköznapi életben is a buta, felesleges, cél nélküli vásárlás, és eléggé bicskanyitogató volt látni, ahogy Rebecca Bloomwod hülyeségekre költötte a pasija fizuját, csak mert egy árva értelmes gondolat nem fogalmazódott meg az agyában arra vonatkozóan, hogy bármi mást csináljon a shoppingoláson kívül. 

3.) Ez az a könyvsorozat, ami tényleg nem szól másról, mint a vásárlásról, és elég nagy bökkenő az, hogy én a főszereplőnővel ellentétben nem szeretek vásárolni. ( Plussz ugye kissé feldühít mások impulzus vásárlása.)

Kép a filmből, amiben legalább fejlődött valamit Rebecca

4.) Ha belemagyarázom mégis szól valamiről: egy munkamániás, szeretet hiányos sérült férfi, és egy rém egyszerű nő funkciótlan, működésképtelen kapcsolatáról, amit az írónő az utolsó fejezetben leönt egy rózsaszín cukormázzal. Nem kell belemenni a dolgok mélyébe,  a kapcsolatbeli repedéseket úgy is eltakarja a glitteres esküvői fátyol. 

A könyvben gyakorlatilag alig beszéltek egymással a szereplők, mindkettő kisebb válságon esett át, de megbeszélni nem tudták, és még csak hajlandóság sem volt rá, hogy elmondják a másiknak, gond van. Becky ellenben vagyonokat költött el a közös bankszámla kárára, az csak mellékes volt, hogy a pasija teljesen összeomlott - nyilván, mivel semmit nem tudott a menyasszonyáról- teljesen más okból. 

5.) Ez az a könyv, aminek főhősnője nem csinál mást a vásárláson kívül, mint hogy hazudik mindenkinek, de mindenkinek. A pasijának, a családjának, a legjobb barátnőjének... Mindenkinek. Végig. Hazudik. ( Hülyébbnél hülyébb módon, és persze nem bukik le. )

6.) Mindezek után csak annak tudtam szurkolni, hogy Becky esküvője elmaradjon, erre spoiler lett neki kettő is, egy luxus esküvő, meg egy vidéki. Csak mert hülye, mert hazudós, mert más pénzét költi, és mert megérdemli. 

7.) Végül ez az a könyv, ami szólhatott volna komoly témákról: elhidegült anya-fiú kapcsolatról, kiégésről, életközépi válságról, és valóban a vásárlás mániáról, de ahelyett, hogy bármelyiket is egy icipicit megfogta volna az írónő, inkább viccet - sem - csinált belőle. 

Néha felnevettem rajta, de sajnálom, számomra ez a könyv kínszenvedés volt. Soha, soha többet boltkórost. Soha soha többet egy ilyen bugyuta női főszereplőt. Soha, soha egy ilyen buta végtelenül felszínes történetet.

Szóval így kapott nálam a boltkorós sorozat harmadik része 10 csillagból 2-t.  

 Maga a könyv témája is - ha a mai világot nézzük, ahol azért már egyre inkább teret hódít a zero waste és a tudatos vásárlás- eléggé poros. Nem hinném, hogy 2020 táján nagy siker lenne egy csajról szóló sorozat, aki képtelen a gondolkodásra és csak vásárol. (Vagy csak én vagyok idealista. )

 Ideje a tovább lépésnek.

De előbb még olvasnék pár kommentet a ti szenvedős könyveitekről. Persze csak akkor, ha volt olyan...


SHARE:
BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig