szeptember 30, 2012

Megint kérdezek: most komolyan, ti is híres színészek alteregóiként képzelitek el a könyvek szereplöit???

Látjátok, nem hazudtam, kérdezni fogok. Év végéig mindenképpen felteszek 11 kérdést, amire kommentben, blogposztban, gondolatátvitellel vagy kézfeltétellel válaszolhattok, most például erre:
most komolyan, ti is híres színészek alteregóiként képzelitek el a regények szereplőit???


Haha, igazából ez is egy olyan kérdés, ami már rég felmerült bennem, de valahogy kínosnak tartottam szemtől szembe megkérdezni beszélőpartnereimet, miszerint: - Figyu, ez most komoly? Robert Pattinson egy személyben Edward Cullen, a nyakkendős Grey, Heatclieff, meg Jericho Barrons? Ez utóbbi volt részemről a nagy csapás, amitől majdhogynem felhördültem- gondolhatjátok, mi történik, ha én felhördülök, kábé így, hogy NA DE...?! HÖRRRR-, de hát tartottam magam.

Na most az van, hogy ha valamiért nagyon oda vagyok, akkor a könyv elolvasása után én mindennek utána nézek, megnézem milyen az író blogja, milyen az író fényképe, mit írnak a könyveiről a többiek, mik a tervei, van-e facebook, twitter vagy bármi más oldala, és ugye nem maradhat el a youtube, ahol a hozzám hasonló hardcore fanatikus rajongók mindenféle videókat töltenek fel, vagy megszavaztatják a honlapokon, hogy X meg Y -t hogyan is képzelik el, vagy milyen színésszel képzelnék el a filmet.

Ezek az castok részemről nevetségesek, mert mindig ugyanazokat a színészeket választják ki bennük, pl. a Hermione Grangert játszó Emma Watson sokszor bekerül, vagy az Alkonyatos sztárocskák, vagy Gerard Butler stb, stb., én meg mindig arra az opcióra szavazok, hogy legyen egy kevésbé ismert színész, mert könyörgöm, miért kell mindent egy színésznek játszania, de nem is ez a lényeg. Hanem hogy, olvasom a kommentekben, hogy " igen, én is vele képzeltem el a történetet olvasás közben"... És eltátom a számat.

Alapvetően én csak akkor képzelek el filmszínésszel bármiféle történetet, ha korábban már láttam a könyvből készült filmet, vagy láttam valami előzetest, máskülönben mindig valami megfoghatatlan, máshol nem látott arcot képzelek el a szereplők mögé... Szóval, hogy válaszoljak a saját kérdésemre, én nem képzelek híres színészeket soha a könyvekhez, nekem ez picit fura, de amúgy nem rossz dolog. Nyilván az ember akaratlanul is visszacsatolhat már ismert arcokra...
( És határozottan azt gondolom, hogy aki egy fix színészt képzel minden szerepre, az csak simán szerelmes, de befogom.) Úgyhogy most kíváncsi vagyok, hogy ti hogy vagytok vele:
eszetekbe jut egy ismert arc, és vele megy tovább a történet, vagy kialakul a fejetekben egy kép, amit ti raktatok össze a szöveg alapján? 

Ha van kedvetek válaszoljatok. :)
SHARE:

szeptember 29, 2012

Lipták Gábor: Amiröl a kövek beszélnek

Mondtam, hogy a freeblogos posztjaimat elkezdem átmenteni,-  most is csak a harmadik próbálkozás alkalmával tudtam megnézni a blogot, kommentelni nem lehetett, mert hibaüzenetet kaptam, - úgyhogy ha láttok ismerős írást " rég volt" címkével, az azért lesz, mert lusta vagyok egymás után bemásolgatni őket, inkább csinálom lassan, folyamatosan.
Ez a poszt meg azért érdekes, mert ez a leges-leges-legelső könyvesblogos bejegyzésem. Úgy látom, elég rövidre fogtam, és nem átalkodtam szójátékba fogni a könyv címével.:P

A pogány oszlopokról évszázadokon át hallgattak a krónikák. Azt sem lehet tudni, legfeljebb sejteni, hogy valamely templomrestaurálás alkalmával kerültek napvilágra a hatalmas kövek. Ámbár azt sem tudhatja senki biztosan, hogy a föld alatt voltak. De abból, hogy az oszlopok aránylag éppségben megmaradtak, mégis azt kell hinnünk, hogy valóban a föld alól kerültek elő. 
- Hacsak nem az ördög hozta ide a hátán azokat az oszlopokat! - mondta nevetve a jáki fonóban Vincze Márk, az új tanító. A derék, értelmes fiatalember persze nem tudhatta, hogy gúnyos szavaival magára zúdítja azoknak a ráncos arcú, fekete kendős asszonyoknak a haragját, akik ott ültek a sok pirospozsgás, szép fiatal leány meg menyecske között a fonóban... 


Ha netán az olvasó is olyan elvetemült, mint jómagam, és ha meglát egy romot vagy egy egy nagyobb követ, rögtön arra gondol, mi is történhetett ott; ráadásul megszállottja a történelemnek, netán még a helyi mondák is érdeklik, akkor biztos tetszeni fog ez a novellás kötet. 
Tökéletes másod olvasmány, ha az ember több könyvbe is belekezd. Legfőképp azért, mert az  általában 20-25 oldalas elbeszélések nagyon színesek, s mindeközben egy, az országunkban fellelhető rom történetét mutatják be. A kerek egész történetek nem kapcsolódnak különösebben egymáshoz, ugyanakkor elég változatosak ahhoz, hogy újra a kezünkbe kapjuk a könyvet. 
A nyelvezet szép és igényes, érezni mögötte az alapos kutatómunkát, melyet a könyv végén, a függelékben külön elolvashatunk. Mégis ezek a történetek csak fikciók, a fantázia által megformált mendemondák, a magunk nemzeti túlzásaival, babonáival együtt. 
Néhány szó az íróról: Lipták Gábor helytörténeti munkákat, meséket írt, legendákat örökített meg, könyveivel könyvtárban, vagy antikváriumban találkozhatunk. Ma is működik  a Lipták ház, amiben a háboró után irodalmi szalont hozott létre, ahol gyakori vendég volt Déry, Illyés, Németh László, Pilinszky, Keresztury, Szabó Lőrinc, Örkény vagy Karinthy Ferenc.  Itt vittatták meg az aktuális eseményeket, s ebben a közegben érett íróvá maga Lipták is. A balatonfüredi villa ma az író adományaként fordítóházként működik, melyben magyar irodalmi alkotásokat fordítanak idegen nyelvre. 
Nekem a könyv leginkább azért tetszett, mert érdekes volt elolvasni, hogy mit tudott kihozni az író egy markényi porból, egy kidőlt kőoszlopból, vagy egy romos kolostorból. 
A történelem adott, csak mi nem láthatjuk tökéletesen át. A száraz adatok nem árulhatnak mindet el. Arról egy szót sem említenek, amiről a kövek beszélnek... 
SHARE:

szeptember 26, 2012

Miss Miranda Cheever titkos naplója

Turner leszállt a lováról, aztán lesegítette a kislányt.
- Tudja, mit gondolok, Miranda?- szólalt meg hirtelen.
- Mit?
- Szerintem naplót kéne vezetnie.
A lány meglepetten pislogott.
- Miért, ki akarná elolvasni?
- Senki csacsi. Magának írná. És lehet, hogy amikor már nem él, és az unokái elolvassák, és tudni fogják, hogy milyen volt fiatal korában.

Miranda lehajtotta a fejét. 
- És mi van, ha nem lesznek unokáim?
Turner ösztönösen kinyúlt, és megborzolta a lány haját.
- Sokat kérdez, kiscica.


Julia Quinn Bevelstoke-trilógiáját nemrég adta ki a Gabo, és talán nem is olvastam volna el a könyvet, ha nem tálalták volna - első ránézésre- ennyire ízlésesen, no meg ha nem imádnám úgy általában a kisasszonyos történeteket, a kisasszonyos naplós történetekről nem beszélve, ezeknek már a gondolatától is elalélok.

Szóval amikor elmentünk anno a régiségvásárba, én nem a zöld lótuszvirágos - és egyébként utóbb rájöttem fölöttébb giccses- ékszertartót vásároltam meg, hanem megvettem ezt a könyvet. Ha felmerülne a kérdés, hogy megbántam-e, nos, nem, nem bántam meg. Julia Quinn nagyon szórakoztatóan ír, és becsületére legyen mondva, nem akar a saját képességei felett cikornyás jelzőpászmákba bonyolódni, amiért én nagyon hálás vagyok. Az egyetlen bibi, hogy túl kiszámíthatónak éreztem a sztorit, és alapvetően ha nem lettem volna épp cinikus formámban, talán ezt is elnéztem volna, de meg kell mondjam, itt-ott úgy éreztem, lehetne jobb ennél is, sokkal jobb.

Miss Miranda Cheever nem felel meg a társadalom elvárásainak: nem különösebben szép, sőt, szemben áll a divattal, mert nemhogy szőke, hanem egyenesen barna a haja, nem szeret társaságban csacsogni, komoly könyveket olvas, mint a férfiak, és gyerekkora óta szerelmes legjobb barátnője, Olivia bátyjába, aki természetesen vikomt, gazdag, szemtelenül jóképű és  a jó képétől függetlenül is szemtelen. Mivel Miranda közeli jó barátja a Bevelstoke családnak, gyakran találkozik a megözvegyült férfivel, s bár a lányTurnert hol megveti, hol újra imádja, egyikük sem tud ellent állni egy kis csipkelődős vitának. Ezek ketten- és itt az " ezek ketten"-t nagy vigyorral írom, szóval ezek ketten, amit leszócsatáznak, az mindenképp megéri, hogy elolvassuk a regényt.

Ami viszont nagyon elszomorított, hogy Miss Miranda Cheever naplójából nem sok semmit olvashatunk. A könyv elején van egy nagyon sziporkázó kis részlet, amit a könyvben például nem is találtam meg, de nem ez a lényeg. Az a bosszantó, hogy a történet szerint  a kotnyeles ámde nagyon szimpatikus főhősnőnk egy ládányi naplót tölt meg, én meg nem kaptam belőlük csak pár sort. Na de túl kell tennem magam ezen.

Az a vicc, hogy nagyon szeretem Quinn humorát, nem erőltetett, a dialógusok olykor egészen sziporkázóak, és még ennél is jobban szeretem a karaktereit, vagyis a szereplőit, akik egytől-egyig viccesek és olyan emberek, akikkel én személy szerint nagyon jól ellennék, szóval szimpatikusak és érdekesek, és persze nemcsak a főhősnő Miranda és nemcsak a főhős, történetesen Rupert? Tuner? Tartár? Nem bírom megjegyezni a nevét, ja megvan, Turner.  Szóval a szereplőkkel sincs bajom. A történet viszont olyan... felemás. Alapvetően egy mesterein felépített történet biztonsági sablonra húzva, és ezt mondjuk bánom, mert én igényelem a legalább picit egyedi dolgokat-, de ez csak az én személyes igényem.

Amúgy meg nem panaszkodom, mert Quinn pont arról ír ebben a könyvben, amit én nagyon szeretek:
ad 1) lovakon közlekedő úriemberekről, ad 2) könyvmoly lányokról, akikből mindenki azt hiszi, vénkisasszony lesz- aztán meg mégsem, ad 3) hintóban vitatkozásról ad 4) gyerekszerelemről, amiről kiderül, hogy mégsem az, és még sorolhatnám.

Én azt mondom, hogy ez a könyv a kisasszonyos történetekért rajongó nőszemélynek számára tökéletes kikapcsolódás szombat délutánra, a csésze tea és az aprósütemény mellé. Ajánlatos egyébként száz oldalanként könnyed sétát tenni a parkban természetesen gardedám mellett, és mosolyogni, mosolygni, mosolygni. Ez a regény azt hiszem nekik íródott. A mosolygós hölgyeknek. :)

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója
Gabo 2012

7.5/10

( Irodalmi utalások a könyvben: Büszkeség és balítélet,Sir Thomas Malory: Le Morte d'Arthur, Aiszkhülosz tragédiái)
Kedvenc jelenet: Miranda Turnerrel utazik a hintóban, és Miss Cheever borús hangulatának megfelelően Aiszkhüloszt próbál olvasni...
Ami pedig nem tetszett: visszakapcsolások, hogy ezt már valahol máshol láttam vagy olvastam.
SHARE:

szeptember 25, 2012

Tündérkrónikák- az elözö részek tartalmából


Gyerekek megesz a fene, hogy másnál már ott a könyv, én hozzám meg még most sem érkezett meg, pedig tegnap még szabin is voltam, és direkt felkeltem fél kilencre, értitek, reggel 8: 30-ra, hogy végre magaménak tudhassam, és szomorúan láttam, hogy a postás a kis berregő biciklijével vidáman tovább hajt. Nem húzta le semmiféle könyv súlya a továbbhaladásban.

Ma meg már munkában, miközben a maradék türelmem morzsáit morzsolgattam, azzal a tudattal ültem a hideg hivatali székben, hogy márpedig én ma pokróc alatt Tündérkrónikákat olvasok, és neeem! Nyeee. ( Hölgyhöz nem méltó artikulálatlan és szánalmas nyávogás. )

Na de, arra gondoltam, hogy jó lenne egy kis összefoglaló, mielőtt belekezdenék, illetve, mielőtt elkezdenétek olvasni, a VÉGSŐ, az UTOLSÓ, a várva várt BEFEJEZŐ részt. Szóval legyen itt az első négy rész zanzásított változata, amit csak az fog érteni, aki már olvasta őket, Zenkás változatban, zanzásítva, meg minden. ( Ugye nem kell mondanom, hogy aki nem olvasta az első négy részt, annak hátraarc, irány a könyvesbolt és az olvasás. De innen most el...)

SHARE:

szeptember 22, 2012

Szombat esti vegyes

Szüreteltünk. A szőlőfürtök úgy csüggtek a büszke szőlőtőkén, mintha csak egy festmény részei lennének, mi meg szépen letelepedtünk az útra, és kimetszettük belőle az összes színt - kivéve a zöldet meg a barnát. Szőlőből sokféle van, és nem szeretnék untatni senkit sem a tudományos magyarázattal, legyen elég annyi, hogy: van a mézszínű, az óarany, a sápadt fehér, a rózsaszín, az indigókék és a sápadt kék, no meg az egészen lila.
 De apropó tudomány. A mai nap tapasztaltam meg úgy igazán, miközben a lemetszett fürtök a kezembe simultak, hogy mennyire is különböző a  szőlőfajták fürtjeinek súlya. Persze élhettem volna enélkül a tapasztalat nélkül egész életemben, de most úgy érzem, mintha valami ősi tudás birtokosává avanzsáltam volna... Hát nem csodás? :)
Úgy döntöttem, hogy akkor fogom magam csak egészségesnek tekinteni, ha sikerül kiolvasnom öt darab könyvet. Ma jelentős előrelépést értem el a dolog kapcsán, már alig van hátra Quinn Bevelstoke trilógiájának második részéből, sajnálatos módon, nem sokára befejezem. No de jönnek a Tündérkrónikák, vagyis hogy : jön a Tündérkrónikák befejező része. Mert ugye tudjátok, hogy megjelent? Ííí!, és ráadásul most nagyon nagy kedvem van hozzá.

Voltam könyvtárban is. Ami szomorú, hogy nem tudtam kivenni a Hobbitot, mert átpakolták a Gyermekkönyvtárba és így ahhoz, hogy megkapjam, be kellene iratkozni. Akkor inkább már megveszem. Aztán meg gondoltam rátok, kedves olvasók, és kivettem két könyvet, csak a ti kedvetekért:
- az egyik egy romantikus ponyva, amit még a nyáron olvastam, és nagyon vicces volt, gondoltam még egyszer kiveszem, hogy poszt is legyen belőle ( de majd meglátjátok, mit állok én ki, csak hogy a kedvetekben járjak. )
- a másik meg - kapaszkodjatok meg-, oké, akkor most még jobban kapaszkodjatok meg, jó, jó elég:
szóval megkaparintottam egy újféle Vass Virág könyvet, Sokszor csókol India címmel, amiről azt olvastam, hogy egy Vulevu reload- amiről csak megsúgom, hogy annyira nem bírtam elviselni, hogy piros ceruzával kihúztam a könyvből egy bekezdést :S- ami miatt most nem bocsáthatom a Rukkolára- fogadjátok meg: bármennyire is haragudtok egy könyvre, nem szabad megbecsteleníteni semmit! Na szóval őt is kivettem, csakis a blog miatt. (Meg kivettem még egy SEP könyvet, meg még egy Julia Quinn könyvet is.)

 Igazából elég visszalépés részemről ez az év, mert most szinte csak csajszis könyveket olvastam az évben, holott szerettem volna mást is, de egyszerűen túl fáradtnak érzem magam mindenféle komolyabb irodalomhoz.

Apropó visszalépés: visszavittem a könyvtárba a Monte Cristot, ami miatt morcos is vagyok és csüggedt. Ki kellene olvasnom, de egyrészről stresszel, hogy ilyen hosszú, miközben én mást olvasnék, másrészről bosszant, és nem köt le.

Ja, és  képzeljétek el a jelenetet, ahogy a menő fekete bőrkabátomban- ami tényleg vagány- járok kelek a városban, kezemben öt nagyon női könyv, - mert persze minek a szatyor, ugyan már? - és csak negyedórával később, amikor már átmentem a legforgalmasabb utcán, veszem észre, hogy SEP szerencsétlen rózsaszín melltartós borítóját szorongatom magamhoz szentimentálisan mindenki előtt... Na ezt képzeljétek el, meg az arckifejezésemet, amikor a harmadik utánam forduló pasi után erre rájöttem.

Igen, igen, az élet szép.

UI: ez a borító annyira szörnyű, hogy lehet, kiveszem a posztból. UI 2: kivettem a posztból
SHARE:

szeptember 20, 2012

Hello-hello-hello

Gondoltam beköszönök, hogy én is itt vagyok, csak kicsit elhanyagoltam minden olyan dolgot, ahol gondolkondi illetve gondolkodni kell, egész egyszerűen azért, mert az utóbbi időben mindenféle hasznosabb gondolkodásra képtelen vagyok.

Ezt úgy higgyétek el, ahogy látjátok. Leültem könyvet olvasni, és kiesett a könyv a kezemből. Nem kötött le semmi, van a blogon vagy tíz piszkozatom, tele olyan mondatokkal mint: " nem nagyon tudom, mit mondjak én erről a könyvről", vagy hogy: " és akkor arra gondoltam, talán mégsem olyan unalmas ez a téma, mint ahogy gondolom, ó neee, már megint nem bírok posztot írni! " Szóval nem traktálhattalak titeket ilyen mondatokkal.

Alapvetően most már kezdek feltöltődni, aminek eredményeképpen kiolvastam egy egész, ámde nagyon könnyed könyvet Julia Quinntől, amiről természetesen írni fogok, de még hagy kérjek elnézését mindenkitől, aki ide kattintott, és még mindig ugyanaz a kép fogadta, mint azelőtt, meg azelőtt, meg azelőtt. Rendkívül bosszantó lehet ez egy idő után.

Na szóval, elkezdtem tornázni meg inni- értsd gondolni a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre-, meg aludni, de jó sokat, ugyanakkor nem hinném, hogy most a nyakamba tudom venni Monte Cristo-t, meg a fél tucat megkezdett könyvet, úgyhogy mivel úgy is fel akartam ide töltögetni a freeblogos posztokat, mert féltem őket odaát, néha fogtok kapni régi bejegyzéseket,és punktum. Önkényes az ember, ha fáradt.

Akartam amúgy mutatni valamit még: a múltkor nézelődtem a boltokban a DVD-k kapcsán, és majdnem teljesen elaléltam, amikor kiderült, hogy BBC-s filmeket meg sorozatokat lehet venni potom pénzekért. Egyszerűen felháborító, mennyire le vannak becsülve ezek a filmek. Úgy értem felháborítóan és csodálatosan olcsón be lehet már őket szerezni. Ezeket vettem az elmúlt két hétben:


Van még egy Kaméliás hölgyem is, de sehogy nem barátkozom a Blogger kicsi képeket rendező számomra logikátlan és mindenféle funkcionalitást mellőző képelhelyezésre szolgáló - és nyilván nem létező- programelemével.

Ja, tudjátok, mit hiányolok? A 2008-as BBC-s Kis Dorrit-ot, ó, annyira nagyon-nagyon szeretném...
Ja, és az Édesek és mostohák, mint olyan, nagyon unalmas. :) Persze majd még írok róluk többet...
SHARE:

szeptember 03, 2012

Emlékeztetö, hogy vásárolj

No kérem szépen, kezdek szépen lassan magamhoz térni, úgyhogy újra átfutottam a piszkozataimat, és rátaláltam erre a posztra.

Biztos mindenhol láttátok már, de én is megmutatom, mi újság a CorLeonisnál, annál is inkább, mert egészen jó könyveket kínálnak.

Augusztus 27-én jelent meg, tehát már kapható Syd Field újabb könyve a forgatókönyvírásról, Forgatókönyvírók kézikönyve -  A sikeres forgatókönyvírás gyakorlati lépései címmel.


A sorozat első részét már olvastam, ami gyakorlatilag a forgatókönyvírás alapjairól szólt, jó sok érdekességgel, és filmekből kiírt snittekkel, részletekkel. Field igazán ért ahhoz, hogy lelkesítsen és hogy fenntartsa az érdeklődést, még úgy is szerettem olvasgatni a könyvét, hogy tudtam, soha az életben nem fogok megpróbálni megírni egy forgatókönyvet. Szóval a stílus jó, tartalom is van, mondanivaló is, filmrajongóknak, forgatókönyv írásra vágyóknak szerintem kötelező darab, és a következő rész sem lehet rossz. Itt egy kis részlet a fülszövegből:

A Forgatókönyvírók kézikönyvéből kiderül, hogy milyen a jó ötlet, milyen a profi szerkezet, megtudhatod, hogyan keltsd életre a karaktereket, hogyan írj párbeszédet, vagyis hogyan dolgozd fel ötletedet sikeres, profi forgatókönyvvé. Akár kezdő vagy, akár profi, ha követed Field tanácsait, végül a kezedben lesz egy kész, eladható forgatókönyv! - Reménykedjünk a legjobbakban. 


Szeptember 1. napján, tehát két nappal ezelőtt ( milyen okos vagyok) jelent meg Nevada Barr új krimije, az Ördögkatlan. Na most én még sosem olvastam Nevada Barr könyvet - meglehet azért, mert nem szeretem annyira a krimiket, de egész jó dolgokat olvasni a sorozatról.

Íme, egy kis előzetes:
Anna Pigeon meztelenül, betört fejjel, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. Kiszáradt nyelve feldagadt a szomjúságtól. Fogalma sincs, hogyan került oda, nem emlékszik, mikor veszítette el a ruháját és az eszméletét. Kétségbeesetten próbálja felidézni, mi történhetett vele, és közben igyekszik felfedezni szűk börtönét… 





Végül szerintem mindenki tudja, de ha nem, én úgyis figyelmeztetek mindenkit, miszerint szeptember 17 reggelén Új nap virrad, mégsem virrad új nap, de talán majd szeptember végén ez is meglesz, mert megjelenik Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatának befejező része, mi pedig megtudhatjuk mi a titka a kiismerhetetlen  Jericho Barronsnak- szolid fan sikoly-, csak bírjuk addig cérnával. 


Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történt valójában V’Lane-nel? És egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb: maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?

Uh, lányok, ti hogy bírjátok a várakozást? 
- hihetetlen, hogy vége lesz-

A könyveket megvásárolhatjátok a könyvesboltokban :). 
Meg itt is:  http://www.corleonis.hu/ ( egész jó kedvezménnyel.)
SHARE:
BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig