december 30, 2013

Ez itt a legnagyobb buli? - na ez nem az...

 Ez csak egy év végi rövidke összegzés lesz.

Ráadásul nagyon rendhagyó a puszt, helyette poszt, mert nincs kedvem megnézni, hogy
a) mennyi könyvet olvastam az idén
b) mennyi posztot követtem el a blogon
c) mennyi könyvet vásároltam
d) és a többi.

 Azért persze... Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek! :)

Az év legkedvencebb kedvenc könyvei pedig az alábbiak:

Mindenkinek sok-sok szép napot és izgalmas olvasmányokat kívánok a 2014-es évben!
SHARE:

december 22, 2013

Közeledik a karácsony!

Bárhova nézek, mindenki arról beszél, hogy milyen lesz a karácsonyfájuk, vagy hogy milyen bejglit süt most éppen, hogy elvágta az ujját a csomagoló papír, vagy hogy milyen klassz lesz végre pihenni az ünnepek alatt, szóval megragadom az alkalmat és boldogságos karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak, legyen békés, szeretetteli az ünnepetek, olvassatok sokat, és szerintem hanyagoljuk egy picit a netet is - nálam pl. tuti nem lesz új poszt, úgyhogy ne is keressétek. ( Inkább maratont tartok a GyU mozikból.)
Még egyszer Boldog Karácsonyt, és persze Boldog Új Esztendőt!
SHARE:

december 14, 2013

Luca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget

717 oldalas történelmi- romantikus regény, azoknak, akiket érdekel  az 1500-as évek Olaszországa, az ott dúló társadalmi feszültségek, az utcagyerekek, prostituáltak és szélhámosok, valamint az akadályokat átszelő nagy-nagy szerelem.

A történet főszereplői az utcán élő gyerekek, köztük is az okos és talpraesett szélhámos fiú, Mercurio, aki a pártfogásába vett szép csavargólánnyal, Bendettával és a kis Zolfóval próbál boldogulni Róma mocskos útvesztőiben. Egy napon, amikor egy zsidó kereskedőt próbálnak átvágni, a dolgok szerencsétlenül alakulnak. Shimon Barucho követni kezdi őket, majd a dulakodás folytán a kereskedő - majdnem - meghal, s mivel a gyerekek úgy hiszik, megölték, menekülni kezdenek Velence irányába.
Itt találkoznak Isacco-val és Giudittaval, akik otthonukat elhagyva azért indulnak Velence felé, hogy új életet kezdjenek.
A dolgok viszont korántsem egyszerűek: hiszen Isacco és Giuditta zsidó, s emiatt mindenütt erőszak, fenyegetés és kitaszítottság fogadja őket.

A történet kulcsa a szerelem. Mercurio már a könyv elején beleszeret Giudittába, viszont a társadalmi akadályok elválasztják a két fiatalt. Ráadásul Velencében hamarosan olyan rendeletet fogadnak el, mely szerint a zsidók kötelesek a keresztényektől elkülönülten- gettóban- élni, s körzetük falait minden este lezárják, katonák őrködnek afelett, hogy betartják-e a szabályokat.

Ez az a regény, amit az fog leginkább értékelni, akit érdekel a téma. Fulvio tökéletesen belehelyezi szereplőit a korabeli Olaszországba, nem finomkodik velük, ami előfordulhatott akkoriban a csavargó, árva gyerekekkel, az itt mind megtörténik, ráadásul eléggé hangsúlyos a zsidók üldöztetésével kapcsolatos vonal is. Nem írhatom tehát azt, hogy ez egy könnyed, romantikus, történelmi regény, hiszen olykor eléggé nyomasztó a cselekmény. 

Ugyanakkor az író elég jól rendezi a szálakat, folyton feszültséget visz a történetbe, s a gyerekek jellemfejlődése és felnőtté válása is eléggé érdekes még akkor is, ha nem vagyunk történetesen romantika rajongók. A lány, aki megérintette az eget, egy olyan könyv, amit lassan és sokáig olvas az ember. Velence korabeli sikátorai és csatornái újraélednek a lapokon, így aki szeretne belekóstolni, milyen is volt az utcaélet, vagy csak szeretne belesüppedni egy réges-régi, illúzióktól megszabadított világba, és akit érdekel egy mindenen átrobogó szerelem, biztosan szeretni fogja a könyvet.

Luca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget - Maxim Könyvkiadó Kft, 2013- 7/10
SHARE:

december 13, 2013

Boszorkányok márpedig vannak!



Avagy volt idő, amikor összegyűjtöttük őket... Ráadásul, ma Luca napja van.

És csak gyűjtöttétek és gyűjtöttétek a jobbnál-jobb boszis könyveket, melyeket itt és most közzéteszek. A könyvek többségét Amadea gyűjtötte össze, - mondtam is neki, hogy remek kutató lenne belőle- , de természetesen vannak itt könyvek a többiektől is. Köszönet mindenkinek, aki részt vett ebben a játékban, remélem nem bánjátok, ha közkinccsé teszem a könyvek címeit, ne csak én válogassak belőlük. ( ...boszorkányos kacaj.... )

1. Celia Rees: Bűbájos Mary, Farkasszem ( boszorka: Mary Newbury)
2.  Anne Rice: A Mayfair-boszorkányok élete trilógia (A boszorkányok órája 1-2, Lasher, Táltos)
Boszorkányok: Mona Mayfair, Rowan Mayfair, Julien Mayfair, és az egész Mayfair-família)
3. Stephen King: Carrie (másik cím: A boszorkánylány) (boszorkány: Carrie White )
4. Benina: Bíborhajú – A boszorka fénye1. (boszorkány: Claire White)
5. Pasquale Festa Campanile: A szerelmes boszorkány ( Isidora Isidori )
6. Isabel Allende: Lelkem, Ines ( boszorkány: Ines Suárez)
7. Tristan Schwartz: Még a cowboyok is (boszorkány: Chloe South (az lesz), Soha Mary, Teknős Lady)
8. Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák (boszorkány: Agnes Nutter)
9. Wass Albert: A funtineli boszorkány 1-3 (boszorkány: Nuca)
10. Joanne Harris: Csokoládé (boszorkány: Vianne Rocher)
11. Joanne Harris: Csokoládécipő (boszorkány: Vianne Rocher, Anouk, Rosette, Zozie d l’Alba)
12. Valerij Brjuszov: Tüzes angyal (boszorkány: Renata)
13.  Kim Harrison. Boszorkányfutam (boszorkány: Rachel Morgan)
14. Carolyn McCullough: Once a Witch (boszorkány: Tamsin Greene)
16. Lisa Jane Smith. Vámpírnaplók sorozat ( Bonnie)
17. Kelley Armstrong: Industrial Magic (Paige Winterbourne)
18. Kelley Armstrong: Haunted (Eve Levine)
19. Cassandra Clare: A Végzet Ereklyéi-sorozat (Magnus Bane)
20. Eva Ibbotson: Melyik boszorka ( Belladonna)
21. Brunonia Barry: A csipkeolvasó (Anne Chase, Towner)
22. A. I. Kuprin: A boszorkány (Olesszja)
23. Gaál Viktor: Arche – Egy boszorkány szerelme (Angithia)
24. Julie Hearn. Nell – Egy boszorkány unokája (Nell és a nagymamája)
25. Bosnyák Viktória. Tündérboszorkány-trilógia (Tündérboszorkány> Klott Gatya, ne fárassz; Analfa visszatér) --- Boszorkány: Analfa, Morcz Aranka, a Mucik
26. Anna Dale: Boszorkányoknak suttogó (Twiggy)
27. Gregory Maguire: A boszorkány- Son of Witch (Elfaba) (az Óz, a nagy varázsló Nyugati Boszorkánya
28. Paulo Coelho: A portobellói boszorkány (Athena (eredeti neve Sherine Khalil))
29. Kate Saunders: Két égetnivaló boszorkány (Zöld Nasi, Loncsos Mamó)
30. L. Frank Baum: Oz, a nagy varázsló (Északi Boszorkány, Nyugati Boszorkány)
31. Arthur Miller: The Crucible (A salemi boszorkányok) (Abigail (többek között)
32. Paul. S. Boyer – Stephen Nissenbaum: Boszorkányok Salemben (Abigail)
33. Andrea Cremer. Nightshade – Az őrzők (Lumine)
34. Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú (Fortuna mama)
35. Joanne Harris: A ’81-es osztály (novella) in: Bársony és keserűmandula
Boszorkány: Paul Wight, Judith Weisz, az elbeszélő (többek között)
36. Susan Howatch: Boszorkányszombat (Evan)
37. Andrew Vachss: Strega (Strega)
38. Elizabeth George Speare: The Witch of Blackbird Pond (Kit Tyler)
39. James Patterson. Witch and Wizard (Wisty és Whit)
40. Christopher Pike: Witch (Julia)
41. Cate Tiernan: Wicca series (Book of Shadows, The Coven, Blood Witch, Dark Magick, Awakening, Spellbound, The Calling, Changeling, Strife, Seeker, Origins, Eclipse, Reckoning, Full Circle, Night’s Child)
Boszorkány: Morgan, Bree
42. Arany János: Vörös Rébék ( Vörös Rébék)
43. Nancy Holder: Witch and Curse (Wicked 1-2) Holly Cathers
44. Karen Mahoney: The Iron Witch (Donna Underwood)
45. Anya Bast. Witch Fire (Elemental Witches 1.) (Jack McAllister)
46. Kalayna Price: Grave Witch (Alex Craft)
47. Anya Bast: Witch Blood (Elemental Witches 2.)  Isabelle Novak
48. Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert (Claire (többek között)
49. Anya Bast: Witch Heart (Elemental Witches 3.) Claire
50. Marie Brennan: Witch (Mirei)
51. Jill Murphy: The Worst Witch (Mildred Hubble)
52. Anya Bast: Witch Fury (Sarafina Connell)
53. Alice Hoffman: Green Witch (Green Angel 2.) Green
54. Eva Ibbotson: Not Just a Witch ( Heckie )
55. Jeff Mariotte: Witch Season. Summer and Fall (Season)
56. C.S. Lewis: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (Narnia Krónikái)
Boszorkány: Jadis
57. Neil Gaiman: Csillagpor ( Lamia )
58. Paula Brackston: The Witch’s Daughter (Elizabeth)
59. Maryse Condé – Richard Philcox: I, Tituba, Black Witch of Salem (Boszorkány Tituba)
60. Shirley Damsgaard: Witch Hunt (Ophelia Jensen)
61. Alice Hoffman: Átkozott boszorkák (Gillian, Sally (többek között))
62. Alice Hoffman: Hetedik mennyország ( Elijah )
63. Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány (Stella, és a Sparrow család többi nőtagja)
64. Nora Roberts: Bűbájosok (Morgana és Sebastian)
65. Vivian Vande Velde: Witch Dreams (Nyssa )
66. Linda Winstead Jones: The Sun Witch (Sophie, Isadora és Juliet Fyne)
67. Rachel Hawkins: Hex Hall (Sophie Mercer)
68. Candance Havens: Charmed and Ready ( Bronwyn )
69. Anna Elizabeth Bennett – Helen Stone: Little Witch (Minikin Snickasnee (Minx)
70. Kimberly Frost. Halfway Hexed ( Tammy )
71. Deborah Leblanc: Water Witch (Dunny Pollock)
72. Szergej Lukjanyenko: Alkonyi őrség (Őrség-tetralógia 3.) (Arina)
73. Amber Argyle: Witch Song (Brusenna)
74. Kelly McClymer. She’s a Witch Girl (Prudence Stewart)
75. Alicia Dean: Heart of Witch ( Ravyn )
76. Debora Geary: A Modern Witch ( Lauren )
77. Valerie Thomas – Korky Paul: Winnie The Witch ( Winnie )
78. Mary Downing Hahn: The Time of the Witch ( Laura )
79. Lisa Plumley: My Favourite Witch (Dayna Sterling )
80. Joan Aiken: The Witch of Clatteringshaws ( Malise)
81. Marie NDiaye: A boszorkány( Lucie)
82. Libba Bray: Gemma Doyle-trilógia (Rettentő gyönyörűség; Lázadó angyalok; Az az édes, távoli harang) (Gemma, Kirké)
83. Mara Meimaridi: A szmirnai boszorkányok (Katina (többek között)
84. Alex Flinn: Beastly – A szörnyszívű ( Kendra )
85. Beate Teresa Hanika: Soha senkinek (Bitschek néni )
86. Neil Gaiman: Coraline (Coraline „másik anyja” (nincs nevén nevezve)
87. Lengyel Tünde – Várkonyi Gábor: Báthory Erzsébet – Egy asszony élete
Boszorkány: Darvulia
88. William Shakespeare: Macbeth
Boszorkány: első, második és harmadik boszorkány
89. Ken Follett: A katedrális ( Ilona )
90. Jeanne Kalogridis: Medici Katalin, a démoni királyné (Medici Katalin)
91. J. K. Rowling: Harry Potter könyvek ( Mcgalagony)
92. Diana Wynne Jones: A vándorló palota ( Puszták boszorkánya)
93. Michael Gruber: A boszorkányfiú (Erdő néne)
94. Thomas Brezina: Boszik az iskolapadban-Fiúk kizárva! sorozat (Tinka és Lizi)
95. Charlaine Harris: Vérszag (Hallow)
96. Philip Pullman: Északi fény (Serafina Pekkala)
97. Angie Sage: Mágia  (Zelda néni)
98. J. Goldenlane: A Szélhámos és a Varázsló (Esmael)
99. Jessie Blair: Lina és az ördög medalionja (Lina)
100. Pataki Tamara: Ember a sötétben ( Babette )
101. Michael Gruber: A boszorkányfiú  (Miró )
102. John  Updike: Az eastwicki boszorkányok ( Alexandra Medford)
103. Thomas Brezina: Nyeregbe, boszorkányok ( Lizi )
104. Julie Hearn: Nell- Egy boszorkány unokája ( Nell )
105. Böszörményi Gyula: Zsófi és az ősboszorkány  ( Zsófi )
106. Korky Paul - Valerie Thomas: Winnie, a boszorkány - (Winnie)
107.  Marie Brennan - Warrior and Witch  (Mirei)
108. Devin O'Branagan - Witch Hunt  (A Hawthrone család)
109. Kelley Armstrong - Waking the Witch  ( Savannah)
110. Eve Langlais - Wickedest Witch  (Evangaline )
111.Roald Dahl: Boszorkányok
112. Otfried Preußler: A kis boszorkány, Krabat
113. Rosalind Miles Guinevere trilógia
114. Terry Pratchett: Maszakabál -Wiharvész Anyó
115.Christien Boomsma: Boszorkányvér
116. Marion Zimmer Bradley: Avalon ködbe vész
117. Meg Cabot: Jinx
118. Charlaine Harris: Halottnak a csók, Hetedik harapás - Amelia-
119. Philip Pullman: A titokzatos kés, A borostyán látcső - Serafina Pekkala-

Remélem nem írtam le többször ugyanazt, ha valaki még tud ilyen könyvet/történetet nyugodtan írjon, és persze itt is szólok külön, hogy a játék kiírásakor direkt nem definiáltam a " boszorkány" fogalmát, a lehető legtágabban értelmeztem a kérdést, nemcsak az okleveles boszorkányokat gyűjtöttük össze.
SHARE:

december 09, 2013

És mondd, neked számít a méret ?

Olyan régen kérdeztem már, hát most újra belekezdek. Tudjátok, hozzászólni lehet komment formájában, levéllel, kézfelnyújtással esetleges telepatikus képességekkel ( is )  !Nekem minden vélemény számít.

.
....
Szóval régi a kérdés, szerintem a történelemmel egyidős, hogy a méret a lényeg vagy vannak más előnyös tulajdonságok, melyek megelőzik a NAGYságot. Kezdetben valák ugye a mamutok, de mint tudjuk, a mamutokkal nagyon nehéz volt megbirkózni,  aztán jöttek más mérettel kapcsolatos kardinális dolgok :), de hogy visszatérjek az irodalom berkeibe, az lenne a kérdésem, hogy szeretitek-e a hosszú könyveket, vagy inkább megrémisztenek titeket? Jó dolog, ha egy könyv hosszú, mert jobban bele tudtok süppedni a világba, vagy ha nem, mi a megfelelő méret? Mi passzol a ti olvasási szokásotokhoz. Mellesleg a mai divatos sorozatgyártás nem felel meg a hosszú könyv fogalmának? Hiszen ugyanaz a sztori, csak több pénzt kérnek el tőled és várni kell a folytatásra. 

Közvélemény kutatásom fő kérdése tehát, hogy befolyásol-e a méret, az oldalszám, vagy teljesen közömbös számodra? 

Az apropója a kérdésnek pedig ez a könyv:
Ez egy jó könyv, mégis 720 oldal. Szóval szeretem, de nehéz volt magam rávenni, hogy ne úgy gondoljak rá, Te Jó Ég, hogy ez meddig fog tartani... És ugyanezen ok folytán nem olvastam még Ken Follett Katedrálisát vagy akár a Trónok harcát sem. Félek, a mai világ gyorsasága nem kedvez a hosszú könyveknek. Úgy értem, az ember óhatatlanul arra gondol, mennyi mindent tehetnék, míg ezt olvasom, s közben meg lehet, annyira megszeretem majd a regényt, hogy később utálni fogom, mégis vége lett a történetnek.

Na nem befolyásollak titeket, ha van kedvetek, válaszoljatok. ;) Számít a méret? Nem számít?

SHARE:

december 01, 2013

És aki a nyereménykönyvet megkapja...




*A nyereményjáték során egy internetes szám generátor segítségével választottam ki a nyertest. Mivel a generátor a 0 -t választotta ki, ezért a könyv nálam marad. 
Azért köszönöm a játékot! :P 

SHARE:

november 19, 2013

Nyerj Elakadó lélegzetet!

Rebecca Donovan nagy sikerű Breathe/ Csak léleggezz! trilógiájának első részét, 
az Elakadó lélegzetet nyerheted meg most a Maxim Könyvkiadó jóvoltából, 
amelyért nem kell mást tenned, mint válaszolni két kérdésre
november 30 napjáig, 

s a válaszokat küldd meg a zenkaolvas@gmail.com e-mail címre
"Elakadó lélegzet" jeligével. 

A játékon való részvételhez  erre a két kérdésre kell válaszolnod:

1. A Maxim Könyvkiadó - honlap itt- mely regénye érdekel a leginkább ( ezen kívül )?
( ezzel befolyásolhatjátok a blog jövőben tartalmát is ;) ) 

2. Vajon mit rejt a borítón szereplő kék ajtó? 
( a regénytől függetlenül bármilyen választ elfogadok) 

A játékon való részvételhez mindkét kérdésre kéretik válaszolni, a beküldők közül december 1. napján fogom kisorsolni a szerencsés nyertest. 

Biztos vagyok benne, hogy a könyv jó helyre fog kerülni, hiszen hatalmas nagy rajongó tábora van!

Szerencsére fel! Várok mindenkit!

Zenka
SHARE:

november 17, 2013

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Lélegezz! Nagyot nyeltem, mert fojtogatott a sírás, és dühös voltam magamra, amiért ilyen gyenge vagyok.
Emma Thomas nagybátyjának családjánál él Weslynben, a connecticuti  városban, s élete látszólag nem különbözik egy átlagos gimis lány életétől. Suliba jár,  ráadásul éltanuló, részt vesz szinte minden szakkörben, kiemelkedő a sportban, s otthon is sokat segít, s látszólag rendezett körülmények veszik körbe.
De már az első oldalakon a képünkbe vágja a regény, hogy ez korántsem van így. Emmát nagynénje, Carol folyamatos terror alatt tartja, üti- vágja, lelkileg terrorizálja, miközben a lány nagybátyja hiába tud erről, igyekszik mindezt nem észrevenni.

A történet kiindulópontja tehát az, hogy Emma tűr és tűr, miközben azon fáradozik, hogy ösztöndíjat szerezzen valamelyik jó hírű egyetemre, s közben megpróbál megközelíthetetlennek tűnni, hiszen ha bárkit is közel engedne magához, a titka már nem maradna többé titok. Egyetlen barátnője van Sara, a gimi legnépszerűbb lánya, mindenki mást kizár az életéből. Aztán egy napon megjelenik a suliban a jóképű és laza Evan Mathews, aki nem hagyja magát lerázni. Szépen lassan beférkőzik a lány életébe, először csak barátja, majd később a szerelme lesz, kinyitva Emma előtt a világot, s erőt adva neki a túléléshez...

Volt ugye egy emlékezetes blogturné a könyvhöz és ott olyan sok dicséret hangzott el, hogy  nehezemre esik még egyszer olyat leírni, ami már ott elhangzott. Ez a könyv jó könyv, határozottan annak indult. Valóban elég szuggesztív hatású, például az első veréseknél teljesen összeszorult a gyomrom, amúgy is hiperérzékeny vagyok a társadalmi igazságtalanságokra, ezt meg végignézni, ahogy valakit semmi ok nélkül szíjjal vernek, meg merőkanállal ütögetik a fejét, szóval ez nem volt egyszerű nekem. Ugyanakkor megfelelő ellentét volt az otthoni nyomasztó légkör és az iskolai vagy szabadidős laza, andalító szerelmi szál között ahhoz, hogy szusszanni tudjak. Sőt ne higgyétek, hogy a könyv nagy részében tényleges erőszakról olvastok majd, de nyilvánvalóan az otthoni jeleneteknél folyton ott lappang a bántalmazás veszélye.
 Nem mondom a könyv elején volt úgy, hogy előre féltem, mi lesz, ha már csak megláttam Carol nevét, és alapvetően még most is fel megy a vérnyomásom, ha a nőre gondolok. Nagyon lehet azonosulni ezzel a szegény Emma Thomas lánnyal, legalábbis egy ideig.

Egy idő után viszont megmondom őszintén, el kezdtem gondolkozni azon, hogy vajon mit üzen ez a könyv az olvasónak. Nyilvánvalóan azt, hogy a családon belüli erőszak milyen rossz, ugyanakkor meg... Azt, hogy ne szállj szembe vele, hanem bírd ki. És ettől kinyílik a bicska zsebemben. Ez a könyv azt idealizálja, hogy ha sokat tűrünk, majd jön a jóképű herceg, majd jön egy Evan Mathews, aki kinyitja számunkra az ajtót és megmutatja a világ valóban szép. Mintha csak ez lenne a megoldás. Ráadásul Emma azért nem akar szólni senkinek, hogy bántják, mert úgy Carol elveszítené a gyerekeit. Hát véleményem szerint egy ilyen nő nem érdemli meg, hogy a gyerekei vele éljenek, és nem hiszem el, hogy Carol minden másban normális lett volna, csak Emmával volt ilyen idegbeteg. Ráadásul, hogy egy ügyész szülőkkel rendelkező legjobb barátnő ebben asszisztáljon, hát ez aztán példaértékű. Persze nyilvánvalóan az élet sokkal bonyolultabb annál, hogy így ítélkezzek, de már megint előbukott belőlem " az írónak felelőssége, hogy mit ír", gondolat és hát ettől nem szabadultam.

Határozottan tetszett amúgy az Evan szál, mert a srác tényleg nyitott és végre nem csak jól néz ki, hanem okos is a férfihős - micsoda fejlődés, de tényleg - , és nem játssza el, hogy rossz vagyok, de neked jó fiú leszek - újabb leborulás az írónő előtt. Evan egy érett, kedves- rendes de nem unalmas srác, és nagyon hitelesnek tartottam a reakcióit, bár a könyv második felében, valahogy ő is kicsit ellaposodott. A nagy szerelmen kívül nem volt semmi szerepe, max hogy vigyorogjon.

Az a legnagyobb gondom a regénnyel, hogy alapvetően a közepétől nem tudott semmi újat adni. Iskolába járunk, szerelmesek vagyunk, hazamegyünk, félünk. Pont. Emma ráadásul nem fejlődik. Persze kinyílik és közel engedi magához az embereket, de szerintem nem szereti magát annyira, hogy bármit is tegyen önmagáért. Pedig ennek a regénynek erről kellene szólnia. Ó nem kell rögtön kitörni és lázadni, de akkor is utáltam ezt a folytonos passzivitást. Ráadásul Carolról sem tudunk meg semmi többet, csak hogy idegbeteg és kész. Ami engem nagyon zavar, hogy a könyvnek még két folytatása is lesz, miről tud majd még írni az írónő közel 800 oldal alatt? Nem érzem azt, hogy ezt tovább kellett volna húzni, persze érdekelne, hogy mi lesz például Emmával felnőtt korában, de hogy még két részen át a gimi meg a verések... Hát nagyon nem tudom. Muszáj volt ezt is folytatásosnak írni?

A családon belüli erőszak egy nagyon jelentős kérdés ebben nincs vita: az ütések ütnek ebben a könyvben és andalító a szerelem is. De nekem mégis valami nagyon hiányzik. Ez a könyv amellett, hogy próbál komoly témát feldolgozni valahogy mégis csak ifjúsági regény maradt - értem én, hogy az. De alapvetően olyan érzésem van a történettel kapcsolatban, mint amit a hétköznapi életben is gyakorta megcsinálunk. Jaja, családon belüli erőszak, milyen rossz dolog - mondjuk, de aztán úgy folytatjuk- , és milyen klassz benne a szerelemi szál. Hát látjátok ez van. Gyakorlatilag felháborodunk és becsukjuk a szemünket. 

Most akkor ez egy szerelemes regény?
 És mi lesz azokkal a lányokkal, akiket egy Evan féle srác észre sem vesz? 
Ja bocs, az ilyen lányok unalmasok. Róluk nem szólnak regények, nekik nincs gazdag barátaik, nem olvasunk róluk még az újságokban sem. Értem én, értem én...

Ettől függetlenül: Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet 7/10, 494 oldal, Maxim Könyvkiadó Kft, 2013.

Jó könyv ez, csak a célját nem látom át teljesen. De aki komolyabb - ifjúsági- könyvet szeretne olvasni, nyugodtan kezdjen bele. Szinte biztos, hogy nem fog hidegen hagyni.
SHARE:

november 08, 2013

Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

" - Tényleg megtörténhet?
- Micsoda?
- Hogy megáll az idő.
- Azt beszélik, bármi megtörténhet."

Különleges könyvvel térek vissza, s tekintve, hogy az utóbbi időben nem tettem mást, mint szaladtam az elvesztegetett percek után, talán még stílszerű is, hogy meséljek egy picit az időről.

Benyák Zoltán könyve az évekről, napokról és percekről szól. Azokról a pillanatokról, amik megbújnak az óramutatók árnyékában vagy a megsárgult képek szamárfülei mögött, olyan történetekről, amelyeket ugyan egy kifordított, képzeletbeli világban meséltek el, de igazi jelentéssel bírhatnak arra, hogy éljük meg a saját történetünket.

 Itt ülünk, s mire leírom ezt a sort, a jelen már a múlt, és a jövő lehet csak elvesztegetett lehetőség, lehet a megérdemelt csoda. Az idő mozgásban van, vele együtt múlunk, olykor azt hisszük, urai vagyunk a létezésünknek, olykor meg... nos olykor mást hiszünk. Annyian írtak már az elmúlásról, ismerjük ugye a slágert, hogy rohan az idő :), de én még emlékszem Kassák távolságok ólomkatonáira, s a verset nézegetve sirattam sokszor az elvesztegetett pillanatokat a felvételi előtt, -  igen, néha nagyon megy a melodráma - viszont belátom az idő múlását én mindig sokkal kisebb perspektívában vizsgáltam, mint ez a regény. Minek annyit foglalkozni vele, hisz az idő az úgy is nálunk hatalmasabb és nevetséges ellene harcolni .

No de mi történik akkor, ha valaki mégis harcol? Mi van akkor, ha egyszer csak megmerevedik az idő folyása, nincs több óra, nincs több perc... Mit kezdenétek a holt idővel?

Benyák Zoltán regénye Szent Kron békés szigetére kalauzol, mely elfeledett utcácskáival menedéket nyújt mindazok számára, akik el akarnak bújni a nyüzsgő világ elől.
Itt él Tac Lachensky, az órásmester, aki minden csínját-bínját ismeri a szakmájának, mégsem tér be soha senki az üzletébe. Nem messze tőle, egy elhanyagolt, romos házban múlatja napjait Mimi Lafarge, az emberektől elzárt, időkorban szenvedő tizenhét éves lány, de hiába zárta a sors a rohamosan öregedő testbe, s hiába nevezik őt a sziget rémének, Mimi nem adja fel, hogy megszökik egy napon. Manfred, a sziget titokzatos idegene után egy hírnévre vágyó újságíró lány nyomoz. S minden folyik a maga lusta medrében, míg nem egy hosszú kabátos, kígyószemű, kalapos nő nem sétál be az órásmester üzletébe, s szeptember 17. napján megálltítja az időt.

A regény elején másféle történetre számítottam. Az első fejezetek teljesen Zafón regényeinek hangulatát idézték, a misztikum, a kaland ígéretét, az elhagyott házak dohos szagát, a lehetőséget, hogy ez a fantasztikus és szokatlan dolog, az álló idő, még fantasztikusabb és szokatlanabb dolgokat eredményez. Ámde Benyák Zoltán könyvében a játékos kiindulópont nyugodtabb, karakter központúbb, kevésbé cselekmény alapú történetet alapoz meg, Zafón filmszerű, látványos jeleneteivel szemben. Az Idő bolondjainak szerkezete inkább összefűzi a különleges sorsú szereplőinek emlékeit, s a történetek hol összefonódva, hol egymástól függetlenül viszik előre a mindemellett igencsak látványos cselekmény sorát.Tac Lachensky azt meséli el, hogy lett órásmester, s miért is él még mindig a folyton ketyegő műhelyében egyedül. Manfred a történelem előtt időkről, s magáról a nagybetűs Időről is beszél. Mimi Lafarge az elvesztegetett, bezárt éveire emlékezik vissza- mielőtt megküzd élete nagy sárkányával. A fura kalapos nő pedig csak hallgat, s a háttérben észrevétlenül mozgatni kezdi a szálakat, a maga fura kalapos módján, miközben az óra mutatója meg nem moccan.

A szerző
A történet engem a megsárgult, szomorkás hangulatú képekre emlékeztet. Érezni a sorok között valamiféle mozdulatlanságot, a horizonton mozdulatlanul csüggő kora őszi napsütést, mintha tényleg csak megállt volna az idő, mintha lelassult volna, miközben a regényt olvastam. Nem gondolom, hogy megfejtené a mulandóság és öröklét nagy kérdését, szerintem nem is vállalkozik rá. Csupán kizökkent minket is, olvasókat a megszokott mókuskerékből, arra késztetve, hogy elgondolkozzunk olyan dolgokon, mint hogy... van ez a folyton ketyegő idő, s hogy mi is részei vagyunk ennek a bolondos időnek. Ráadásul mindannyiunknak van történetünk. S ezt jó észben tartani.

A regényt azoknak ajánlom, akik szeretik az ódon hangulatú, játékos, elgondolkodtató történeteket, azoknak akiket nem zavar a mozdulatlanság, azoknak, akik szeretik az órákat, s akik nem átallanak az értékes pillanatokat gyűjteni. Nem fognak csalódni a könyvben.

Benyák Zoltán: Az idő bolondjai, 2013, Grafoman Kiadó, 319 oldal - 8/10
SHARE:

október 30, 2013

Ho-ho-HOLDVADÁSZ!!!

oH. Muszáj lesz mindenkinek rajongania annyira valamiért, mint ahogy én mi rajongounk ezért a sorozatért, MOST RÖGTÖN, mert most ha látnátok engem, akkor azt látnátok- amúgy vettem a lapot, hogy az előbb történt egy szolid kis szóismétlés- szóval: - akkor azt látnátok, hogy itt vigyorgok, bámulva ki a fejemből és közben teli torokból énekelek mindenféle zeneszámot -más szóval dalt - sőt már készítettem egy happy lejátszási listát is, úgyhogy tobzódom az élvezetekben,  és közben arra gondolok, hogy Pritkinre gondolok talán írni is kellene már valami kellemeset ide nektek.

Nem tudom, spoileresen fogom-e írni a posztot vagy sem, majd kiderül, de úgy döntöttem, nem fogok sok mindent átírni, tessék figyelni, miket írok én most le itten- ha már én nem figyelek, figyeljen mindenki más - TRÁLÁLÁ. Oké, írok, írok. ( Istenem, mennyi szóismétlés...)

Kezdem ott, hogy Cassandra Palmer egy máázliistaa. Igaz, hogy a könyv elején megszállja valami, majdnem kinyírja önmagát, aztán megint majdnem kinyírja valami, meg valaki, aztán megint valami, aztán... Most komolyan, ki nem akarja kinyírni ezt a szerencsétlen lányt - húzzanak inkább sorszámot-, na de hát ezért van szükség testőrre Pritkinre! Lányok, valamit valamiért, én mindig ezt mondom. Szóval jönnek ezek a naagy veszélyek, amik csak nem akarnak megszűnni. Ilyen hurrikánszerűen. Káosz, nagy zűrzavar, a fenének sem akar abbamaradni, adrenalin, adrenalin, adrenalin, aztán elérünk a hurrikán közepére és CSEND. És most sokan tudják, mire gondolok, és most mindenki csendesedjen el, és gondoljon rá. ( nagyon nevet)

Hát ez így nem lesz valami informatív poszt, pedig megígéretm sok embernek, hogy legalább olyan jó bejegyzést írok, mint a könyv - csak mondjuk kihagyom a gyengébb részeket-, mert hogy volt olyan neki? Oké, volt.
Nem tagadom, szellemileg eléggé el vagyok fáradva most- nem a könyv miatt-, és a könyv halmozzuk egymásra a kataklizmákat és hatványozzuk az izgalmat és pörgést stílusa, na ez nem segített nekem. Néha megálltam, és megpróbáltam visszaidézni, mi történt mondjuk négy oldallal ez előtt, és komolyan nem ment. De ember legyen a talpán amúgy, aki pontosan visszaidézi a Chance könyvek cselekményét, tisztára mint egy memóriajáték, viszont akkor is jó volt- meglehetősen nagyon-nagyon jó, ha már ma mindent gondolkodás nélkül leírok.
S persze én minden este csak robogtam tovább, megállíthatatlanul mert ugye előre lapoztam, hogy lássam, jön-e már valahol Pritkinem, és teljes hiperventillálás volt, amikor megláttam, hogy egy oldalon négyszer is! szerepel a neve. Persze hazugság lenne azt mondani, hogy csak miatta olvastam,  most komolyan,  a történet is érdekelt, nagyon, de nagyon, csak az agyam nem fogta fel sokszor, hogy éppen melyik üvegen zuhantunk épp át, és melyik falba csapódtunk. Azért nem könnyű olvasmány ez a könyv egy fáradt embernek, ezt szögezzük le. DE - spoiler- SZABADÍTSUK KI PRITKIIINTTT! Na ezt azért muszáj volt. Elfáradtam az éneklésben, úgyhogy most egy darabig megpróbálok kissé konszolidált lenni.

Szóval a Cassie Palmer sorozat, melyet vagy imádsz vagy megtanulsz imádni,  - oké utálhatod is, de inkább ne tedd-, már megint sokat mutatott. Mircea példának okán - már megint- történelmi leckét adott, viszont azt is megmutatta, milyen gyorsan és kegyetlenül tud a metró előtt sprintelni. Pritkin pizzázni viszi egy hodály vámpír elől Cassie-t, akit mitikus lények próbálnak megölni mindig- mindenütt és mindenkor. Tetszett a politikai vonala a könyvnek, tetszett, ahogy Pritkin és Cassie kezd szépen megnyílni egymás előtt, tetszett, hogy honnan indult a sztori és mi lett belőle a végén. Akció terén rengeteget, a rengetegnél is rengetegebbet kapunk, de az a legszebb az egészben, hogy olyan íve van a sztorinak, hogy a végéig nem is sejted, milyen kis remekül megszabott csalafintaságba keveredtél, és a végén csak arra tudsz gondolni, most azonnal nekem a folytatást. Szóval:

Most azonnal NEKEM ide a folytatást.

Most azonnal NEKEM ide.

Most azonnal NEKEM.

Most azonnal.

Most. ;)

( Még ennyi szóismétlést.)

UI: aki még nem unja a témát, az még olvashat a sorozatról ugyanitt és persze nem sokára.
( Tudom, hogy lassan vége a hónapnak, de hát időeltolódásban szenvedek. )

Karen Chance: Holdvadász, CorLeonis,2013, 477 oldal. Szerintem 10/10
A könyvet kedvezményesen megrendelheted itt.
SHARE:

október 20, 2013

Egy hadmágus, akit meg kell ismerned: avagy íme John Pritkin


Kép innen

Ha valakit érdekelne a fent látható úriember, éppenséggel egyedülálló, ámde figyelmeztetnem kell benneteket, önfejű, makacs, nehezen kezelhető és sajnos ideje java részét azzal tölti, hogy megpróbál vigyázni történetünk két lábon járó sorscsapására, a Pythia szerepbe kényszerülő Cassandra Palmerre.

 Pritkin már csak ilyen… Pritkines.

Nem tudom, ismertek-e más hadmágust, a vámpírok szerint példának okán évről-évre lököttebbek, mindenesetre van bennük valami szabályhajhászó erőszakos katonai miliő, ami mellé szerencsére társul még, egy 'tűzön -vízen kitartunk a nagy ügy mellett' felfogás - ami persze jól jön, ha baj van, kivéve, ha az a feladatuk, hogy likvidálják főhősnőnket. Na de nem kell félteni Cassie Palmert, ha Pritkin vele van, - ha már meglátom az oldalon valahol a nevét, én már rögtön jobban vagyok - , és Pritkin azért általában ott lohol mögötte, esetleg előtte, nem spórolva a motiváló leordításokat és mentális helyretételeket, amiktől Cassie egyre erősebb lesz, meg lököttebb, meg bátrabb.

  – Öltözz át, és gyere. 
– Miért? – kérdeztem, de sajnos már sejtettem. Eljött a reggel, az edzés ideje, csak mivel egész éjszaka fenn voltam, észre sem vettem. 
– Mert futni megyünk. 
– Én nem futok szórakozásból. Épp elégszer csinálom akkor, amikor fegyverrel kergetnek.
 – Az is megoldható – morogta Pritkin, miközben kivonszolt a szobából.

Ha engem kérdeztek, ezt a két embert egymásnak teremtette a Sors Karen Chance- az a baj, hogy még ő sem tud róla, és folyton-folyvást akadályokat görget az én rózsaszín szalagokkal teletűzdelt happy end-embe, de már megígérgettem egy csomó mindenkinek, hogy ha Pritkin a sorozat végén nem lesz boldog, akkor én bizony boldoggá teszem ;) - azaz írok egy alternatív befejezést.
Na de ne legyünk már ennyire borúlátók. Sőt, meg kell jegyeznem, hogy John Pritkin vonzereje talán nem is abból áll, hogy egy tökéletes testű GI Joe, és nem is abban, hogy a varázspálcát meg süveget lecserélte menő, hosszú bőrkabátra, meg hogy a legváratlanabb helyzeteket is uralni tudja, és úgy szolgálja Cassie-t, hogy közben megmarad méltóságteljes akcióhősnek. Szóval számomra a pasi egyik legnagyobb vonzereje, hogy hátrányból indul: nem ő a legszebb és nem ő a leghatalmasabb,  nem egy tökéletes csilli-villi, mentális problémákkal és sötét múlttal rendelkező alfa hím, hanem inkább egy esendő, dögös, lelkiismeretes fafej, aki akármennyire sérthetetlennek is tűnik, bizony-bizony félteni kell és ez annyira szokatlan az ilyen könyvekben, hogy szinte már meglepő.

Átnéztem a pólókat, és találtam egyet, melyről egy kiguvadt szemű rajzfilmfigura meredt rám. A felirat szerint „Túl sok vér van a koffeinkeringésemben”. Megvettem Pritkinnek. Tudtam, hogy sose venné fel, de kíváncsi voltam az arcára, amikor átadom.

Pritkin egyébként szőke, zöld szemű, frizurája nem épp a legelőnyösebb, felfelé zselézett, szana-széjjel álló, de egyébként sem figyel annyira az öltözékére, folyton kopott farmerban és az elmaradhatatlan hosszú bőrkabátjában van, amiben elképzelhetetlenül sok mágikus mizerát és egyéb fegyvereket hordoz magával. ( Nem is értem, hogy bírja cipelni őket.)
Annyit még tudni kell róla, hogy koffeinfüggő, viszont fura módon megszállottan egészség mániás, a legfőbb cél a kiemelkedően jó erőnlét és a folytonos figyelem.
A történet elején egyébként pont azzal bízzák meg, hogy taszítsa le az aktuális Phytiát a trónról, de hamar átértékelte a helyzetet és szakadár démonölő hadmágusként átállt a másik oldalra, s azóta minden helyzetben kitart Cassie mellett.
Pritkint szerintem nem lehet nem szeretni. Az ő karaktere az egyik erőssége Karen Chance Cassandra Palmer sorozatának. Érdekes hős, akinek a múltjában annyi minden van, amiről még csak nem is beszélhetek. Az az igazság, hogy meg kell ismerni. Ki fog emelkedni az összes -összes hős mellett. Ráadásul arról még nem is meséltem, milyen zizegés van Pritkinünk és főhősnőnk Casssie Palmer között. Két veszekedés és napi három kataklizma, ezer akadály és egy fene-jóképű vámpír vőlegény mellett azért van miért küzdeni. Arról meg pláne nem beszéltem, milyen zizegés van Pritkin és és köztem :). Meg hogy milyen zizegés lesz közted, meg közte, kedves olvasó. Zizegni fogtok, így ni: zizz-zizzzzzz-zizz.

Pritkinről egyébként regéltem már itt és itt. ( És még nagyon valószínű, hogy sokszor említeni fogom.) ;) Például itt alul...
SHARE:

október 11, 2013

Volt riasztóm, ideggázam, joghurtom. Mit kívánhatnék még?

Nagyon rég éreztem magam ennyire kiszipolyozva, és pont azon tűnődtem a fürdőkádban áztatva magam  - a jól megérdemelt habfürdő + tankönyv kombinációval-, hogy vajon melyik hősnő mutatna nekem jó példát, most hogy ... ennyire ki vagyok szipolyozva...
 

Aztán rájöttem, hogy ha régen fáradt voltam és gyenge és csúnya és pici, miközben a világ meg olyan nagy és minden sarokból tankönyvek vicsorogtak rám, szóval eszembe jutott, hogy régen ilyen helyzetben mindig Stephanie Plumot olvastam, mert Stephanie Plum mindig vagány volt és vicces, és mindig az én helyzetemnél jóval hülyébb helyzetekből mászott ki. Szóval fel a fejjel, itt vagyok, mondotta volt a borítóról Steph, én meg olvastam és közben akkorákat nevettem, hogy még én is elhittem, hogy jó kedvem van. 

Ki akartam tenni a régi posztot a könyvről, de annyira semmilyen :D, hogy cenzúrázva lett - lehet a borítónak is az kellene, de ettől függetlenül nekem ez a legjobb bad day könyv, most is segítene tuti, de nincs időm olvasni. Ráadásul itt hasal az ágyam mellett a Holdvadász és nagyon hiányzik Pritkin. 
Majd írok még ;)






Oh, a cím a régi poszt címe.
SHARE:

október 09, 2013

Az ősz és a Maxim

Itt az ősz és jött vele a nátha, de nem csak ezért lapítok mostanában olyan látványosan- mindenki nyugodjon meg, hamarosan több időm lesz.

Szerencsére ősszel elkényeztetnek minket a kiadók, így a Maxim Könyvkiadó is, akik többek között ezekkel a könyvekkel lepnek meg minket az ősz során.

Egy kis történelem és romantika: 

Luca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget


Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk.
A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Amikor Mercurio, a születésétől fogva árva, tolvaj fiú, a kis Zolfo, a szép Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, miközben Mercurio a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül.

 A Velencei Köztársaságba vezető úton a három gyerek sorsa keresztezi a szabadságot kereső zsidó, Isacco, az orvoslásban is jártas tolvaj és a lánya, Giuditta sorsát. Mercurio beleszeret a lányba, érzései viszonzásra is találnak, ám amikor az úti céljukat elérik, szembesül azzal a rengeteg nehézséggel, amelyet le kell küzdenie, hogy az álmát valóra válthassa.
Megjelenés: 2013. október 15. / oldalszám 720. oldal/

Krimirajongóknak: 

Alan Bradley: De mi került a pitébe?

A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet – főként a méregkeverést.
Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait.
Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része.

348 oldal 
Várható megjelenés: október 15.

Egy kis dráma, meg ugye a szerelem:

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat…
Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről és a törékeny reményről. A Elakadó lélegzet a nagy kritikai elismerést aratott trilógia első kötete. (496.old)


 Modern, elgondolkodtató és szórakoztató - engem nagyon érdekel:


Maria Semple: Hová tűntél Bernadette? 

A tervezőmérnökök számára ő az építészforradalmár.
A 15 éves Bee legjobb barátja, vagy egyszerűen csak: anyu.
Egyszer csak fogja magát, és eltűnik.
Beenek a világ végére kell utaznia, hogy megtalálja.
A Hová tűntél, Bernadette? kötelező olvasmány, ellenállhatatlan, mélyen megindító könyv a helyét nem találó zseniről, anya és lánya szerepéről a világban.

Az iskola előtt várakozó anyatársak szemében: fenyegetés.
A hírhedt BERNADETTE FOX: A Microsoft csodagyermeke, Elgie Branch számára vidám, friss, tehetséges és kissé zűrös feleség.
382 oldal
Bájos nyitószituáció: az orgyilkos apáca, aki szerelembe esik

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem

A fiatal Ismae-t, akit a halál istenének szolgálói képeztek orgyilkosnak, a bretagne-i udvarba viszik, hogy teljesítse küldetését. Ismae azonban azt tapasztalja, hogy nincs felkészülve; nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a lehetetlen választásra sem, amelyben pedig döntenie kell. Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét?
Veszélyekkel teli történet: intrikák, mérgek, szeszélyek; de végül megmutatkozik a helyes út?

492 oldal 



Egy kis magány és egy nagyobb rejtély:
Peter Heller: Kutya csillagkép



Hig valamilyen okból túlélte az influenzajárványt, amely mindenkit elpusztított a környezetében. Meghalt a felesége, a barátai; egy elhagyatott repülőtér egyik hangárjában él kutyájával, Jasperrel és egy harcias, fegyvermániás, embergyűlölő férfival, Bangley-vel.
 Hig az 1956-os Cessnájával a reptér széléig merészkedik, eljár a hegyekbe horgászni, hogy úgy tegyen, mintha semmi nem változott volna.
Ám amikor egy véletlen adást fog a gépének a rádióján, a hang reményt ébreszt benne, hogy létezik egy jobb élet – olyan, mint amilyen a régi élete volt – a repülőtéren túl. Mindent kockáztatva túlrepül azon a ponton, ahonnan még biztonságban vissza tudna térni a reptérre, és követi a recsegő rádióhangot. Amit talál, sokkal jobb és sokkal rosszabb, mint amit valaha remélni mert.
A San Francisco Chronicle és az Atlantic Monthly is az év legjobb könyvének nevezte.
380. oldal

SHARE:

október 03, 2013

Cassandra Palmer - mert megérdemeljük

Tudod, felkelsz, kilógatod a meleg takaró alól a lábad, órát lenyom, kibandukolsz a fürdőszobába, - tipikus rossz frizura nap -, aztán kávét főzöl, esetleg teát, meghallgatod a híreket - micsoda lelombozó dolgok már megint -, vasalsz, felöltözöl, zselét, hajgumit, csatot erőltetsz a hajadba, jobb esetben fésűt :) - aztán de hideg a reggel, irány a szürke utak/busz, ugyanazok a rutinok, ugyanazok az emberek, pedig még csak reggel van... És a történet legtöbbször délután is ugyanabban a mederben folytatódik.

Mit szólnál hozzá, ha a napi rutinod úgy kezdődne, hogy:
-  ugrasz egy nagyot az időben, piff-puff, itt a 18. század!
- felrobbantasz pár lőporos hordót, nem direkt, csak véletlenül...
- megpróbálsz elillanni pár gyilkos hajlamú vámpír, hadmágus és fogalmad sincs még mi elől
- szeretőd, a nagy hatalmú vámpír folyton ott koslat a hátad mögött -  jó-jó vele lenni, de azért a jóból is megárt a sok...
- a legjobb barátod folyton az energiád szívja- elfelejtettem mondani, hogy szellem?
- és ott van az az őrült szexi fazon is - mindig melletted-, aki naponta legalább kétszer ki akar nyúvasztani, de közben minimum hatszor megmenti az életed, és  közben kiabál is veled veszettül...
... és ez még csak a reggel... ha kinyitod ezt a könyvet, nem tudhatod, mi történik délelőtt.



Tudom, mire gondolsz. Kell ez nekem? A mindennapok biztonságosak, vár még rád belőlük ezer. De ha egy kis csajos pörgésre és kalandra vágysz. Azt mondom, igen ;)! Ez a sorozat kell neked.

És mivel MA jelent meg Karen Chance Cassandra Palmer sorozatának 5. része, és ráadásul a napokban jelent meg külföldön a 6. regény, arra gondoltunk mi négyen, Gretty, Titti, Nima és jómagam, hogy ne csak mi örömködjünk, örömködjetek már kicsit Ti is, úgyhogy:

 Holdvadász hónapot tartunk!

Figyelem, figyelem, célozzátok meg az eget, legyetek velünk ti is Holdvadászok - mondom: Holdvadászok, nem hódvadászok! Tartsatok velünk! Legyen közellenség a szürke. Mert  a változatosságot mi is megérdemeljük.;)
SHARE:

szeptember 20, 2013

Calderon avagy hullajelölt kerestetik

Első mondat: Genius Calderon meghúzta a ravaszt, de a lézerfegyver felmondta a szolgálatot...

Abba a hibába keveredtem, hogy elolvastam a könyv végén lévő méltató véleményeket - könyvesblogger ilyet soha ne tegyen, különben elveszíti a saját hangját- , és szóval igen, megtörtént: krákoghattam, torokköszörülés még minden, de nem tudtam írni egy normális mondatot sem a könyvről. Na pedig ez az a regény, amiről érdemes írni, főképp azért, mert ...

Hogy lehet, hogy vannak olyanok, akik a Calderont még most sem ismerik? Pont leveleztem az egyik blogos ismerősömmel, mire megkaptam a kérdést, hogy oké, olvassam, de mondjam már meg, miről szól ez a regény? És akkor ledöbbentem és eldöntöttem, hogy megpróbálok a könyv mellett kampányolni.

Olyanokat írtam neki - amúgy ( most beavatlak titeket) - , hogy figyi ez nagyon jó könyv, ezt olvasd el. Meg olyanokat, hogy fúú és ott van benne az az ipse, aki mindig öngyilkos akar lenni, de nem úúgy, hanem amúúgy, tudod, olyan viccesen. Meg olyanokat is, hogy:  és képzeld van benne az a vagány japán csaj, szamuráj ősökkel, ő tuti tetszeni fog,  és hogy tök jó, mert mindig történik valami, meg nem kiszámítható... Meg olyat is írtam, hogy figyi, ez az ŰRBEN JÁTSZÓDIK!!!, és fogalmam sincs, hogy miért kiabáltam közben. :) Nyilván lelkesedésből.

Szeretném előrebocsátani, hogy bár nem voltam szabatos és elegáns, de jó munkát végeztem.

Történetünk főhőse tehát, bizonyos Calderon, egy főnemes, aki ifjú is mellé, meg gazdag, annyi gond van viszont vele, hogy minden áron meg akar halni. Nem sül el a lézerfegyver, hirtelen más dolga akad, nem néz ki elég jól, hogy meghaljon, aztán meg a temetést is ki kell valahogy fizetni. Eldönti hát, hogy kapitánynak áll, és mivel főnemesként kiemelkedő tehetsége van mások befolyásolásában, meg is kapja egy hatalmas űrcirkáló kapitányi posztját.
A helyzet csak azért faramuci, mert Calderon mindig ellógott az űrcirkálók vezetéséhez szükséges kadéti órákról, ráadásul tapasztalata sincsen, főnemesként nem is dolgozhatna, belekeveredik egy nála nagyobb összeesküvésbe, képtelen elszakadni az egyik kadétlány, név szerint Taina Tives narancsillatától, és mindezek mellett igen nehéz dolog egy főnemeshez méltó halált összehozni.

Az a helyzet, hogy most is le kell írnom, ez nagyon jó könyv, szóval ezt olvasd el. De ha szabatosabb véleményt is szeretnél olvasni, elmondom, hogy...

Szerintem a Calderon, mint regény erőssége a humor. Nem is, nem is. A regény erőssége a karakterek. A két főhős, Calderon illetve Taina Tives olyan eleven egyéniségek, hogy ha nem lenne a történet már önmagában is élvezhető és fordulatos, akkor is szeretném a könyvet. Calderon, az elkényeztetett ficsúr, aki mégsem az, aminek látszik, alapvetően meghasonlott karakter. Nekem fura volt egyébként, hogy egy alapvetően tragikus vonalat, tehát hogy Calderon meg akar halni, humorba öltöztette az írónő, de aztán tisztult a kép, - amit most nem akarok leírni nektek-, igazán tetszett, hogy a humor mögött is volt valami kézzelfogható és hétköznapi és komoly dolog, még akkor is, ha ez csak töredéke a történetnek. Taina Tives a japán kadétlány pedig egy erős női harcos karakter, aki nem borul le Calderon nagyszerűsége előtt, aki nem lesz hirtelen végletekbe menően szerelmes... és ez végtelenül tetszik és imponál nekem. Nem, ez a karakter okos, erős és méltó társa nemcsak a játékban, hanem személyiségében is Calderonnak. Ez pedig egyébként elég fura, a regényekben valahogy mindig eltolódik a hangsúly a két főszereplő között egyik vagy a másik irányában, de itt ezt nem éreztem.
A regény humora nekem nagyon bejött, alapvetően pont azt a vonalat képviseli, amit én kifejezetten szeretek, intelligens, spontán, cseppet sem erőltetett.
A cselekményvezetés pedig azért jó, mert Calderon olyan kiszámíthatatlan szereplő, hogy sosem tudni, mit tesz. Általában pont a realitás ellenkezőjét választja és alapjában véve annyira őrült ez a karakter, hogy szerintem nem lehet nem szeretni, de ha akarjátok, hát próbáljátok meg utálni őt, de úgy is tudom, hogy nem fog menni...

Van egyébként egy kritikai megállapításom is. Először nagyon meglepődtem, hogy mennyire csajos ez a könyv- egyébként nem kifejezetten az, szerintem simán elolvashatja bármelyik férfi is, de azért vannak kifejezetten női szíveknek szánt jelenetek benne, ez így van, ezt nem szabad letagadni. De ugyanakkor számomra- és itt most nem kell mindenfélét beleképzelni a dologba-, szóval számomra a romantika lehetne sokkal árnyaltabb is. Jó -jó, nyilván átjött a két szereplő közötti zizegés, ezzel semmi gondom nincs, de azt gondolom, hogy ha a karakterábrázolás csillagos ötös és ötös a történet is, a romantika valahogy elmaradt ettől... Picit úgy érzem, hogy On Sai nem érzi magát olyan otthonosan az ilyen lányregényes közegben és mintha magára erőltetné ezt az attitűdöt. Nagyon érdekes, hogy a történetben szinte mindenben van egy kis árnyalatnyi humor, de a romantikus részeknél, úgy értem, a full romantikus jeleneteknél, nem éreztem ezt az laza örömöt.
Viszont határozottan úgy érzem, hogy a regény javára vált, hogy Calderon és Taina között nem csak játékpajtási kapcsolat bonyolódik, és úgy érzem, hogy kellett egy ilyen regény, ami fellazítja a sci-fik és más fantasztikus regények közegét, szabályait és hangulatát. Ezzel a könyvvel remekül lehet szórakozni, kikapcsol és ellazít, és szerintem sok tekintetben szükség van a magyar irodalomnak ilyen, a műfajok közötti átmenetet képviselő regényre. Mert mi olyan vaskalaposok vagyunk. Fúúj, ez nem is sci-fi, fúúj, mi az, hogy ilyen komolytalan, fúúj, miért nincs több romantika benne... Miért ne lehetne írni könyvet egyszerre nőknek és férfiaknak, úgy, hogy egyszerre legyen benne romantika, humor, meg kalandos cselekmény? 

Azt hiszem, már elég sokat írtam, nagyon várom a folytatását, ami hamarosan talán már a könyvesboltokban lesz. Ja és persze hogy figyi ezt olvasd el, és fúú ott van az az ipse, meg hogy az űrben játszódik? Azt mondtam nektek? Értitek, a ZŰRBEN játszódik, ott az a jóképű, identitás válságban lévő kapitány, meg a kis szamuráj-hősnő, aki meg akar szabadulni egy tradicionális házasságtól, csillagok meg csillagrombolók, meg bálok, meg párbajok, csaták és hajófoglalások, plusz nagyon sok humor..., meg ugye ott van a játék is, aminek meglehet pont az írónő az egyik mestere. Próbáljátok ki, olvassátok. Én mondom...

On Sai: Calderon avagy hullajelölt kerestetik, Könyvmolyképző Kiadó, 2012., 286 oldal 
szerintem:  9/10
SHARE:

szeptember 19, 2013

Kedves történet a szekrényekről...

Jönnek a könyves posztok is, csak épp náthás vagyok és itt vacogok a takaró alatt, úgyhogy hoztam egy történetet, amit nemcsak PuPillának ajánlok, de neki mindenképpen.
Simon Bloodworth tündérszolgája váratlanul és szinte a semmiből került elő. Felajánlotta szolgálatait, és azt kérte, hogy szólítsák Alabárdnak. Ma már minden iskolás gyerek tudja, hogy nem szabad egy tündért felfogadni anélkül, hogy alaposabban utánanéznénk, honnan származik, és meg ne próbálnánk kideríteni, ki is ő, és pontosan miért jött el Tündérországból. Már az is gyanús, hogy egy harmadrangú angol mágus szolgája akart lenni...


... Egy szép májusi napon 1310-ben Bloodworth éppen távol volt otthonról, amikor a felesége felfedezett egy magas szekrényt a konyhában- egy olyan helyen, ahol azelőtt nem állt szekrény.  Megkérdezte Alabárdot, hogy hogyan került oda, mire a szolga azt felelte, hogy ő vitte oda a szekrényt, ami valójában mágikus bútordarab. Megsajdult a szíve, ha látta, hogy Mrs. Bloodworth és lányai reggeltől estig mosnak, söpörnek, főznek és takarítanak, miközben - az ő véleménye szerint - inkább azt érdemelnék, hogy egész nap égkövekkel díszített ruhában üldögéljenek hímzett párnákon, és édességeket falatozzanak. Mrs. Bloodworth úgy gondolta, van abban valami, amit Alabárd mond. 
.... Alabárd azt mondta neki, ha belép a szekrénybe, egy varázslatos helyen fogja találni magát, ahol egy-két varázsige megtanulásával máris elérheti, hogy minden munka egy pillanat alatt el legyen végezve, mindenki első pillantásra csodálatosan szépnek lássa, aranyhegyek jelenjenek meg a semmiből, amikor csak kívánja, és hogy férje engedelmeskedjen neki, és így tovább. 
- Hány varázsige van? - kérdezte Mrs. Bloodworth. 
- Körülbelül három- vélte Alabárd. 
- Nehéz őket megtanulni?
- Ó, dehogy! Nagyon könnyű.
- Hosszú ideig kell ottmaradnom?

- Nem, egyáltalán nem, a misére már vissza is érhetne. 
Aznap délelőtt tizenhét ember lépett be a szekrénybe, akiket soha többé nem láttak Angliában. Közöttük volt Mrs. Bloodworth és a két kisebb lánya, két női és két férfi szolgálója, valamint a bácsikája és hat szomszédja. Csak Margaret Bloodworth, az asszony idősebb lánya nem akart menni. 
... Kétszáz évvel később Martin Pale Tündérországban utazgatott. Egy ősöreg és nagy hatalmú tündérherceg, Magyaltopán Jeromos kastélyában talált egy hét-nyolc év körüli, nagyon sápadt és csontsoványra fogyott embergyereket. A kislány azt mondta, hogy Anne Bloodworhtnek hívják, és úgy két hete jöhetett át a tündérek világába. Azonnal kiosztották neki a munkát: rengeteg mocskos edényt kellett kisúrolnia. A kislány azt is mondta, hogy az érkezése óta szorgalmasan súrolgatta az edényeket, mert ha végez, visszamehet az otthonába, és viszontláthatja a szüleit és a testvéreit. Úgy számolta, hogy egy-két napon belül el is indulhat.  

Muhaha!! 

Suzanna Clarke- A hollókirály 69. oldal ( mindenki utálta a lábjegyzeteket a könyvben, szerintem azok voltak a legérdekesebbek ;) )
SHARE:

szeptember 15, 2013

Dobáld ki!



Egy ideje teljes mértékben ki voltam akadva arra, hogy soha semmire sincs annyi időm, mint amit szeretnék. Minden csodálatom azoknak, akiknél csillognak a polcok és szín szerint sorjáznak a tökéletesen vasalt ruhák, akik egyszerre tudnak háztartást vezetni, dolgozni, szórakozni, sportolni, tanulni... Kicsi vagyok én ehhez. Persze próbálkozni még próbálkozhatom, nemde?
Én nagyon sokszor foglalkoztam már gondolatban azzal, hogy vajon tényleg igaz-e a mondás a bezáruló ajtókkal kapcsolatban. Hogy tényleg kinyílik-e az a másik, esetleg ott terem-e egy ablak, ahonnan láthatom a következő utam. Jöttek a válaszok, hogy persze, persze mindig jön valami, de a valami, na az egy eléggé bizonytalan fogalom, ahhoz, hogy ezt elfogadhassam baromi nagy bizalom kell a jövőre vonatkozóan, ami nem minden esetben van meg nekem. Tudom, nem így kellene lennie, ezen is dolgozom rendesen.
Ne ijedjetek meg amúgy, mert nem akarok átmenni Coelho-ba. De azt gondolom, hogy az embernek időről-időre meg kell újulnia. Nem helyes, ha valami mellett csak azért tartunk ki, mert megszoktuk. Ez megmutatkozott a közelmúlt eseményein is. Ami nem megy, azt ugye el kell engedni, ami leszív, ami nem ad energiát, örömöt, azzal valamit tenni kell. És tényleg, valóban jönnek a régiek helyébe új dolgok, nem kell attól félni, hogy ha valamit otthagysz, hát üres leszel.

Jött ugye a Moly. botrány, ami arra volt jó, hogy megvizsgáljam magamban a " nincs élet a Moly-on kívül" perspektívát, amit a múlt héten jó sokan sulykoltak, szerintem teljesen feleslegesen. Egyrészről nem vagyunk óvodások, másrészről meg...

Elmondom nektek, hogy van élet a Moly. után. Sőt, lehet meglepődtök, de létezett az élet akkor is, amikor épp agyhalott állapotban rajta lógtunk. Nem a konfliktusról akarok írni most, hanem arról, hogy közben mi alakult ki bennem.

Egy ideig maradtam az oldalon - korlátozva persze - és bámultam, mi történik ott. Őszinte leszek, azt figyeltem, hogy lesz az anarchiából megint példás rend, hogy szivárog vissza az oldal a régi kerékvágásba. Örültem is neki, meg nem is, de leginkább már nem érdekelt. Úgyhogy mivel nem jutottunk dűlőre, és nem volt kedvem arra várni, mikor törölnek illetve próbálnak végre velem kommunikálni, töröltem tehát magam és az a vicc, hogy az utóbbi napokban tényleg éreztem valami változást. Mintha lekerült volna rólam egy lepel. Egy vizes lepedő, hogy érzékeljétek a súlyváltozást.

Az ember teljesen betokozódik bizonyos szituációkba és ott reked benne, pedig ha folyton egy helyen állunk, nem lépünk semerre. Ez egyértelmű, tudom, hogy te is tudod. Ezért nem is bölcselkedek többet.

Szerintem mindig ideje van a nagytakarításnak. Helyet kell adni az újnak, a másnak, a kisebb-nagyobb változásnak. Az utóbbi napokban én ezt tettem. Tárgyak, ruhák, tagságok, kapcsolatok. Megvizsgáltam őket. Jó dolog-e takarítani? Baromi fárasztó.
De mindig jobban érezzük utána magunkat.
SHARE:

szeptember 10, 2013

Napi hangulat

Ide is leírom, hogy iszonyatosan fáradt vagyok, és most szépen bevackolódom egy jó vastag kabátba, szekrénybe, könyvbe :) Örülök, hogy elindult valamiféle párbeszéd-féleség vagy mindez csak szimuláció? de még mindig azon az állásponton vagyok, hogy inkább Narnia.

Amikor gyerek voltam - egyébként- pont emiatt a könyv miatt féltem a szekrényektől :D
Tiszta horror: beszélő hódok, meg hó, meg gonosz boszorkány, meg farkasok, meg oroszlán, meg minden ... 
SHARE:

szeptember 07, 2013

És akkor a polcról visszaintegetett Bridge, avagy a könyvtárban jártam...

 Ilyen is volt... Régen volt.

Pár napja újra beiratkoztam a könyvtárba, és ha ezt a posztot pár napja írom meg, biztos sokat olvastatok volna a könyvtárról, meg a könyvtárosnénikről, de úgy tűnik ezt most megúsztátok :D. A lényeg a lényeg, hogy felkutyagoltam a könyvtár meredek lépcsőin - csak én érzem úgy, hogy minden könyvtárba magasan felfelé vezet az út? :)-, azon tűnődve, mekkora sikerélmény, hogy a ruhatáros néni hűlt helye miatt a táskám is felvihetem, amikor is egy ismerős hölgy megkérdezte, mit is téblábolok az ajtóban...
Az első gondolatom az volt, hogy azon nyomban visszazavarnak a táskával és sikerélménnyel együtt, de miután bájvigyorral kijelentettem, hogy szeretnék újra visszatérni a könyvtár kötelékébe, az ismerős hölgy hirtelen nagyon kedves hölgy lett. Ki is jelentette, hogy ő ismer engem, és bár nyolc éve a lábam nem tettem a városi könyvtár közelébe, ő még mindig tudja, hogy ki vagyok. Bevallom, ez a tény valamilyen fura módon felmelengette a szívemet, az sem zavart volna, ha a kedvenc táskámra csúnyán pislog.

Aztán megbeszéltük, hogy mennyire rossz nekem, hogy ennyit kell fizetnem egy fél évre, meg hogy semmi nem változott, és miközben az adataimat pötyögte, fixírozni kezdtem a nemrég visszahozott könyveket. Nem jártam sikerrel. Viszont várólistára tettettem pár Edith Wharton könyvet, merthogy most nagyon vágyom a Vigasság házára, meg az Ártatlanság korára, és ekkor már éreztem, hogy mégis jó nekem, mert ez a dolog, tagsági díj ide-oda, mégiscsak klassz dolog.

Úgy járkáltam a könyvek között, mintha nem is egyedül lennék. Először is Dün jutott az eszembe, arra gondoltam, most biztos büszke lenne rám - folyton a fejemben volt (ha már messziről megláttam magát az épületet) az a Dün-féle karc, hogy gyerünk-gyerünk a könyvtárba :) - , meg hogy akkor én most kiveszem a Kaméliás hölgyet, de aztán annyi Molyos karc, meg könyv jutott az eszembe, hogy elképzeléseimet sutba dobva kapkodtam a fejem jobbra-balra.
Találtam pár nagyon szép kötésű könyvet, óvatosan körbenéztem, látja e valaki, és megsimiztem. (Miből lesz a könyvfetisiszta :)...)
 
Aztán az egyik polc tetejéről ott integetett Bridge, Nick Hornby féle könyv formájában lóbálta a lábát - kissé anarchista módon, hisz minden könyv decensen állt, de a Hornby könyv a tetejükön feküdt- és mivel nagyon csípem a Hornbyt és persze Bridge-t is, szépen elcsakliztam valaki előtt...

Aztán arra gondoltam, hogy kiveszem "Heloise szépfiúját", de Maupassant ezen könyve túl népszerű a Pattinsonos Bel ami miatt, úgyhogy abból csak egy szakadt példány volt bent- talán az utolsó példányért visítozó tinédzserlányok harcoltak meg, és aközben szakadt el- úgyhogy azt is otthagytam.

Nagyon akartam Márait, de úgy látszik, Márait még mindig sokan akarják, úgyhogy pont az a könyv, amire vágytam nem volt sehol, és amúgy is elcsábultam Merle felé ( még mindig a fejemben van a Védett férfias bejegyzés, ala Amadea), viszont kis hezitálás után úgy döntöttem, most mégsem nőuralomra vágyom, úgyhogy elsasszéztam egy másik polc felé.
A másik polcon megláttam Spiró Fogságát, de hát az egy hosszú könyv, most nem mertem kivenni, és láttam Vaszary könyveket is, biztos, én vagyok az egyetlen, de egy vörös szöszmókra asszociáltam a láttán, és amikor csillámos rózsaszín könyvek csillogtatták csábosan felém csillámjaikat, a szívem kicsit gyorsabban vert, a Pupillám kitágult és pillangók szálltak a gyomromban azt a kérdést szajkózva,  hogy ugye, hogy netalán a hercegnőről szólnak, aki neveletlen?, de sajnos nem arról szóltak. :(
Végül öt könyvet vettem ki, ebből kettő nem is regény, de azokra is kíváncsi vagyok. A hatodikat az orrom elől szedték el, úgyhogy jajj annak, aki helyettem Vavyan Fable-t olvas, Lobo legyen vele, vagy valami jótündér, mert különben... ( csúnyán néz).

De íme, itt légyen akkor a kölcsönbe vett öt könyv:




Most nézzétek :), írhatom én nektek, hogy nem lesz hosszú meg könyvtáros a poszt, és mégis tessék, csak csacsogok, és csacsogok, a könyves kihívásaim meg megint sehol sincsenek, -csak egy szúnyogcsípés az orromon--holott már a szülinapi bejegyzés is azért íródott, hogy meséljek róluk...

De legalább felkeltem a figyelmet. (muhaha :D)
Ja, és arról már nem is írtam, hogy a könyvtárt úgy kellett elhagynom, hogy a család utánam is jött, és nyilvánosan megfeddtek, amiért olyan sokáig voltam...
Ugyanis Zenka, úgy ment be, hogy csak pár perc, beiratkozik, levesz két könyvet a polcról, és már rohan is!

Na de mit lehet csinálni, az ember nem figyel az időre, ha ott sétál a régi/jó ismerősök között...
SHARE:

augusztus 27, 2013

Paradox Pamela és Kétkedő Ted



"Egész életemben dobáltak olyan szavakkal a dr. Fraser féle emberek, hogy "bohém", de őszintén hiszem,  hogyha van hibám, akkor az, hogy nem olyan mocskos a fantáziám, mint a legtöbbjüké. Cinikusnak és beképzeltnek is neveznek, de csak mert ha látok valamit, akkor annak nevezem, mint ami valójában, és nem ami szeretném, hogy legyen. Ha az ember az életét erkölcsi dombtetőn éli le, nem lát odalent mást, csak sarat. Ha viszont a sárban él, mint én, igen jól látja a tiszta kék eget, és a zöld dombokat is."

Nagyon ritka, amikor egy szórakoztató könyvet ennyiféle szempontból lehetne vizsgálni, mint ezt itt. Igazából gondban is vagyok, mit emeljek ki. A nézőpontváltás zseniális, a karakterek tökéletesek- igazinak, kellően tökéletlennek tűnnek ahhoz, hogy azonosulni tudjunk velük. Tetszett a könyv humora, kellően ironikus és polgárpukkasztó, hogy az enyémnek érezzem, és tetszett a konvenciókat  feszegető, szépirodalomhoz hajló stílus. Nem vagyok irodalmár, de talán jó téma lenne valami beadványra.

 A történet egy Edward Wallace neveztű bukott költőről szól, akit titokban legjobb barátai birtokára küld a halálos betegségből csodás módon felgyógyuló keresztlánya. A dolga csupán az, hogy mindenkit, különösen a kis Davey-t megfigyelje. S mivel a megfigyelés verejtékes terhe mellé egy fényűző birtok, kiapadhatatlan bárpultok, kényelmes ágy, és jó pár segítőkész szobalány társul, főhősünk kénytelen-kelletlen az újdonsült munkára hajtja a fejét. Az önfeledt tespedés viszont nem tarthat sokáig, hiszen a Logan birtokot hamarosan megtölti a legkülönbözőbb vendégek siserehada. Mindenki egy dolgot akar, s persze erről senki nem mond, nem mondhat semmit.Így én is megtartom a jó szokásukat...

Biztos sokan éreztétek már azt olvasás közben, hogy az író kiesik egy karakter szerepéből, mert az furán beszél, vagy furán cselekszik, nem a korához személyiségéhez mérten gondolkozik. Az első benyomásom a könyvről pont az volt, hogy Fry hihetetlenül jól megkomponálja a története szereplőit. Ted Wallece-t baromira utáltam a könyv elején, szinte biztos voltam benne, hogy soha meg nem szeretem. Nem volt más, csak egy perverz, iszákos, cinikus vén disznó- a varacskosabb fajtából- akit legszívesebben messze elkerültem volna, nemhogy  a gondolatait lessem. Aztán amikor Tednek az ivászaton és a világ utálatán kívül más dolga is akadt, nevezetesen vidékre költözni, és megfigyelni a régi ismerősöket és barátokat, egyre inkább megkedveltem.

Igazából a könyv nem egy cselekménydús, gyors folyású regény. Itt leginkább a társadalomkritikának, a prűdség, sznobság feszegetésének van helye, ahol olyan otthonosan mozog Stephen Fry, mintha ő is egy fényűző családi ház nappalijának foteljébe süppedne, kezében az elhagyhatatlan pohár whiskyvel. A Víziló - t olvasni egyféle életérzés. Vicces könyv, de mégis ad valamit, egy hangulatot, egy látásmódot a világra. Tagadhatatlan Fry jelenléte, a csináljunk fricskát ebből a kirakatvilágból hangulat, de mindezek mellett kapunk még egy jól elbújtatott rejtélyt, és olyan cselekmény szerkezetet, ami nem hagyja letenni a könyvet. Jó, tudom, páran unták a könyv első pár fejezetét, de engem az első mondattól az utolsóig lekötött. Pedig egyáltalán nem hatásvadász ez a regény. Nem azért feszegeti a határokat, hogy akkor most aztán jól megmutassa, mit mer ő tenni. Egyszerűen mutat valamit, lefejt jó pár rétegnyi felszínességet és mulat azokon, akik képtelenek ezt észrevenni. 

Stephen Fry: A víziló, Kult Könyvek, 2009.  362 oldal, 9/10
SHARE:

augusztus 25, 2013

Ő, a szexmániás...

Nem kifejezetten érdekelnek a botránykönyvek, épp ezért még sosem olvastam ehhez hasonló szerzeményt, de gondoltam, ha már ennyire kedvesen ajánlják, kipróbálom milyen is az olyan...
" A nálam okosabbak azt mondják, az élet már csak olyan, hogy megszületsz, meghalsz, a kettő között meg dugsz megállás nélkül. " 
Szepesi Nikolett könyvének célközönsége egyértelműen nem azok az emberek, akik életük során elolvastak már jó pár regényt. Nem, ez a könyv kifejezetten azoknak való, akiket napi szinten izgatja a bulvársajtó, akik szívesebben olvasnak el egy magazint, mint bármilyen más könyvet.

Épp ezért a könyv stílusa eléggé igénytelen, a fogalmazásmód unalmas, de ami nem megy, azt nem kell erőltetni, meg amúgy is nem is kell minőség ezen a szinten. Szepesi folyton önmagát ismétli, igazából nem néz szembe az életével, mint ahogy azt elképzelte, inkább csak henceg. Olvasás közben azon gondolkodtam, mi a fenét szeretne ez a nő átadni, de gyakorlatilag a semmit kínálja- újra és újra.

Koncepciótlan, unalmas és üres a könyv.
Ami picit is érdekes volt, azt már a sajtóból tudjuk, sőt mondok egy durvát: ebben a könyvben még a szex is unalmasan van leírva .

Egy biztos, Szepesi sosem volt és eztán sem lesz szexszimbólum. Szexmániás az lehet, értem én, nimfomániás is, ha már erről van szó, de ez meg nem nagy újság. Abszolúte nem érdekes, mert potencionális szexmániás a postás vagy a buszon mellettünk ülő srác, sőt tudok pár embert a környezetemben akik meg köztudottan azok, és ennyi, megállapítjuk: az ő baja, az ő öröme.

Eljátszottam amúgy a gondolattal, hogy sikerült ezt a könyvet kiadni, meg azzal is, hogy milyen sajtótájékoztatók lehettek a könyvvel kapcsolatban. Beült Szepesi, bájosan mosolygott és aztán belekezdett: " akkor én most arról szeretnék beszélni, hogy képzeljék el az öltözőszekrényben dugtam, volt nálam stopper is, hat perces volt a menet" - a vakuk villannak, mindenki döbbenten pislog. " Van kérdés?" De hagyjuk az egészet, mert túl jó a fantáziám, ráadásul vizuális típus vagyok.

Ez az egész egyébként szánalmas, úgy értem ez az egész jelenség: az, hogy leírta, az hogy kiadták, az hogy olvassák. Hát hová jutottunk idáig ? - Ez amúgy az egyik kedvenc kérdésem.  Szóval hogyan is..., nem tudom.

A történet váza egyébként az, hogy Szepesi Niki miközben úszott, hagyta magát jól megszexelni :D. Na nem a medencében, hanem motelszobákban, meg itt meg ott, a pasik meg folyton forgatták szex közben, - ezt szereti kiemelni-, meg hogy néha számolgatni szokta hány orgazmusa is van. Ez olyan ciki, már az is, hogy én írok erről a könyvről, nem még az, hogy valaki megírta és büszke is erre. Vagy ahogy ő mondaná:

"Tisztítókúra - vagy tisztító kúrás. Te melyiket választanád? "
Kac-kac. Kukac. Hát ebből sem lett szállóige. :) 

Nos, mindenesetre azért érzem az erőlködés szagát a könyvlapok között, például észrevettem a hatásos fejezetindító mondatokat, amik tényleg sokat ígérnek, pl. hadd idézzek utoljára a könyvből:

"Muszáj írnom a farkakról. Egyszerűen kikívánkozik belőlem ez a téma, mert tartalmas és sűrű életem során megannyi férfi nemi szervvel találkoztam."
A folytatásban pedig megint a nagy büdös semmi, úgy értem, ha már kikívánkozik belőle, akkor hogyan bírt ennyi mindent bent tartani? Én komolyan azt hittem, egyenesen rajzok és ábrák is lesznek.

Viszont, hogy a stílusnál maradjunk, mégis muszáj írnom pár dologról, mert belőlem meg egészen más kívánkozik ki.  Mivel nem szoktak felizgatni a mások nemi életével kapcsolatos rosszindulatú pletykák- jóindulatúan meg nem nagyon szoktunk mások nemi életéről beszélni-, szóval én próbáltam ezt a könyvet úgy olvasni, hogy ne ítélkezzek. De ez sok tekintetben azért lehetetlen, mert a szexmániás csaj, legalább hat fejezetben beszúrt egy gúnyos megjegyzést azokra, akik nem szexmániás életvitel szerint élnek, olyan stílusban, amiről süt a felszínesség és a butaság. A csaj szerint ő " olyan életet élt, amiről mindenki más csak álmodik", meg azt is gondolja, hogy " nincs olyan férfi a környezetében, aki nem kívánkozna a bugyijába" sőt, azt is elhiszi, hogy ő "könyvet, regényt írt". Hát mi vagyok én, hogy az ellenkezőjét állítsam?

Alapvetően liberális nézeteim vannak az emberekkel kapcsolatban, ha akarják, hát csinálják, csak hagyjanak engem békén elv alapján tényleg próbáltam megérteni ezt a lányt, aki azt hiszi, híres úszónő volt és lett belőle most már tényleg híres nimfomániás, szóval én nem ítélkezek, hiszen ez is egy karrier. 

Minden csak nézőpont kérdése. 

Szepesi Nikolett: Én, a szexmániás, Ulpius ház, 348. oldal, mondjuk számomra értékelhetetlen, de majd megmondja az utókor

SHARE:
BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig