március 18, 2013

Praline

A karnevál szelével érkeztünk. Februárhoz képest meleg szél volt, megrakva az út menti főzőlapokon sülő palacsinta, kolbász és porhanyósan édes ostya zsíros-forró illatával, miközben a konfetti leszánkázott a gallérokon és a mandzsettákon, s úgy ringatózott a csatornákban, mintha a télért kínálna gyermeteg kárpótlást.

Mondjuk azt, hogy mindjárt itt a tavasz! És amúgy is elfogyott az áfonyás étcsokim, a nyakam hasogat és reggel kifújt a buszmegállóból a makacs, hideg szél. Másik apropója pedig annak, hogy leporoltam ezt a posztot, az a közeledő Húsvét, no meg a böjt, - amit most sem tartok - , és hogy amint publikálom ezt itt, olvasom tovább a folytatást. 

Vianne-t a szeszélyes szél hozta a poros francia kisváros, Lansquenet ódon falai közé. Lányával Anoukkal és annak képzeletbeli barátjával, Papuccsal költözik be az elhagyatott pékségbe, ahol Csokoldéboltot nyit. A la Praline mégsem egy hétköznapi édességbolt lesz: illatos csábítása beleissza magát a járókelők rejtett érzékeibe, belebújik a szokások és a közöny álarca mögé barikádozott repedésekbe, s ahogy a húsvét közeledik egyre nagyobb rést bont az elvárások és az emberek vágyai közé. Megváltoztathat-e egy kisvárost egy apró boltocska? Megváltoztathat-e egy szigorú rendet a széllel játszó, a saját életével rendelkezni sem tudó nő szenvedélye? A Csokoládé csak a felületes olvasó számára szól magáról az étkekről. Ez a történet arra tanít, hogy a hétköznapi dolgokat is értékelni kell, legyen az egy kocka csokoládé, vagy a széliránymutató rozsdás nyikorgása. És arra, hogy az ember bensője mindig is életre, szabadságra vágyik, és ez az érzés nem foglalkozik a szabályokkal és a renddel.
A történet csak nagyon lassan bontakozik ki, de a hosszú leírások mögé rejtett drámák, titkok keserűjét és bánatát az írónő megédesíti az érzékeket is elkábító, omlós-illatos, kakaóba, melaszba vagy gyömbérbe mártott szavakkal.

Nemcsak a leírások érdekesek, a szereplők egytől - egyig valódiak, lehetnének ők is "mi",  problémáik felvillanhatnak egy szembejövő ismeretlen pillantásában. A harangok kongása változást hoz, mondja Vianne, mégis úgy érzi, a változást maga az ember hozza a saját életbe, hiába mondanak mást az egyházi tanok és a tarot lapok, hiába fészkeli be életét a félelem. Megférhet a babonák és a vallás, a bűnbánat és a forró csokoládé egy csészében? Vianne, ( feltehetőleg )Harris és én is így gondolom: az életben pont ez a jó. És persze megmutatkozik a másik oldal is, amit egy pap, bizonyos Reynauld képvisel, aki mindent megtesz azért, hogy Vianne csokiboltja, s a tavaszi széllel jött változás sikere ne érjen be.

Szeretem a regény végét, hogy olyan lett, amilyen. Nem illett volna hozzá sem az émelyítő boldogság, sem a filozofikus tömjénezés. S bár úgy érzem, a két- nézőpontos szerkesztés ( Vianne és a pap, Reynauld elbeszélése) nem volt a legjobb választás, - Reynaud fejezeteinél gyakran kiesett az írónő a szerepből, és meglátásom szerint kicsit sarkít is bizonyos dolgokban - mégis hatásosan mutatta be két világnézet ütközését, a vallás és az ösztönös világkeresés ellentétét. A legnagyobb elismerés pedig részemről abban áll, hogy ez a konfliktus és ellentét úgy jutott nyugvópontra, hogy a szereplők nem változtatták meg egymást, sem saját nézetüket. Valahogy mindkettőjüket meg lehetett kicsit érteni - megmondom őszintén kicsit együtt tudtam érezni a pappal is- hisz milyen kísértés már egy csokibolt nagyböjt küszöbén? :)- , de az tetszett a legjobban, hogy bár Vianne győztesként került ki a konfliktusból, mégsem  született egyetemes igazság. És az ilyen történetek tudnak igazán valamit adni...

S hogy egy kicsit belerángassak mindenkit a csokigőzbe, leírom, hogy éltem meg én a könyvet, és a csodásan hosszú, már-már dühítően részletező leírásokat ( lásd fent az idézett részt):
A karnevál szelével érkeztünk.- Lobogó színes zászlókkal megrakott szekereket látok. A szél megcibálja a csíkos ponyvákat, az emberek tömegei betöltik a teret. Emberek, asszonyok, gyerekzsivaj.
Februárhoz képest meleg szél volt,- Képzeletben levetem a sálam, kigombolom a kabátom.
... megrakva az út menti főzőlapokon sülő palacsinta, kolbász és porhanyósan édes ostya zsíros-forró illatával,- mélyet lélegzek, serceg a hús, a zsír felpattan a forró, fekete vasról, palacsintagöngyöleg piramisa hívogat,
...miközben a konfetti leszánkázott a gallérokon és a mandzsettákon,- egyszerre látom a fehérre keményített gallérokat és a fekete keménykalapot, az apró színes pöttyöket ( van belőle zöld meg kék, piros, fehér és sárga), és a csillogó apró mandzsettákat
... s úgy ringatózott a csatornákban,- amiknek képzeletemben mohazöld színe van, csillogó megtört fénycsíkokkal
... mintha a télért kínálna gyermeteg kárpótlást. - s már látom is kontrasztként a tél fehér hidegét és a kopasz fákat.

Egyetlen mondat, és tele vagyok képekkel, színekkel, ízekkel és illatokkal, érzem a szél szeszélyes melegét, a sütő lapokból kiáradó gőzt, és érzem magát a csokoládét is a későbbi jelenetekben, ahogy engem is behálóz, és kísértésbe hoz. A szavak és leírások orgiája ez a regény ;)

Joanne Harris: Csokoládé
Ulpius 2009

A cím Vianne boltjának neve...
Értékelés 4/5 ( most valahogy nincs hangulatom a 10 pontos skálához. )
Készült belőle film is, amit leginkább a színészek miatt szeretek...

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése